Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-23 / 299. szám

2013. DECEMBER 23., HÉTFŐ KELET Amikor a szeretet a bábok arcára is kiül Buda Mónika és Kerekes János a paraván mögött foto: a szerző Mottó: „Kit az istenek igazán szeretnek örökre megtartják gyereknek”. NYÍREGYHÁZA. Sejtelmes fél­homályban üres a nézőtér, s a színpad. A kacagástól han­gos, gyermekszíveket rendre megdobogtató előadás szokás szerint csak délután kezdődik majd a Burattino Bábszínház­ban. A Korzó Üzletház máso­dik emeleti bábos szentélyébe megbeszélt találkozón a Burat­tino vezetője, Kerekes János fogad, s kínál hellyel a civil szemek elől rejtett hátsó raktár helyiségben. Kalandos történetük az ezredfordulón kezdődött. Több évtizedes bábos múlttal rendelkező négy bábművész (Székely Istvánné(+), Roma Mária, Bóta Gyula, Kerekes János) megalakította a Burat­tino Bábszínházát. Kezdetben mint vándor társulat működ­tek, állandó helyük nem lé­vén.- Nyírpazonyban Székelyék fészerében alakítottunk ki egy műhelyt és próbahelyiséget - emlékszik vissza a társulat vezető bábművésze, aki a töb­bi taghoz hasonlóan a bábok megalkotásából, a díszletek el­készítéséből is vastagon kive­szi a részét. - Innen jártuk be a tiszántúli, felvidéki falunapo­kat, egy e célra vásárolt - cso- dák-csodájára a társulatot ma is szolgáló - 20 éves Wartburg kombival. Tíz év vándorlás után aztán nagy megtisztel­tetés ért bennünket, hogy mi lehettünk a Móricz Zsigmond Színház Bábos Tagozata. Re­mekül éreztük magunkat, hi­szen színvonalas darabokat tudtunk színre vinni. Életük a bábszínház- Aztán jött a hideg zuhany, finanszírozási okokból két évad után megszűnt a tagozat. A burattinós csapat azon me­legében helyiség után kezdett kutatni, hogy az addig össze­gyűjtött dolgaik ne vesszenek el. Egyébként is játszani akar­tak, hisz életük a bábszínház.- Bár a profizmusból visz- sza kellett lépni az amatőrök kiszámíthatatlan világába, de így - magunk írva a darabok szövegét, saját kezűleg ké­szítve a bábokat, hulladékból kiturkált anyagokból a díszle­teket - sem adtuk fel, sőt még nagyobb lelkesedéssel láttunk a színház csinálásnak - folytat­ja Kerekes János.- Ennek a „mindenesség­nek” is meg van az előnye, hogy a szereplők elképzelt és megírt karaktere és persze a mi szeretetünk is megjelení­tődik a bábok fizimiskájában.- A lényeg, hogy sikerült fel­vennünk a kapcsolatot a Kor­zóval, ahol több sikeres be­mutatónk után ismerősként fogadtak 2012 februárjában. Felajánlottak termeket, ame­lyek közül a Mókus Játszó­ház és a teherlift között lévő helyiséget választottuk. Itt végre otthonra találtunk, ame­lyért nem lehetünk elég há­lásak a Korzó vezetőségének! Ezek után csoda, hogy szár­nyalni kezdett a Burattino időközben öt színészre és két zenészre „terbélyesedett” ma­roknyi gárdája? Idén júniustól öt hónap alatt 110 előadást tartottak, s csak az utóbbi két hónapban négy új darabot mu­tattak be. Meg van a repertoár- Nagyon szeretjük a Három kismalac-ot - kapcsolódik a beszélgetésbe Buda Mónika bábművész elárulva a „titkot”, játék közben mennyire élvezik maguk is az előadást. - Kifeje­zetten Márton-napra készült a Rég volt, mese volt, amellyel a Múzeumfalu rendezvényén léptünk fel. Most mikulás­kor mutattuk be az Elkésett télapó-t, s kifejezetten tájol­ni szánt darabunk a Mikulás mese, amellyel a meghívások­nak teszünk eleget. A még üres széksorokon végigtekintve, búcsúzáskor a nézőkre terelődik a szó. Át­lag 60-70 fővel mennek az előadások. Főként ilyenkor télidőben a nagyok hozzák az unokáikat, óvodák, iskolák a kis bérleteseiket. Utóbbiak bizonyos biztonságot is je­lentenek anyagilag az olykor éhkoppon maradó bábszíné­szeknek. Ötletük van bőven- Mindenkivel törekszünk a jó kapcsolatra, a Móricz Zsig­mond Színházzal, a Korzóval és főképpen a csodálatos kö­zönséggel, akikből reménye­ink szerint a jövő színházlá­togatói lesznek. Egy a lényeg, olyan darabot sosem fogunk játszani, amelyikről visítva ro­hannak ki a gyengébb idegzetű lurkók! - szögezi le Kerekes Já­nos. - Mi azért játszunk, hogy a kicsinyek itt megszeressék a színházat. Tisztában vagyunk vele, hogy minél több bemu­tatóval tudjuk csak közönsé­günket megtartani, bővíteni. Ötletünk van bőven - például a kamaszoknak is tervezünk előadást -, de ehhez bizony jó volna, ha lennének támoga­tóink. Mást ne mondjak, egy olcsó busz is nagy segítség len­ne, hogy izgalmak nélkül el­jussunk a tájelőadásainkra.... GALAMBOS BÉLA A szombati demonstráció résztvevői FOTÓ: SIPEKI ATTILA Devizahitelesek szombati demonstrációja Álljunk ki a jogain- kért-skandálták a nyír­egyházi megmozdulás résztvevői. t,H ’ •• ';?börn asbss. nyíregyháza. A nyíregyhá­zi belvárosban . szombaton délben sétálók arra lehettek figyelmesek, hogy a Koppány Otthonvédő Egyesület kisebb csoportja - mely többek kö­zött debreceni és nyíregyházi tagokból állt - próbálta ost­rom alá venni az egyik pénz­intézetet. Kezdetben transzparen­seiket emelték a magas­ba, később pedig hangot is adtak sértődöttségüknek. Álljunk ki a jogainkért, kárté­rítést a népnek! - skandálták a devizahitelesek. A demonstráció akkor te­tőzött, amikor a csoport és egyben a megmozdulás főszervezője felszólította a bankban szolgálatot teljesí­tő biztonsági személyzetet, hogy minden ellenállás nél­kül nyissanak nekik ajtót, hogy aztán ott egy illetékes ügyintézőnek panaszaikkal és kritikáikkal élhessenek. A pénzintézet részéről VKítont semmiféle érdemleges reak­ció nem érkezett. km-sa FISKARS GERBER HOZZA KI A LEGTÖBBET A TÉLBŐL AZ ÚJ FISKARS ÉS GERBER TERMÉKEKKEL! Részletek a fiskars.mol.hu oldalon. A képek illusztrációk. Matricagyűjtés: 2013. október 31-től 2014. február 5-ig. Matricabeváltás: 2013. november 14-től 2014. február 5-ig, illetve a készlet erejéig tart.

Next

/
Thumbnails
Contents