Kelet Magyarország, 2014. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

2014. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ KEHT üzenet Szász Károlyné hűséges olvasónktól: ' ■* -'M Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agya- lünk, hogy az hasznos-e. ALFÖLDI RÓBERT Olvasóink írják Párszóabringások védelmében Nyíregyházán, ahol nincs kijelölt kerékpárút, a járdán bringáznak a kerékpárosok. Ott, ahol keskeny a járda, nem, vagy csak nehezen férnek el egymás mellett a gyalogosok és a bringások. így közlekedni pedig baleset- veszélyes és nem mellékesen szabálytalan is. A kiadós havazás, kemény hideg után megfogyatkozott a bicikli­sek száma, ami érthető, a barátságosabb időjárás miatt azonban újra előkerültek a kétkerekűek. Igaz, gyakran szabálytalankodnak a ke­rékpárosok, de nem mindig ők a hibásak! Én polgárőr­ként azt tapasztaltam, hogy minél többen ülnek bicajra, és vesznek részt a (szabá­lyos) közlekedésben, annál jobban figyelnek rájuk az autósok. Az már csak hab a tortán, hogy így kevesebb üzemanyag fogy a benzinku­takon, tisztább a levegőnk. Kíváncsian várom, mennyien „rajzanak ki” majd tavasszal! SZABÓ LAJOS, NYÍREGYHÁZA Édes élet az egyesületben A diabetes világnap után (amelynek apropóján megem­lékezést szervezett a Vá­rosmajori Művelődési Házban a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete, és az „épületünk” falára felkerült a kék kör, tagjaink pedig kitűzték ruhá­jukra a kék szalagot) többen is megkérdezték: mit szimboli­zál mindez. A cukorbetegség jelképét azóta egyre többen ismerik, sőt, elnökünk, A jóízű mulatság fáradhatatlan résztvevői FOTÓ: SIPEKI PÉTER Tele volt a farsangi tánctér A Borbányai Margaréta Nyugdíjas Egyesület a kö­zelmúltban újra bebizonyí­totta, hogy ha vidáman és tartalmasán akarnak szóra­kozni, kikapcsolódni a me­gyeszékhely örök fiataljai, tőlük érdemes elkérni a mu­tatás „receptjét”! Családias hangulatú farsangi mulat­ságunknak a Jalta Étterem adott otthont, a borbányai „margaréták” és a rendez­vényre ellátogató társklub­ok képviselői, családtagok, ismerősök késő estig járták a táncot, a szünetekben per­sze a kellemes beszélgeté­sekre és egy kis falatozásra is jutott idő. LOVASSNÉ ERZSIKÉ Rubóczky János előadásának köszönhetően az egyesület lelkes csapatának munkássá­gáról is sokan képet kaptak. A rendezvényeink célja mindig a figyelemfelkeltés, főleg a cukorbetegekre, a veszélyez­tetettekre, de alapvetően a megyeszékhely valamennyi lakójára fókuszálva. Saj­nos sokan már küzdenek a diabétesszel, vannak, akik még nem tudnak a cukorbe­tegségükről, és olyanok is, akik nem hajlandóak tudo­mást venni róla, és életmódot változtatni. A világnap és a programjaink erre a sokakat érintő, alattomos és nagyon veszélyes betegségre hívják fel a figyelmet minden évben. A megelőzés és a szűrések fontosságát nem győzik hang­súlyozni a meghívott szak­emberek. AIV. Belgyógyászat dolgozói a diabéteszről és diétás therápiáról tartottak előadást, vércukor- és vérnyo­másmérést végeztek, az egye­sületünk tagjai „Cukorbeteg a családban” és „Édes élet” címmel tartottak előadáso­kat, egyik tagtársunk pedig képeken keresztül mutatta be a civil szervezet életmentő, életminőség-javító erőfeszí­téseit. Népszerűek a diabéte- szes termékbemutatók, és a kulturális, ünnepi programok is. Legutóbb az igényüket időben jelző inzulinos bete­gek egy vércukorszint mérőt kaptak ajándékba az Országos Diabetes Társaság jóvoltából. Köszönetét szeretnénk mon­dani minden segítőnknek és támogatónknak, s egyben arra kérni, buzdítani mindenkit, hogy nagyon figyeljen oda az egészségi állapotára, annak karbantartására, mert ez a legdrágább kincsünk! HORTOBÁGYINÉ ERZSÓ, EGYESÜLETI TAG sandor.angyal@inform.hu Postaládánkból Hasznos pénzügyi tanácsokkal gazdagodtak fotó: hegedűs csaba Gyakorlatias, jó példákat láttunk AJAK. Tavaly márciusban in­dult útjára szlovák-magyar együttműködésben a MAFIS projekt (önkormányzati pénzügyi menedzsment), amelyben szlovák oldalon non-profit és szakmai szer­vezetek dolgoznak, magyar oldalon pedig a TÖOSZ és a Helyi Obszervatórium. A tréningsorozat első állomá­sa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legfiatalabb városa, Ajak volt, ahol életszerű pél­dákkal fűszerezett szakmai előadásokon vettek részt a jelenlévők. Az önkormányza­tok segítséget kaptak, hogy tevékenységüket, a választott és kötelező feladataikat ösz- szehangolják, megtervezzék. KÁLLAI ÁGNES Tisztelt Olvasónk! Hiteltelen hitelezők markába kerülhetünk Először két okból is helyeseltem a kormány elképzelését, hogy csökkenteni akarják a bürokráciát, mert takarékosan kell bánni az adóforintokkal. Jelezték, hogy ezer fővel szeretnék kisebbíteni az önkormányzatok által foglalkoz­tatottak számát, ami nem jó ugyan az érintetteknek, de a sok feladatelvonás indokolja a lépést, hiszen immár az intéznivaló hivatalos ügyek nagyobb részét az állam és a kormányhivatalok vállalták magukra. Hárommilliárdot szánnak arra, hogy legyen tisztességes végkielégítés, fejenként akár hárommillió is. Csakhogy egy héttel ezelőtt újabb két államtitkárt neveztek ki, akik majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztériu­mot erősítik, havi potom 750-750 ezer forintért. Az, hogy mi lesz a feladatuk, egyenlőre titok, nem kell mindent az állampolgárok orrára kötni. Emlékeimben még élt a korábbi rezsim hivatalnoki túlnépesedése. Az önkor­mányzatok egyikénél-mási- kánál a felesleges státuszok létesítése, akárcsak a teljes foglalkoztatás látszatát keltő gyáron, üzemen belüli munkátlanság, ami sokak szerint önbecsapás, a régebbi csókosok boldogulását jelen­tette. Abban a nem is olyan régi antivilágban a kormány leköszönésekor 85 magasabb állami vezető volt hivatalban, jelenlegi kormányunk rajto­lásakor még csak 54 helyettes államtitkárra volt szükség, ám a most kinevezett új párossal a számuk elérte a 83 főt. Tavaly augusztusban 122 kormánytag dolgozott, most már 141-en vannak. Az idézett forrás bizonyára megfeledkezett arról, meny­nyivel gyarapodott azóta a kormány munkája, hiszen lassan minden fontos ügy azon a szinten dől el, legyen az fejlesztési, egészségügyi, oktatási, szociális kérdés. Csak­hogy akinek majd ajtót mutatnak a vidéki, önkormányzati hivatalban, és munkanélkülivé válik, aligha érti, miért ez a különös központosítás. Az, hogy mi lesz az újabb két államtitkár feladata, egyenlőre titok, nem kell min­dent az állampolgá­rok orrára kötni... m Jubileum Tiszanagyfaluban Hunyadvári Gyulánét 90. születésnapján köszöntötte Keme- csei László, Tiszanagyfalu polgármestere, fotó: antal Gábor Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leve­leket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten min­den olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyi­ségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. műszámlák kifizetését elsza­lasztottam, bizva abban, hogy egy hónapon belül meglesz a segítség. Egy hónapos elto­lódásért még sok késedelmi díjat nem számolnak föl. Gon­doltam, ezt még kibírom, de mivel azóta sincs pénz, ezért kapom a figyelmeztetéseket, kikapcsolással, jogi következ­ménnyel fenyegetnek, vala­mint szerény nyugdíjamból is letilthatják a tartozásaimat. Még az uzsora is korrektebb... Sajnos olyan betegségem van, ami napi gyógyszerszedést tesz szükségessé, ennek kivál­tása is fontos, és a napi meg­élhetés is nehézségekbe ütkö­zik. Ezekből is látható, hogy milyen kilátástalan a helyze­tem, az ilyen felkínált megol­dásoktól az uzsora annyiban jobb, hogy az ott kért pénzt kifizetik, igaz, utána többszö­rösen kell visszafizetni. Bízom benne, hogy akik ilyen szerződéskötésen gon­dolkodnak, okulva az esetem­ből, jól meggondolják majd, honnan kérnek segítséget, hiszen ők is könnyen belesé­tálhatnak egy ilyen csapdába. Szívesen vennék mindenféle segítséget, tanácsot. NÉV, TELEFONSZÁM A SZERKESZTŐSÉGBEN Vendégsorok Angyal Sándor Tavaly ősszel kötöttük meg a szerződést, de azóta sem láttam pénzt. NYÍREGYHÁZA. „Pénzre van szüksége? A bankok elutasít­ják? Forduljon hozzánk biza­lommal, vállalkozásoknak, magánembereknek, nyugdí­jasoknak - BAR-lista, életkor nem akadály! Szerződéskötés, garantált kifizetés.” Ilyen szö­veggel jelentek meg reklámok egyes napilapokban, magazi­nokban. A futamidőn belül megkapom Mivel nekem is szükségem lett volna egy kisebb összegre, amivel egy egyszerű vállalko­zást szerettem volna beindí­tani, valamint egy fontos mű­tétet elvégeztetni. Örömmel vettem, hogy millióktól kisebb összeget is lehet igényelni. A kért igazolások és dokumen­tumok másolatát elküldtem, két nap múlva közölték, hogy rendben van, és a megbeszélt időben a szerződést megkötöt­tük. Na itt kellett volna jobban kiértékelni a kapott tájékozta­tást, mert abban az én köteles­ségeimen kívül nem sok konk­rétumot írnak le. Benne van a részletfizetések pontos időpontja, vagy a 30 napon belüli elállás a szerző­Legyünk körültekintőek a pénzügyi döntések előtti illusztráció: internet déstől, igaz, ebben az esetben, a szerződéskor befizetett re­gisztrációs és más összegnek csak a 2/3-át fizetik vissza 90 napon belül. Az igényelt összeget vál­lalják, hogy futamidőn belül megkapom. Ez a futamidő le­het 10-15, akár 25 év is. Meg­határozták még, hogy a havi törlesztést fizetnem kell rózsa­szín postai csekken, függetle­nül attól, hogy megkaptam-e már a pénzt, vagy sem. Sőt, kötelező ahhoz, hogy a hónap végi elbíráláson az ügyemről tárgyaljanak. Szerződéskötéskor megem­lítették, hogy előnyt élvez az, aki biztosítékként bizonyos számú törlesztést fel tud aján­lani. Ezt a nekem kifizetendő összegből levonják, vagy kész­pénzben, kettős borítékban, postán elküldhetem. (Bár ezt a postai szabályzat tiltja.) 2013. november közepén történt a szerződéskötés, de azóta sem láttam pénzt. Többszöri telefonos érdeklő­désemre eleinte kitérő választ kaptam, később megválto­zott hangnemben utasítottak, hogy ne zavarjam őket, majd ha időszerű, ők szólnak. A legújabb fejlemény: telefo­nok kikapcsolva, nem lehet őket elérni. Most úgy állok, hogy kilátástalan a helyzetem, ugyanis a szerződéskötéskor befizetendő összeget úgy tud­tam összehozni, hogy a köz­Központosítás

Next

/
Thumbnails
Contents