Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-29 / 301. szám
2014. DECEMBER 29., HÉTFŐ 6 Kultúra 20141. rész KELfT ■■■■■■■■■■■■HHMHHMHnMHHHHMM Szólt a magyar kórusmuzsika „Az elismerés újabb munkákra késztet” Már augusztusban tudták a nyíregyházi zenebarátok, hogy Szabó Dénes Kossuth-dí- jas karnagy, a Cantemus Kórusintézmény igazgatója a Nemzet Művésze lesz. Hoppál Péter, a szaktárca kultúráért felelős államtitkára ugyanis a Cantemus Nemzetközi Kórusverseny gáláján elszólta magát. Néhány nappal később mindez hivatalossá vált, hiszen kiderült, kik kapják a Magyar Művészeti Akadémia által alapított Nemzet Művésze díjakat. A zeneművészeti területen dolgozó kitüntetett személyek között volt Szabó Dénes is, olyan jeles zeneszerzők és zenészek társaságában, mint Kocsár Miklós, Perényi Miklós, Vásáry Tamás. Szabó Dénes lapunknak azt mondta: - Mint ahogy minden jelentősebb díjam, kitüntetésem váratlanul érkezett, úgy ez a díj is meglepett. Természetesen jólesik az elismerés, a megbecsülés, de mint a korábbi kitüntetések, ez sem fogja megkönnyíteni a dolgomat, hiszen újabb felelősséget jelent, újabb és újabb munkákra késztet. FOTÓ: CANTEMUS Még a Pál, Kata, Péter opust is megtanították a vendéglátóknak- természetesen szolmizálva. NYÍREGYHÁZA, CARACAS, TOKIO. Mozgalmas év áll a Cantemus kóruscsalád mögött, hiszen az idén Venezuelát és Japánt is meghódították. Januárban Dél-Amerika felé vették az irányt, júniusban pedig Ázsia volt a cél. Amint megérkeztek Cara- casba, már próbáltak is Szabó Soma karnagy vezetésével, hiszen előbb egy templomban szerepeltek, majd ebédre voltak hivatalosak: a Caracas- ban élő magyarok a Magyar Házban látták vendégül az együttest. Műsorával mindkét helyen nagy sikert aratott a kórus, a vendéglátók könnyes szemekkel fogadták és ünnepelték a vendégeket, s finom ebéddel kedveskedtek honfitársaiknak. Sötétedés után senkinek sem ajánlatos Caracas utcáin bóklászni, hát még egy külföldinek. így Magyar Péter kórustagnak az esti órákban volt ideje írnia a blogját, amelyből Venezuela óriási élményt jelentett a kórustagoknak az első workshopról kiderült: „A hétfő reggel rutinosan indul, pálinka a fertőtlenítéshez, forralt víz a minden máshoz. Ma sajttal és sonkával töltött bucit kapunk, de ez most nem az előző napi kukoricalisztből készült buci, hanem engem inkább a lángostésztára emlékeztet. Ettől függetlenül ez is nagyon finom. A mai helyszín nincs messze, egy bank épületénél állunk meg, itt lesz az első workshopunk, amit Bolíviából, Peruból, Ecuadorból és Uruguayból is követnek. Ezen a mai szeánszon Soma a Kodály-módszer alapjaiba vezeti be a résztvevőket. Nyilván nem egyszerű néhány órába bezsúfolni azt a felgyülemlett tudást, ami nálunk Magyarországon már létezik ezzel kapcsolatban, de Soma rutinos már ebben, és képes végig fenntartani a jelenlévők SZABÓ DÉNES érdeklődését. Közösen tanítjuk nekik a szolmizációs kézjeleket, a hangokat. Ez utóbbi nem is olyan egyszerű, mert itt az ABC-s neveket helyettesítik a szolmizációs hangokkal, tehát az F nekik mindig fá. Na erről megpróbáljuk leszoktatni őket. S még a Pál, Kata, Péter című opust is megtanítjuk nekik - persze csak szolmizálva” . Júniusban Japánban koncertezett a Pro Musica Leánykar, a felkelő nap országában hat héten keresztül adtak ízelítőt a magyar kórusmuzsikából Japán zenebarát közönségének. KM-MML Jól esik, de nem fogja megkönnyíteni a dolgomat. Sokan voltak kíváncsiak a megyei kultúrházakra nyíregyháza. Márciusban a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatba a nyíregyházi művelődési házak mellett kisvárdai és nagykállói intézmények is bekapcsolódtak. Változatos programok várták az érdeklődőket, hiszen voltak téltemető vigadalmak, gyerek aerobic, gerincjóga, játszóház és több kiállítás is nyílt. A bábuk szerelmesei sakk-szimultánon mutatták be tudásukat, aki táncolni vágyott, zumbázha- tott vagy kipróbálhatta, milyen a country. A QN-Balett és a Napfény Lányai bemutatót tartottak, Hobo pedig a Hármas Oltár című estjével lépett a közönség elé. Kisvárdán kézműves foglalkozások várták a kicsiket, harcbemutató a nagyobbakat, Nagykállóban pedig ingyenes tárlatvezetés is szerepelt a programban. KM Megmutatták, mit tud a táj, mit súgnak a lombok Nyírbátor. Van egy város, a neve Nyírbátor. Ott lakik a tó a város szívében. Ott lakik egy ünnep, Szárnyas Sárkány a neve. Ott laknak, odaköltöznek három napra az ország legszebb színei: házak, mívesek, céhesek. Megmutatják, mit tud a táj, mit súgnak a nyírségi lombok, és a mesz- szebbről érkezők háza tájai” - így szól a „Szárnyas Sárkány” Hete XXII. Nemzetközi Utca- színházi Fesztivál invitálója. Júliusban színészek, bábosok, táncosok és zenészek gondoskodtak a színházi hangulatról, szolgálták a közönséget. Ismét megteltek Nyírbátor utcái és terei, hogy helyet adjanak a művészeknek és a látogatóknak, akik ezúttal sem csalódtak: remek produkciókat láttak, és részesülhettek abból a hangulatból, ami kizárólag a Szárnyas Sárkány sajátja. km Mutatványosok, bábosok és gólyalábasok színes kavalkádja FOTÓK: SIPEKI PÉTER Csabai László Szindbádadíjra esélyesek között nyíregyháza. Norvégia, Erdély, Szibéria és Torino - földrészeken átívelő történetek, sok női szerző és még több Kos- suth-díjas: márciusra összeállt az Aegon Művészeti Díjra esélyes művek listája. A tíz legjobb regény között szerepelt Csabai László Szindbád Szibériában című műve is, amiről a kultura.hu azt írta: „minden oldalon történik valami érdekes, ami miatt letehetetlen...” A díjat végül Kun Árpád Boldog észak című műve kapta. Nagy szerelmek, szakmai kihívások Az elmúlt évtizedben végzett munka elismerése a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje. NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címet vehette át a márciusi nemzeti ünnepünk alkalmából Bakó Levente nyíregyházi származású trombitaművész, művészeti vezető, zenekari előadóművész. Az elismerés minden bizonnyal odakerül majd több Artisjus-díj, a Liszt Ferenc-díj és Prima Junior Díj mellé.- A díjak sorában hol foglal helyet a lovagkereszt? - faggattuk Bakó Leventét, aki zenei tanulmányait a nyíregyházi zeneiskolában kezdte, majd 1991 és 1995 között a Nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola zeneművészeti tagozatán tanult trombitálni. 1995-ben nyert felvételt Budapestre a Zeneakadémiára, egy év múlva pedig megalapította a ma már világhírű Bakó Levente az elismeréssel Ewald Rézfúvós Együttest, melynek első trombitása és művészeti vezetője. Az Opera nagy megtiszteltetés- Az elmúlt időszakban kapott díjakat, elismeréseket mindig a rézfúvós együttes érdemelte ki, azonban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztet személy szerint én kaptam, mint az Ewald vezetője. Úgy gon- d o 1 o m azonban, hogy a díj nemcsak annak a munkának az elismerése, nemcsak az elkészített tíz hanglemeznek szól, hanem mindannak a tevékenységnek, amit az elmúlt évtizedben végeztem.- Amikor arról kérdeztük, hogy a sok tennivalót hogyan rangsorolná, így felelt: - A legközelebb talán a kvintett áll hozzám, hiszen én alapítottam. Nem számítottunk ekkora sikerre, s arra sem, hogy ilyen sokáig együtt maradunk. A Danubia Szimfonikus zenekar régi nagy szerelem, 1999- ben csatlakoztam hozzájuk, hiszen jól ismertem a zenészeket, az akadémiai társaim hozták létre azt a zenekart. A Szabolcsi Koncert Fúvószenekar szakmai kihívást jelent, hiszen főleg amatőr zenészekkel dolgozom hetente kétszer. Az Operában zenélni pedig nagy megtiszteltetés - tette hozzá Bakó Levente. km-mml Jelnyelven látták-hallották a musicalt NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színházban nagy sikerrel mutatták be az évad elején a Hair című musicalt, a zenés darabot azóta is estéről estére telt ház előtt játsszák. Novemberben az egyik előadás egy kicsit más volt, mint a többi! Ugyanazok a dalok szóltak, ugyanazok a színészek énekeltek és játszottak, de volt valaki a színpadon, akit addig nem láthattak a nézők. Ő volt Szabó Ildikó jelnyelvi tolmács, aki végigdolgozta a két felvonást. Egy estén ugyanis siketek és nagyothallók is ültek a nézőtéren, és jelnyelven láthatták-hallhatták az előadást. A cél az volt, hogy ők is egyenlő módon részesüljenek a színházi kultúrából, és hogy együtt élvezzék á közönség halló tagjaival. km Új távlatokat nyithat a város kulturális életében NYÍREGYHÁZA. A projekt lezárult, az átadás januárban lesz - hamarosan visszatér tehát az élet a Váci Mihály Művelődési Központba. Mészáros Szilárd igazgató lapunknak azt mondta, a XXI. századi igényeknek megfelelő, modern, multifunkcionális közösségi terek jönnek létre, ahol több újdonsággal is találkozhatunk majd. Ízelítőül néhány: bővíthető lesz a hangversenyterem eltolható nézőtérrel, minőségi konferenciateremmel, mobilfalakkal elválasztható terekkel, akadálymentes funkciókkal, világszínvonalú kiállítóteremmel, földszinti kávézóval és parkosított térrel. Olyan produkciókat is be tudunk mutatni, aminek eddig technikai akadálya voltak. A közel 2 milliárd forintos beruházás óriási távlatokat nyithat Nyíregyháza kulturális életében. km Megújult, átalakult Egy különleges júniusi éjszaka Kiállítások, koncertek és finomságok a múzeumok éjszakáján. MÁTÉSZALKA, TISZAVASVÁRI, NYÍRBÁTOR, VÁSÁROSNAMÉNY. A megye számos intézményében voltak programok a Múzeumok éjszakáján júniusban. Nyíregyházán kilenc helyszínen várták a látogatókat, a rendezvény középpontjában Krúdy Gyula és Jósa András állt. Levetítették a Szindbád című filmet, itt volt a rendező lánya, Huszárik Kata, koncertet adott a Szüret Utcza, a Prémvadászok és a Nap együttes, a gyerekeknek zenélt a Dió Trió, bemutatkozott a Flexi Team. Több kiállítást is láthattak az érdeklődők, a megyei levéltárban megnyíltak a raktárajtók, de a családkutatáshoz is segítséget kaphatott bárki. Fergeteges forgatag A vásárosnaményi Beregi Múzeumban a legkisebbek az ügyességüket gólyalábon, zsákban futva, vagy mocsárjárón mutatták meg, a Bereg Fiai Hagyományőrző íjász Egyesület tagjai bemutatót tartottak. A Vasvári Pál Múzeum megújult kiállításokkal és koncertekkel várta a látogatókat, a nagyszínpadon fellépett a Balkán Fanatik, Szabó Balázs Bandája, és a Cseresei. A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeumában „Első világháború a néphagyományban” címmel kiállítás nyílt, ezt követte a Nyírbátori Diákszínpad műsora. Katonadalok is felcsendültek, majd Tamási Áron Énekes madár című művét mutatták be nagykállói drá- más diákok, de volt makettbemutató, babakiállítás, aszfaltrajzverseny, gyöngyfűzés, katonacsákó-hajtogatás és fegyverbemutató is. A mátészalkai Szatmári Múzeumban többek között tűztánc, hastánc, bábjáték, Előtérben a múlt értékei majd Keresztes Ildikó koncertje várta a szórakozni vágyókat. KM