Kelet Magyarország, 2014. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-09 / 107. szám
2014. MÁJUS 10., SZOMBAT KELET Nem vitás, hogy ki képviseli a gazdaságot szeged. A kamarák tekintélye és befolyása jelentősen növekedett az elmúlt években, már nem vita tárgya, hogy ki képviseli a gazdaságot - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kamarai rendezvényen. Ahhoz, hogy a kamarák újabb feladatokat vehessenek át, a szervezeti rendszer fejlesztésére van szükség - mondta a szakem- Parragh László fotó:ékn bér. MTI Az első törvénnyel megtiltanák a devizahitelesek kilakoltatását BUDAPEST. A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat lesz az első előterjesztés, amelyet az új parlament elfogad - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy a Fidesz kezdeményezésére az indítványt - házszabálytól való eltéréssel - már hétfőn elfogadhatják. A devizahitelesek megsegítését szolgáló kilakoltatási moratóriumnak ezúttal nem lesz végső időpontja, egészen addig tart majd, amíg a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály megszületik - jelezte, hozzátéve, hogy ezért a devizaadósok ügyének megoldása nemcsák a hitelesek, hanem a bankok érdekévé is válik. Rogán Antal ismét sürgette a Kúriát, hogy a még nyitott kérdésekben, az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés ügyében minél hamarabb tárgyaljon és döntsön. mti Áder János: Tűrhetetlen! Áder János fotó: mti, kovács attila Az államfő sajtótájékoztatón ítélte el a Pásztor Istvánt ért budapesti inzultust. BUDAPEST. Áder János köz- társasági elnök pénteken szólalt meg a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét ért keddi inzultus kapcsán. - Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt - jelentette ki az államfő pénteken a Sándor-palotában, újságírók előtt tett sajtónyilatkozatában, emlékeztetve, hogy Pásztor István személyes meghívására vett részt az Országgyűlés keddi alakuló ülésén. A plenáris üléssel egy időben tüntetés zajlott a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték. „Nem nézhetjük tétlenül” A köztársasági elnök szerint a VMSZ-ve^ető jelenléte a parlament alakuló ülésén azt üzente mindenkinek, hogy a kisebbségben élő magyarság tagjai fontosnak tartják a magyar nemzethez tartozás kifejezését. Akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, a határon túli magyarokat, köztük a Vajdaságban élőket, és megalázták „egész nemzetünket” - fogalmazott Áder János, hozzátéve: akik ezt tették, nem számoltak azzal, hogy az „emberségében és magyarságában is meggyalázott Pásztor István” a kisebbségben élő magyarság azon vezetői közé tartozik, akik az elmúlt évtizedekben magyarként álltak helyt békében és háborúban. Az államfő nyilatkozatában egyértelművé tette: nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza. „Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak” - mondta, fontosnak nevezve a történtek tanulságainak levonását. Az első, mindent meg kell tenni annak megakadályozása érdekében, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen - nyomatékosította. A második - folytatta az elnök -, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt. A harmadik tanulságnak azt nevezte Áder János, hogy minden ilyen esetben „félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, mérics- kélést”. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: „minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek” - jelentette ki. „Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyar honfitársunkat” - zárta szavait a köztársasági elnök. mti Áder János üzenőfalát „lájkolta” a DK Devizaárfolyam (2014 05. 09 ) Pénznem árfolyam változás Euró 303,63-0,33 USA dollár 219.77 +1,67 Svájci frank 249,12-0,22 Angol font 371,54 +1,58 Román lej 68,52-0,06 Ukrán hrivnya 18,86 +0,16 Horvát kuna 40,02-0,04 Lengyel zloty 72,66 +0,06 tí> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Norvégia leállt a pénzküldéssel Budapest. Norvégia felfüggesztette az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alapok Magyarországgal kötött szerződései alapján folyósított pénzek kifizetését - olvasható a norvég külügyminisztérium honlapján. A döntést azzal indokolják: a magyar kormány áthelyezte az alapok forrásainak kifizetését és programjainak kivitelezését, ellenőrzését a központi kormányzati adminisztráció rendszeréből egy független, állami tulajdonú társasághoz, és ezzel a lépéssel megszegte a szerződésekben foglaltakat. MTI BUDAPEST. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Áder János köztársasági elnökhöz méltóan cselekedett azzal, hogy sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akit kedden az Országgyűlés alakuló ülése alatt a Kossuth téren ért inzultus. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke egy más témában tartott sajtó- tájékoztatóján azt mondta: „ha úgy tetszik, egy like-ot helyeztünk el a köztársasági elnök üzenőfalán”. Az Együtt-PM is reagált Áder János beszédére: egyetértenek azzal, hogy a legfőbb közjogi méltóság elitélte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke megtámadását - tudatták közleményben. A köztársasági elnök közbenjárását kérték, hogy a jobbikos Sne- ider Tamás, „aki korábban egy embert a származása miatt bántalmazott”, ne lehessen az Országgyűlés alelnöke. MTI EP-választás 2014 Érvel az MSZP: sem a Fidesz, sem a Jobbik Paksi iratok nélkül az LMP BUDAPEST. Elutasította Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó adatigénylését a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szél Bernadett a paksi atomerőmű bővítését rögzítő januári magyar-orosz szerződést, illetve annak megalapozó és hatástanulmányait, kockázatelemzéseit kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM). Az elsőfokú bíróság szerint a felperes által kért iratok egy lezáratlan döntéshozatali folyamathoz kapcsolódnak, mti Budapest. Tíz-tíz érvet soroltak fel az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselő- jelöltjei pénteken arra, hogy szerintük miért nem érdemes május 25-én a Fideszre és a Jobbikra szavazniuk a választópolgároknak. Sza- nyi Tibor szocialista EP-lis- tavezető a Városligetben, az Olof Palme háznál Gúr Roland EP-képviselőjelölttel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország „igazi európaiságát ez a két párt, elsősorban a Jobbik, másodsorban a Fidesz veszélyezteti”. A Jobbik szavakban, a Fidesz pedig már tettekben is kinyilvánította, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek az európai értékeket - tette hozzá. A listavezető szerint jelenleg az MSZP az egyetlen számottevő politikai erő, amely a magyar jobboldal keletre húzó törekvéseivel szemben Európában tarthatja Magyar- országot. MTI Hövlden Etikai eljárás indulhat annak a gyulai bírónőnek az ügyében, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában a „cigánybűnözés” kifejezést használta. Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke az MTI érdeklődésére beszélt arról is, hogy most zajlik az etikai kódex megújítása. Elmondta: több civil szervezet kezdeményezett etikai eljárást a gyulai bírónő ellen, de ennek megindítására csak bírónak van lehetősége, és napokon belül eldől, hogy erre sor kerül-e. Kérdésre válaszolva a Magyar Bírói Egyesület vezetője, a Pécsi ítélőtábla elnöke hozzátette: felvethet etikai kérdéseket az eset, elsősorban abban a vonatkozásban, hogy egy bíró az ítéletben menynyire fogalmazhatja meg személyes véleményét. Vendégkommentár Dr. Csermely Tibor A pápa üzenete: ■Ne féljetek!" Amikor 1978-ban II. János Pál pápát beiktatták hivatalába, első megnyilatkozásai között hangzott el ez a felszólító mondat. Hosszú pápaságának ideje alatt sokan és sokszor idézték gondolatait, tanító szavát, de a „Ne féljetek!” bátorítása és biztatása újra és újra visszatért a nagyvilágot bejáró apostoli útjai során. 2005-ben a haldokló pápa elköszönő, de biztató szavai is ezek voltak: „Ne féljetek, én sem félek.” A közelmúltban szentté avatott két pápa a mi kortársunk volt. Ismertük és szerettük őket, hallottunk és olvastunk róluk. Amit XXIII. János a II. vatikáni zsinattal megkezdett, VI. Pál munkásságát követően, II. János Pál teljesítette ki. „Santo subito!” Azonnal szent - legyen! -, harsogta a Szent Péter téren az elhunyt II. János Páltól búcsúzó sokezres tömeg. És hivatalosan is szent lett, szokatlan gyorsasággal, kilenc évvel halála után. A megelőlegezett szentként történő tiszteletet is elismerve, 2014. április 27-én Ferenc pápa oltárra emelte egyik elődjével, XXIII. János pápával együtt. Amíg elődei csak nagyritkán, vagy egyáltalán nem mozdultak ki a Vatikánból, ő egyházfői útjaival bejárta a világot. A lengyel Karol Wojti- la krakkói bíboros érsek megválasztása két szempontból is meglepetést keltett; egyrészt hogy 500 év után először fordult elő, hogy nem olasz főpap került Szent Péter székébe, másrészt, hogy az új pápa szláv származású volt, és a kommunizmus világából érkezett. Az új pápa fiatal volt, és lendületesen cselekvő. Külföldi útjai igazi diadalmeneteknek számítottak. Igaz, voltak kritikusok, akik megjegyezték, hogy „a taps az énekesnek és nem az éneknek szólt” - utalva arra, hogy a pápa rokonszenves személyisége tömegeket tudott magával ragadni, még olyanokat is elbűvölt, akik tanítását - főleg a szexuális erkölcsre és a házasságra vonatkozó elveit - nem fogadták el. Egy bizonyos, mindenkire nagy hatással volt amit a világ békéjéért, az emberi jogokért, a nemzetközi igazságosságért és az orvosi etikáért folytatott. Az addig szinte elképzelhetetlen tettei és gesztusai új stílust és egyházképet mutattak fel. Az addig szinte elképzelhetetlen tettei és gesztusai új stílust és egyházképet mutattak fel. 1986-ban meglátogatta a római zsinagógát, Assisibe összehívta a világvallások képviselőit, és közösen imádkoztak a békéért. Merőben új vallások közötti párbeszédet kezdeményezett. 2000-ben bocsánatot kért az egyház történelmi tévedéseiért és vétkeiért. A jeruzsálemi siratófalnál tett látogatása helyreállította a zsidósággal való kapcsolatot, a damaszkuszi mecsetbe lépve levetette cipőjét, s ezzel az iszlámmal való párbeszédet is kezdeményezte. Ezek a termékeny gesztusok kijelölték a katolicizmus számára a tolerancia, a nyitottság, a békés egymás mellett élés és a látható egyetemesség útját. Azon túl, hogy az egyházi megújulást és korszerűsítést fontos feladatának tartotta, meg kell küzdenie Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a modernizmus kihívásaival, az elvilági- asodás és az ateizmus ijesztő méreteivel, de figyelnie kellett „a harmadik világ” egyházainak sürgető problémáira is. 1991-ben az első magyarországi látogatása során az új evangelizálás, az ország erkölcsi feltámadása és a nevelés megújítása volt beszédének fő témája. Amikor Budapesten a diplomatákkal találkozott, azt hangoztatta, hogy világszolidaritásra és együttműködésre van szükség Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, mert bár a világ nagy változatosságban jelenik meg, de mégis egy családot alkot. Mi Máriapócson, Nyíregyházán és Debrecenben találkozhattunk vele. Igaz ugyan, hogy évekkel ezelőtt, még krakkói érsek korában, inkognitóban járt Nyírbátorban, ahol a plébánia vendégeként mint „turista” mutatkozott be. Máriapócson sokezres hívő seregben a határon túli magyarok is részt vettek a keleti szertartású liturgián. Nyíregyházán a helikoptere a futballpályán landolt, ahonnan a görögkatolikus püspökségre a Kossuth utcán kísérte végig .az imádkozó tömeg. Délután innen ment Debrecenbe, ahol a református nagytemplomban a protestáns egyházakkal való kiengesztelődést erősítette. Ennek jegyében koszorúzta meg a református gályarabok emlékművét, bocsánatot kérve a protestánsok ellen elkövetett vétkekért. Ali Agca merénylete, majd az öregedő pápa balesetei és betegségei jócskán megtörték lendületét, de hivatástudatával, óriási lelki erejével és felelősségérzetével a „Ne féljetek!” rendíthetetlen célkitűzésével rótta zarándokútjait, találkozott fiatalokkal, végezte liturgikus feladatait, s emelte fel szavát modern világunk minden fontos kérdésében. Most, hogy felvillan előttünk Szent II. János Pál pápa életpéldája, érezzük meg igazán, hogy tanulni, dolgozni, közösségben munkálkodni, végső soron emberhez méltó módon élni csak félelem nélküli világban lehet. A mi dolgunk is az, hogy bátorítsuk egymást: Ne féljetek! A szerző magyar-történelem szakos tanár, főiskolai oktató kelet@kelet.hu