Kelet Magyarország, 2014. július (71. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-08 / 157. szám
746247 2014. JÚLIUS 8., KEDD REUT Magyar rendőrök az Adria horvát szakaszán Elcsigázva a parlamentben ZADAR. Két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök az Adriai-tenger horvát szakaszán. A magyar turistákkal kapcsolatos rendészeti feladatokat az idén havi váltásokban két-két rendőr látja majd el. Az előző évekhez hasonlóan a magyar rendőrökkel ezúttal is Zadarban és a környékbeli településeken leegerszalók. „Azért vannak a jó barátok...”, hogy például együtt eltöltsenek egy remek hangulatú napot Egerszaló- kon.- A kellemes kikapcsolódás részeként meglátogattuk a híres barlanglakásokat - kezdte élménybeszámolóját Ágoston Ildikó szervező. - Megtudtuk, hogy 1960-ig még bányászcsaládok laktak benne. A lepkemúzeumban minden színében pompázó, a világ minden tájáról gyűjtött pillangókat csodálhattunk meg. Kis dombon áll a csodálatos római katolikus templom, amely valamikor zarándok hét találkozni. Az Adriai-tengernél tevékenykedő magyar rendőröknek nincs önálló intézkedési joguk, a hatályos horvát jogszabályok szerint a horvát rendőrök irányításával és kíséretében tevékenykednek. Tavaly a horvátországi tartózkodásuk alatt nemcsak magyar állampolgároknak segítettek. KM és kegyhely is volt. Igazán felemelő érzés volt a hely és a templomkert nyugalma. A helyi ízeket megkóstolva folytatódott utunk a Nosztalgia fürdőbe. Csodálatos látvány tárult elénk a Sódombnál. A fürdést követően ellátogattunk a község negyedik legnagyobb borászatába, ahol a borkultúráról számos új információt kaptunk. Majd tesztelhettük a hallottakat a borkóstolóval egybekötött bemutatón. A hazautazáskor már remek hangulatban énekeltük, hogy „borban az igazság, borban a vigasz...” KM Kalandosan kezdődött a nyíregyházi Zelk-is- kola szigligeti kirándulása: az odaúton lerobbant a busz. SZIGLIGET. Visszajáró vendégek a Zelk-iskola diákjai a szigligeti táborban, ahol évről évre változatos, tartalmas programmal várják a nyíregyháziakat. Az önkormányzati üdülőt ottjártukkor felkereste dr. Kovács Ferenc polgármester is. Öten idézték fel az emlékezetes öt napot. Lenyűgöző (ovasbemutató- Korán keltünk az indulás napján, de kiment az álmosság a szemünkből, amikor lerobbant'a busz Budapest körül. Ezzel együtt szórakoztató volt az odaút.- Finom vacsorával vártak bennünket. Egyébként az étel minden nap nagyon jó ízű volt. Másnap zenés ébresztővel indult a nap, ami igazán tetszett, hiszen sokkal könnyebb volt így felébredni, mint az elmúlt években - mesélte Nagy Patrícia.- A második napon ellátogattunk a sárvári élményfürdőbe. Remekül éreztük magunkat, sokat csúszdáztunk és napoztunk. Szerdán Bala- tonfüredre buszoztunk, ahol felültünk egy sétahajóra, és meg sem álltunk Tihanyig. Gyönyörködtünk a tájban az apátságnál, bazároztunk, este pedig Keszthelyen sok izgalmas kiállítást néztünk meg több múzeumban - tette hozzá Varga Annamária.- Jártunk a babamúzeumban, a játékmúzeumban, a Remekül érezték magukat a kirándulók fotó: siklós ádám Egerszalókon ízelítőt kaptak a borkultúrából Fájó szívvel intettek búcsút a szigligeti tábornak a nyíregyházi Zelk-iskola diákjai fotók: kácsor Bernadett retromúzeumban és a történelmi panoptikumban is.- Bár fáradtak voltunk, nekem a legjobban a csigaparlament tetszett. A Feste- tics-kastély csodálatos volt, különösen a meglepetés lovasbemutató nyűgözött le bennünket - említette Dajka Odett. Naplemente a sétahajóról- Csütörtökön felmentünk a szigligeti várba, ahol érdekes várjátékot tekintettük meg. Délután a strandon voltunk, este a táborban szervezett diszkóban táncolhattunk - újságolta Pál Krisztina Márta.- Pénteken strandidő volt, szinte egész nap a Bala- ton-parton pihenhettünk, úszhattunk a tóban.- Estefelé a szigligeti kikötőből indultunk sétahajózni. Gyönyörű volt látni a napleMinden jó, ha hajó a vége A sekély tó hűs habjaiban mentét - árulta el Tóth Boglárka. Azt már közösen jegyezték meg, hogy fájó szívvel intettek búcsút a szigligeti tábornak. Ezúton mondanak köszönetét a táborvezető Nóra néninek, a felügyeletért és a programok lebonyolításáért pedig hálásak a kísérő tanárnőknek. A hetedikesek reménykednek benne, hogy utolsó éves zelkes diákokként jövőre is elmehetnek Szigligetre, ahol kellőképpen feltöltődtek és ellazultak. km-ltl Iskolarendszerű, nappali és esti tagozaton, wr államilag támogatott és költségtérítéses képzések F. Jj^ indulnak Nyíregyházán 2014. szeptember 1-től: Computer " School SZAKKtnt mítmornAzh Informatikai rendszergazda Pénzügyi-számviteli ügyintéző Szoftverfejlesztő - költségtérítéses formában > Vállalkozási- és bérügyintéző - költségtérítéses formában Szerezzen két szakmát iskolarendszerben 4 év helyett 3 év alatt! Informatikai rendszergazda + Szoftverfejlesztő • Pénzügyi-számviteli ügyintéző + Vállalkozási- és bérügyintéző Jelentkezés folyamatosan augusztus 31-ig! 4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. www.computerschool.hu • Tel.: 42/500-462 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS 3 szoba összkomfortos családi ház, 2 Ha telekkel és + 5 Ha erdővel eladó. Érd. 0630/997- 0869. 750615 ÉPÍTÉSI TELEK ... * Nyíregyházán 2209 nm építési telek eladó működő kertészettel, teljes közmű van. 0620/410-3002. 750822 tANYA Eladó telephely ( major) Bal- kányban, köves út mentén, tárolásra alkalmas épületekkel, vizesblokkal, irodahelyiségekkel teljes közmű bekövetve víz, gáz, villany. Ár megegyezés szerint. Érd.: 20/3903-163. _____________750847 ÉPÍTŐANYAG Akác keritMBlniim-es 180Ft/db a Lambéria ________1100 Ft/m Kabalás, Hunyadi u. 29. *30/228-4352 GÉP, SZERSZÁM Eladó eszközök: synus borona, gally kitoló villa, tartályláda fordító villa, Hunirak targonca, 120*80-as használt fa tartályládák. Ár megegyezés szerint. Érd.: 20/ 3903-163.________________750837 Japán permetező újszerű állapotban és rotációs kapa eladó. Tel.: 20/ 545-3144 _________ _______750612 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Billenős BSS 12 tonnás pótkocsi eladó, piros rendszámú, műszaki 2016. Tel.: 06-20/450-9737. 750752 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Ft/perc 1 áfa A hívás az apróhirdetés arát tartalmazza. A hibák elkerülést* érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA vásárolok keletinyugati autót 20-40Ft/kg áron, elszállítással. 06-30/219-2182 749103 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY GK szemes tritikálé termelőtől eladó. 2013-s fémzárolt, vetőmagból vetve. Első sorban vetőmagnak. Szállítása megoldható. Érd.: 30/ 2210-247. ________________750614 Kitűnő minőségű petrezselyem és sárgarépa mosva, csomózva kilósán eladó. Érd.: 0630/603-1345. 750621 ÁLLAT Előnevelt csirke folyamatosan eladó. Vezséné, Baktalórántháza. 0630/347-7018. __________750273 Előnevelt kacsa és vágócsirke eladó, Ramocsaháza Érd: 0620/ 556-8942 ________________750669 Fehér, hízott libák 6-7 kg-osak, és májliba 2500 Ft-tól/db, szállítás ingyenes. Érd.: 0620/426-9236. _________________________750389 Naposcsibe, tarka kettőshasznú kapható és megrendelhető. Ár: 100 Ft/db. Cím: Füredi József, Kisvárda, Wesselényi 12. Érd.: 0645/410- 813,0630/287-0864. 750704 2 db 3 hetes Fl-es üszőborjú eladó. Érd.: 0620/260-9479. _________________________750880 2 hetes barna tarka üszőborjú eladó. Irár: 55 E Ft. Érd.: 0630/ 370-7675. 750619 7 db 25-30 kg-os malac eladó. I.ár.: 17eFt. 1 db nagy súlyú hízó eladó. Érd.: 20/432-0489. 750881 EGYÉB ELADÁS Nyárfa széldeszka 600 Ft/q nyárfa farostfa 1000 Ft/q tüzelőnek eladó. Fuvar megoldható. Tel.: 0630/685- 6345. Nyírmada, Cserepes út. 745653 EGYÉB KERESÉS Szarvasagancsot vásárolnék saját részre 3800-10000 Ft/kg áron. Tel.: 0620/493-4607. 750874 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóösszefolyók gépi tisztítása. Tel:20/415-80-98 _________742110 Elektromos építési napló vezetése is. Érd.: ostbau.hu 750252 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. ________________ Palatető szigetelés-mosás bontás nélkül.12 évgar. Bádogosmunka. 70/314-0495, 42/460-829. 747855 Szlovák cég vásárolna vasrevét, salakvasat, gumiabroncsból a vas szalagot. 00421917630077 750195 MUNKAHELYET KÍNÁL Nyírbátori munkavégzésre keresünk BETANÍTOTT DOLGOZÓKAT. Nyíregyházi munkavállalók jelentkezését is várjuk, munkába járás megoldott! Feltétel: MINIMUM szakmunkás végzettség. >njJ Jelentkezni lehet önéletrajzzal e-mailben: nyirbator@getwork.hu g Telefonon: +36/20/852-8918 gj Személyesen: Nyírbátor, Szentvér u. 1. sz. alatt. KIEGÉSZÍTŐ MUNKÁT KERES Nyíregyházi 30 éves molett lány kiegészítő munkát keres non-stop. Tel.: 0620/344-5609. 750415 34 éves igényes nyíregyházi hölgy kiegészfztő munkát vállal belvárosi lakásán. 0620/927-2814. 750654 25 éves dekoratív hölgy kiegészítő munkát vállal belvárosi lakásán. Hívj! 20/320-5779. _______750656 VEGYES Kalodás tűzifa eladó. Tölgy, bükk 11.500 Ft, akác 12.500 Ft. Tel.: 70/272-9033. _____________750435 sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET OKTATÁSTVÁLLAL Angol szuperintenzív képzés indul 2014.07.14-től. A szintfelmérő ingyenes! Érdeklődj: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 750793 KÖZLEMÉNY Nyháza, Tallér utcai Idősek Otthonában 2 és 3 ágyas szobákban férőhelyet biztosítunk. 20/317-0874. 750712 HIRDETÉSEK