Kelet Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-27 / 22. szám
2014. JANUÁR 27., HÉTFŐ KELET A lángok örökös tánca „Nagyon régi történet ez... én is apámtól hallottam.. héÜ^’ ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK Veress Andrásné Zoltánka Egy éves már elmúlt, Másfél nincs egészen Kicsike kis fiam, Kit szeret egész lényem. Fekete gombszemmel Bámul a világra, Még a nap is nevet, ha ránéz aranyló hajára. Már menne ha merne De nincs hozzá mersze. Csak csúszik a szobában, Négy kézlábon persze. Aztán majd feláll, és Neki indul bőszen, Rakja a kis lábát Hős menésre készen. Te! Te! Te!-kiáltja, Hogy apja nézzen a fiára. De már is megbotlik, Sírása hallatszik. Úgy félti az ember Rosszat gondolni sem mer. Úgy félti, úgy óvja, Bárcsak mindig béke volna! Háború ne legyen soha, Sem terror cselekmények, Éljünk békében, Emberhez illően! NYÍREGYHÁZA. Pont két hete jelent meg a hír, hogy az, ki írói vénával bír, ne fogja többé vissza magát: küldje el lapunknak irományát. Jött is szép számmal a mű, hosz- szabb-rövidebb - műfajfüggő, s íme: ki nem volt rest és gyáva, bekerült a megye napilapjába. Komolyra fordítva a szót: rosszat nem mondhatok, csupán jót, hisz minden írásból, mi hozzánk érkezett, nem hiányzott sem pont, sem ékezet, teljes és egész volt, a maga módján kiváló, legyen hát e néhány sor egyfajta kínáló: nem szégyen a rím, az érzékeny gondolat, gyakran Bíbor Kata Hazudj igazat Dédelgess, ha félek, álmaim vének, meggyűrt arcú magam látom csak bennük, hogy hiába születünk, ha temetünk végül; ringass úgy, mint anyák, ha csitftják szentük. Nyugtass karjaidban, úgy ölelj, ne fázzak, ha hidegek jönnek: a szív bátor madár, hazudd azt, a szemem széncinkék fészke, bús felhők után a holnap tavaszt tár. Szeress úgy, ha halnék, megszülessek újra, akkor is, ha arcom félelmektől elnyűtt, ha furcsa helyekre vissza-vissza térnék; szeress magamért, álmaimmal együtt. Tükröződés Olyan az ember, mint a tenger, végtelen és áttekinthetetlen, hullámokat él, mélye magányos csend, talán partokat ér valahol szemben. Egén a felhők talpalatnyi földek, • apró szigetek, hol bújni volna jó, időtlen kérdés ki kinek tükre: madarak úsznak, száll a vitorláshajó. Hatalmas a szél, arcába üthet, az öklök nyomán szilánkokat köp ki, sebzett üvöltése felhabzó tajték, tengernyi könnyét a homoknak nyögi. Napra vár, hogy ölébe pottyan, kékjébe szeretné a fények jöttét, és mert az éj a nappal anyja, ringatja magát, míg öleli a sötét. szívhez szól egy-egy összecsengő mondat, legyen az vers, próza, szomorú vagy vidám, Ígérem, olvasmányban nem lesz mostan hiány. Mit mondhatnék még? Ragadjanak tollat! Küldjék el a Keletnek gondolataikat, hogy azokat is megcsapja a kultúra lágy szele, kiknek nincs más kezében, csak a kapa nyele - értsék ezt jól persze, átvitt értelembe(n). Művüket nyugodtan feladhatják postán (Dózsa György u. 4-6., eggyel a földszint után), esetleg számítógépen, megtalálják kollégánkat az alexandra.csaki@inform.hu e-mail címen. km „A bizonyosság már soha nem lesz a miénk...” NYÍREGYHÁZA. Együtt voltak mindannyian. Szívükben csodálat és szeretet. Az öröm ünnepe volt ez szerte az egész, fehér hóval takart bolygón. Egy évig vártak rá, és most itt volt közöttük, eljött, ahogy minden évben, hogy sziporkázó fényeket gyújtson az apró házakban, hogy hóval fedje be az utcákat, és álommal borítsa a múltat. Az Idő jött el hozzájuk azon az estén. Apa mesélt, és ők ott ültek körben, hallgattak, és a szavak elringatták őket. Az Idő járt ott közöttük, érezték az érintését, hallották a hangját, és álmodtak...- Nagyon régi történet ez - kezdte Apa, ahogy kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben -, én is apámtól hallottam, aki karácsony estéjén, minden évben elmesélte nekünk. És bár tudtuk már minden sorát, soha sem szakítottuk félbe. Soha nem volt egyikünkben sem annyi erő, hogy szétszakítsa a mese fonalát, hogy megtörje a varázslatot. Van, aki igaznak mondja, van, aki csak szép mesét lát benne, van aki meghallgatja, és azután továbbadja anélkül, hogy rejtett értelmét megpróbálná fölfedni. A bizonyosság már soha nem lesz a miénk, mert ott maradt abban a távoli időben, amikor a világunk még nagyon fiatal volt.- A fiú karácsony estéjén született, talán éppen ilyen estén, mint ez a mai. De akkor az emberek még nem adtak nevet a napoknak, nem ismerték az öröm és ajándékozás ünnepét sem. És ha eljött az este a hosszú nap után, a sötét házakban senki sem mesélt régi legendákat. Születése igazi nagy ünnep volt. Egy fényes csillag ragyogott fel a keleti égen, és mindenki tudta, hogy a fiú megszületett, és hogy ezután megváltozik a világ. Egyikük sem szólt. Közelebb húzódtak, hogy egyetlen szót se mulasszanak el, és mindegyikük érezte, hogy ez lesz a legszebb mese, amit valaha is hallani fognak.- Akkoriban még király uralkodott a népünkön, kegyetlen és zsarnok. Amikor hírt kapott a fiú születéséről, parancsot adott, hogy keressék meg, és öljék meg, ahol megtalálják. Félt a fiútól, mert királyi hatalmat látott a csecsemő gyönge kezében is. Félt, és egyetlen orvossága a gyermek halála lett volna. De a fiú apja álmot látott, álmában menekülnie kellett, és vért látott, ártatlan gyermekek kiontott vérét, de álmában látta a király halálát is. Mikor visszatértek, a fiú már felnőtt, sok mindent látott és tanult. Amerre eljutott útja során, szeretetet és megbékélést hirdetett, szabadulást és könyörületet hozott az embereknek, gyógyította és tanította őket. Mert az új világ nemsokára eljön - így mondta -, és erre mindenkinek el kell készülnie, és hinnie kell benne, hogy valóban így lesz. így jutott el városról városra, tanított és gyógyított. Hire messze megelőzte eljövetelét, mindenütt várták és marasztalni próbálták, de ő nem maradt egyik városban sem. Élete nyitott könyv volt, sok évvel születése előtt írták, és ő tudta, hogy hamarosan meg kell halnia. Hiszen ezért született, életet kapott, hogy testét értünk a halálnak adja, fájdalmat kapott és megvetést, hogy így váltsa meg bűneinket. A helytartó katonái fogták el, egy áruló vezette őket. Kegyelmet nem kapott senkitől, mert igy teljesedett be a jóslat, elárulták és megtagadták.- Mindez már nagyon régen történt, a kereszt elkorhadt, a helytartó koronája is földdé vált már, csak ez a mese létezik tovább, és élni fog mindaddig, míg lesz aki továbbadja, és amíg lesz kinek továbbadnia. A gyertyák utolsót lobbantak, meleg fényük utoljára járta be a szobát. Apa felállt, kinyitotta az ajtót, és ők mindannyian követték. Megálltak a ház előtt, nézték a fehér utcát, és most egyszerre mindenütt ajtók nyíltak. Emberek jöttek ki az utcára, és álltak meg a házuk előtt, ugyanúgy, mint ők. A varázslat még bennük élt, és tudták, hogy ezután minden évben meghallgatják ezt a történetet, hogy aztán csodával és ámulattal a szívükben álljanak meg itt a ház előtt, és nézzék a csillagokat.- Csodálatos mese volt - gondolta a fiú. Felnézett az égre, ahol a csillagok fényét csak egyetlen nagyobb égitest homályositotta el. A kék tűzgolyó ott lebegett a látóhatár fölött, ahol csak néhány órája tűnt el a bolygó óriás napja. Kék volt minden, és fehér. A csillagok fénye csak ilyenkor tudta áttörni az égbolt halvány kékségét. Nappal mindent lángoló tűzbe borított az óriási sárga nap. A fiú most arra gondolt, vajon álnek-e még a csillagok között máshol is hozzájuk hasonló, sugártestű, lángérintésű lények. Szerette volna megtalálni őket, elmondani nekik ezt a mesét, és együtt lenni velük egy ilyen csodálatos estén. A Procyon rendszer második bolygóján éltek, testük a lángoló tűz volt, érintésük izzó parázs, meséik a lángok örökös tánca. SZŰCS JÁNOS Rengeteg novellát és verset küldtek nekünk Hadifoglyok a gyógyszeresdobozban Pár centis ellenséges katona Szeretnéd, ha mások is elolvasnák az írásaidat? „Tücsök-ciripelés reszket-a telihold ma kíváncsi hályogos szem...” nyíregyháza. A háború már véget ért, legalábbis az ápolók folyton ezt hajtogatják, de a tábornok - mert már mindenki csak így hívja - egy szót sem hisz el ebből; így aztán meg sem lepődik, mikor este a konyhába szökve pár centis ellenséges katonákat talál a cukortartóban rejtőzni. Piszkos hálóköntösének zsebébe csúsztatja a fickókat, később kerít majd nekik egy gyógyszeres dobozt, amiben az ágy alatt tarthatja őket. Kivéreznek a felhők, ahogy magasra kapaszkodik a nap, s papucsok csoszogásával telik meg a ház. A tolókocsik kereke alatt nyöszörög a parketta; elgurult pirulákat lopkodnak maguknak az egerek. Miniatűr repülők érkeznek, hogy kockacukrokat bombázzanak a teásbögrékbe. A tábornok egy ideje már nem heverészík a diófa alatt, és senkit sem traktál puskafüstös történeteivel. Helyette bezárkózik szobájába, hogy katonai titkokat húzzon ki újdonsült foglyaiból: olykor a csomós tejbegrízbe fojtogatja őket, máskor körömcsipeszt kér az ápolóktól, és kezdetét veszi az igazi kínzás. A katonák ismeretlen nyelven könyörögnek kegyelemért. Este az ápolók ujjai kiszorítják a habot a szivacsból. A háború már véget ért (folyton csak ezt hajtogatják), de a tábornok már meg sem hallja szavaikat. Hátradől a kádban, és fél szemmel a fürdővízből kibukkanó ellenséges periszkópokat keres. Olykor persze magyarázkodnia kell a lepedőjén talált apró vörös foltok miatt, miszerint beszakadt a körme, majd arra hivatkozva hogy vízhólyag nőtt a lábán még egy tűt is kér lefekvés előtt. Tücsök-ciripelés reszket - a telihold ma kiváncsi hályogos szem; a kerti diófa árnyékot vet, amiben ellenséges ügynökök rejtőznek. Ott ülnek a denevérek hátán, máskor kapszulákba zárkóznak, amit ha lenyelsz, átveszik az irányítást gondolataid felett. „Ne butáskodjon, a gyógyszert be kell venni lefekvés előtt - ez a szabály!” Elgurult gránátokat lopkodnak maguknak az egerek - a szobákból kihessentett fények a csillagokba költöznek, majd odalenn megkezdődik az ápolók esti pókerjátszmája. (A győztes a konyhába szökve megint a reggeli teába pisálhat.) A padláson csöpp lányok ülnek, teli sírják egymás vállát fényképeket szorongatva. Folyton levelet várnak. A tábornokot pedig meglepi eddigi legszebb álma: apró helikopter ereszkedik alá, és kitüntetést tűz szívére, amitől az kétszer olyan sebesen kezd dobogni. Akár a géppuskatűz, akár a géppuskatűz.- A ketyegője mondta be az unalmast - ásít reggel az egyik ápoló, s hamarosan érkezik a kocsi, ami messzire szállítja a testet.- Vén bolond - köpnek, amikor felfedezik az ágy ajatt a gyógyszeres dobozt, teli a kitépett lábaikon hen- tergő csótányokkal. Megy ez is a kukába, aztán kiültetnek mindenkit az udvarra. Kortyolják sárga teáikat, miközben lábaiknál aprócska békemenet indul, s elhordja alóluk a diófa árnyékát. KOMOR ZOLTÁN nyíregyháza. Szeretsz verset, novellát, rövid történeteket írni? Szeretnéd, ha mások is elolvasnák, amit papírra vetsz? Eddig nem volt lehetőséged a bemutatkozásra? No, akkor a Kelet-Magyarország IrodaSzántaí Adrienn Színdarab a Fekete Színházban A díszlet kész, pókhálófüggöny mögött a színészek állnak, Minden csendbe süllyed, én is, ők is, csak rád várnak. Hiúságok fehér csontjaiból faragott páholyban a te helyed, A mélység magasságából a neked írt darabot most nézheted! A karmester legyint, sírnak a hegedűk keserves keserűn, A függöny elporlad, s a színtér szürke, halovány fénybe merül. Megkezdődik a színdarab, melyet én írtam, s csak neked szántam, Kényelmesen ülsz? Élvezd, az előadást dőlj hátra bátran! Első felvonás, angyalok égi serege a bíborárnyékú színen, Üdvözítik urukat, a Halált, neki énekelnek oly híven. Jeges léptű nimfák úsznak elő, lejtik megtört, légies táncuk, Az angyalokat ölelve meghalnak, s felgyullad gyászi lángjuk. Második felvonás, férfi lép elő, karján halott kedvese, Arca fehér, szeme fakón dereng, de még így is ő a szerelme. A sírba fekteti, s úgy dédelgeti, mintha csak álomba merülne, S nem a fájdalmasan szép Halál ölelésébe merülne. lom-oldalát neked találták ki! Ha úgy érzed, hogy szívesen megmutatnád másoknak is, mennyire tehetséges vagy, küldd el verseidet, rövid novelláidat az alexandra.csaki@ inform.hu e-mail címre. km Látom, tetszik az előadás! Ne takard el hát ártatlan szemed! Hiába mennél, a bűntudat leláncol, hiába hadakozik kezed. Hiába is kiabálsz, itt fogsz ülni, s végig fogod nézni, Hogy a szívem véréből írt darab, történetét hogyan végzi. Utolsó felvonás, csupasz a színpad, csak egy lány áll közepén, Magányosan rád néz, de nem láthat fekete könnyei függönyén. Vakon emeli kezét, ujjaival vádlón rád mutat, Némán üvölti feléd a kínkeserves hazug múltat. Az előadás véget ért. Most akár fel is állhatsz, el is mehetsz, De megmozdulni nem tudsz, s a sorsod ellen semmit sem tehetsz. Hazugságaidért én ezt az ajándékot adtam neked cserébe, Bevégeztem, meghalok, de magammal viszlek a pokol legmélyére!
