Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-13 / 37. szám
2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK 10 Sport KELET HM ■ Interjú: Fucsovics Mártonnal, aki a ranglistahelyezések alapján a legtöbbet fejlődött teniszező volt 2013-ban Nizzában a pálm nap Ha türelmes lesz, és nem hajszolja a sikert, a csillagos ég lehet a nyíregyházi teniszező számára a határ. tenisz. A nemzetközi profi szövetség, az ATP World Tour honlapja a napokban terjedelmes interjút közölt Fucsovics Mártonnal abból az alkalomból, hogy a nyíregyházi teniszező lett a világranglista-helyezések alapján a legtöbbet fejlődő játékos 2013-ban. Az alábbiakban az interjúból szemezgetünk. A Technifibre-nek köszönhetően ütőpartnernek meghívták az ATP-világbajnokság döntőjére novemberben. Milyen érzés volt ez? Milyen tanácsokat kapott? Mit tanult? FUCSOVICS MÁRTON: Már akkor nagy megtiszteltetés volt számomra ez a lehetőség, amikor az ISP Academyn először szóba került, hogy Londonba utazhatok a Világbajnokságra, ahol aztán a résztvevők közül Juan Martin Del Potro és Richard Gasguet kivételével mindenkivel volt lehetőségem edzeni, amit ezúttal is nagyon megköszönök a Technifibre-nek és a játékosoknak is. A meccsek előtti „beütés” alkalmával fél órát, egyébként a délelőtti vagy délutáni edzések keretében egy-másfél órát ütöttünk az edzők irányításával. Az elején mindig könnyű átmozgatást, különböző játékelemeket gyakoroltunk, aztán egyre gyorsabb labdameneteket játszottunk. Igyekeztem a lépést tartani gyorsaságban, pontosságban. Összességében viszont a Rafael Nadallal való ütögetés volt a legintenzívebb számomra. Ő köztudottan erőteljesen mozgatja az ellenfeleket a pályán, így előfordult, hogy két-há- rom pólót is váltani kellett az edzés közben, egyszóval kemény volt... A világbajnoki döntő jótékony- sági gáláján hétszáz fontot segített gyűjteni azáltal, hogy felajánlotta, egy órát játszik a centerpályán a legmagasabb ajánlatot tévővel. Gondolta volna, hogy ilyen sok pénzt össze fog tudni gyűjteni? fucsovics Márton: Nagyon jól éreztem magam a gálán. Ilyen fényűző körülményekben, ilyen tökéletes szervezésben ritkán, vagy talán soha nincs része az embernek és nagyon örülök, hogy ezt is a tenisznek köszönhetem. Valóban jó érzéssel tölt el, ha segíthettem valahol ezzel az összeggel. ■ Aztán megnyerte a második ATP-challenger-versenyét, az olaszországi Andriában. Véletlen egybeesés volt ez? fucsovics Márton: Véletlenek nincsenek. A londoni világbajnokság után először Helsinkibe utaztam egy chal- lengerversenyre, ahol az első fordulóban kikaptam, majd ) Párizsban csapatbajnoki mérkőzéseken vettem részt. Azon a héten már igazán úgy játszhattam, hogy nyerni akarok... Előtte Londonban számomra nem volt tét, viszont sokat, napi 4-5 órát is gyakorolhattam a világ legjobb teniszezőivel. Próbáltam ebből profitálni és felépíteni magam aztán az olasz versenyen. Tavaly a 441. helyről a 180. helyre ugrott az ATP-világranglistán, ami a legnagyobb ugrás volt 2013-ban. Mesélne a pályán belüli és kívüli edzéseiről? FUCSOVICS MÁRTON: Nizzában nagyon jó edzeni. Kellemes a környezet és az időjárás. Olivier Taumával, az edzőmmel egy éve dolgozunk együtt, ő hamar meglátta, hogy mik az erősségeim és persze a gyengébb pontjaim a pályán. Ezeket próbáljuk folyamatosan javítani és tökéletesíteni. Az a tudat, hogy van még a játékomon és az ütéseimen javítani és fejleszteni való - bizonyos értelemben - bizakodással tölt el, mivel ettől érzem azt, hogy a határaim még messze vannak. Olivérrel sokat beszélgetünk az edzéseken kívül is, egy jó kebab mellett elüldögélve mindenről. A családról, nőkről, fociról... Meséljen egy kicsit a nizzai ISP Academyről! Kivel edz? Miért Franciaországban, miért nem Magyarországon? FUCSOVICS MÁRTON: Bő egy éve utaztam el először Nizzába I az ISP Academyre. Nagyon tetszett a társaság, az ottani I környezet, a pálmafák és a körülmények. A tulajdonos, Charles Auffray, az edzők és a játékosok is hamar befogadtak. Általában Olivierrel cím után újra Londonban jutott életre szóló élményhez Fucsovics Márton A 2010-es wimbledoni junior bajnoki edzek, illetve a játékosokkal, akik Svájcból, Svédországból érkeztek, de vannak fiatalok Iránból is. Nagyon jó kis társaság alakult ki, és ami nekem nagyon fontos, szurkolunk egymásnak. Szeretem Magyarországot is, hiszen ott él a családom, sok barátom, de Nizzában szebben süt rám a nap... Úgy gondolom, itt válhat belőlem valóban profi játékos. Tavalyi talán legnagyobb sikerét a metzi ATP-versenyen érte el, a kvalifikációból indulva a főtáblán legyőzte Jérémy Chardyt, aztán Tobias Kamke ellen is csak kévésén múlott a siker. fucsovics MÁRTON: Azt hiszem, hogy az egész évi kemény munka után azon a versenyen tudtam kihozni magamból a legtöbbet abból, amit Nizzában tanultam. Az első meccsen egy hozzám hasonló fiatal játékossal játszottam a selejtezőben, és meccslabdáról sikerült nyernem. Fárasztó, nehéz meccs volt, sokszor kerültem hullámvölgybe. Aztán következett a német Michael Berrer, és ellene immár másodszor feljutottam a selejtezőből egy ATP 250-es verseny főtáblájára. Előtte hasonló még 2012-ben ’s-Hertogenboschban sikerült. A Chardy elleni meccsen nagyon jól szerváltam, ez volt a győzelem kulcsa, és a jó kondíciómnak köszönhetően végig egyforma intenzitással ütöttem a labdát. Sajnos, a Kamke elleni meccs második szettjének közepétől megtört ez a lendület, szétesett a játékom és a koncentrációm. Az ugrás az ATP-challenger szintjéről elrugaszkodva hatalmas volt? Mi a legnagyobb különbség? Mentális vagy fizikai? fucsovics Márton: Mind a két szinten kiváló játékosokkal találkoztam, a különbség mégis talán a mentális felkészültségben van. Nagyon jó példa erre a Kamke elleni mérkőzésem, amikor a kiharcolt előny ellenére sem sikerült nyerni. Mit gondol, mit kell tennie ahhoz, hogy betörjön a top százba? FUCSOVICS MÁRTON: Egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanom, emiatt rengeteg munka vár még rám ahhoz, hogy összejöjjön, és akár egy ATP 250-es tornagyőzelem is az idén. Meséljen arról a fajta munkáról, amit a holtszezonban végez! fucsovics Márton: Igyekszem a néhány hetes pihenőidőt a családommal és a barátaimmal tölteni. Nincs semmi különleges ebben, próbálok kiegyensúlyozott maradni, pihenni, feltöltődni, hogy jusson belőle akkorra, amikor nem szabad kiengedni, amikor utazni kell és minden nap száz százalékon felül teljesíteni. Mi a legjobb tanács, amit valaha kapott? FUCSOVICS MÁRTON: Ma már tudom, hogy kik azok az emberek, akikre számíthatok és mellettem állnak egy sikertelenebb időszak alatt is. Viszont a pályán csak magamra számíthatok. Ha egészséges maradok, türelmes vagyok és nem hajszolom a sikert, a határ a csillagos ég. Ezt is Olivier, az edzőm szokta mondani. Mi a következő célja? fucsovics MÁRTON: Úgy látom A litvánnak is A héten Olaszországban a bergamói ATP-challengerver- senyen (42 500 euró, kemény pálya) szereplő Fucsovics Márton szerdán egyesben is bejutott a legjobb nyolc közé. Miként az első fordulóban, Marci a nyolcaddöntőben is olyan ellenfelet győzött le, akivel szemben o-l-re állt az összesített mérlege: ezúttal a litván Ricardas Berankis- nak (153.) vágott vissza a tavalyi luxemburgi vereségért. Fucsovicsot az sem zavarta, visszavágott hogy adogatása elvesztésével kezdte a mérkőzést, utána belelendült, és 6:3, 6:4-re verte a viadal negyedik kiemeltjét. Párosban is a negyedik kiemelt volt az ellenfél, immár a négy közé jutásért. Fucsovics Márton az olasz Alessandro Motti oldalán végül 7:6,6:2-es vereséget szenvedett a szintén tálján Riccardo Ghedin, Claudio Grassi tandemtói, holott az első szett rövidítésében (10-8), a „mieinknek” is volt szettlabdájuk. ; gf§fI sfe FOTÓ:GETTY IMAGES most reálisnak, négy-öt év kell ahhoz, hogy a top százas játékosokkal versenyre kelhessek. Idén a világranglistán a százötvenedik helyezést célzóm meg. Nagyon vágyom arra az áttörésre, hogy az első száz, vagy akár a legjobb ötven tagja lehessek. Mik a hobbijai, a pályán kívüli érdeklődési köre? FUCSOVICS MÁRTON: Szeretek zenét hallgatni, a rap a kedvencem. Eminem vagy Lil Wayne zenéje mögött ugyanazt a teljesítményt látom, amit a magaméban is. Lentről kezdeni és dolgozni keményen, hogy felkapják a fejüket az emberek... WWW.ATPWORLDTOUR.COM Az edzőtábor után jön a téli dobóbajnokság Bunyó nélkül kiütött Ördögök A szabolcsi U10-es együttes derekasan helytállt a hazai tornán FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL atlétika. Csütörtökön, azaz ma befejezi dél-afrikai edző- táborozását a magyar atlétikai válogatott dobó- és gyalogló szekciójának egy része, így a delegáció nyíregyházi tagjai is hazatérnek. A diszkoszvető Szikszai Róbert és Káplár János valamint a gyalogló He- lebrandt Máté végig jó körülmények között készülhetett 16.forduló Apagy SE IV-Fehérgyarmatl VSEI 13-5 Győztek: Benga, Vakály J„ Rátl S„ Papp S. 3-3, a Ráti S„ Vakály J. páros 1, illetve Bartha M. 3, Orosz E. és a Bartha M„ Kereszti páros 1-1. __________________ Nyfrpazony SE-Nylrbátorl ASEIV 10-8 Gy.: Vasziovics 3, Szűcs L, Német M„ Tarkó 2-2, a Szűcs L, Tarkó páros 1. Illetve Majoros M. 4. Veress A. 3, a Majoros M., Veress A. párost ___________________________ Nyírtét KSE-Mátészatkal MTK 4-14 Gy.: Soós T„ Gulyás A., Lengyel M. és a Soós I, Gulyás A. páros 1-1, illetve Hudák I., Mikes J. , Lukács B. 4-4, Nagy N. és a Hudák l„ Lukács B. páros 1-1. Potchefstroomban, ahol szintén a Nyírsuli kötelékéhez tartozó edző, Kerekes László irányította a dobók munkáját. A hazatérést követően nem sok lehetőség lesz az átállásra, hiszen a jövő hétvégén nemcsak a fedett pályás felnőtt magyar bajnokságot, hanem a téli dobóbajnokságot is megrendezik. km-bt Fehérgyarmati VSE ll-A|ak SE 1-17 Gy.: BodóA. 1, illetve Varga F., Szabó Spekker L. 4-4, Bacsó A. 3. a Varga F„ Szabó J. és a Spekker L, Bacsó A. páros 1-1. _______ Trió-Maxi Kemecse il-KókSE 14-4 Gy.:Zolcsák4,JoóZ., Damasiewich N. 3-3, Gergely Gy. 2/1, Damasiewich A. 2/1, a Joó Z„ Gergely Gy. és a Zolcsák, Damasiewich N. páros 1-1, illetve Roskó, Szőllősl B. 2-2. ATC Nagykálló-VItka SE ~ 10-8 Gy.: Nagyldai 3, Jónás S„ Hriczu, Papp S. 2-2, a Jónás S., Mészáros S. páros 1, illetve Orosz F. 4, Bányász Zs. 2, Matuzsa és az Orosz F„ Bányász Zs. páros 1-1. ___________________ Szabadnapos: Záhonyi VSC A Sólymok szamara elérhetővé vált az alapszakasz második helyének megszerzése. JÉGKORONG. A Szabolcs Jégsport Egyesület felnőtt jégkorongcsapata számára elérhető közelségbe került a második hely megszerzése az alapszakasz során. Mégpedig annak köszönhetően, hogy a nyíregyháziak alaposan eltángálták (12-3) a Kazincbarcikai Ördögöket. A borsodiak nehezen viselték a súlyos vereséget, 52 perc kiállítást gyűjtöttek be - kész szerencse, hogy a bírók kézben tartották a meccset, így bunyó nélkül ért véget a csata. A Szabolcs JE együttesének a hátralévő két összecsapáson egy pont szükségeltetik ahhoz, hogy a felsőházban folytathassa a küzdelmet, ebben az esetben a döntőért játszhatna. Mindeközben minitornát rendeztek Nyíregyházán: az Uio-es korosztály számára szervezett eseményen a Miskolci Sportiskola, Debrecen HK, Barcikai Ördögök és a házigazda Szabolcsi Sólymok léptek jégre. A hazai fiatalok jól helyt álltak (az eredményt itt nem veszik figyelembe), kiváltképp az ifjú hálóőr, aki alig három hete húzott először kapusszerelést. KM Védekezésben verték meg őket KOSÁRLABDA. Egy hiján száz pontot szerzett a Debreceni EAC csapat, és ezzel mérkőzést nyert a Nagykállói KE ellen. Az NB Il-es férfibajnokság soros mérkőzésén a hazaiak támadójátékát sok eladott labda és kihagyott dobás jellemezte, az ellenfél védekezésben is felülmúlta a kállóiakat. Hazai oldalról Bus Milán betörések utáni és Far- kasinszki Gábor center pozíciós játéka jelentett elsősorban veszélyt, ugyanakkor a DEAC a hárompontosokat is jobban dobta ellenfelénél. A kállóiak legközelebb szombaton Békéscsabán lépnek pályára, február 21-én pedig a Békést fogadják. km NB II., férfi Nagykállói KE-Debreceni EAC 76-99 (22-34,21-17,14-24,19-24) Nagykálló, 20 néző, v.: Sallai I., Zalai. Nagy- kátló: Bus M. 14, Siska 14/9, Oroszvári 5, Pálkerti N. 4, Farkasinszki G. 30. Csere: Oláh 1.3/3, Makrai M. 6, Henzsely, Szabolcsi A., Gáspár B. Megbízott edző: Tisza András. OB IV. Szabolcsi Jégsport Egyesület-Barclkal Ördögök 12-3 (3-2,5-1,4-0) Gól: Szabó D. 4, Vincze D. 4, Ling T. 2, Kukucska B., Kovács P. Asztalitenisz: Megye! csapatbajnokság