Kelet Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-14 / 62. szám
KELET 2014. MÁRCIUS 14., PÉNTEK Nagyokat mondanak A nagyot mondók országában mindenki akkorát mondhat, amekkorát akar. Állíthatja, hogy a Kárpát-medence tejjel-mézzel folyó Kánaánja most épül, s olyan jól élünk, mint soha azelőtt senki a golyóbison. A lózungok reményeket ébresztenek a reménytelenségbe sorvadt szívekbe is, hiszen valamiben muszáj hinni, egyszer el kell jönnie az évtizedek óta ígért „jobbnak”. Generációk váltják egymást, azonban egy mondat, mintha a génekkel öröklődne és arra késztetne mindenkit, hogy azt hajtogassa: csak egy kicsit lesz rossz... Talán az örökítőanyaggal együtt érkezik és elbújik a tudatalattiban az elutasító, nemleges válasz is. Nem lesz jobb, s nem azért, mert nem lehetne, hanem mert mindig van fontosabb ön- mint közérdek. Ezért nem meglepő a pénzintézetek viselkedése. A veszteségminimalizáló nyereségvezérelt- ségükben suttyomban úgy módosítottak szerződéseket, hogy a törvényben, kormányszóban kimondott ukázt is felrúgták. Áthárítottak mindent ránk. Tudtuk, hogy így lesz. A nagyot mondók bőszen cáfoltak, az ő szavaikat pedig a több mint egymilliárdos bírság negligálja, amit 35 pénzintézetre szabott ki a jegybank. A nagyot mondók országában nagyot mondok: ezt is mi álljuk majd... monika.bednarik@kelet.hu Kedvcsináló elektromos autókhoz Budapest. Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban - jelentette be Varga Mihály miniszter csütörtökön. A tervek között ismertette, hogy környezetkímélő gépkocsikkal esetleg ingyen lehessen parkolni, mti Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön a fővárosban. Néhány héten belül csaknem 550 ezren lesznek, akik letették az állampolgársági esküt, és mintegy 200 ezer körül lesz azoknak a száma, akik regisztrálnak a választásokra - tudatta. Rogán Antal a legaktívabb törvényhozó Budapest. A február közepéig tartó parlamenti ciklusban elfogadott 859 törvény 70 százalékát a kormány terjesztette elő. Az MTI csütörtökön közzétett összesítése szerint a minisztériumok közül a nemzetgazdasági, a képviselők közül Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető volt a legaktívabb törvénykezdeményező. Az ellenzéki javaslatok közül viszont csak háromból lett törvény. MTI Rogán Antal pártja irodájában (illusztráció) fotó: mti, beliczay László TízmiUiárd euró Paksra Szemle a Paks II. beruházás helyszínén, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel (archív) fotó: mti. Az orosz kormány jóváhagyta az atomerőmű bővítésére szánt hitelről szóló megállapodás tervezetét. Moszkva. Az orosz kormány utasítást adott a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodás tervezetének aláírására. Évek, kamatok Az aláírandó egyezmény a január 14-én Moszkvában, Orbán Viktor magyar kormányfő hivatalos látogatása során a két ország kormányának az atomenergia békés felhasználásában való együttműködésről aláírt megállapodás 9. cikkelyén alapszik. A hitelt, amely legfeljebb 10 milliárd eurót tehet ki, Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának megépítésére. Az orosz kormány részéről jóváhagyott szerződéstervezet kiköti, hogy pénzt atom- erőművi berendezésekre, a munkálatok elvégzésére, és az energiablokkok tervezését, építését, valamint üzembe helyezését célzó szolgáltatásokra lehet fordítani. A dokumentum harmadik cikkelye szerint a magyar fél az orosz állami hitel ténylegesen felhasznált összegét 21 év alatt fizeti vissza. A magyar fél az idei évtől évi 3,95 százalékos kamatot fizet az orosz állami hitelért az atomerőművi blokkok működésbe lépéséig, de nem később, mint 2026 március 15-éig. A hiteltörlesztés első 7 évében 4,50 százalékos, a második 7 évben 4,80 százalékos, és az utolsó 7 évben 4,95 százalékos lesz a kölcsön kamata. Varga Mihály, nemzet- gazdasági miniszter február 5-én jelentette be, hogy Magyarország megállapodott Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről. Február 19-én Giró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, hogy a kabinet megtárgyalta a magyar és az orosz kormány közötti államközi hitelmegállapodást, és azt a szokásos módon az Országgyűlés elé terjeszti. A köztársasági elnök hivatala február 10-én jelentette be, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. MTI „Készülnek a számítások” BUDAPEST. Ha az uniós szankciók harmadik fázisa életbe lép, annak komoly következményei lennének, „hosszú gazdasági háborúra” lehetne számítani - mondta Marto- nyi János külügyminiszter csütörtökön, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén. Hozzátette: mindenhol készülnek a számítások, hogy az egyes tagállamokat ez miként érintené, de Magyarországot kétség kívül azok közé sorolják, amelyeket súlyosan érintene egy ilyen gazdasági konfliktus. Martonyi János az ülés előtt újságíróknak is hangsúlyozta: „a tét nagy”. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke az ülésen elmondta: több fejlemény - köztük a Krím-félszigeten történtek, a vereckei emlékmű megrongálása, valamint a vasárnap esedékes népszavazás is - indokolttá teszi, hogy a bizottságok rendszeresen ülést tartsanak s tájékozódjanak az ukrajnai válságról, annak Magyarországot érintő kérdéseiről, kiemelten a kárpátaljai magyarok helyzetéről. MTI Országgyűlési választás 2014 Választás 2014 A Jobbik duplán büntetne Budapest. A Jobbik álláspontja szerint dupla büntetést kell kiszabni a „politikusbűnözőkre”, s bevezetnék a vagyonelkobzást, ha az illető nem tudja bizonyítani a nevén lévő javak eredetét. Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtó- tájékoztatóján Magyarország „rákfenéjének” nevezte a politikusok által elkövetett lopásokat és visszaéléseket. A politikus a Jobbik megoldási javaslatai közé sorolta, hogy minősített eset legyen a Büntető törvénykönyvben, ha valaki közmegbízatása felhasználásával - például országgyűlési képviselőként - közpénzeket érintő bűncselekményt követ el. mti Egyre többen választanak pártot, erősödik a magyar lakosság választási kedve. Budapest. Az elmúlt egy hónapban a Fidesz-KDNP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek nőtt a támogatottsága, míg a „kormányváltó baloldalé” változatlan maradt - közölte az Ipsos csütörtökön az MTI-vel a március első felében - 4-e és 10-e között, a felnőtt lakosság körében - végzett közvélemény-kutatása alapján. A Fidesz a februári 30-ról 32 százalékra bővítette táborát, utoljára három évvel ezelőtt volt ilyen sok szimpatizánsa. A Jobbikot támogatók aránya az utóbbi hónapban 9-ről 11 százalékra emelkedett, ezzel az ellenzéki párt e parlamenti ciklus legjobb eredményét érte el. Az LMP a múltkori 2-ről 4 százalékosra gyarapította a velük leginkább szimpatizálók körét. Az MSZP-Együtt-PM-DK és a liberálisok közös listáját egy hónapja és most is a választókorú népesség 23 százaléka támogatta. Az Ipsos a választási kampány eddigi nyertesének a Jobbikot tartja, két hónap alatt csaknem megduplázták a táborukat. MTI Választás 2014 Vállalkozna? Itt a segítség! BUDAPEST. Újabb kormányzati program segíti azokat a fiatalokat, akik vállalkozást akarnak indítani - közölte a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján. Selmeczi Gabriella kifejtette: április 30-áig lehet jelentkezni a most 830 millió forinttal megemelt, eredetileg hétmjlliárd forintos keretösszegű programra. Azok a 18-35 év közötti fiatalok pályázhatnak, akiknek még nincs vállalkozásuk, sem tulajdonrészük más cégben. A programban résztvevők júniustól képzést kapnak, ősztől segítséget az üzleti tervük elkészítéséhez. A legjobbak fejenként hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek. MTI © Szélcsatornát nyitnak Láng Zsolt II. kerületi polgármester (balra), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára jelképesen megkezdi a Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontását 2014. március 13-án. A bontást követően megnyílik az a szélcsatorna, amely a Duna felé kitisztítja a környéket. fotó: mti, szigetváry zsolt ©Újságírók díja Tarlós István főpolgármester és a Csengery Antal-díjjal elismert újságírók, Zsuppán András a Heti Válasz, Jobbágyi Zsófia a Magyar Hírlap, Rangos Katalin a Klubrádió, Hernádi Zsuzsanna a Demokrata és Vida István a Csepeli Hírmondó munkatársa a Városházán tartott díjátadó ünnepségen 2014. március 13-án. fotó: mti, bruzák noémi Országgyűlési választás 2014 Lemondatná Matolcsy Györgyöt az összefogás Választás 2014 LMP: többet az oktatásnak! BUDAPEST. Az LMP 13 pontból álló oktatási programja a részvételre és a partnerségre épül - mondta a programot bemutató sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes. Az ellenzéki párt képviselője közölte: elképzeléseik nemcsak az egyén mobilitására fókuszálnak, hanem a foglalkoztatásra és a gazdaság fellendítésére is. Az LMP elképzeléseinek legfontosabb eleme a radikális forrásbővítés: a központi költségvetés 15-20 százalékát az oktatásra fordítanák, mti BUDAPEST. Lemondásra szólítja fel a baloldali összefogás Matolcsy György jegybank- elnököt, amiért 2011 őszén nemzetgazdasági miniszterként „bennfentes információkat szivárogtatott ki” bankároknak. Baja Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt kérte, a legfőbb ügyész rendeljen el vizsgálatot. Az Index szerdán hívta fel a figyelmet Wiedermann Helga, Matolcsy György miniszteri kabinetfőnökének Sakk és póker című új könyvében arra a részletre, miszerint Matolcsy György 2011 őszén egy ebéd közben megosztotta a Goldman Sach bankáraival, hogy Magyarország visszahívja tárgyalni a Nemzetközi Valutaalapot. A lap értékelése szerint a bennfentes információval dollármilliókat is kereshetett a bankcsoport. MTI Devizaárfolyam (2014.03.13.) Pénznem árfolyam változás Euró 312,25-1,72 USA dollár 223,63-2,90 Svájci frank 256,93-1,22 Angol font 373,22-3,27 Román lej 69,28-0,30 Ukrán hrivnya 23,17-1.31 Horvát kuna 40,77-0,23 Lengyel zloty 73,87-0,37 © http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB