Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-08 / 157. szám

2014. JÚLIUS 8., KEDD KELET Adománnyal segítette a gyógyító munkát nyíregyháza. Januárban arról számolhattunk be, hogy az ország öt Endoszkópos Cent­ruma közül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban ve­zethették be elsőként az epeúti endoszkópos vizsgálatokat ki­egészítő új lehetőségeket, hét­főn pedig egy adományátadás adott okot az örömre.- Lokálpatrióták vagyunk, itt élünk, a saját közösségün­ket kell segíteni - ezekkel a szavakkal nyújtotta át a 4,5 millió forintos új endoszkópot Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonos-elnöke az I. Belgyógyászati Osztály osz­tályvezető főorvosának, dr. Szegedi Lászlónak.- Az orvosok munkáját, a be­tegek pontosabb kivizsgálását, gyorsabb gyógyulását szíve­sen támogatjuk - fogalmazott Bige László, aki annak a remé­nyének is hangot adott, hogy példájuk követendő lesz má­soknak is, mert aki a gyógyí­tást támogatja, jó célt szolgál.- Az évente elvégzett 8-900 epeúti vizsgálattal az ország első három Endoszkópos La­boratóriumához tartozunk ­számszerűsítette a munkájuk egy szeletét Szegedi László. - Eddig az epeúti diagnosz­tikát elöregedő eszközökkel végeztük, az új műszernek kö­szönhetően gördülékenyebbé válnak a vizsgálatok, amely tovább javítja a betegellátás minőségét is. Mangol Csilla, a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Okta­tókórház főigazgatója pedig arról beszélt, hogy az elmúlt 1-2 évben kezdtek feltűnni a mecénások a kórház életében, s míg korábban civilek és ma­gánszemélyek támogatták a gyógyítómunkát, öröm, hogy cégcsoport is megjelent az adományozók között.- Az évés költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy saját pénzből nagyértékű műszere­ket szerezzünk be, ezért fon­tos számunkra minden ilyen adomány - hangsúlyozta a főigazgató és hozzátette: a 15 milliárd forintos Tömbkórház projektben 1,8 milliárd fordít­ható a belgyógyászati, az on­kológiai és a gyermekcentrum eszközfejlesztésére. km Bige László (b), Mangol Csilla és dr. Szegedi László beszélget az adomány­átadás Után FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR RAKAMAZ AUTÓ-MOTOR, JÁRMŰ Rallye Autós Bolt s Rakamaz, Szent I. u. 38 » 42/370-910 Leírás: Minden termékre 5% kedvezmény. SZÁMÍTÁSTECHNIKA Integiál Computer h Rakamaz, Szent I. u. 52. « 20/9191301 Leírás: 10.000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény, kivéve akciós termékek. TÍMÁB ÉLELMISZER Zsolt ABC «Tímár, Szabadság u. 62.« 30/8612015 Leírás: 2.000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény RUHÁZAT Laura Ruha-Cipő Üzlet ki Tímár, Szabadság u. 62. « 20/5608644 Leírás: 5.000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény. TISZAVASVÁRI AJÁNDÉK Judit Foto Ajándék ki Tiszavasvári, Bem u. 4. » 30/3187249 Leírás: Ajándék tárgyra 5% kedvezmény. ELEKTRONIKA, MŰSZAKI CIKK Műszaki Használt cikk Kereskedés h Tiszavasvári, Kossuth u. 24/c. » 30/484-3702 Leírás: 5.000 Ft feletti vásárlás esetén 10% kedvezmény. ÉKSZER Tamás Óra Ékszer ki Tiszavasvári, Kossuth u. 13. * 30/9970-782 Leírás: Minden termékre 5% kedvezmény, kivéve akciós termékek. FOTÓ, OPTIKA Titán Optika ki Tiszavasvári, Kossuth u. 34. * 70/3898-176 Leírás: Komplett szemüveg árából 10% ked­vezmény. SZÁMÍTÁSTECHNIKA T-Net Trade Kft. ki Tiszavasvári, Petőfi u. 26. « 30/310-2230 Leírás: Minden termékre egységesen 10% kedvezmény. VE6YESKERESKE0ÉS Fanni Kisáruhái b Tiszavasvári, Kossuth u. 26.* 70/394-7515 Leírás: 2.000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény. ' VIRÁG Virághíi » Tiszavasvári, Kossuth u. 35. * 30/9040-131 Leírás: Mindenre 5% kedvezmény. ÚJFEMÉRTÓ építő-, borkoiőanyagok Fehértói Íp-Ker ■ Újfehértó, Nyíregyházi u. 100. * 30/730-1681 Leirés: Minden termékre 5% kedvezmény kivéve az akciós terméket. KANDALLÓ Kerámia üzem s Újfehértó, Gyár u. 13.«42/291-455,30/9580-364 Leírás: Modern, hagyományos központi fűtés és cserépkályhák, kandallók tervezése és gyártása óriási választékban. Termelői áron, akér részletre is! 5% kedvezmény. VAJA ÉLELMISZER Mantar Kft. « 4562 Vaja, Rohodi u. 2.* 44/585-510 Leírás: Spreewald savanyúság mintabolt. Minden termék érából 10% kedvezmény. VÁSÁROSNAMÉNY | AJÁNDÉK Angyal Ajándékbolt ® Vásárosnamény, Orbán Balázs Krt. 4. « 20/4016056 Leírás: Porcelán termékekre és textil árura‘5% kedvezmény 10 000 Ft vásárlás esetén. BABA-MAMA Diné Gyermekruházati üzlet ki Vásárosnamény, Piac tér 7. « 20/2246852 Leírás: 10 0.00 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény minden termékre ÉLELMISZER, ITALKERESKEDÉS friss Piaci Zöldség Gyümölcs a Vásárosnamény, Szabadság tér 21. * 20/9172461 Leírás: Minden árura 5% kedvezmény. Termelő Zöldség Gyümölcs ki Vásárosnamény, Szabadság tér 2. « 20/4145599 Leírás: Minden árura 5% kedvezmény. ÉPÍTÓ-, BURKOLÓANYAGOK Thermo Tóth Épületgépészet h vásárosnamény Rákóczi u. 16. * 70/3319930 leírás: 100 000 Ft vásárlás esetén szerelvények­re, idomokra, szaniterekre 5% kedvezmény. PAPÍR-ÍRÓSZER Adatlap Papír írószer Bolt ki Vásárosnamény, Szabadság tér 34. » 70/7704831 Leírás: 3 000 Ft vásárlás esetén 5% kedvezmény minden terfnékre. RÖVIDÁRU Gombolyag Rövidáru Bolt a Vásárosnamény, Szabadság tér 12. « 20/3959925 Leírás: Kötőfonalra és hímző cérnára 5% kedvezmény. RUHÁZAT Árka- Tox Kft Belvárosi Divatház ki Vásárosnamény, Szabadság tér 4. ® 20/4184836 Leírás: Minden termékre 5% kedvezmény. Bendegúz Használtruha Üzlet k Vásárosnamény, Szabadság tér 21. » 20/4145599 Leírás: Minden termékre 5% kedvezmény. Felnőtt Ruházati Üzlet ki Vásárosnamény, Piac tér 7. « 20/2246852 Leírás: 10 0Ö0 Ft feletti vásárlás esetén.5% kedvezmény minden termékre. SIÉPSÉGÁPOLÁS Boróka Illatszer Üzlet a Vásárosnamény, Szabadság tér 34. * 20/2384556 Leírás: 3000 Ft vásárlás esetén 5% kedvezmény minden termékre. VENDÉGLÁTÁS ATLANTIKA VIIIVIDÁMPARK b 4803 Vásárosnamény, Gulácsi u. 56. w 0645-570 112 1-et fizet 2 belépőjegyet kap a hűségkártya felmu­tatója. Más kedvezménnyel nem vonható össze. Érvényes: 2014. június 14-től augusztus 31-ig., A női lélek és a férfi lélek A férfiak lelki zavarainak felismerése ugyanolyan fontos, mint a nőké illusztráció: stockphoto Gyakran felmerülő kérdés: különböznek-e a pszichiátriai betegsé­gek a két nemben? nyíregyháza. A pszichiátriai betegségek egy része nőknél és férfiaknál is azonos gyako­risággal fordul elő, ilyen pl. a szkizofrénia vagy a bipoláris betegség. Néhány igen gya­kori kórkép, így a depresszió és sokféle szorongásos beteg­ség azonban testi tünetekben megnyilvánuló lelki betegség, pszichés eredetű táplálkozási zavar a nőkben általában na­gyobb valószínűséggel alakul ki. Ennek a hátterében bizo­nyosan többféle - genetikai (öröklött tényezők), biológiai eltérések (elsősorban hormo­nális különbségek), pszicholó­giai (részben öröklött, részben szerzett, tanult különbségek, lelki reakciók), társadalmi (el­térő szerepek és elvárások) - tényező állhat - olvasható a weborvos.hu portálon. Női hisztéria? Van néhány olyan pszichi­átriai betegség is, amelyek inkább a férfiakra jellemzők, náluk gyakoribb az alkohol- és drogfüggőség, a kóros játékszenvedély, bizonyos személyiségzavarok, az au- tizmus, a gyermekkori hipe- raktivitás és a figyelemzavar. A biológiai tényezőket első­sorban a genetika szabja meg, amelynek eredménye a nőkre jellemző ciklusos hormoná­lis változás, ez jellegzetesen érzékenyebb, pszichés beteg­ségek (elsősorban depresszió és szorongás) szempontjából veszélyeztetettebb életszaka­szokat eredményez. Erre jó példa a menstruációt megelő­ző egy hetes, ún. prémenstru- ális időszak, a terhesség és az azt követő életszakasz vagy a változókor, a klimaktérium. A nőknél ezekben az életsza­kaszokban gyakrabban jelenik meg depresszió, amelynek fel­ismerése és kezelése fontos, nem szabad a tüneteket „ter­mészetesnek” vagy épp „női hisztériának” tekinteni. A be­tegség felismerését segíti, ha a háziorvosnak vagy a nőgyó­gyásznak is elmondjuk a „lel­ki” tüneteket is, nem kizárólag a testi tünetekre helyezve a hangsúlyt. A pszichiáter ma sokféle gyógyszerrel és pszi­choterápiával is segíthet. Ingerült, türelmetlen férfiak- A férfiak pszichiátria be­tegségeinél gondot okozhat, hogy a nőkhöz viszonyítva a férfiak nehezebben fordulnak orvoshoz, kevésbé hajlandók lelki természetű tünetekről beszélni, nehezebben kérnek segítséget, így pl. a depresszi­ót náluk nehezebb felismerni, és sokszor csak egészen sú­lyos állapotban kerülnek or­voshoz. A férfiakra jellemző az is, hogy a depresszió vagy szorongás érzése agresszív megnyilvánulásokat, indula­tosságot, türelmetlenséget, sokszor érthetetlen viselke­désváltozást okoz. Gyakran egyre nagyobb mennyiségű alkohollal, munkába vagy más tevékenységbe mene­küléssel próbálják enyhíteni a tüneteket. A következmé­nyes alkoholfüggőség és a nagyobb fokú öngyilkossági veszély (gyakrabban válasz­tanak drasztikus módszere­ket, pl. önakasztás, magas­ból leugrás) miatt a férfiak lelki zavarainak felismerése ugyanolyan fontos, mint a nőké. Ebben a hozzátartozók, barátok, munkatársak na­gyon sokat segíthetnek! - írja dr. Lakatos László. A sikeres kezelés érdekében nőknek, férfiaknak nagyon fontos a környezet támoga­tása, a betegség jobb megér­tése, a kezelés fontosságának elfogadása és az orvossal való őszinte együttműködés, km Tegyünk gyógyszereket a bőröndbe! Kérjük gyógyszerészünk, orvosunk segítségét, hogy mindent időben beszerezhessünk. nyíregyháza. Ha valaki ki- sebb-nagyobb utazásra ké­szül, érdemes szem előtt tartani, hogy egy jól összeál­lított útipatika aranyat ér baj esetén. Különösen igaz ez, ha külföldre utazunk, ahol nehe­zen tudjuk kiismerni magun­kat, drágábbak az ellátások és a gyógyszerek. Az egészség- ügyi csomag összeállításakor fontos figyelembe venni, hogy az adott országban milyen ve­szélyek leselkedhetnek ránk, utazik-e velünk gyermek. Ha egzotikus országba utazunk, tájékozódjunk a kötelező ol­tásokról, még időben oltassuk be magunkat (előfordulhat, hogy több hétbe telik a védett­ség kialakulás), és az oltási bi­zonyítványt vigyük magunk­kal az útra. webbeteg.hu A legfontosabbak: Baleset esetén: kötszer, ragtapaszt, fertőtlenítőszer (jód, stb,), égésre (spray vagy kenőcs formában), elasz­tikus pólya, csipesz, olló. _________ Megfázásra: lázmérő, lázcsillapító, C-vitamin, torokfertőtlenítő pasztilla, gyógytea (kamilla), orrcsepp, köptető, köhögéscsillapító, gyulladáscsökken- tő-tartatmú készítmény, antibiotikum. Fájdalomcsillapító: olyan gyógyszert érdemes vinni, amely többféle problé­mára (fejfájás, torokfájás, stb.) is jó. Görcsoldó: menstruációs fájdalomra. Hasmenés elleni szer: széntabletta, illetve ajánlatosak ilyenkor a különbö­ző probiotikus készítmények, amelyek a hasmenés után állítják helyre a bélflórát. ______' ____________ Rovarcsípésre: Calcium pezsgőtab­letta (az allergiás rohamok ellen), antihisztaminos készítmények. _____ Napvédő krém: legalább 20-as faktorszámú naptej, valamint napozás utáni krém. £ a* dermaart a*»» Ha bőrgyógyászat; akkor Hl Derma-Art Klinika! • lézerkezelésel • orvosi fogyókúri • kozmetika • gyógypedikűr • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása Den<je|. • allergiavizsgálatok „ .. • szépészeti kezelések Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-084B, www.dermaart.hu Dr. KOLOZSY ZOLTÁN az orvostudomány kandidátusa UROUjfiHS ANDROLŰGIAI RENDELÉS A rendelés július 1-28. között szünetel! Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. » 30/677-9556 www.urodoktor.hu Gasztroenterológiai és hepatológlai magánrendelés Dr. Lesch Miklós Főorvos Gyomor- és bélrendszeri betegségek kivizsgálása, kezelése Gyomortükrözés Vastagbéltükrözés fájdalommentesen Májbetegségek kivizsgálása, kezelése Szűrővizsgálatok elvégzése Fibroscen vizsgálat. (A máj új speciális vizsgáló módszere.) Bejelentkezés: +36 20 3646442 Dr. Gyomlai Győző BŰRGYÚGYÁS2 Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) m-mm\mmmsmm • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu ♦ Emlő-, has-, fül-, orrplasztika ♦ Zsírleszívás ♦ Ránctalanítás ♦ Intim plasztika Dr. Együtt Mihály plasztikai sebész főorvos Tel.: 30/9289-875 felnőttek részére Dr. Csajbók Valéria főorvos, tüdőgyógyász, immunológus és allergológus szakorvos szénanátha, asztma kivizsgálása, kezelése, gondozása, szakorvosi javaslat kiadása Rendelés: szerda 15.30-17.30 Telefon: 30/985-7405 SEGÍTSÉG daganatos BETEGEK RÉSZÉRE ONCO-SHOP MÁRKABOLTOK Nyíregyháza, Ady Endre u. 2. QDpgpBS© fenÉoestíMte Állandó akciók és kedvezőbb áraki Daganatos betegek részére javallott speciális gyógyászati célra szánt tápszerek: AVEMAR granulátum és tabletta, ONCOMAR CULEVIT tabletta, krém, új nagydózisú italpor Étrend-kiegészítők, élelmiszerek, krémek: GOMBÁK: Dr. Fachet és HAWLIK (német) KURKUMA, COD TEA, RADIOCARE króm CSÖKKENTETT DEUTÉRIUM-TARTALMÚ VÍZ MÁRIATÖVIS granulátum, Q1Q10 kapszula AKCIÓ: D3-vitamin és C-vitamin! AZ UJ SOLVEVIT TABLETTA I Az Onco-Shop termékei nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással és nem helyettesítik, csak kiegészítik a kezeléseket! | H-P: 9.00-17.00 • 06-20-465-0111 Online rendelés: www.oncoshop.hu Multifokális Szemüvegek Szakboltja MINDEN MULTIFOKÁLIS SZEMÜVEG 30-40% kedvezménnyel kapható a Szabolcs Optikában 2014. június 15- július 31-éig! Nyitva tartás: H-Sz-P: 9-17 óráig; K-Cs: 9-18 óráig Szombat: 9-13 óráig HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents