Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-28 / 277. szám

778023 2014. NOVEMBER 28., PÉNTEK Minden elismerés a játékosokat illeti, fantasztikus heteken vagyunk túl. Dicsérte játékosait Carlo Ancelotti, a Real Madrid mestere, hiszen az együttes zsinórban tizenöt mérkőzést nyert meg. 6 A Paksi FC jelenlegi telephe­lyén kívánja felépíteni a helyi önkormányzat a város új, 6 ezer férőhelyes futballstadi- onját, amelynek kivitelezésé­hez 800 millió forint állami forrást biztosít a kormányzat a Nemzeti Stadionfejlesztési Programban. A város képvise- lő-testülete rendkívüli ülésen választotta ki a három elkép­zelés közül a leggazdaságosab­ban megvalósítható, legtöbb előnyt felsorakoztató verziót. Súlyos büntetés a füredi kézisnek kézilabda. Az Európai Ké­zilabda-szövetség fegyelmi bizottsága három meccsre szóló eltiltással és kétezer eurós pénzbüntetéssel súj­totta a Balatonfüred játéko­sát, Vilovszki Urost, amiért az osztrák Alpla Hard elleni EHF-kupa-meccsen beletér­delt az ellenfél földön fekvő játékosába. A testület indok­lásában kifejtette, az ilyen jeleneteknek nincs helyük a pályán, és nem a játékosok feladata, hogy igazságot szol­gáltassanak. 9 Semmi felesleges izgalom Ribeiro két szettet játszott, és sokadszor bizonyította: főnyeremény volt szerződtetése fotó: racskó tibor Az NRK kettős győze­lemmel harcolta ki a továbbjutást. röplabda. Két szett az élet. Legalábbis ennyi szükségel­tetett a továbbjutáshoz a Fa- tum-Nyírsuli-NRK női röp­labdagárdájának. A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első, kaposvári felvonásán ugyanis 3:0-ás győzelemmel ágyazott meg a nyíregyházi együttes a párharc sikeres lezárásának, és a bujtosi csarnokban letudott visszavágón arra törekedett, hogy megkímélje magát a fe­lesleges izgalmaktól. így történt. Alig negyven perc leforgása alatt szerte­foszlanák vendégek minden reményét a házigazdák, mi­közben sokadszor szembe­sültünk azzal: az újfent na­gyot domborító brazil Ribeiro nyári szerződtetése telitalá­latnak bizonyult. A kötelező penzum teljesítése, vagyis a két játszma megnyerése után - szó szerint - a fél csapatot lecserélte a hazai stáb: az ekkortájt tiniktől hemzsegő NRK-nak sem okozott gondot a találkozó problémamentes befejezése. km-kt Jegyzőkönyv Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó Fatum-Nyírsull-NRK-Kaposvár 3:0(13,15,17) Bujtosi csarnok, 200 néző", v.: Suba I., Jámbor T. NRK: Roma F. 6, Erdó's Zs., Síkos P. 8, Vén E. 9, Ribeiro 12, Andrejkovics 8. Csere: Botos F. (liberó), Sitku T., Berényi E. 4, Hengsperger 1. Edző: Kőhalmi Richárd. Kaposvár Jenei A1, Rák R. 5, Szívós 1.2, Szombathelyi K. 9, Florváth A. 6, Harmat Zs. 1. Csere: Fáth (liberó). Ihász D. 3, Pedrazini 1, Kőszegi 1. Megbízott edző: Csitári Virág. Továbbjutott: a Fatum-Nyírsuli-NRK, 6:0­ás összesítéssel __ Kőhalmi Richárd: - Őrülök a továbbjutás­nak, és annak, hogy a harmadik szettben az eddig kevesebbet játszók is magabiztosan teljesítették a feladatot. Négyén távoznák a Löki ellen készülő Szpariból Egy válogatott grúz védővel is tárgyaltak, ám nem jött létre az üzlet. labdarúgás. Spitzmüller Ist­ván már biztosan nem játszik vasárnap egykori csapata, a Löki ellen. A Nyíregyháza Spartacus- hoz Debrecenből érkezett játékossal a klub felbontotta szerződését. Rajta kívül még hárman biztosan távoznak, hiszen a Lokiban szintén megfordult Huszák Tamás, valamint Patály János és Mol­nár Marcell eddigi munkáját megköszönte a klub vezeté­se, ám a továbbiakban nem számít rájuk. A vezérkar erősíteni akarja a keretet, ezért például a hét elején egy grúz válogatott vé­dővel is tárgyaltak. Először úgy nézett ki, hogy sikerül nyélbe ütni az üzletet, ám a játékos és a menedzsere vé­gül másként döntött. Vasárnap délután a Löki ellen lép pályára a Szpari a tavaszról előrehozott első fordulóban. A két ősi rivális az NB II-ben számtalanszor összecsapott egymással, az élvonalban azonban ez lesz a huszadik derbi. A mérleg a Löki szempont­jából kedvezőbb, hiszen a debreceniek tizenegyszer, a Szpari háromszor nyert, öt meccs pedig döntetlenül végződött. Debrecenben még nem sikerült nyernie a Spar- tacusnak, döntetlenül is csak egyszer zárt. A két együttes őszi, bajnoki nyitányán is döntetlen volt Nyíregyházán. A Löki szer­zett vezetését Seydi révén, majd Pékár László büntetőből egyenlített. km-ml A jelek szerint megragadhat az új amerikai kosárlabdázó A kevés szombathelyi pozitívum egyike Jarvis Garner teljesítménye volt. kosárlabda. Zsinórban hatod­szor vesztett a Marso-NYKK, a szerdai előrehozott bajnokin már az első percek után el­szállt a győzelem reális esélye. A Falco KC az első negyedet követően 37-18-ra vezetett, ami ijesztőnek tűnt, és bár a meccs végéig nem nőtt ilyen tempóban a vezetése mérté­ke, a 96-66-os eredmény így is nagy különbségről árulkodik. Sokat egyénieskedtek- Az elejétől fogva nem ját­szottunk jól, olyan hibák jel­lemeztek bennünket, amik máskor is, vagyis sokat egyé- nieskedtünk, nem volt össze­hangolt a csapatmunka - érté­kelt Sitku Ernő, a nyíregyházi férficsapat vezetőedzője.- A második félidőben már történt némi javulás, amiben nyilván az is szerepet játszott, hogy húsz pont feletti veze­Nebojsa Djukicsot (sárgában) ó sem tudta megállítani, de Jervis Garner (jobbra) belépője nem sikerült rosszul fotó: bbi.hu tése birtokában az ellenfél is Nem volt megnyugtató mind­vesztett a koncentrációjából, az, amit a csapattól láttunk. És mennyire volt meggyő­ző az új szerzemény, Jarvis Garner produkciója? A hár­mas-négyes szerepkörben be­vethető amerikai játékos 10/6 ponttal zárta a mérkőzést. Hasznára lehet a csapatnak- Nem mozgott rosszul, főleg ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen edzéssel a háta mö­gött vetettük be, így taktikai elemeket még nem tudott megoldani. - Amit láttunk tőle, az alapján úgy ítélem meg, hogy a csapat hasznára lehet, így számítunk rá a to­vábbiakban is. A hétvégén nem rendeznek fordulót a bajnokságban, mert az All Star-gála keretében Ke­let-Nyugat mérkőzésre kerül sor. A Marso-NYKK játékosai kö­zül Jeremy Wise a keleti kez­dőcsapatban kap helyet, Ner- min Hujdurovic pedig ott lesz a cserejátékosok között, Sitku Ernő másodedzőként segíti a keleti válogatottat irányító paksi edző, Dzunics Branisz- lav munkáját. km-bt November 29-én 100-Ft-os belépőjegyet kell csak váltanod a Nyíregyházi Állatparkban 9-15 óra között. Aki megteheti, hozzon egy ajándékot, ami lehet bármilyen csekélység, csak mások számára használ­ható legyen (játék, ruhanemű, könyv, tartós élelmiszer stb.) így örömet szerezhetnek azoknak, akinek nincs mit tennie a fa alá. Az így összegyűlt ajándékokat eljuttatjuk a rászoruló családoknak. » Kiss, Szekrényes, Vágó, Teschmayer... A Spartacus 1928 Egyesület csütörtöki évzáró összejövetelén a Szpari ’80-as évekbeli legendás labdarúgói vendéges­kedtek a Kelet Áruház oldalában található Pletycafészek kávézóban. fotó: pusztai Sándor Fucsovics Marci nemes bosszúja Melbourne-ért tenisz. Újabb két győzelemmel segítette sikerhez Fucsovics Márton (164. a világranglistán) csapatát, a Lagardere Paris Ra- cingot a francia csapatbajnok­ságon. Marciék ezúttal a TC Dijon- nal játszottak hazai pályán, és a nyíregyházi teniszezőre megint egyfajta visszavágó várt, hiszen azzal a Vincent Millot-val (155.) találkozott, aki tavaly januárban elütötte őt Melbourne-ben, az Austra­lian Open főtáblájától a selej­tező harmadik fordulójában (3:6, 6:4, 6:1). A szerdai mér­kőzésen sikerült revánsot ven­ni a francián, hiszen Fucsovics nyert 6:4,6:4-ra. A párizsiak bajnokságbeli harmadik sikeréhez a páros megnyerésével is hozzájárult a csapat egyetlen idegenlégiósa, aki Edouard Roger-Vasselin- nel (87.) egy tandemet alkotva nyert a Millot-t is felvonultató duó ellen 7:6,6:4-re. KM-BT HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents