Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-28 / 277. szám
2014. NOVEMBER 28., PÉNTEK KELET Labdarúgás: szi-Zo Sport megye! I. osztály Ugranak az időben: már a tavasz jön Az előrehozott fordulóban négy csapat esélyes az élre fagyni. LABDARÚGÁS. A futballnaptár csodákra képes. Fittyet hány az évszakok periodikus változására. Olyannyira, hogy az ősz után kimarad a tél... Ami nem a képzelet szüleménye, a labdarúgás vezérkara döntött úgy: „ugrik egyet az időben”. Jön a ráadás így történik, hogy a megyei első osztályú bajnokság aktuális idénye éppen csak befejeződött, a hétvégén pedig már a tavaszi meccseket játsszák a csapatok. No, csak egy előA hétvégi mérkőzésen a hármas sípszót várom a legjobban. MADALINA GYÖRGY rehozott fordulót tudnak le, majd több mint négy hónapra elfelejthetjük a tétmérkőzéseket. Jó néhány résztvevő már most torkig van az egésszel, mindazonáltal tetszik, nem tetszik, ennyit még ki kell bírni. Annak a négy együttesnek, amely számára adott az esély arra, hogy hosszú időre az élre fagyjon, gyaníthatóan nem okoz gondot felspannol- ni a fiúkat. A tabella tetején nyomuló Tuzsér előnye egy pont a Nyírmadával, kettő pedig a Tiszavasvári, Kemecse duóval szemben. Nagy tuzséri lehetőség Mivel a listavezető otthon búcsúzik a legutóbbi körben egy hatost benyelő Szakoly ellen, nagy malőr lenne, ha elbal- tázná ezt a lehetőséget. Annál is inkább, mert valamennyi közvetlen riválisa idegenben kénytelen zárni az esztendőt. Ugyanakkor a tabella alsó féltekéjén sem mindegy, ki mint alussza téli álmát. A megyejárást még mindig folytató dombrádiak ezúttal először pályaválasztók a szezon során. „Albérletben” a csapat Más kérdés, hogy saját katlanjuk még nincs kész, ezért Tiszakanyáron kerestek és találtak ideiglenes albérletet. Erős a gyanú, a Mada elleni összecsapásnál könnyebb „hazai” feladatot is elfogadtak volna. A hetek óta lejt- menetben lévő Balkányt az a Ferenczi Miklós próbálja egyenesbe hozni, aki a családi okok miatt immár tartósan távollévő Dán Ferenc játékos-edzőt váltotta. Ez a megoldás átmeneti, az viszont fix: a csávában lévő csapatnak égető szüksége lenne a sikerélményre. KM-KT Markos János (középen) és Iván Attila a Tuzsér első helyét igyekszik „megvédeni” az őszre rendelt tavaszi fordulóban FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szakvezetői várakozások: is. forduló (kezdés: 13, ifi: il) Szombat Nagykátló (16.)-Nagyhatász (6.) Budaházi László, nagykállói edző: - Nem gondoltam volna, hogy a játékosokkal együtt megéljük az első tavaszi fordulót... A hétvégéről csak annyit, nevelőegyesületem csapatával találkozunk, és az utóbbi hetek biztató teljesítményét szeretnénk bemutatni, meglátjuk, ez mire lesz elég, bár az eltiltások nagyban nehezítik dolgunkat. ___ Kiss Gábor, nagyhalászi edző: - A legfontosabb feladatnak azt érzem, hogy a srácokat „bajnoki hőfokon” tudjam tartani. Óriási hiba lenne ellenfelünket lebecsülni, és úgy kimenni a mérkőzésre, hogy a három pont már a zsebünkben van. Kihangsúlyoztam, hogy Nagykálló a legutóbbi meccsén csupán a hajában volt kénytelen fejet hajtani, és ez a teljesítménye figyelemre kell, hogy intsen minket. Ennek ellenére bízom a játékosokban, hogy az utolsó bajnokinak is átérzik a jelentőségét, és győzelmükkel felteszik egész éves teljesítményükre a koronát. Baktalórántháza (S.)-Tiszakanyár (11.) Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - A hétvégére is olyan komolyan készülünk, mint a szezon korábbi szakaszában. Figyelmeztető jel számunkra a Tiszakanyár ibrányi bravúrgyőzelme, de van törlesztenivalónk az ellenféllel szemben. Koskovits György, tiszakanyári edző: - Idegenbeli bravúrral zártuk az őszi idényt, ezzel köszönjük meg azoknak a segítségét, akik jóban, rosszban kitartottak mellettünk. Az év zárómérkőzésén mindent megteszünk majd a minél jobb eredmény elérése érdekében. Tuzsér (1.)—Szakoly (12.) Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - A kötelező győzelmek a legnehezebbek, és ez már nem egy alkalommal bebizonyosodott. Minden játékosnak százötven százalékot kell nyújtania annak érdekében, hogy az utolsó hazai mérkőzésen ne okozzunk csalódást a szurkolóknak. __________ Madalina György, szakolyi edző: - A hétvégi mérkőzésen a hármas sípszót várom a legjobban. Vasárnap Tiszalök <9.)-Kemecse (4.) Kovács János, tiszalöki edző: - Az őszi szezont sokak meglepetésére jól, a kilencedik helyen zártuk. Remélem, át tudjuk menteni formánkat a tavasz első meccsére. A Kemecsével mindig jó mérkőzést játszunk, erre számítok most is. Ellenfelünk felkészült csapat, nagyon jó edzővel a kispadon. Minden szimpátiánk ellenére szeretnénk győztesként kijönni ebből a csatából, Így méltón megköszönni polgármesterünknek, gazdasági vezetőnknek, szurkolóinknak, régi és új támogatóinknak az éves munkájukat. Hokk Béla, kemecsei edző: - Az utóbbi időszak egyik legjobb formáját mutató csapathoz látogatunk, ezért nagyon nehéz dolgunk lesz. Mindent elkövetünk a siker érdekében. Szatmár Unió FC (13.(-Tiszavasvári (3.) Siti Ferenc, az SZUFC edzője: - Remélem, nem kezdtük még meg a téli álmunkat. Mint minden hazai meccsen, ezúttal is győzelemre játszunk, amit remélhetőleg a nézők is észre fognak venni. _________ __ Mirgai László, tiszavasvári edző: - Nagyon remélem, az év utolsó mérkőzésén a csapat nem rontja el azt a jó hangulatot, amit az eddig mutatott jó teljesítménnyel kivívott, és ráteszi az i-re a pontot. Tudjuk, nem lesz könnyű meccs, hiszen a hazaiak most kezdenek magukra találni, de képesnek tartom a társaságot arra, hogy harcos, fegyelmezett játékkal felülkerekedjen. Ibrány (7. (-Nyírgyulai (10.) Gerliczki Máté, ibrányi edző: - A kritikán nem megsértődni kell, hanem elfogadni! Ugyanakkor megfelelő hozzáállással öt perc alatt magad mellé tudod állítani a legnagyobb kritikusokat is, csak azt lássák rajtad, hogy megteszel mindent a sikerért. ________ Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - A bajnokság végére kiütközik a csapaton a kettős terhelés okozta tompaság, fáradtság, éppen ezért nekünk nem hiányzik az előrehozott forduló. Természetesen, ha már így alakult, akkor mindent meg kell tenni a pontszerzés érdekében, mert egész ősszel hiányzott az igazi nagy bravúr, ráadásul nagyon „ránk jöttek” a hátsó régióban álló csapatok. Dombiad (IS.)-Nyírmada (2.) Borza László, dombrádi edző: - A bajnokság végére nagyon leültünk, de a Mada elleni meccsre még összekapjuk magunkat. Sajnos, azt viszont nem tudom megígérni, hogy a „brutális” játékosaim nem fognak olyan csúnya dolgokat művelni, mint a szabálytalanság az ellenfél tagjaival szemben... __________________________________________ Szőke István, nyírmadai edző: - Próbáljuk javítani a múlt heti botlásunkat, mert szépen szeretnék befejezni ezt a félévet. Cellspan-Batkány (ÍA.)-Mándok (8.) Ferenczi Miklós, megbízott balkányi játékos-edző:- Ugyanúgy készülünk, ahogy eddig, egyben szeretnénk lelkes közönségünktől szépen elköszönni erre az évre. Igaz, ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de talán majd most... __ _ Csorna Dezső, mándoki edző: - A csapat jó néhány tagja- igaz, kényszerből - már téli szabadságát tölti... Annyi a betegünk és sérültünk, hogy örülünk, ha a hétvégén ki tudunk állni. Egyetemi vizsga vár a Bátorra Váczi Sándor újabb győzelembe szeretné „kergetni” a listavezető bátori csapat tagjait fotó: pusztai Sándor A még hibátlan szabolcsi együttes az őszi első helyet biztosíthatja a debreceni összecsapáson. kézilabda. Minden klappol. Legalábbis eddig. A Nyírbátor makulátlan mérleggel uralja a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport tabelláját. Őszi bajnokok lehetnek Váczi Sándor együttese kilenc győzelmet mutathat fel - igazából még megszorítani sem igen tudták a szezon ezidáig letudott mérkőzésein. Naná, hogy a szabolcsiak már nem szeretnék elcsúfítani pazar teljesítményüket, így a péntek estére rendelt tizedik bajnoki fellépésükön is a sikerre hajtanak. Méghozzá a Debreceni EAC vendégeként. Sőt, amennyiben behúzzák a hajdúságiak elleni mérkőzést, már - az esztendőből még hátralévő egy forduló eredményeitől függetlenül - egészen biztosan első helyen zárják az őszi idényt. Erre minden esély adott, elvégre éppen kétszer annyi pontot gyűjtöttek mint a házigazda egyetemisták, akik egyelőre a középmezőnyben állomásozó együttesek táborát gyarapítják. km-kt Ez nem volt unalmas: ötvenegy gól, négy piros Bérletakciót indít a csapat röplabda. A Fatum-Nyírsuli női röplabda csapata minden szurkolójának szeretne kedveskedni, ezért az éves bérlet árát, mely egészen a szezon végéig érvényes, féláron kínálja, most 2500 Ft-ért. A bérleteket a Buj- tosi Szabadidő Csarnok titkárságán, Nyíregyházán, a Géza u. 8-16. szám alatt, illetve a városi stadionban, (Sóstói u. 24.), Si- posné Sinka Krisztinánál vásárolhatják meg az érdeklődök - minden hétköznap 8 és 16 óra között, illetve a mérkőzések előtt a jegypénztárban. Érdeklődni a 42/411-411-es telefonszámon lehet. km Mai sportműsor Asztalitenisz. Hotel Fenyves megyei csapatbajnokság: Trió-Maxi-NyíregyházaApagy SE IV, evangélikus iskola, 18. _______ Kézilabda. Országos serdülőbajnokság, férfi: Kisvárda-DSC-SI, 16. Megyei up-baj- nokság, lány: Ibrány-Mátészalka, 17. futsal. Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a Sky Travel megyei férfi felnőtt futsalbaj- nokság hatodik fordulójában. A négy találkozón összesen ötvenegy gól született! A rangadónak kikiáltott Nagycserkesz-Újfehértó mérkőzésen hiába vezetett már a 9- percben 2-0-ra a hazai csapat, Szilágyi Ákosék végül magabiztos győzelmet arattak a Tiszavasvári úti csarnokban, így már nincs veretlen a mezőnyben. Csengerben két fiatal együttes találkozóján a szépszámú közönség által buzdított - házigazdák diadalmaskodtak. Mindeközben Nyírbátorban tizennégy gólos találkozón szerezte meg első pontjait a vendéglátó legénység, míg Mátészalkán a tizennyolc gól mellett a piros lapok is villantak. A Monbebe-sikert hozó találkozón négyszer mutatták fel a játékvezetők a kiállítást jelző cédulát. Szóval, nem volt unalmas meccs és forduló. December elsején az utolsó őszi kör következik. km Futsal: megyei bajnokság A 6. forduló eredményei: Csenger Petőfi DSZSE-GFSE Őrös 5-3 (4-1), Nyírség-Copy Nagy- cserkesz-Újfehértó SE 3-8 (2-5), Mátészalkai Kispályás FK-Monbebe 7-11 (4-2), Nyírbátori FC-Gyulaháza KSE 8-6 (5-2) ______________________________________________ A Sky Travel megyei bajnokság állása: 1. Újfehértó SE 15,2. Nyírség-Copy Nagycserkesz 15, 3. Monbebe 9,4. Gyulaháza KSE 9,5. Mátészalkai Kispályás FK 9,6. Csenger Petőfi DS2SE 6, 7. Nyírbátori FC 3,8. GFSE Pros 0. _______________ ____ __ A 7. forduló párosítása: Újfehértó-Csenger, Monbebe-Nagcserkesz, GFSE Oros-Nyírbátor, Gyuiaháza-Mátészalka. Labdarúgás megyei II. osztály, 16. forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Totó Rakamaz Takarék-csoport Tippel: Kőpájer József, a Gávavencsellő megbízott edzője. _____________________________________ Szombat. Nyírpazony (9.)-Nyírvasvári (14.):- Nincs könnyű helyzetben a Nyírvasvári, de a döntetlenre jó lehet a Pazony ellen. ___________________ Vasárnap. Kóta| (4.)-Ú|fehértó (5.): - A múlt heti hazai vereség után ezt a meccset nyeri a Kótaj. ______ Ófehértó (12.(-Napkor (11.): - Hazai győzelem. Rakamaz (2. j-Levelek (8.): - Nem tud meglepetést szerezni a Levelek. Biztos hazai siker. _______________ Terem (10.)—GFSE Oros (15.): - Meglehetősen rapszo- dikus a Terem teljesítménye, benne van a pakliban, hogy a vendégek akár a három pontot is begyűjthetik. Apagy (3.)-Sényő (1.): - Nemigen fogja kímélni a Sényő a szomszédos település csapatát - gólokkal fog nyerni. _____________________________________ Nylrlbrony (7.)-Vasmegyer (16. j: - A hazai csapat biztosan otthon tartja a három pontot. ____________ Gávavencsellő (lS.)-Encsencs (6.): - Ahhoz, hogy előrébb lépjünk a tabellán, csak a győzelem elfogható ezen a meccsen. Bízom a játékosokban, ennyi kudarc után kell egy kis nyugalom a téli felkészülési időszakra. Nyíre rdő-csoport Tippel: Maximovits György, a Pap edzőle.___________ Szombat vásárosnamény (l.)-Fényeslitke (2.):- Jó kis mérkőzés lesz, a hazai pálya előnye dönt. ____ Őr (I6.j-Demecser (10.): - Tényleg szeretném, ha ponthoz jutna az újonc, de a Demecser túl fogja tenni magát a múlt heti hetesen. _____________________ Vasárnap. A|ak (7.)-Mátészalkai MTK (3.): - A Szálkát az üldöző Gyulaháza és Nyírkárász is belehajtja a győzelembe. Elvégre nagyon nem mindegy, hogy második vagy ötödik helyen telel._________________ Záhony (6.)-Tiszamenti SE (15.): - Igaz,hogy nem megy a Záhonynak, de ezt a meccset otthon megnyeri. Pátroha (12.(-Nyírkárász (5.): - Kard ki kard! Kemény meccs lesz, de egyik csapatot sem kell félteni. Egy góllal nyer a vendég.________________________ Kék (ll.)-Nagydobos (14.): - A lendületben lévő Kék a kis pályáján megoldja a feladatot. _______________ Va|a (é.)-Újdombrád (13.): - Nehéz a Vajával otthon, az Újdombrádnak meg az idegen messze van. ________ Gyulaháza (4. j-Pap (9.): - Meglepjük a Gyulaházát, nem győzelemre, hanem döntetlenre fogunk játszani, abból még bármi lehet... Kelet-Magyarország-csoport Tippel: Veress Oszkár, a Beregdaróc edzője. _________ Szombat Tisztaberek(B.)-Túrricse(5.):-Kétségtelen tény, a Riese előrébb áll a tabellán, ezzel együtt a Bereknek hazai pályán mindenképpen van esélye a győzelemre. _________________________________ Nyírmeggyes (7.)-Csenger (2.): - A Meggyes feljövőben van, és bár a Csenger jobban áll a tabellán, akár nyerhet is a hazai csapat. (A felnőttmeccs 11 órakor kezdődik) _________________________ Szatmárcseke (14.)-Nyírcsaholy (4.): - A Csaholy elviszi a három pontot. _________________________ Tiszakóród (ll.)-Mérk-Váltaj (3.): - A Tiszakóród legutóbb hetet rúgott, most valószínűleg be kell érnie kevesebbel - döntetlent tippelek. ___ ___ Vámosoroszi (6.)-Tarpa (13.): - A Tarpa a végére kezd belejönni, de az Oroszit otthon nem lehet lebecsütni. Itt sem kizárt a döntetlen. ________________________ Beregdaróc (16.)-Kölcse (15.): - Számunkra ez ki-ki mérkőzés. Mindenképpen nyerni kell, és ha teljes lesz a csapaCakkorez sikerülni fog. __ ____ Vasárnap. Nagyecsed (l.)-Milota (12.): - A Nagye- csed már régen kinőtte ezt az osztályt - biztosan nyer. Tunyogmatolcs (9.)-Tyukod (1Ö.): - Két azonos képességű csapat mérkőzésén - tippem szerint - döntetlen várható. A 48. hét 2. fordulójának mérkőzései 1. Hertha BSC-Bayem München 2 2. Leverkusen-1. FC Köln __________F 3. Schalke-Malnz ____________l_x^ 4. Bremen-Paderborn 1 5. Hoffenheim-Hannover 1 6. Wolfsburg-Mönchengladbach l x 7. E. Frankfurt-Dortmund ] 2 8. Chievo-Lazio 2 9. Milan-Udinese ____ 1 x 10. Cagllari-Florentlna x 11. Juventus-Torlno ______________1^ 12. Roma-lnternazionale ____1 13. Southampton-Manchester City 1 x 14. Valencia-Barcelona x 9 sport.szon.hu Sport. A régió ás nagyvilág sportja. iü sípon