Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-18 / 192. szám
2014 AUGUSZTUS 18., HÉTFŐ KELET Csak az elmúlt hetekben 1,8 milliárd forint értékben érkezett kárbejelentés a biztosítókhoz. Néhány éve fehérgyarmati házba csapott villám - súlyos anyagi károkat okozott SZABOLCS-SZATMÁft-BEREG. Az elmúlt néhány hét szélsőséges, viharos időjárását követően eddig közel 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke elérheti az 1,8 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a társasági adatok összesítése nyomán. Fontos hangsúlyozni: ez a kárösszegzés döntően a tulajdonosok által megadott adatokon alapszik, a biztosítói kifizetések összege ennél jelentősen kisebb lesz - írja a privátbankár.hu. Fakidőlés, villámcsapás Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján az idei július vélhetően bekerül az 1901 óta vezetett statisztikai idősorban „az eddigi 5 legcsapadékosabb július” kategóriába. A viharok és a felhőszakadás mellett az ország több területén gyakori volt a jégeső is, s a villámcsapások okoztak kiemelkedően sok kárt. A társaságok a bejelentéseket követően azonnal megkezdték a kárfelmérést, jellemzően meghosszabbított ügyfélszolgálattal várták a bejelentéseket, több társaság hétvégi munkavégzés elrendelésével igyekezett gyorsítani a kárfelmérést, illetve a mielőbbi kárrendezést. A leggyakoribb kártípusok a tetősérülések, tetőmegbontások, az úgynevezett rádő- léses, a fák kidőlése okozta károk, de nagy számban jelentettek beázásos, elöntéses, illetve villámcsapás okozta károkat is. A viharos nyár az Aegon Magyarország adatsora szerint eddig közel 8500 kárbejelentésért és 750 millió forintos becsült kárért tehető felelőssé. Egy-két hét alatt fizetnek- Ezek a kártípusok minden biztosításban alapkockázatként szerepelnek, ami azt jelenti, hogy a biztosító a teljes kárt kifizeti. A kifizetésig általában egy-két hétre van szükség, ahol azonban a kárszakértő a biztosítottakkal a helyszínen meg tud egyezni, ott akár már egy-két nap alatt pénzt kapnak az áldozatok - mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. ARCHIV FOTÓ: KM A biztosító társasághoz az idén összesen több mint 38 } ezer viharkárról érkezett bejelentés, melyek összértéke meghaladja az l milliárd forintot. Összehasonlításképpen: 2012-ben egész évben volt ánnyi a meteorológia kár, mint idén az első hét hónapban. KM így előzhetjük meg Ha nagyobb esőt jósolnak, érdemes az alacsonyabban fekvő helyekről, mint például a pince, biztonságos helyre tenni az értékeket. Erős szél érkezésekor csukjuk be az ablakokat, ne csak a lakásokban, de a társasházak folyosóin is. Ne parkoljunk fa alá, mivel viharban egy-egy letörő ág, kidőlő fa a gépjárműben is nagy kárt tehet. Évente 35 ezer villámcsapás okozhat károkat Magyarországon. A drágább elektromos berendezések még villámháritó mellett sincsenek teljes biztonságban, a villám okozta elektromos zárlat tönkreteheti a készülékeket, és akár tüzet is okozhat. Az ilyen károk ellen biztosítással és túlfeszültség-védelmi eszközökkel is lehet védekezni, és érdemes elutazáskor az elektromos berendezéseket kihúzni a konnektorból. Látványos a csökkenés A hazai lakóingatlanok közel 73 százaléka rendelkezik még mindig lakásbiztosítással - bár a csökkenés látványos. A MABISZ adatai szerint 2013-ban az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 93 ezerrel maradt el 2010-től, s először csúszott 3 millió alá, 2,98 millióra csökkent. A lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele 104,9 milliárd forintot tett ki. A lakásbiztosítások díja egyébként csökkenő tendenciát mutat, a 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot, azaz, már alig több mint 2300 forintos havi díjért lehet lakásbiztosítást kötni. Exportpiacot kell találni a búzának Aratás után jön a szalma betakarítása illusztráció: getty images A felvásárlási árban nagyobb különbség lesz a malmi és a takarmány minőség között. nyíregyháza. Megyénkben a learatott őszi búza hozama 30 547 hektár átlagában 4,76 tonna lett. Ez meghaladja az idei országos átlagot (4,7 t/ha). Ami a többi növény megyei hozamát illeti: őszi árpa 1690 hektáron 4,17 t/ha, rozs 3182 ha-on 2,58 t/ha, tritikálé 13 485 há 3,74 t/ha, zab 4759 ha 2,24 t/ha, tavaszi árpa 640 ha 2,87 t/ha. Kiválóan adott az elsők között, már júniusban betakarított őszi káposzta repce, amely 6809 ha átlagában 3,11 tonnás megyei csúcsot döngetett. A magborsónak a 479 hektáron produkált 3,1 tonnás hozamával sem lehetünk elégedetlenek. Az aratás utómunkálatai, mint a szalmabetakarítás, illetve a következő évet alapozó munkálatok, mint a tarlóhántás folyamatosak, 85%-os készültségükkel a befejezéshez közelednek. Magtárban az őszi búza- A felvásárlási árak ezúttal - a tonnánként szokásos kétezer forintnál - nagyobb különbséget tesznek a malmi és a takarmány minőség között. Országosan a búza felvásárlási ára (minőségtől függően) 38 és 52 ezer forint között mozog tonnánként - közölte Czerván György, a szaktárca államtitkára az aratás befejezéséről tájékoztatva. Hozzátette: az őszi búzát 1,1 millió hektárról már a magtárakba vitték. Országosan az idei őszi búza termése közel 5,2 millió tonna lesz. Ebből bőven fedezhető az ország évi 1,2 millió tonnára rúgó kenyérgabona és 1,3 millió takarmánybúza szükséglete.- Ugyanakkor az országos termés nagyobbik felére export piacot kell találni, ami viszont idén a korábbinál nagyobb mértékben függ a nemzetközi helyzettől - tette hozzá Pásztor András, a megyei agrárgazdasági kamara növénytermesztési osztályvezetője, emlékeztetve egyebek mellett az ukrajnai jó búzatermés esetleges befolyásoló hatására az egyébként is forrongásban leledző piacokon. KM-GB A jó ukrán búzatermés befolyásolhatja a piacot. PÁSZTOR ANDRÁS Megkérdeztük: Az ön biztosítása kiterjed a természeti károkra? HUSZÁR JÁNOS: A SCHRAM MÁRIA: Egy- MÁTÉ SZABINA: Mlnbiztosításunk kiterjed szer a jégeső tönkre- denképpen hasznos az elemi károkra is. tette a tűzfalunkat. lenne megkötni. SÁRÁNSZKINÉ RÓNAI TOKÁR JÁNOSNÉ: A VÉGH BARBARA Még ANDREA Levitte a szél változékony időjárás 2008-ban egy vihar a kéményt. miatt kötöttem meg. szétverte a házunkat.- A lakásbiztosításunk kiterjed a természeti erők, így a vihar okozta károkra. Ebben benne van az a tűz is, ami villámcsapás miatt keletkezik, és akkor is fizetnek, ha a szél megbontja a tetőt - válaszolta a nyíregyházi Huszár János. Schram Máriát már érte jégkár, amire kiterjedt a biztosítása.- Jégeső volt, és a tűzfal szigetelését mintha sorozattűzzel lőtték volna szét. Csak javításra kaptunk egy bizonyos összeget, de nem fedezte a kiadásainkat. - Azt nem tudom, hogy a lakásbiztosításunk elemi kárra is kiterjed-e, de mindenképpen hasznos lenne, mert nagyon szeszélyes mostanában az időjárás - mondta a nagykállói Máté Szabina. Sáránszkiné Rónai Andreának frissek a viharkárral kapcsolatos tapasztalatai. - A nyári konyha kéményét az erős szél levitte. A biztosító három napon belül ki is jött, felmérte a kárt és gördülékenyen rendeződött is a probléma. - Ugyan még nem történt baj, de a változékony tavaszi és nyári időjárás miatt kötöttem biztosítást természeti károkra is - felelte a napkori Tokár János- né. - Még 2008-ban volt egy hatalmas vihar, ami szétverte j a házat, a teraszt és a tetőt. A kárfelmérés nem tárta fel a rejtett hibákat, így csak részben térült meg a kárunk - tette hozzá Végh Barbara. km Nézőpont Az ismeretlen ismerős A fesztiválozás hatalmas biznisszé dagadt az elmúlt években. És itt nem a kultikus nagy rendezvényekre gondolok, az EFOTT-tól a Szigeten át a Balaton Soundig. Hanem mindarra a kisebb-nagyobb párnapos megmozdulásra, amelyek nélkül már szinte valamirevaló település nem is létezhet. Szürkemarha fesztivál, csülök- és csokifesztivál, aszúfesztivál, tökfesztivál - csak, hogy a szűkebb pátriánkból merítsek. Persze mint mindennél, itt is, a helyi fesztiválosdi- ban viszonylag hamar elválik a minőség a kommersztől. Számomra az az igazi minőség, amikor nem a mindenhova elutazó, már csomagokban kínált árus- és vendéglátós kommandó jelenik meg megspékelve néhány ráérő celebbel és zenésszel és némi vásári szemfényvesztéssel. Ahhoz, hogy valaki leszerződtessen néhány fellépőt, kibéreljen egy területet, letelepítse a többnyire távolról jövő vállalkozókat, nagy écesz nem kell - inkább némi pénz, befolyás, mert azért ez jó kapcsolatok nélkül abszolút nem megy - ezután már csak kis szerencse kell az időjárással, meg azzal, hogy valóban beletrafált-e az emberek pénztárcáiba vagy sem. Az, ami igazán épít mindannyiunkat, az, amikor sikerül azt megmutatni, ami ott van mindig körülöttünk, velünk él, csak nem látjuk. Vagy nem így látjuk, nem ismerjük. Amihez nem kellenek hatalmas pénzek, nincsenek nagy méretek, csak szerény ötlet, szellem, annak a kultúrának a felfedezése és ismerete, amiből az itt élők lelke is épül, épült évszázadokon át és most új formában életre kelhet. Miskolcon ilyen például a Borangolás, ami a város talán legmegejtőbb részén, az avasi pincesorokon zajlik, amelyek egyáltalán nincsenek jó állapotban, szinte csak a szép elmúlás romantikus jegyeit villantják fel. Ott van minden máskor is - csak ilyenkor kinyílik, látható, kivirágzik, ami amúgy is létezik. Nagy jövője van, ha végre iható minőségi borok is lesznek - mert hát ebben is kifinomultunk már. De a Bor, Mámor, Bénye erdőbényei fesztivál is ilyen, hiszen a megnyíló udvarok, porták, kis borászatok önmagukat mutatják meg különösebb faxni nélkül, és az nem giga költség, hogy a sarokban szól egy kis zene, meg gyertyák is gyúlnak az udvaron. Budapesten óriási ötlet, hogy nagy múltú lakóházak, vagy rejtett helyek nyílnak meg egy napra kis programokkal: be lehet nézni, megismerni amit nem láthatunk a hétköznapokon. Nagyon fontos, hogy a helyiek keressenek az egésszel: a szó anyagi és eszmei értelmében is. Az nem építő, hogy ha valakik idejönnek a fővárosból, lekaszálják amit lehet, majd távoznak. Nagyon el tudnék képzelni olyan fesztivált is, amiben csupa helyi vendéglátós vesz részt, csak teljesen más arcát megmutatva. Rögeszmém az is, hogy szülőhelyemen, Miskolcon, amíg nem lesz egy igazi nívós zsidó fesztivál, valójában a saját múltjának izgalmas és érdekes, és jelentős részén lép át a város. Jó, persze én is tudom, hogy az egyszerű restségen túlmenően pontosan miféle nem alaptalan félelmek, félrehúzódások, kicsinyesség és rövidlátás, no meg politikai óvatosság gátolta meg eddig, hogy létrejöjjön. Pedig sok görcsöt, elhallgatást, félrenézést feloldhatna - hátha egyszer elérünk ide is. laszlo.kiss@eszak.hu Kelet kvíz A lakóhely neve a német eredetű Gottschall személynévből származik jelentése: „Isten szolgája”. ajRozsály b)Gacsály c)Garbolc djGemzse A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. *> Vadmadarak Dalt dalba öltve mókázott a Mandala nyár keretében szombat este a Sóstói Múzeumfaluban Mikó István, Rusz Milán és Suha Kálmán. fotó: pusztai Sándor Az, ami igazán épít mindannyiunkat, az, amikor sikerül azt megmutatni, ami ott van mindig körülöttünk, velünk él.