Kelet Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-03 / 205. szám
2014. SZEPTEMBER 3., SZERDA Fogadalmat tettek a Móricz-iskola elsősei nyíregyháza. Becsöngettek hétfő reggel a 2014/15-ös tanévre a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában is. Az első osztályosok különösen nagy izgalommal készültek erre a napra. A kicsinyek az idén is három osztályban tanulhatnak: emelt óraszámban oktatják őket idegen nyelvből, matematika-informatikából és testnevelésből. A tanévnyitó ünnepségen versek hangoztak el szüleik, tanitóik, volt óvodavezetőik, valamint a meghívott vendégek örömére, majd fogadalmat tettek, hogy az iskola szabályait betartják és igyekeznek legjobb tudásukkal, magatartásukkal, szorgalmukkal öregbíteni az iskola hírnevét. A 2. osztályosok szerény kis ajándékkal kedveskedtek a legifjabb diákoknak. km Versenyekkel idézik fel a sporttársak emlékét NYfREGYHÁZA. Az egykor balesetben elhunyt horgász tiszteletére a családtagok és a horgászbarátok az idén újra megrendezik a Szűcs Attila Emlékversenyt a Tisza timári szakaszán szeptember 7-én, vasárnap 7 órától. Az egyfordulós, 4 órás verseny első három helyezettje és a legnagyobb halat fogó versenyző díjazásban részesül. A versennyel kapcsolatban hívható Szűcs Sándor a 30/965-9745-as számon. Maleczki Tamás támogatásával a megyei szövetség az idén is meghirdeti a „Dr. Maleczky Imre Emlékver- seny”-t szeptember 2i-én, vasárnap 6.30 órától az apagyi Kenderáztató .tavon. Horgászni egy bottal és úszós készséggel lehet. Az érdeklődők szeptember 17-éig jelentkezhetnek a szövetségnél. KM Új síremléket kaptak a hősök Két óvodás, Orsi és Dani is elhelyezte a hála és a tisztelet virágait a sfremlékeken fotó: a szerző Lakossági kezdeményezésre az elkorhadt fejfákat kőtáblára cseréltette a minisztérium. RAMOCSAHÁZA. II. világháborús sírhelyeket „örökölt” Ramocsaháza faluközössége, ugyanis a környékbeli harcokban elesett katonák földi maradványai a kis katolikus templom csendes kertjében találtak örök nyugalomra. Levél a minisztériumba Évtizedek óta hűségesen ápolták a helyi lakosok, többnyire katolikusok a Ramocsa- házát is védő hősi halottak sírját. A fából készült fejfák nem örök életűek, a közel hét évtized alatt mára teljesen elkorhadtak, szükségessé vált cseréjük, fejújításuk. Kecskés Istvánné Margitka néni helybeli lakos is azok sorába tartozik, akinek családja szintén „örökbe fogadott” egy katonasírt, és hűségesen ápolta azt. Tavasszal azonban egy kezdeményezéssel is felhívta magára a figyelmet.- Én még fiatal voltam, amikor a térségünkben 1944-ben meghalt fiatal erdélyi magyarok holttestét eltemették itt. A tiszti főiskoláról hozták ide az ifjú katonákat harcolni. Az én szüleim a templom harangozol voltak ekkor, tőlük tudom, hogy az elesett katonák papok által végtisztesséSzomorúan láttam, hogy a több évtizedes fejfák tönkremennek. KECSKÉS ISTVÁNNÉ get kaptak - elevenítette fel a múltat Margitka néni. - A sírokat lányok, a szüléink, majd az önkormányzat a hívek segítségével ápolta. Szomorúan láttam, hogy a fejfák tönkremennek, korhadnak.- Hasulyó János római katolikus plébános javaslatára levelet írtam a Honvédelmi Minisztériumnak, segítségüket kértem a tizenkilenc hősi halált halt katona sírhelyének rendbehozatalára. A kérésem meghallgatásra talált, így történt, hogy a régi fejfák helyett kis kőtáblák készülhettek az illetékes hatóság jóvoltából - tette hozzá Kecskés Istvánné. Katonai tiszteletadás mellett Lencsés Ilona Amerikából hűségesen minden évben hazalátogat. Az idén úgy érkezett, hogy részt vehessen az emlékező ünnepségen.- A községünk térségében hősi halált halt honvédek tetemeit a falu végéről idehozták eltemetni, és felkérték a fiatal lányokat, vállaljanak síremlékeket gondozásra. Én is jelentkeztem, egészen ’56- ig gondoztam a sírokat, akkor kivándoroltam Amerikába, így édesanyám végezte tovább helyettem. A felújított síremlékeket Az emlékező ünnepségen köszönetét mondott Kecskés Istvánné a Honvédelmi Minisztérium képviselőjének azért, hogy nem hiába írta meg levelét, és hogy a minisztérium közreműködésével elkészülhettek az új sírtáblák. A síremlékek felújítása mellett emlékmű is készült a hőaugusztus 14-én szentelték fel katonai tiszteletadás keretében. Szavalat és ének hangzott el, majd a történelmi egyházak képviselői megszentelték és megáldották a hősi parcellákat. Koszorút helyeztek el a hősök emlékművénél a Honvédelmi Minisztérium és a helyi önkormányzat képviseletében is. NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA sök nevének feltüntetésével. Az utódok, a mostani felnőtt generáció, az összetartó falu- közösség szívből adódó kötelessége, hogy példát mutatva az ifjú nemzedéknek, összefogással, hűen és buzgón továbbra is gondját viseljék a hazáért és a faluért hősi halált halt katonák nyughelyét. Nem hiába íródott a levél Táncolva tanultak a táborban Az utolsó napon a szülőknek is megmutatták, mi mindent gyakoroltak a négy nap alatt. NYÍREGYHÁZA. A tánc egyidős az emberiséggel, s ott van már bennünk a születésünkkor is. Az évek múlásával aztán egyesek egyre jobban kibontakoztatják ezt a képességüket, míg mások elfojtják magukban, nem mernek hódolni a mozgás örömének. Vigyázz rám is! Gégény Fruzsina Klasszikus balett, néptánc A szívből és lélekből táncolni szerető fiatalok immár harmadik éve ismerkedhetnek meg a különböző táncokkal, stílusokkal a nyíregyházi Tánctanodában, ami a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának próbatermeiben tartja a foglalkozásait óvodásoknak, kisiskolásoknak és felső tagozatos diákoknak. Antal Dóra és Antal Roland táncpedagógusok vezetésével a fiatalok a néptánc mellett elsajátíthatják a klasszikus balett alapjait is. Az idén a beiratkozás szeptember 5-én és 12-én lesz 17 órától a Szabolcs utca 8. szám alatti épületben. A fiatalok szép emlékeket őriznek a nyári harangodi táborról A Tánctanoda növendékeinek lehetőségük van tudásuk megmutatására is a különböző versenyeken: tavasszal a Pulyabálon ezüst minősítést szereztek. A közösségi ösz- szetartozást jelzi, hogy sokan vettek részt a napközis jellegű nyári táborban Harangodon. Délelőttönként a tánc kapta KELET Vigyázzunk a gyerekekre! FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM a főszerepet, délután pedig kézműves foglalkozásokon bontakoztathatták ki kézügyességüket a gyermekek. Az utolsó napon a szülőket is meghívták egy közös sütésre, beszélgetésre, s természetesen be is mutatták, mi mindent tanultak, gyakoroltak a négy nap alatt a táborban, km Éremgyűjtők találkoznak nyíregyháza. Az Éremgyűjtők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete a következő találkozóját szeptember 7-én (vasárnap) 8 órától 11 óráig tartja Nyíregyházán, a MÁV Vonatkísérő Laktanyában (a MÁV állomással szemben). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. km Mindennap találkozunk Nem leheti elég korán kezdeni! \ Szeptember Lüii HUMANIC wmM3&Jii£ HIRDETÉSEK