Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

2014. FEBRUÁRJO., HÉTFŐ KELET Fejlesztő játékok a gacsályi kicsinyeknek gacsály. Nagy örömmel vet­ték át a Felső-Tisza Vidéki Gyerekesély Program által felajánlott játékokat a közsé­gi óvoda foglalkozási szobá­jában február első hetében a gacsályi gyermekek.- Olyan játékokat sikerült a gacsályi óvodásoknak el­vinnünk, amelyek fejlesztik a gyermekek önkifejezését, és színes, felfedezésekkel teli játéktevékenységeket nyúj­tanak számukra. A kicsiknek mindezek képességfejlesztő játékok is egyben, ezenkívül általuk sajátítják el a szociális készségeket is. Bármi, amivel a gyermek kreatívan tevé­kenykedhet, elősegíti a jövő­beni tanulását, ismereteinek bővítését - mondta el dr. Tilki Attila, a Felső - Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke. Az adományt a kicsi­nyek nevében Kosa Lászlóné intézményvezető köszönte meg:- Jelenleg 27 fiatal jár az óvodába, s valamennyien örültek a hatalmas ajándék- csomagnak, amit nagyon kö­szönünk. Boldogok vagyunk, hogy a Gyerekesély Program­nak mi szintén részesei lehe­tünk. Ez hatalmas lehetőség óvodánknak, hiszen ennek révén érkeztek hozzánk 250 ezer forint értékben a fejlesz­tő játékok. A játékok átadása után a „Biztos Kezdet Szem­léletről”, valamint a Biztos Kezdet Házak működéséről Sztolyka Ildikó és Váradiné Kicska Mária tartott előadást a meghívott vendégeknek, km A gacsályi óvodások nagyon örültek a játékoknak fotó: széles Szabolcs Értékelték az elmúlt évi munkát a honvédek nyíregyháza. A hagyomá­nyokhoz híven ebben az évben is megtartotta éves beszámoló közgyűlését Nyír­egyházán a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület. Ez alka­lommal a 2013. évi egyesületi tevékenységet és a gazdasá­gi-pénzügyi munkát értékel­te a civil szervezet. A közgyűlést meglátogat­ta dr. Benkő Tibor tábornok, vezérkari főnök, aki hasznos tanácsokkal látta el az egye­sület tagságát és eredményes munkát kívánt 2014. évre. Az éves feladatok megha­tározását követően közös A tagok közül sokan részt vettek a rendezvényen fotó: tudósítónktól vacsorán vettek részt a tagok és a meghívott vendégek - tá­jékoztatta lapunkat Kukucska György. km Irodalomtörténeti előadás a könyvtárban NYÍREGYHÁZA. Dr. Reisinger Já­nos irodalomtörténész Biblia a magyar képzőművészetben című vetítéssel egybekötött előadássorozatának második részét február 12-én, szerdán 16.30 órától láthatják-hall­hatják az érdeklődők a nyír­egyházi Móricz Zsigmond könyvtárban. Az aktuális szeminárium témája: Zichy Mihály bibliai és szénrajzai (A Káin és Ábeltől A rombolás Géniuszáig). km 83 Tanárok koncertje Péntek este a nyíregyházi Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában az intézmény tanárai léptek pódiumra, s adtak nagy sikerű koncertet. fotó: pusztai Sándor ■ Nagy segítség a tűzifa A nyírbogdányi székhelyű Horgász, Vadász, Természetbarát Szolidaritási Egyesület rendszere­sen segíti a megye rászorult lakóit tűzifával. fotó: m. magyar László Táncházba csábít a Szabolcs NYÍREGYHÁZA. Aktív részvé­tel és jókedv fejében várják a táncos lábú fiúkat és lányokat február ll-én, kedden 19 és 21.30 óra között a nyíregy­házi Luther Márton Kollégi­umba (Iskola utca 2.), ahol a Szabolcs Néptánc Egyesület szervezésében nyírségi és ci­gány táncokat tanulhatnak Bíró József és Ágoston Ildikó vezetésével. A talpalávalóról Martinovszky István irányítá­sával a Pálinkás zenekar gon­doskodik. További informá­cióval Listván Attila szolgál a 0630/321-46-76-os telefon­számon. Kvízmegfejtés Melyik a megye legészakibb tele­pülése? b) Zsurk Zenész lesz a gyűrű ura A tavalyi pályázati hangverseny egy pillanata ARCHÍV FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A pályázati hang­versenyen gazdára talál majd az Universi- tas-gyűrű. nyíregyháza. Nagyon vár­ják már a mai fellépésüket a Nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola zeneművésze­ti tagozatának növendékei, ugyanis neves zsűritagok előtt mutathatják be tudásu­kat. Zsűritag Ausztriából Régóta hagyomány már a ta­gozat életében, hogy a félévi meghallgatáson legjobban szereplő fiatalok szerepelhet­nek az úgynevezett „pályá­zati hangversenyen”, s ezen a koncerten az ország külön­böző pontjairól érkezett szak­emberek értékelik a diákok teljesítményét. A február 10-én 18 órakor kezdődő koncerten a zsűri munkájában részt vesz dr. habil. Duffek Mihály zongo­raművész, a Debreceni Egye­tem Zeneművészeti Karának dékánja, dr. Adrovicz István gitárművész, a Debreceni Egyetem főiskolai docense, Sugár Gergely kürtművész, a Bécsi Szimfonikus Zenekar kürtművésze, a Grazi Művé­szeti Egyetem professzora. Az Universitas-gyűrűt átadja: dr. Sándor Zoltán, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zene- művészeti Intézetének igaz­gatója. Ünnepi köszöntőt mond dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgató­ja. Ugyanakkor arra is jó egy ilyen szereplés, hogy a leendő előadóművészek rutint sze­rezzenek, legyőzzék a lámpa­lázat, hogy teljes mértékben a produkcióra összpontosíthas­sanak. Szaxofon, gitár, fuvola Az idei pályázati koncert sok­színűségét jelzi a hangszerek sokasága is. A zeneművek fel­csendülnek többek között sza­xofonon, zongorán, kürtön, gitáron fuvolán trombitán. Az első három helyezett pénz­jutalmat kap, amelyet kották vásárlására fordíthatnak, s a közönség tagjai is szavazhat­nak arra a produkcióra, amely nekik a legjobban tetszett. Sugár Gergely kürtművész egyébként már délután meg­érkezik a középiskolába, s kurzust tart majd a kürtös nö­vendékeknek. KM Muzikális fiatalokat keresnek Megyénk tehetségei is jelentkezhetnek a meghallgatásra. NYÍREGYHÁZA. A felsőörsi Snét- berger Zenei Tehetség Köz­pont felvételt hirdet a 2014 nyarán induló egyéves képzési programjára. A március 5-ei nyíregyházi meghallgatásra olyan jazz- re, világzenére és klasszikus zenére is nyitott 12-20 éves fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek zenélni, gitá­ron (klasszikus, jazz, basszus), bőgőn, csellón, hegedűn, brá­csán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, percussion, darbu- ka) vagy fúvós (klarinét, trom­bita, szaxofon) hangszeren játszanak, szeretnének jaz- zéneket tanulni és a Snétber- ger-központban eltölteni egy tanévet. Jelentkezni e-mail- ben, a info@snetbergerkoz- pont.hu címen lehet. km Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 7. héten a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: hétfő: Nyíregyháza, Kemecse kedd: Tiszavasvári, Tiszalök szerda: Ibrány, Búj csütörtök: Nyírbátor, Nyírlugos péntek: Vásárosnamény, Mátyus Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: 06 (42) 599-416 E-mail: felvi@riyf.hu Web: www.nyf.hu iszírozott hely sterszakokon! 'házi Főiskola rktudás - életpálya Rakonczai Beáta NYÍREGYHÁZI főiskola COLLEGE OF NYÍREGYHÁZA HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents