Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-30 / 279. szám

FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2013. NOVEMBER 30. 4°C Eleinte erősen, Később válto­zóan felhős ég várható. Thold Krisztina is részese volt a győzelemnek fotó: racskó tibor NRK-siker ifjonti lelkesedéssel röplabda. A Fatum-Nyírsuli NRK .élvonalbeli női röplabda­csapata alig egy óra alatt nagy verést mért a Veszprémre. A továbbra is kitűnően szereplő nyíregyháziak több tizenéves fiatalt is bevetettek, így Vén Eszter és Thold Krisztina is pá­lyára lépett, nem okoztak csa­lódást. /io. KM Nagy falat volt, de jól kifőzték Budapest. A METRO Vevőa­kadémián rendezték az Or­szágos KözÉtkeztetői Sza­kácsverseny döntőjét, ahol a csapatok bebizonyíthatták, hogy nagyüzemi körülmé­nyek között, adagonként net­tó 420 forintért is lehet finom és egészséges ételeket készí­teni. A tíz döntős csapat közül a zsűri kettőnek ítélte oda a verseny fődíját: a Hungast és az Elamen Zrt. képviselői áll­hatták fel a képzeletbeli dobo­gó legfelső fokára, és vehették át a kiváló teljesítményükért járó aranyérmet. /A. km Tartalomból ízvilág___________________4. Megyei tükör_______________5. Hazai tájakon ______________7. Sport 9., 10. Tenetsegnapi négykezes NYÍREGYHÁZA. A zene, a tánc és a kultúra képes közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat! Ezt bi- zonyítptta az a pénteki Tehet­ségnap, melyet az Első Nyír­egyházi lions Club szervezett Nyíregyházán. A Vikár Sándor Zeneiskolában normál és sajá­tos nevelési igényű oktatásban tanulók bizonyították tehetsé­güket, s közös produkciókkal is meglepték a közönséget. Egy év múlva kész az elkerülő NYÍREGYHÁZA. Újabb idő- kapszulába fészkelte be ma­gát a Kelet-Magyarország ak­tuális lapszáma. Pénteken a nyíregyházi nyugati elkerülő út alapkő-letételi ceremó­niájának végén helyezték el az ilyenkor szokásos tárgya­kat az anyaföldbe. Loppert Dániel, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője kije­lentette: jövő ősszel már hasz­nálhatják a közlekedők a 2,2 kilométeres útszakaszt. /3. KM A rendezvényen a TOP 100 Gazdasági Díjat Fodor István, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója adta át Juhász Jánosnak, a Josef Seibel Kft. ügyve­zetőjének (a képen balról: Dunai Péter, Pekó László, Juhász János, Czinege Attila, Fodor István) fotó: racskó tibor TOP 100: régi-új nevek Bemutattuk a megyénk gazdasági teljesítmé­nyét tükröző legfrissebb kiadványt. nyíregyháza. Hetedik alka­lommal jelent meg megyénk száz legsikeresebb, legjelen­tősebb cégét bemutató kiad­vány, ezúttal is a Kelet-Ma­gyarország, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Re­gionális Adó Főigazgatósága, valamint a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kereske­delmi és Iparkamara együtt­működése eredményeként. A TOP 100-as listába és az elemzésekbe pénteken pil­lanthattak be a cégvezetők, a helyi közéleti szereplők és a meghívott vendégek Nyír­egyházán, a Korona Hotelben tartott rendezvényen. A kiad­vány hivatalos bemutatóját gazdasági fórum előzte meg, melyen a Magyar Kereske­delmi és Iparkamara főtitká­ra, Dunai Péter a vállalkozói érdekképviselet feladatairól beszélt, dr. Vinnai Győző kor­mánymegbízott a közigaz­gatás gazdaságélénkítő esz­közeiről és lehetőségeiről fejtette ki véleményét. A területfejlesztés új szaka­szának kihívásaira a megyei közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár hívta fel a figyelmet, míg Nyíregyháza polgármeste­re dr. Kovács Ferenc az elmúlt év fontosabb beruházásairól adott képet. A TOP 100 kiadványból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális főigazgatója, Czine­ge Attila emelt ki néhány érde­kes adatot, zárszavában a me­gyei iparkamara elnöke, Pekó László a vállalkozói környezet további javítása mellett tette le a voksát. /3. KM-NYZS Felszámolták az olajmaffiát Zöld út egy edzőközpont kialakítására NYÍREGYHÁZA. Csaknem 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal ke­reskedő bűnszervezet, ame­lyet nemrégiben számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal (NAV) adóellenőrei és pénzügyi nyomozói. A körbeszámlázásos áfacsalás felderítéséről pénteken tájé­koztatták a sajtó képviselőit az adóhatóság munkatársai, akik elmondták: a maffiasze­rű, törvénytelen olajkereske­dő hálózatot mintegy nyolc hónapos előkészítő munka után tudták felszámolni. A Szlovákiából és Romániából származó ipari olaj szövevé­nyes számlázási láncon fu­tott keresztül, a közbeiktatott cégek nem fizettek áfát, de olyan is volt közöttük, ame­lyik a fiktív számlák révén adót igényelt vissza. / 3. km Örökösföldön kiváló feltételeket biztosíta­nak majd a Nyírsuli és a Spartacus focistáinak. sport. Ilyen még nem volt a nyíregyházi foci történetében! Csütörtökön a nyíregyházi közgyűlés egyhangúlag zöld utat adott a nyíregyházi lab­darúgás középtávú fejlesztési irányelveinek, amely alapján nyíregyháza. Az év feltörek­vő turisztikai települése díjat érdemelte ki az ország leglá­togatottabb szálláshelyeket tömörítő oldal versenyén Nyíregyháza. A megmérette­tésen 850 település versen­a pályákat illetően gyökeres változás kezdődhet a megye- székhely, és a megye labda­rúgásában is. Ezzel vége lehet a mostoha körülményeknek, és kiváló feltételek mellett edzhetnek majd a Nyírsuli fi­ataljai, illetve a Nyíregyháza Spartacus játékosai. Az örökösföldi sportléte­sítményen jelenleg egy vado­natúj műfüves pálya van, már gett egymással, az 50 ezer szavazó közül a legtöbben Nyíregyházára voksoltak. A szállás.hu gáláján a Palermo Panzió kapta meg a panziók kategóriájában a minőségi dí­jat. KM Turisztikai díjazottak *> Kiállítás és koncert a térgaléríában Girhiny Fanni amatőr mű­vész kiállítására hívta az érdeklődőket az Art Misszió Alapítvány, melyet Szabó Zita festőművész nyitott meg. Mint kiderült, Fanni nemcsak az ecsetet kezeli ügyesen, de tehetséges gitáros és énekes is egyben. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR csak a használatbavételi en­gedélyre van szükség ahhoz, hogy ott gyakorolhassanak a fiatalok. A már elkészült öltözőépü­letet két leendő füves pálya fogja közre. Ezeket már begye­pesítették, remélhetőleg ta­vasszal már rúghatják rajta a labdát. Az új fejlesztési prog­ram összhangban áll a város sportkoncepciójának elvei­vel. A Nyírsuli pályázatával két újabb füves pályával és az utánpótlás részére megépíten­dő nagyobb méretű kiszolgáló épülettel (nyolc öltöző, szülői váró, konditerem, szertár, büfé) kívánják a létesítményt egy modern edzőközponttá bővíteni. A beruházás várható bruttó összköltsége maximum 346 millió 290 ezer forint. /9. KM HIRDETÉS «“NAPLÓ LXX. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT Nagyszerű volt az összhang FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nők áUás nélkül Munkanélküli nők száma korcsoportonként Maevarorszáeon. 2012-ben GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH K#let-Mdgyarof«Ág *ww.kelct,|w 4A01 Nyíregyháza. Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510

Next

/
Thumbnails
Contents