Kelet-Magyarország, 2014. augusztus (74. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-18 / 192. szám
2014. AUGUSZTUS 18., HÉTFŐ 4 Tolipróba A nyár fülledt szennyese Biblia - részlet a Nagy Legendáriomból Homlokodat az ablakra hajtottad, és nézted, hogyan csorog végig az esővíz az üvegen... illusztrációk: thinkstock tollpróba. Évek óta erre a pillanatra várt. Sietve tért haza az antikváriumból, hóna alatt görcsösen szorongatva a könyvet. A könyvet, amely még hiányzott, az utolsót a gyűjteményből. Felsietett vele a szobájába. Gondosan leporolta, felcímkézte, belelapozott, majd feltette a helyére, mely már hosz- szú idők óta ott állt üresen. Ekkor lassan végigsétált a polcok között. Kívülről tudta, mi hol található, egyik ritkaság a másik mellett. Eredeti kéziratok, első kiadások, felvágatlan, dedikált példányok; a teljes világirodalom, s mellé az emberi tudás felhalmozott esszenciája. Kedve támadt ekkor valamit meginni, s közben a legbecsesebb példányokat elővéve bele-be- lelapozgatni a könyvekbe. Elő is kereste a legöregebb, több mint száz éves konyakot szekrényéből, kibontotta, töltött egy értékes, középkori ezüstkehelybe, majd nagyokat kortyolva odalépett egy ezeréves kódexhez. Le akarta venni a polcról, hogy szemét gyönyörködtesse rajta, de a könyv nem mozdult. Megpróbált egy másikat levenni, de az is szilárdan állt a polcon, mintha odanőtt volna. S a többivel is így járt: a könyvek nem mozdultak, akárhogy erőlködött. Ekkor dühében a polchoz vágta az üveget, mely nagy csattanás- sal eltört, s az ital szétfröcs- csent a könyvek gerincén. A szekrényhez ment, sorra előszedte a nemesebbnél nemesebb italokat, s mindet szétlocsolta a polcokon. Rágyújtott, s a gyufát a könyvek közé hajította. Bennégett, nem is próbált kimenekülni a testét mardosó lángok közül. ILLÉS ZOLTÁN Kintről néztem a foltos ruhádat, és szerettem volna rád üvölteni. TOLLPRÓBA. ...mosod a nyár szennyesét. Az izzadt, fülledt, szerelem szagú szeny- nyest. Mosod már régen. Fehéríted. Sehogy nem múlnak a foltok. Mindig újra és újra ugyanott eszed le a ruhádat. Már nem is akarod kimosni. Eldöntötted. A foltokkal együtt a tiéd. Hordod, cipeled magadon a szerelem skarlát betűjét. Már nem nézed, melyik nyár mikor varrta rád. Azt meg főleg nem, hogy ki. Egyszerűen elfogadod, hogy a nyár hozta, a kánikula, a fülledt, izzasztó meleg. Nem keresed azt, hogyan moshatnád tisztára a foltot magadon. Változtatsz. Csendben vagy. Már nem beszélsz. Néma vagy. Észre sem veszed, hogy süket is. Nem hallod a saját hangodat. Nagy a csend benned. Ürességre váltott minden. Néha, bátortalanul még behunyod a szemed, és emlékszel arra a lányra, aki boldogan, gátlások nélkül habzsolta az élet legfinomabb szerelem-almáját. Nem volt baj, hogy lecseppen, nem volt baj, hogy foltot hagy... De aztán el akartad tüntetni a foltokat. Pedig nem kell. Pont azokkal a foltokkal voltál önmagad. Ettől voltál te más, ettől voltál olyan nagyon elragadó, magával ragadó, köny- nyed. Olyan, aki nem fél az esőtől, sőt, aki kifut elé és kitárt karral várja, hogy arcát az égnek emelve lemoshasson mindent. De a minap láttalak. Homlokodat az ablakra hajtottad, és nézted, hogyan csorog végig az esőviz az üvegen. Láttam, kerested a lecsorduló vízcseppek útját, láttam. Fájt valami. Talán az, hogy milyen rövid a vízcsepp útja, vagy talán az, hogy bent maradtál. Nagyon bent. Mi lenne - gondoltam -, ha egy pillanatra kirántanálak ebből az apátiából, és táncolni vinnélek az esőbe? Megijedtem. Mi van, ha visszautasítasz? Mit mondok majd akkor? Láttam én, nagyon jól láttam, hogy magányod börtönébe vagy zárva. Áthatolhatatlan falakkal vetted magad körbe. Olyanokkal, hogy becsület, meg kitartás, meg valami ostoba fegyelem. Odakötözted magad valami mindenki számára elérhető korláthoz... A szárnyaid már rég véresen lógnak rajtad, repülni már képtelen vagy. Szárnyakat már nem kapsz senkitől, de már zuhanni sincs hova, hiszen ez a jól szervezett konzervatív fegyelem olyan erősen köt, hogy sehova nem enged. Kintről néztem a foltos ruhádat, és szerettem volna rád üvölteni, hogy vagy mosd ki, vagy vesd le örökre, mindegy, csak tegyél már valamit, mert ez a néma, mindenbe beletörődő ember nem te vagy! De te már engem sem láttál. Telnek a napok, a hetek, és mintha meg is vakulnál. Elfáradtam a biztatásodba, hát hátat fordítottam neked én is. Már nem érdekel, hogy mit csinálsz. Kit érdekel, hogy szárnyalsz-e, hogy vér- zik-e a szárnyad? Miért is zavarna az engem, ha önmagad akaratából láncoltad magad az elvárások korlátjához? Te döntésed. Hát én többet nem akarlak megmenteni. Nem csak téged, senkit sem. Válogattam a szennyest a fürdőszobában. Szépen sorban. Fehér, színes, fekete, így tanította anyám. Nem mossuk össze a színeseket a fehérekkel, nincs az a színfogó kendő, ami használna... A ruha csak így lesz tiszta, ha szétválogatjuk. A tükörben megmozdult a lány. Láttam, felém int... nem is felém, a ruhákra... Szemében ott volt a kérdés: sikerült kimosnod a nyár szennyesét? VASKÓ ILONA <§> Paul Auster gondolata Amikor valaki elég szerencsés, hogy egy történetben éljen, egy képzeletteti világban, ennek a világnak fájdalmai eltűnnek. Egy csibészes mosolyon múlt minden: meglátni és megszeretni egy életre Vengrfnyák János Réka Virágos kert érted az én szívem, Millió liliom csak Te néked terem. Szivárvány pillangók takarják a napot, Rád gondolva nagyon boldog vagyok. Arany palástot adjon rád az élet, Nappal versengve ragyogjon a fényed. Gyújtson tüzeket szemednek sugara Örök boldogsággal légy kedves megáldva. Bővülő szépséggel éld meg a napokat, Lehozom érted az összes csillagokat. A hold paréján néked muzsikálok, Örökös jó kedvel, éljed a világod. Mit is kívánhatnék ennyi szép után, Gondolsz-e majd évek múltán rám? Egykoron vázába rendezel virágot, Tudom, pár szirmot nekem is találsz ott... Sonia Pepperdlne Bárányok A völgyben bárányok legelnek szép sorban. Amint az egyik elkóborol a többi rászól parancsolóan, nincs itt barangolás, se ellenállás, csak rendezett sorban állás! S ha valamelyik mégis a sorból kiszállna, az egyik egy ideig rimánkodik, hívja, de mindhiába. Ki elég bátor, a maga útját járja, nem lép más nyomdokába. Tavasz Tündöklő fényével, összes szépségével beköszönt a tavasz. Fák, virágok hosszú tél után pislogva éledeznek, erdők lakói ébredeznek. Zöldbe fordul a természet, amott virágok között csillogó patak csörgedezik, közepén színes halak játszva kergetőznek. Néha viccesen összeütköznek, majd visszaröpülnek tarka énekeshangú madarak, kik egykor elköltöztek. Fák ágai díszes ruháikba beöltöznek. „Nem akarta eztazuj érzést. Nem tudta, mit tegyen.” tollpróba. Azt, hogy mikor, hol és milyen helyzetben találkozol azzal, amiben eddig nem hittél, azt soha nem fogod tudni meghatározni. De abban biztos lehetsz, hogy életed egyik legkeményebb harcát kell majd megvívnod. Olyan hirtelen hasít majd beléd a felismerés, hogy az első pillanatban nem fogsz tudni mérlegelni. Csak úszol az árral. Hagyod magad, hogy a benned feltörekvő, addig ismeretlen érzések hatalmukba kerítsenek... Aztán döntened kell. És ez a legnehezebb, mert nem lesz segítségedre senki. Álmatlan éjszakák hosszú sora vár rád, míg elhatározod, hogy a jó, vagy a rossz oldal mellé állsz. Ne félj a sors által eléd gördített akadályoktól! Ettől leszel több és erősebb! És amit egyszer átélsz, soha nem fogod tudni kitörölni a gondolataidból, a szívedből és a lelkedből. Eggyé válsz vele. Szóljon most ez a történet két fiatalról, akik életét mindörökre megváltoztatta útjaik kereszteződése. A lány, akit Angelnek hívnak, nevéhez méltóan tényleg angyali. Kedves, jólelkű és segítőkész, bár naivitását gyakran kihasználják. Angel párkapcsolatban él Shane-nel. A fiú, akit Nickynek hívnak, egy igazi macsó. Szereti a szép nőket, nem is veti meg őket. Nem vágyik komoly kapcsolatra, jól érzi magát a kalandokkal teli életében. Mostani életvitelét egy nagy szerelmi csalódásnak „köszönheti”. Angel és Nicky látszólag két teljesen különböző ember. Egy véletlen találkozás azonban egycsapásra azonos érzéseket ébreszt fel mindkettőjükben. De ne szaladjunk ennyire előre...- Angel, elkészültél már? - Shane idegesen toporzékolt a fürdőszoba előtt. - Szerintem mi leszünk az utolsók!- Mindjárt kész vagyok, de az az igazság, hogy szólhattál volna hamarabb is - a lány kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és nem tűnt valami vidámnak.- Muszáj nekem is elmennem arra az összejövetelre?- Igen, muszáj. Mindig panaszkodsz, hogy soha nem megyünk sehová. Most itt az alkalom... De ne legyél már ilyen kedvetlen! Hidd el, jó lesz! - és a férfi megcsókolta Angelt, aki máris jobb kedvre derült. Az összejövetel inkább egy jó kis bulinak tűnt, de An- geléknek nem volt ellenére ez a kis kikapcsolódás a hétköznapi monoton • munka után. Shane azonban nem kapcsolta ki a telefonját, ami szinte percenként csörgött, és ahogy várható volt, be kellett mennie a munkahelyére. A lány nagyon dühös lett, és próbálta rábeszélni a párját, hogy maradjanak, de Shane elment, Angelt viszont otthagyta azzal az ígérettel, hogy hamarosan visszajön.- Persze, visszajön... - mondta alig hallhatóan a lány, majd mikor felnézett, zavarba jött. Egy férfi nézte őt, és ő sem tudta levenni róla a szemét. A szíve oly hevesen dobogott, és olyan érzelemhullám járta át a testét, amit előtte még sohasem érzett. Angel azt kívánta, hogy minél hamarabb jöjjön vissza Shane. Nem akarta ezt az új érzést. Nem tudta, mit tegyen. Lassan felállt, majd kiment a mosdóba és nemsokára jött Shane, majd a lány kérésére hazamentek. Két év telt el Angel és Nicky első találkozása óta. De egyik szív sem nyugodott meg, és egyik szív sem tudott felejteni. Bár már a szívbe és a lélekbe markoló fájdalom némileg enyhült, az érzések ugyanazok maradtak. A lány már nem volt együtt Shane- nel, a két különböző személyiség, a sok munka és rohanás nem tett jót a kapcsolatuknak. Barátként váltak el. Angelnek nyugodt napja volt. Beült egy kávézóba és csak nézte a téren sétáló tömeget. Majd egy férfi szólította meg.- Szia! Láttad az Alkonyat című filmet? Ha igen, leszel a Bellám? Angel nem hitt a szemének, a régi érzések ismét feltörtek benne. Nicky állt előtte a csibészes mosolyával... VICTORIA F. BROWN Leanne Iris Price A legédesebb méreg Olvadt csók egy hűvös hajnalon, ketten az elillanó harmaton, egy forró sóhajban összefonódva, az idő múlásáért átkozódva, szíved dobogásáért hálát adva, fejemet a melledre hajtva, a bűn édes gyötrelmében lubickolva, szavaimat szóval titkolva, mondom el neked, szeretlek téged, s, hogy úgy vonz titokzatos lényed, mint lámpa az ártatlan lepkét, mint napsütés tavasszal a fecskét, mint hűs víz a szomjúhozó szarvast, mint fémes vér szaga a farkast, ez vagy nekem: a legédesebb méreg, mit ha megízlelek, újra élek, te vagy nekem a mindenség, az élet, kémiában a legbonyolultabb képlet, matematikában szövevényes számsor, történelemben háború, idegen vándor, szívemben szívdobbanás, agyamban zápor, elillanó látomás, pillanatnyi mámor. Török! Papp Erzsébet Nyugtalanság Olvass a szememmel, és láss a szívemmel. Egy egész világ lakik bennem; félek. Elveszlek a tömegben. Könyvből lettem Könyvből lettem én a mondat, s mondatból lettem a szó. Midőn mondat lesz akár két szóból, úgy lesz ember is emberhez való. Ölelj! Ölelj, míg tart az éjjel, s a távoli messzeség furcsa zenével felénk közeleg. Felettünk a csillagok tűnő fényekként ragyognak, nem tudhatják ők sem mit hoz a holnap. Ölelj, míg tart az éjjel, minket a sír válasszon el, s ha ott leszek, veled nem félek. Ott érjen majd a halál, ölelő karjaid mélyén, ha nem jön a holnap így aludjak én. Olyan érzelemhullám járta át a testét, amit előtte még sohasem érzett KELET
