Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-31 / 126. szám

2014. MÁJUS 31,, SZOMBAT KELET Szpari-sorozat: emlékezés a feljutásokra, 4. rész A harmadik út, a felkérés lett a nyerő Ebben a bajnoki évben a Ferencvárost is vendégül látta Magyar Kupa-mérkőzésen a Szpari, amely tizenegyesek­kel esett ki: Márton István lépi át Kiss György becsúszó lábát, a távolból nemcsak a népes szurkolósereg, hanem Preisinger Sándor és Dragoner Attila is figyel fotó: km-archív Immár Nyíregyháza Spartacus néven, az osztályozón elszalasz­tott esély ellenére is a legjobbak közé került a csapat. o-oAit («£ LABDARÚGÁS, A 2000-es évek elején kis hazánk futballéle- tében divatba jött a telephely­csere. Az adósságban úszó klubvezetők kedvelt passzi­ójává vált, hogy olyan helyre vitték csapataikat, ahol ké­szek voltak megmenteni azt és áldozni a folytatásra. A manőverre a törvény lehető­séget adott (ma már nem), a hagyományokra pedig fittyet hánytak. Sokan talán nem is tudják de a mai Vasas az tu­lajdonképpen a Kecskemét, a Haladás a Tatabánya, a Pápa pedig a Haladás, a Diósgyőr a Siófok (de előtte volt a Borsod Volán és a Monor is...), a Sió­fok pedig a Bodajk. A Nyíregyháza Spartacus pedig a Nyíregyházi Kertvá­ros. Korai edzőváltás után Viszont a mi kis történetünk­ben legalább nem volt klasz- szikus telephely-áthelyezés és városon belül viszi tovább az egyik csapat a másik múlt­ját. Merthogy a tisztán önkor­mányzati tulajdonban lévő Nyírség-Spartacus 2003 nya­rán végelszámolással meg­szűnt. Éppen akkor, amikor egymás után harmadik felju­tásra tett kísérlete is dugába dőlt, és éppen akkor, amikor a Nyíregyházi Kertváros meg­nyerte az NB Il-es bajnoksá­got, így a másodosztályt je­lentő NB I. B-be jutott. A közönségnek persze egy számított: az új csapat ugyan­úgy piros-kék színeket viselt, mint a régi, nevében benne volt a Spartacus, a Városi Sta­dionban játszott, és elég sok addigi Szpari-játékos maradt a keretében. A vezetői és a szakmai vonal azonban ter­mészetesen a Kertvárosé lett, így Huszák Géza irányításával kezdte meg szereplését a csa­pat a 18 csapatos második vo­nalban. Aztán a negyedik for­duló után (egy-egy győzelem és vereség, valamint két dön­tetlen volt az addigi mérleg) jött Herédi Attila, akinek Ba­lassagyarmat elleni premierjét Márton István érintés nélküli- győztes - szögletgóllal tette emlékezetessé. Az őszi hajrá nagyon szépen sikerült, előbb hétből hat meccset nyert meg a Szpari (közte a Honvéd el­lenit 3-1-re), majd a bodajki zakót (1-4) követő utolsó for­dulóbeli meccsen a Vasast 0-2- ről fektette két vállra, az azóta már elhunyt Grigore Popan két találatával is (3-2). Úgyhogy a harmadik, fel­jutó helyen telelt a társaság. Merthogy addigra már ki­mondták, vége a 12 csapatos élvonalnak, a létszámot visz- szaduzzasztják 16-ra, vagyis az NB I. B-ből négyen jutnak fel, az ötödik és a hatodik pedig osztályozót játszik az élvonal utolsójával és utolsó előttijével. Jól ment a presztízsmeccseken Az NB I-re hangolódva Spanyolországban edző­táboroztak a legények, ta­vasszal mégis a negyedik, ba­lassagyarmati meccsig kellett várni az első sikerre. A presz­tízsmeccsek közül a Diósgyőr ellenit is hozta a Szpari (3-2), majd a Szolnok i-o-ás legyő­zésével (a gólszerző Győri Zoltánt súlyos térdsérüléssel vitte el a mentő) a második helyre ugrott a tabellán. Az­tán a következő öt játéknap nyeretlensége következté­ben, a Honvédtől elszenve­dett 3-1-es vereség után már az osztályozós pozíció is ve­szélybe került, de a hévízi, a dabasi, valamint a Szeged és a Bodajk elleni hazai sikerek azt jelentették, hogy az utolsó fordulóra maradt esély a köz­vetlen feljutás kiharcolására is. Ehhez azonban a Vasas ott­honában elért 0-0 kevésnek bizonyult. Megint a Haladás Jöhetett az osztályozó - hát persze, hogy a Haladás ellen, éppúgy, mint 1992-ben. A régi szereplők közül Szatke Zoltán és Illés Béla is feltűnt még a színen, az eredmény azonban fordított lett: a hazai 1-0-ás vereséget idegenben 1-1 kö­vette, így a Hali maradt bent. Akkor mégis mit keres ebben a sorozatban ennek a bajnoki esztendőnek a taglalása? Nos, a nyíregyháziakat felkérték az NB I-es indulásra. Az ok „ter­mészetesen” telephelycsere. A Siófokból Diósgyőr lett, a felszabaduló helyre pedig beugrott a Szpari. Sebaj, így is lehetett örülni a feljutásnak! KM-BT Űf néven az NB I-ben 2003-2004-es bajnokság, NB I. B Végeredmény: 5. Nyíregyháza Spartacus 34 meccs, 16 győzelem, 8 döntetlen, 10 vereség, 40-36-os gólkülönbség, 56 pont. Osztályozó: Nyíregyháza Spartacus-Hala­dás 0-1 és 1-1. _____ Az osztályváltás módja: felkérés. A csapat tagjai voltak: Németh Viktor, Fülöp Róbert, Balogh II Zoltán - Márton István, Lakatos István, Müller Zsolt, Szatke Zoltán, Turóczi Mihály, Virágh Aladár, Amb- rusz Árpád, Hegedűs Tibor, Cipf Zoltán, Illés Gyula, Laskai Attila, Kozma József, Grigore Popan, Ignácz János, Ignácz Zoltán, Preisin­ger Sándor, Miskolczi László, Győri Zoltán, Karkusz Anasztáz, Homann Richárd, Kolbe Ádám, Domokos Béla, Kocsis István, Simon Gergely, Balás Gergely, Szőke László. A csapat edzője: Huszák Géza (1-4. forduló), Herédi Attila (5-34. forduló és az osztályozó). Házi gólkirály: Márton, 12 gól A feljutás után történt: Sajnos, ismét átszállójegyet váltott a Szpari az élvo­nalban. A bajnokságot még Herédi Attila irányításával kezdő, de a hatodik fordulótól kezdve már Détári Lajossal dolgozó csapat 15. helyezettként búcsúzott. A Hatvan ellen a hetedik helyért Mészáros Márk ismét teljes értékű harcosnak tekinthető FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A nyírbátoriak a va­sárnapi mérkőzésén élnének azzal a lehe­tőséggel, hogy saját kezükben van a sorsuk. LABDARÚGÁS. Hetedik vagy nyolcadik? Ez a kérdés a Nyírbátori FC számára az NB III. Keleti csoportjának zá­rófordulójában, amelyet ki­vételesen vasárnap (minden pályán, egyidőben, 18 órai kezdettel) rendeznek. A báto- riak maguk dönthetnek a sor­sukról, hiszen amennyiben legyőzik utolsó ellenfelüket, a Hatvant, akkor megőrzik jelenlegi, hetedik pozícióju­kat, de ha nem, akkor is csak a Tiszaújváros jelent rájuk ve­szélyt.- Ha már így alakult, és sa­ját kezünkben van az amúgy dicséretesnek mondható hetedik hely megszerzésé­nek lehetősége, akkor élni is akarunk az eséllyel - mondta Márton István, a nyírbátoriak edzője. - Emellett persze az is szempont, hogy hazai pá­lyán győzelemmel tudjunk búcsúzni a közönségünktől és a bajnokságtól. A héten az edzésmunkában ugyanúgy elvégeztük a fizikai és taktikai jellegű részt, mint máskor, de voltak olyan tréningek, ame­lyek a frissítést segítették elő, elsősorban gondolkodásban. A bátoriaktól ebben a baj­nokságban igazán nem állt távol a meccsek utolsó pilla­nataira hagyni a döntést. így volt ez az utolsó két fordu­lóban is: előbb Létavértesen veszített az NYFC a hosszab­bításban kapott góllal, aztán ugyanilyen módon nyerte meg a hajdúböszörményi ösz- szecsapását. Maradnak-e iz­galmak a befejezésre is?- Nem bánnám, ha megkí­mélne ettől a csapat, és vala­mivel egyszerűbben nyernénk meg a fiatal hatvani csapat elleni mérkőzésünket, mint a legutóbbit. Ám ha valaki ga­rantálja, hogy nyerünk, csak az utolsó pillanatokban szer­zett góllal, akkor abba is bele­mennék. A nyírbátoriak továbbra sem számíthatnak a Létavértesen a kispadról kiállított cserekapu­sukra, Opre Rajmundra, más hiányzó viszont nincs a keret­ben. A kezével műtött Mészá­ros Márk rögzítőkötéssel játsz­va egyre több szerephez jut, legutóbb már az első félidő­ben pályára lépett, és nincs ki­zárva, hogy ezúttal még több lehetőség jut neki. km-bt Labdarúgás NB III. Keleti csoport, 30.forduló (kezdés: 18) Vasárnap Nyírbátori FC-FC Hatvan V.: Kátai (Punyi, Márkus P.) Jászapáti-DVSC-DÉÁC, Tiszaújváros-Ferencváros II. Ebes-Kazinc- barcika, Putnok-REAC, Létavértes-Cigánd, Veresegyház-Hajdúbö­szőrmény. Szabadnapos: Felsőtárkány. __________________________ Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 29. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Szombat Kemecse-Nylrmada _________________Benkő R. (Papp I., Oláh G.) Tuzsér-Sényő ____________V.: Sándor Cs. (Hadházi, Vida 0.) Szatmár Unió FC-Nagykálló Fehérgyarmat, v.: Tordai (Kozics, Tóth L)............................................................. ...... Vasárnap________________________________________________ Nyírgyulaj-Mándok V.: Homonai (Hegedűs Cs„ Kozma M.) Dombrád-Tiszalök ____________V.: Tömöri (Kocsis Zs., Papp I.) Nagyecsed-Tiszakanyár _________V.: Bíró Cs. (Király A., Fürjes) Balkány^Csenger V.: Vitkai (Ésik L., Híres N.) Ibrány-Baktalórántháza ______V.: Hajdú i. (Juhász J.. Török Cs.) Megyei II. osztály, 29. forduló (kezdés: 17, Ifi: 15) Nyirerdö-csoport Vasárnap Terem-Szakoly____________________V.: ResánG. (Kis A'., NagyGy.) Napkor-Őfehérté Nagykálló, v.: Major (Harsányt Katonka) Ujfehértó-Nylribrony ___________V.: Tóth M. (Nagy B„ Kovács IIZ.) Rakamaz-Nyírtelek V.: Piskóczi Zs. (Csikós. Piskóczi L.) Nyirvasvárí-Apagy ___V.: Bendik J. (Szőnyi, FehérÁ.) Encsencs-Nytrpazony______________V.: Sinka Z. (Éva l„ Kozma J.) Levelek-Nyírlugos V.: Tóth Sz. (Ancsán, Kiss A.) Kótaj-Tiszavasvári_______________V.: Beiicza (Tóth J„ Szalontai) Rakamaz Takarék-csoport Rohod-Pátroha ________V.: Frindik J. (Kaibás, Kovács J.) Nyírkarász-Újdombrád V.: Pethő P. (Lucsik, Tömöri Gy.) Gávavencsellő-Gyulaháza V.: Lövei (Znamecz, Mónus G.) Fényeslitke-Vaja__________________V.: Veres J. (Lippa, Sándor M.) Záhony-Ajak __V: Oláh Z. (Kósa Gy., Tömöri L.) Pap-Nagyhalász ___________V.: Pokaraczki (Szűcs T„ Rocskaj Demecser-Vásmegyer_______________V.: Szabó Ä. (Kiss L, Málik) Szabadnapos: Kék _____________ _______ Kelet-Magyarország-csoport Szombat ............ ~ Tarpa-Nyírmeggyes Nyírbátor, v.: Szabó I. (Máté I., Nagy S.) Vámösoroszi-Vitka _________V.: Tassy (Magyar P., Lőrincz J.) Kölcse-Szatmárcseke V.: FehérÁ. (Fácska 0., ifi. Fácska 0.) Vásárosnamény-Túrricse V.: Losonczki (Bernáth R„ Czerula. G.) Milota-Tunygmatolcs V.: Gergely I. (Simon T„ Kósa A.) Mátészalka-Beregdaróc V.: Ésik L (Szabó A., Demeter E.) Tisztabe rek-Nyfrcsaholy_______________V.: Szikora (Valu, Anda) Vasárnap Tiszakóród-Mérk-Vállaj_________V.; Gergely S. (Lizák R„ Jurkinya) Arany Fácán megyei III. osztály (kezdés: 17) Nyírség-csoport, 25. forduló ________________________________ Vasárnap: Nyírgyulaj KSEII—Nyírgelse (12.30), Geszteréd-Székely, Biri—Fiatal Gyémántok, Bököny-Ramocsaháza, Kisléta—Grind Focisuli. Nyfrtét-Kállósemjén. Szabadnapos: Kálmánháza. Rétköz-csoport, 25. forduló ____________________________ Szombat: Barabás-Jéke.___________________________, __________ Vasárnap: Jánd-Tiszaszentmárton, Berencs FC-Nyírtass, Nagy- dobos-Tiszamenti SE, Zsurk-Kisvarsány, Lövőpetri-Petneháza, Anarcs-Tiszabezdéd. _____ Számos-csoport, 25. forduló _________________________________ Szombat: Hermánszeg-Nagyar (Nagyszekeres), Jánkmajtis-Pe- nyige, Nábrád-Szamossályi, Kisar-Szamosbecs, Pátyod-Csenge­rúlfalu. ________________________ _________ Vasárnap: Csegöld—Túristvándi, Ura-Cégénydányád. Szatmár-csoport, 25. forduló_________________________________ Vasárnap: Piricse—Nyírcsászári, Kocsord-Nyírbátori FC II, Nyírbél- tek—Nyírjákó, Őr—Nyírmihálydi, Bogát 2000-Fábiánháza, Hodász- Géberjén, Nyirkércs-Tyukod. Strandfocikupa Tiszavasváriban STRANDLABDARÚGÁS. Első íz­ben rendezik meg a Szent- mihályi Gyógyfürdő Kupát Tiszavasváriban június 14-15- én. A pénzdíjas tornán min­den megkötés nélkül bárki részt vehet, csapatonként tizenkét játékost lehet nevez­ni. A viadalon egyéni külön- díjazás is lesz. Június 10-éig lehet jelentkezni a Szentmi- hályi Gyógyfürdő Kupára, ér­deklődni a +3630/700-2l58-as vagy a +3670/37i-6330-as te­lefonszámon lehet. Egy héttel az ominózus via­dalt követően a Szentmihályi Kupáért szállnak harcba az utánpótlás képviselői. Az Ug- es (2005-2006-os születésűek) és az Ull-es korosztály számá­ra kiírt versengés nevezési ha­tárideje ugyancsak június 10., a június 21-ei rendezvényre a +3670/37l-6330-as telefonszá­mon lehet nevezni. KM A bajnokcsapat csupán egy meccset vesztett Nyíregyházi sikerrel zárult az első ízben kiírt női küzdelemsorozat. LABDARÚGÁS. A Nyírség NSC csapata végzett az élen a Va­don Sport megyei női labda­rúgó bajnokságban. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Igazgatósága által első alkalommal bajnoki rend­szerben kiírt sorozatban csu­pán egy vereséget szenvedtek el Kósa János tanítványai, a további tizenöt találkozóju­kat egyaránt megnyerték a nyíregyházi lányok. A szeb­bik nem képviselői a két ti­zenhatos közötti területen, úgynevezett 3/4-es pályán játszották a mérkőzéseket - 2013 szeptember és 2014 má­jus között. A kilenc csapatot felvonultató mezőnyben a második helyet a Pap SE sze­rezte meg, míg harmadikként a Nyírbátori FC végzett. A megyei női futball egyre emelkedő népszerűségét im­máron az is jelzi, hogy újabb egyesületek jelezték csatla­kozási szándékukat az ősszel rajtoló, következő idényre. KM Női foci A Vadon Sport megyei női bajnokság Végeredmény: 1. Nyírség NSC 45 pont, 2. Pap SE 41,3. Nyírbátori FC 36,4. Nyírvasvári SE 25, 5. Ófehértó SE 22,6. NYVSC 20,7. Gávavencsellői SE 13,8. Nyírgyulaj KSE 7,9. Ibrány SE 0. Gólkirálynő: Lírai Bianka (Nyírség NSC), 53 góllal. A Nyírség NSC magabiztosan hódította el a bajnoki címet FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Újra pattog majd a labda a Kossuth téren KOSÁRLABDA. Immár huszon­kettedik alkalommal rende­zik meg az országos lefedett- ségű utcai kosárlabda-tornát, amely ezúttal az OTP junior adidas streetball challenge nevet viseli. Nyíregyháza zsi­nórban harmadszor kapcsoló­dik be a sorozatba, az idei má­sodik állomásként június 7-én pattog majd a labda a Kossuth téren. A nevezéseket jövő hé­ten csütörtökig fogadják el a szervezők, jelentkezni az esemény weboldaláról (www. streetballnet.hu) letöltött ne­vezési lapon lehet. km

Next

/
Thumbnails
Contents