Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-23 / 299. szám

2013. DECEMBER 23., HÉTFŐ REDET Amit tőle kaptunk, az nincs az órarendben Kandaláné Nádasi Éva tanító néninek örök hálával tarto­zom. Ő volt az elsős és má­sodikos tanító nénim. Félve léptem át a Túróczy Zoltán Evangélikus Két Tanítási Nyel­vű Iskola ajtaját 2009-ben, ép­pen csak 6 évesen. Rövidesen kiderült, hogy nem volt félni­valóm, mert olyan szerető, fél­tő, gondoskodó tanító nénim lett, amilyet álmomban sem reméltem. Nemcsak tanított: belénk plántálta az egymás iránti empátiát, kölcsönös megértést és olyan osztálykö­zösségünk volt, ami nagyon­A jó pedagógusok nemcsak oktatnak, nagyon ritka. Sohasem volt fáradt, türelmetlen, szelídsége csendességre tanított minket. Követelt, de annyi többletet kaptunk tőle, ami nincs ben­ne az órarendben. Azóta eltelt 4 év, de sohasem felejtem el őt, akivel öröm volt minden egyes nap és bizony, volt ké­sőbb olyan eset, hogy az ő bevésődött szavaival tudtam megvigasztalódni. Kívánok neki erőt, egészséget, hogy még sok kis elsőst tudjon elva­rázsolni lehengerlő, bájos, de következetes modorával. GOFA PETRA de nevelnek is Vaskályha, olajos padló Kovács István tanár bácsi 1957- ben jött Sulyánbokorba, egy osztatlan 4 osztályos iskolába, ahol vaskályhával fűtöttünk és olajos volt a padló. Az iskolánk előtt egy tér volt, ahol a szüne­teket töltöttük. A szünet vé­gén tanár bácsi kettőt tapsolt, mi osztályonként rendezett sorokban álltunk és fegyelme­zetten vonultunk a terembe. Hét évig tanított nálunk, majd fájó szívvel költöztettük egy új iskolába. Számunkra ő volt az igazi pedagógus. EGY VOLT TANlTVÄNYA A megfigyeléseire alapozott , t Evek múlva is visszajár­tak hozzá tanítványai tanácsért, segítségért. Borsodi Lászlót 1938-ban ne­vezték ki a Nyíribronyi Re­formátus Elemi Népiskolába. Feladata délelőtt az összevont 3-4. osztály tanítása, délután az ún. ismétlő évfolyam gon­dozása volt, de a kántort is helyettesítette 1947-ig. Mun­káját közelről szemlélhettem, lévén, a fia vagyok. Iskolás korom előtt is sokat ültem óráin, hiszen a szolgá­lati lakás a tanteremmel egy épületben volt, s az óvodás kort sokszor töltöttem az is­kolapadban. Soha nem elvont ismereteket tanított, hanem komplexen, megfigyelés­re alapozva sajátíttatta el a számtan, olvasás, fogalmazás rajz, természetrajz ismerete­it. Megfigyeltette a környeze­tünket: időjárást, fákat, ma­darakat, embereket, s aztán ezeket kellett leírni, összead­ni: hány madár ül a fán, hány repült. Lerajzoltuk, amit lát­tunk, közben megtanultunk egy hozzá kapcsolódó dalt. Észre sem vettük, hogy tanu­lunk. A történelmet, olvasmá­nyokat meseszerűen adta tovább, illusztrálva újságok­ból kivágott, tablószerűen felragasztott képekkel. Az ismétlő iskolában a gazdál­kodási ismeretekre tanította falusi tanítványait: faültetés­re, gondozásra, metszésre. Évek múlva is visszajártak Az első iskolaévek meghatározóak a gyerekek életében hozzá tanítványai tanácsért, segítségért. A nyolcosztályos általános iskola megalakulá­sa után a felső tagozaton ma­tematikát és fizikát tanított, fizika és modellező szakkört szervezett. Színház, szabadalom Készítette a fizikai szemlél­tető eszközöket: (mert nem volt még) villamos csengőt, dinamót, elektroszkópot, dörzselektromos gépet régi hanglemezből, ampermérőt. Ezek segítségével értettük meg a fizikai jelenségeket. A népművelést is feladatának tekintette. Már az 1940-es évek elején színjátszó előa­dást szervezett a község fia­taljaival. A Nyírvidék szabol­csi hírlap 1941. április 17-ei számában így ír: „...Nyírib- rony községben húsvét el- ső-és másodnapján nagy sike­rű és a műkedvelő előadások falusi nívóját magasan túl­szárnyaló előadást rendezett Borsody László ref. tanító...” Közben a rádiótechnika területén is volt egy szaba­dalma. A világháború után a népművelést tovább foly­tatta, és a maga által készí­tett dinamóért elcserélt és átalakított filmvetítő-géppel vetített ismeretterjesztő előa­dásokkal egészítette ki. A há­ború idején a hadifoglyokért, hadiárvákért írt kérvényeket. Sokszor maga által vásárolt gyógyszerrel segítette a bete­geket. 1951-től igazgatóként is gondozta iskoláját. Épített és fejlesztett, a dolgozók iskolá­jában nem egy későbbi me­gyei vezetőt gondozott. Sok, a keze alatt kezdett kollégájá­ból lett vezető egy-egy iskolá­ban. 1958-tól nyugdíjazásáig szakfelügyelőként segítette tanító kollégáit. Szeretett fa­lujától nem vált meg csak ha­lálával. E munkáiban háttér­ként édesanyám segítette. Három gyermeket neveltek, mind a hárman pedagógusok lettek, sőt, három unoká­juk is követte nagyapjukat. BORSODI LÁSZLÓ A mai napig emlékszünk rá A tanító példakép és családtag is volt egyben Ő volt a második anyám, akire a mai napig szívesen emlék­szem vissza. A kedves, drága tanító nénim Balogh Lászlóné Ila néni, aki a Pethe Ferenc Általános Is­kolában tanított Tiszavasvá- riban. Ő volt az, aki 1975-ben tárt karokkal várt az általános iskola első osztályában és 4 évig volt a tanítóm, sőt, a má­sodik anyám, akire a mai napig szívesen emlékszem vissza. Ő még az az igazi tanító volt, aki szigorral, fegyelemmel, de rengeteg szeretettel visel­tetett irántunk. Nagyon sokat kirándultunk vele, minden al­kalommal sütött nekünk mé­zeskalácsot. Annyira ragasz­kodtunk hozzá, hogy pár évvel ezelőtt a 80. születésnapjára is megleptük egy páran a régi osztályból. Nagyon örült ne­künk, csak azért volt mérges, hogy nem szóltunk előre, mert igy nem sütött sütit. Az én lá­nyaim 15 és 23 évesek, de nem szívesen vagy egyáltalán nem emlékeznek az elsős tanító­jukra. Ennyit változott a világ! Ila néninek nagyon sok jó tu­lajdonságomat köszönhetem. A kisebbik lányomnak most volt a nyolcadikos ballagása, felhívtam az én idős tanító­mat telefonon, érdeklődtem hogylétéről és meghívtam a ballagásra. Azonnal igent mondott! De például van egy fiú, aki csak 1-2. osztályban járt velünk, utána Budapestre köl­tözött, de a mai napig tartjuk a kapcsolatot és néha meglá­togat, hogy együtt menjünk el Ila nénihez. Benne is mély nyomot hagyott, mint minden diákban az iskolában. Nemré­giben felraktam egy fotót róla a facebookra és ott is nagyon kedves, meleg hozzászólások igazolták, hogy igen, ő megér­demli a „legendás nagy betűs Tanító” címet. BANOULA MÁRIA <§> Népszerű volt Népszerű volt a lapunkban közzétett felhívás: közel öt­ven pedagógusra érkezett ajánlás. Az én nagyhalászi iskolám­ban a tanitó egyben példa­kép és családtag is volt. A kis parasztgyerekeket próbálta az otthoni hiányosságok pót­lására rábírni, illemre, visel­kedésre és érvényesülésre szoktatni. Akkor a hivatás egy életre szólt. Helyben laktak, ismerték a szüleinket, a nagy- szüleinket, de még a lovain­kat is. Hornyik Istvánné, Bakó Gézáné tanítónénik végig fi­gyelemmel kísértek bennün­ket, amíg éltek. Egy jó sza­vuk, egy elismerésük sokat jelentett felnőtt korunkban is. Felső tagozatban tanított Ádám Imre, akinek a szavai ma is fülembe csengenek. Szerintem senki sem tudta volna úgy megszerettetni ve­lem a verseket, mint ő. Sajnos az idők múlásával már csak az emlékük él, és majd velünk együtt sírba száll az is. Azért örültem, amikor több mint ötven év után találkoztam dr. Kormány Gyula egykori föld­rajz tanárommal, áld az akko­ri tantestület egyetlen élő tag­ja és ő emlékezett rám. Azóta én az élet iskoláját járom és a Józan Paraszti Ész tart élet­ben 69 éven át. DAJKA IMRÉNÉ SZABÓ MÁRIA Vannak, akik példaképként tekintenek tanáraikra „A tanár úr hatására lettem én is pedagógus” Észrevétlenül neveltek irodalom-rajongókat 1969-1973 között jártam a ti- szalöki Teleki Blanka Gimná­zium és Szakközépiskolába. Kilencediktől érettségiig volt a kollégiumi nevelőtanárom Pintér Miklós, aki akkor volt pályakezdő - később a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója lett. Nevelői munkáját lelke­sedéssel, empátiával végezte. Ő volt a példaképem. A cso­portfoglalkozások kötetlen beszélgetései során hasznos tanácsokat kaptunk tőle. Kap­csolatunk a mai napig tart, ha bármi gondom van, megke­resem, mindig tud segíteni. Az ő hatására választottam a pedagógus hivatást. Egy konk­rét történet: én jó tanuló vol­tam, de a szilenciumokon eléggé rendetlen. Egyszer le­ült velem és megbízott szilen- cium-felelősnek. Ez akkora megtiszteltetés volt, amitől megváltoztam. A mai napig tisztelettel gondolok rá. MOLNÁR LÁSZLÓ Szeretet az élet 1957-ben kezdtem iskolás éve­imet a Búza utcai Tanítóképző Gyakorló Iskolában. 1-3. és 2-4. osztályosok tanultunk együtt, melynek, hála pedagógusa­inknak, semmilyen hátrányát nem éreztük. A tanítás minden percében a szeretet sugárzott felénk, az év végi vizsgatanítás hangulatát nem lehet elfelejte­ni. Legendás tanáraink: Bálint Mihályné Erzsiké néni, Szabó Erzsiké néni, Molnár Bálintné Sárika néni, Legváry Józsefné Berta néni. Áldott legyen em­lékük. Szabó László István számítás- technika tanárként több mint egy évtizede tevékenykedik a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban, a közművelő­dés és a kultúra szolgálatában. Tizenhárom éve nyugdíja­soknak, munkanélkülieknek, hátrányos helyzetűeknek, gyengén látóknak, vakoknak Nekünk akart jót A nyírteleki általános iskolá­ban Dániel Pálné Schmidt Ilo­na volt az osztályfőnököm, aki matematikát is tanított. Rossz osztály voltunk, de ő belőlünk is képes volt közös­séget varázsolni. Ismerte min­den gondolatunkat, amiben tudott, segített, bármiről volt is szó: tanulás, család. Mindig azt mondta, tanuljunk sokat. Akkor nem esett jól, de belát­tuk hogy csak nekünk akart jót. Ma már nyugdíjas, de ha összefutunk, jóleső érzés vele beszélgetni. tart, illetve tartott ingyenes tanfolyamokat, előadásokat, népszerűsítve a digitális írás­tudást, elősegítve az elhelyez­kedést, a hátrányos helyzetű­ek társadalmi integrációját. Empátiája, emocionális érzé­kenysége és toleranciája min­denki előtt közismert. KOVÁCS JÁNOSNÉ Negyven éve vagyok magyar tanár, s hogy erre a hivatásra „vetemedtem”, az irodalom szeretete mellett két csodála­tos egyéniségnek köszönhe­tő. Tíz évvel ezelőtt ha valaki Mátészalkán kiejtette az „Ági néni” nevet, mindenki arra a varázslatos, rekedtes, búgó hangú, nemzedékeket meg­babonázó Szabó Tibornéra gondolt, aki a régi „Zalhálon” lobogott, táncosokat nevelt, irodalmi színpadot vezetett, s nem volt olyan tanítványa, aki ne rajongott volna a versekért. Meghatározó egyénisége volt a városnak, s régi tanítványai­nak elég volt annyit írni a borí­tékra: „Ági néni”, gond nélkül eljutott a levél a címzetthez. Éppen ellentéte volt a csöndes hangú, visszafogott, egyenes tartású tudós, könyvtáros Áts tanár úr. Ő már gimnáziumban oktatta, nevelte az ifjúságot. Nagy kihívás volt a reményte­len szerelmekkel, világfájda­lommal küszködő kamaszokat a tudás oldalára állítani, neki mégis sikerült. Nemzedékek rajongtak érte is, aki olyan szeretettel irányítgatta tanít­ványait, hogy észrevétlenül nevelt színházrajongókat, s tudásra vágyókat. „Sorsod mindig érdekelni fog” - írta egyik jutalomkönyvembe Ági néni. Tárt karokkal fogadták a hozzájuk visszatérő, sikereik­ről beszámoló egykori tanítvá­nyaikat. Ma már mind a ketten szülővárosom temetőjében pihennek, pedagógus napon mindig jut a sírjukra virág. KOVÁCS MÁRTA Meghatározó tanáregyéniségekre van szükség HALÁSZNÉ CZENE VERONIKA MOLNÁR DEBORA Empátia es tolerancia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents