Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-07 / 286. szám
2013. DECEMBER 7„ SZOMBAT KELET A kilencvenedik születésnapon... FOTÓ: INTERNET A türelem, állhatatosság, szeretet, remény és megbocsátás példaképe A szabadsághős Nelson Mandela volt a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke. Johannesburg. December 5-én, csütörtökön, 95 éves korában, tüdőgyulladás következményeként hunyt el a Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, Nelson Mandela - jelentette be Jacob Zuma dél-afrikai elnök. Az egykori dél-afrikai elnök egészségi állapotával hónapok óta foglalkoztak a híradások, de eddig hivatalos személyek azt állították, hogy állapota ugyan válságos, de stabil. Szerdán viszont egyik lánya már kimondta, hogy édesapja a halálán van. Mandelára egy egész nemzet az apjaként gondolt, és - bár már tíz évvel ezelőtt visszavonult -, sokak szemében ő volt a garancia az ország problémáinak megoldására. 27 éven át tartotta fogva a fehér felsőbbrendűséget hirdető apartheid rezsim a Robben Island nevű börtönszigeten 1964 és 1990 között. Ez ellen a rezsim ellen küzdött egész életében. II. János Pál pápa már 1990-ben, a börtönből való szabadulását követően, jóval elnökké választása előtt fogadta Nelson Mandelát. A Szentatya ezzel a gesztussal igyekezett a politikus tekintélyét erősíteni. Majd első hivatalos látogatásán a Dél-afrikai Köztársaságban 1995-ben szabadsághősként méltatta az akkor már elnöki pozíciót betöltő Mandelát, és hangsúlyozta, személye a nemzeti kiengesztelődés reménye. 1993-ban Frederik Willem de Klerk akkori államfővel együtt Nobel-békedí- jat kapott erőfeszítéseiért. 1994-ben választották meg a Dél-afrikai Köztársaság elnökévé, miután pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus megnyerte a választásokat. A johannesburgi Mandela-rezi- denciánál tömegek gyászolják az elhunyt volt elnököt - Requiescat in pace! Ösztönzője volt Számos külföldi vezető államférfi fejezte ki eddig részvétét amiatt, hogy elhunyt Dél-Af- rika első feketebőrű elnöke, Nelson Mandela, 95 éves korában. A BBC johannesburgi tudósítója szerint Dél-Afrika sohasem fog látni olyan állami temetést, mint Mandela esetében, ugyanis várhatóan a világ minden részéről politikai vezetők, méltóságok, Mandela csodáiéi vesznek majd részt a volt elnök gyász- szertartásán. ÉKN A világ búcsúzik alakjától Barack Obama amerikai elnök, II. Erzsébet angol királynő és David Cameron brit miniszterelnök már kifejezte a részvétét, más külföldi vezetőkkel együtt. Obama Mandelát mint az emberiség nagy példaképét méltatta. „A világ az egyik legbefolyásosabb és legbátrabb emberét vesztette el” - hangoztatta a washingtoni Fehér Házban. Angela Merkel német szövetségi kancellár, mint az emberek példaképét méltatta az egész világon. A börtönben eltöltött sok év sem tudta Mandelát megtörni vagy megkeseríteni” - fogalmazott Merkel. Vele egy új, jobb Dél-Afrika született. „Az egész emberiség számára még sokáig nyújt inspirációt Nelson Mandela fénylő példája, az erőszakmentességre és a bármilyen rasszizmusról való lemondásra vonatkozó végrendelete” - hangoztatta a német kancellár. A futballvilág mementója BAHIA. A 2014-es brazíliai Világbajnokság tegnapi, késő délutáni sorsolását egy perces csenddel kezdték meg, Nelson Mandela előtt tisztelegve. „Nyugodj békében, Madiba!” Erről a kivételes emberről a labdarúgás jeles szereplői sem feledkeztek el megemlékezni különböző kommunikációs csatornákon, most ezekből közlünk válogatást, a teljesség igénye nélkül: „Ő volt a példaképem, a barátom, a társam a harcban, hogy az emberek békében éljenek a Világban” - tweetelte a brazil legenda, Pelé. „Az apartheid elleni harcban Mandela látványos leckét adott az emberiségnek.” - reagált a gyászhírre a korábbi világbajnok, Romário. „Megváltoztattad a Világot, köszönöm, nyugodj békében!” - üzente Ronaldo. „Köszönöm a munkád, a példát, amikkel mindig velünk leszel.” - posztolta Twit- terén Cristiano Ronaldo. „Nelson Mandela halála nagy büntetés. Soha nem állt le a küzdelemmel, a jogokért, amely megváltoztatta a Világot! Mély tiszteletem Neki, és a családjának.” - gyászolt a kolumbiai támadó, Raamel Falcao. „...Én vagyok a sorsom ura, lelkem kapitánya...” - idézett Yaya Touré, William Ernest Henley, Invictus című művéből. NET A labdarúgó világbajnoki trófeával... FOTÓ: INTERNET A filmbemutató után jelentették London. Londonban a Nelson Mandela életéről szóló új film bemutatója végén jelentették be a dél-afrikai politikus halálhírét. A volt dél-afrikai elnök Hosszú út a szabadságig című életrajzi könyve alapján készült film vetítését félbe akarták szakítani, de Mandela lányai kérték, hogy folytassák- közölte csütörtök éjjel egy filmes szóvivő. Anant Singh producer a vetítés után jelentette be Mandela halálát, és egyperces néma tiszteletadást kért a nézőktől, akik közt a film szereplői mellett ott volt Vilmos cambridge-i herceg és a felesége, Katalin hercegné, valamint Zindzi Mandela, a politikus lánya. „Végtelenül szomorú és tragikus hír volt”- mondta Vilmos herceg távoztában. mti Gyászoló... FOTÓ: NET JOGI AKTIVISTA: ■ 1952: Elítélték az ANC igazságtalan tövények elleni tömeges polgári engedetlenség kampányában való részvéteiért. Megnyitja Dél-Afrika első fekete ügyvédi irodáját barátjával Tamboval. • 1956: Mandelát és további 156 politikai aktivistát vettek őrizetbe. Az állam erőszakos eszközökkel való megdöntésére készülő összeesküvéssel vádolták őket. A per 1961-ben összeomlott. Azt követően, hogy elvált Evelyntől elvette Winnie Madikizela-t 1958-ban. „Egész életemben az afrikai emberekért vívott harcnak szenteltem magam. Harcoltam a fehér dominancia és a fekete dominancia ellen is.” Nelson Mandela. 1963 0SBT& fa. ■ I960: Sharpeville-i mészárlás. Hatvankilenc fekete tüntetőt öltek meg az apartheid kormány fegyveres erői, amikor tüzet nyitottak egy békés demonstráción, ahol az országon belüli szabad utazás korlátozása ellen vonultak. ■ 1993: Elvált Winnietől. ■ 1994: Mandela tett Dél-Afrika első fekete elnöke miután elsöprő győzelmet aratott az első szabad választásokon. üt 1999: Átadta a hatalmat az első ciklus után. AZ ELMÚLT ÉVEKBEN Energiáit a dél-afrikai HIV/AIDS krízis elleni harcba fektette. 1998-ban elvette Graca Machel-t. 2007- ben megalakította a Vének Világtanácsát a gio- bális problémák elleni m 2010: A futball VB döntőjén volt utolsó nyilvános megjelenése. ÍR 2013. december 5.: A délafrikai demokrácia atyja évekig tartó gyengélkedés után elhunyt. Nelson Mandela élete és kora Nelson Mandela, aki 95 évesen hunyt el, a világ egyik legtiszteltebb államférfije volt. A korábbi elnök és szabadságharcos vezette a küzdelmet, ami az apartheid (faji megkülönböztetés) rezsimjét a többnemzetiségű demokráciával váltotta fel Dél-Afrikában. ÉLETE KORAI SZAKASZA ■ 1918. július 18. Transkeibeo. Qunu mellett megszületett Netso Rolihlahla Mandela. a Thembu törzs főtanácsadójának legifjabb fiaként. ...» ■ 1939: Johannesburgban megtapasztalta az apartheid rendszert, ami megtiltotta a*" ^ kete lakosságnak a szavazást, az engedély nélküli utazást, vagy a saját tulajdonú földet. Befejezte jogi diplomáját. É 1944: Elvette első feleségét, Evelyn Mase-t. Megalapította az Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) Ifjúsági Ligáját kollégájával Oliver Tambo-val (lent jobbra). • 1961: Mandela vezetőként tűnik fel az ANC harcokban - megalakítja a fegyveres szárnyat, a Umkhonto we Sizwe-t ■ 1963: A Rivonia tárgyalás. Mandelát és tíz másik embert szabotázsakciók elkövetésével vádolnak m 1964: Mandelát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik és a Robben szigetre küldik, ahol 18 évet tölt 27 börtönévéből. Rabszáma a 466/64 volt. ■ 1990: F.W. De Klerk elnök véget vetett az aparthedinek és feloldotta az ANC tilalmát. Mandela február 11-én szabadul. ■ 1991: Mandelát a ANC elnökévé választják. GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NELSON MANDELA: HOSSZÚ SÉTA A SZABADSÁGIG KÉPEK: ASSOCIATED PRESS. GETTY IMAGES 6 GRAPHIC NEWS „A szabadság jelképe volt a magyaroknak is” „Nelson Mandela küzdelme inspirációt jelentett számunkra...” BUDAPEST. Nelson Mandela demokráciáért folytatott küzdelme inspirációt jelentett a kommunista diktatúra évei alatt csakúgy, mint az átmenet időszakában, amikor „leraktuk a magyar demokrácia alapjait” - írta Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatában. - Magyarország kormányát és népét mélyen megrendítette Nelson Mandela halála. Őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának és Dél-Afrika népének” - áll a nyilatkozatban. Orbán Viktor kifejezte meggyőződését, hogy Nelson Mandela neve a világon mindenhol a szabadság egyik szimbóluma marad. Erkölcsi iránytű A köztársasági elnök szerint Nelson Mandela halála után is a szabadság jelképe marad az egész világon. Áder János az egykori dél-afrikai elnök csütörtöki halála miatti részvétét a Jacob Zuma dél-afrikai elnöknek címzett pénteki táviratban fejezte ki. Az államfő a dokumentumban egész Magyarország nevében fejezte ki együttérzését dél-afrikai kollégájának, valamint Nelson Mandela családjának. Áder János azt írta, amikor Nelson Mandela 27 év szenvedés után elhagyta a börtönt - aminek ideje egybeesett a kelet-közép-európai rendszerváltozások időszakával -, olyan „erkölcsi iránytűvé vált”, amely nemcsak Dél-Af- rikát, hanem a közép-európai régiót is inspirálta. Ez a történelmi párhuzam Magyarország és Dél-Afrika demokratikus változásai között erős kapcsolatot jelent a két nemzetnek - mutatott rá. A köztársasági elnök hangsúlyozta, Mandela elnök fáradhatatlanul dolgozott az országáért, hirdette a szabadságot, a békét, a demokráciát és az igazságot. 1999-es budapesti hivatalos látogatása alkalmával az országa szabadságáért, a rasszista elnyomás felszámolásáért és a minden ember egyenlőségéért tett erőfeszítéseit a legmagasabb magyar állami kitüntetéssel ismerték el - irta, hozzátéve: a kitüntetés elismerte az új Dél-Afrika megteremtéséért végzett munkáját is. Áder János irt arról is, hogy Nelson Mandela halála pótolhatatlan veszteség Dél-Afri- kának és az egész emberiségnek is. MTI