Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-13 / 37. szám
2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK KELET Nem a levegőbe beszélt Mikló Edit a hetedik helyen ért célba lesiklásban Szocsiban, a téli olimpián. TÉLI OLIMPIA. Bár Miklós Edit pontszerző helyet tűzött ki magának célként a szocsi téli olimpia szerdai női lesikló számában, úgy vélte, nem szabad elégedetlennek lennie azzal, hogy végül hetedikként egy pozícióval lemaradt erről, mert így is bebizonyította, nem a levegőbe beszélt.- Amikor a célba érkezéskor megláttam, hogy hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam - mondta a futamot követően a Csíkszeredái születésű versenyző, aki hozzátette, az sem bántotta, amikor rögtön utána megelőzte őt a norvég Lotte Smiseth Sejersted. A pálya alsó • szakaszán éreztem, hogy gyors vagyok MIKLÓS EDIT- Nem szabad emiatt elégedetlennek lenni, mert ez így is jó, a célom teljesült, mindenkinek bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem. Munka, kitartás, támogatás Arra a kérdésre, hogy mi a titka a mostani kiváló szereplésének, úgy válaszolt: a rengeteg munka, a síszövetség támogatása és a kitartás. Miklós Edit hétfőn szuperkombinációban lett 16., ami akkor minden idők legjobb magyar ötkarikás eredménye volt az alpesi sízők között, s most ezt sikerült jócskán túlszárnyalnia.- A pálya első felén rontottam, nem jó íven síeltem, de amikor az igazán meredek részre értem, ott mindent beleadtam, a pálya alsó szakaszán pedig éreztem, hogy gyors vagyok - idézte fel futamát a 25 éves versenyző, akinek a jelenlegi világkupaszezonban a 12. hely volt a legjobbja.- Nem zavart meg a fenti hibám, mert rajttól célig harcolni kell, ugyanis mindenki hibázik, senki nem tud tökéletes pályát menni. Az MTK versenyzője kifejtette, Stark Márton tökéletes léceket biztosított számára, nagyszerűen sikerült a vaxo- lás. Mostani sikeréhez pedig még az kellett, hogy kockáztatott, s végig a határon síelt. Arra a kérdésre, hogy a vk-szezonban eddig miért nem sikerült ennyire jó helyezést elérnie, azt válaszolta, ő az olimpiára készült, mert aki itt rajthoz áll, az aranyért indul harcba. Csak magára koncentrált- Nem néztem a verseny első felét, csak magamra koncentráltam, így nem befolyásolt, hogy sokan az esélyesek közül kiestek. Azért kockáztattam, mert tudtam, hogy most van esélyem az igazán jó eredményre. Remélem, ez az igazi karrierem kezdete!” - mondta Miklós Edit, aki Vancouverben - még román színekben - kiesett lesiklásban, ráadásul meg is sérült, így a folytatásban ott már nem állt rajthoz. A magyar állampolgárságot éppen a legutóbbi olimpia után, 2010 októberében megkapó alpesi síző szombaton még szuper-óriásműlesiklás- ban, majd jövő hét kedden óriás-műlesiklásban indul. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, előbbi számban érhet el jó eredményt, főleg most, hogy már nincs veszítenivalója. Azt ígérte, ott is mindent belead. „Fejben nagyon ott van”- Én akkor hittem el, hogy megcsinálhatja az általa kitűzött célt, a hatba kerülést, amikor a szuperkombináció lesikló részében a pályának volt olyan szakasza, ahol ő volt a leggyorsabb. Neki most minden összejött.- Meghatott a sikere, nagyon örülök neki” - mondta a szám másik magyar indulója, a végül 35. Berecz Anna, aki hozzátette, Miklós Editről tudta, hogy „fejben nagyon ott van”, s ezt most ismét bebizonyította. Miklós Edit hetedik helye eddig a magyar csapat legjobb eredménye Szocsiban. MTI Miklós Edit boldog volt a verseny után FOTÓ: Mtl/ILLYÉS TIBOR ■ Holtversenyben A női lesiklásban a svájci Dominique Gisin (balra) és a szlovén Tina Maze holtversenyben végzett az élen fotó: getty images Nem kereste útlevelét a japán Talált tárgyak irodája nyílt az olimpián, táskában hagyott táblagép. Moszkva. Vasárnap talált tárgyak irodája kezdte meg működését Szocsiban, annyi elvesztett holmi vár gazdájára a téli olimpia helyszínén. Az olimpiai park bejáratánál megnyílt központban több mint száz tárgyat őriznek, és reggel 8-tól éjjel egyig várják a tulajdonosok megjelenését. Az ötkarikás játékok látogatói és résztvevői leggyakrabban az igazolványukat és mobiltelefonjukat hagyják el. A talált tárgyak olimpiai központjában elmondták, hogy a pénteki megnyitón valaki még a táskáját is elvesztette, benne egy értékes táblagéppel. A játékokon dolgozó egyik önkéntes azonban megtalálta és leadta a holmit. Az a család, amelyhez a táska tartozott, csak a gyorsvasúton fedezte fel a veszteséget, és másnap tértek vissza érte Szocsiba. Napokon át őrizték egy japán turista útlevelét, és mert az illető nem kereste eddig a fontos dokumentumot, a külügyminisztériumon keresztül kutatták fel a feledékeny külföldit. MTI A zene is szól Szocsiban FOTÓ: GETTY IMAGES A legszebb szerelmes üzenetek Itt a Valentin-nap! Ha nem tudja, mivel lepje meg párját, nekünk van egy tippünk: küldjön neki egy szép szerelmes üzenetet! Aki február 14-ére szeretne jókívánságot, szerelmes üzenetet feladni, annak most 50% kedvezményt biztosítunk erre a napra! Az egyébként is kedvező tarifáinkból ezúttal 50 százalékos kedvezményt adunk. Lapunk ügyfélszolgálatán (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). illetve más településeken működő hirdetésfelvevő helyeken adhatják fel szerelmes és szellemes üzeneteiket a következő napokban. Bár az érzés örök, a lehetőség elmúlik, használják ki február 13-áig a Kelet-Magyarország által kínált Valentin-napi kedvezményes jókívánságot! ■ KELET A Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúi-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomtatott és online média területén piacvezető Inform Média Kft. az alábbi feltétetekkel keres Értékesítő munkatársakat. Feladatok: | értékesítés, új ügyfelek keresése, * új piaci lehetőségek folyamatos keresése, | meglévő piac ismerete. Elvárások: | felsőfokú végzettség, | teljesítményorientáltság, I kitartás, | határozott fellépés, ! értékesítési tapasztalat, í „B” kategóriás jogosítvány, íi saját gépjármű. Amit nyújtunk: f teljesítményorientált jövedelem, fiatalos csapat, folyamatos fejlődési lehetőség. Munkavégzés helye: Nyíregyháza . Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését és úgy érzi, megfelel az elvárásoknak, küldje el 2014. február 15-éig fényképes önéletrajzát a munkakör megjelölésével az zsolt.varga@inform.hu e mail címre. Részletek a www.kelet.hu oldalon. A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET k