Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-05 / 257. szám

2013. NOVEMBER 5., KEDD Novembertől márciusig Mozdulj Nyíregyháza! NYÍREGYHÁZA. Országosan is egyedülálló programsorozat indult hétfőn a megyeszékhe­lyen: húsz héten át a hét min­den napjára kínálnak sporto­lási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Mozdulj Nyíregyháza! program hétfői, beharangozó sajtótájékoztatóján dr. Kovács Ferenc polgármester elmond­ta: az új sportkoncepcióban prioritásként határozták meg a diák- és utánpótlássport fej­lesztését. - Az eredmények ön­magukért beszélnek, most jött el az ideje, hogy a tömegsport is nagyobb hangsúlyt kapjon, s minden nyíregyházinak meg­teremtsük a mozgás lehetősé­gét - fogalmazott a polgármes­ter. A Nyírsuli Kft. sikeresen pályázott a Civil Alaphoz, így több mint 2 millió 700 ezer fo­rint fordítható a március végé­ig tartó sorozatra.- A program összeállítása­kor a megelőzésre helyeztük a hangsúlyt, s arra, hogy min­den korosztály megtalálja a számára legjobb mozgásfor­mát - hangsúlyozta Vámosi | Istvánná gyógytornász. így j került a kínálatba zumba, táncház, csontritkulás és esés­megelőzési mozgásprogram, önvédelmi foglalkozás, anya és fitt jóga, gerinctorna, medi- | ball, valamint nordic-walking. { A lakosság ingyen vehet részt az egészséget megőrző trénin­geken. KM A kínálat Hétfő 10-11 óra: Csontritkulás mozgásprogram, Buszacsa 17- 18 óra: Gerinctorna, Buszacsa Kedd 18- 19 óra: Mediball, Buszacsa Szerda 9- 10 óra: Mami mozdulj!, megyei könyvtár, 10- 11 óra: Esésmegelőzési mozgásprogram, Buszacsa 17- 18 óra: Gerinctorna, Buszacsa 18- 19 óra: Lakossági zumba, Buszacsa Csütörtök 18-19 óra: Önvédelem, Buszacsa Péntek 9.30- 11 óra: Anya-jóga, megyei könyvtár, 17-19 óra: Táncház, Buszacsa Szombat 9.30- 11 óra: Fitt-jóga, Buszacsa Vasárnap 8-9 óra: Nordic-walking, Erdei tomapálya A mediball ellazít és oldja a stresszt is illusztráció: racskó tibor Szemlét tartott a közút »omcok um»» mr ... :•«$£: aw.wm. Hatter 5 A megyei igazgató sze­rint a tél egyre jobban kitolódik februárra és márciusra. nyíregyháza. Bár az időjárás még nem kifejezetten télies, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ennek ellenére már készül a hóra és a fagyra.- A mi szakmánkban nem le­het biztosra menni, legfeljebb az előző néhány év tapasztala­taiból tudunk kiindulni - kezd­te lapunk tájékoztatását Sza­mos István megyei igazgató a közút nyíregyházi üzemmér­nökségén. - Jelenleg is zajlik a téli üzemeltetésre használt eszközpark rendbetétele és beüzemelése, a munkagépe­ket és a hozzájuk tartozó kie­gészítő elemeket, adaptereket a következő napokban üzem- mérnökségenként tüzetes el­lenőrzésnek vetjük alá. A szakember szerint egyre gyakoribb az, hogy a télies, ha­vas időszak kitolódik a februá­ri és márciusi hónapra.- Egy átlagos „szezonban” körülbelül hatvan úgyneve­zett síkos, és húsz úgynevezett havas nap van. Egy sózógépre harminc-harmincöt kilométer útszakasz rendben tartása jut. A nyíregyházi üzemmérnök­ségen harminc munkatársunk dolgozik, szükség esetén tu­dunk még embereket szerződ­tetni. Szamos István az eszközpar­kjukra visszatérve elmondta: jelenleg tizenöt munkagép (hómarók, valamint hóeké­vel felszerelt sószórógépek) szemléje folyik. - Saját tulaj­donú gépparkunk van, extrém esetben még ehhez tudunk kölcsönözni is. A megyében 2200 kilométer, míg Nyíregy­házán 420 kilométer útszaka­szért vagyunk felelősek. Bevezető szakaszok- A megyeszékhelyen a nagykörút már a mi illeté­kességi területünk, valamint az országos közutak bevezető szakaszai tartoznak még hoz­zánk, ilyen például a Simái út, a Bethlen Gábor utca egy része, a Pazonyi út vagy a 4-es út bevezető szakasza - mondta el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazga­tója. km-tg A tavalyi év tapasztalatai­ból igyekez- *• tünk kiindul-, ni­SZAMOS ISTVÁN KPPSfll Mikor lesz kész az érkerti kondipark? AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL A fejlesztést ellenző la­kók miatt hiúsult meg a szabadtéri edzőpark kialakítása. nyíregyháza, „A megyeszék­hely 4 pontján adtak át felnőtt kondiparkokat, és az Érkert­ben is helyeztek el eszközö­ket” - adták hírül nemrégiben. Mi úgy tudjuk, az eredeti ter­vezetben a 4 helyszín egyike volt az Érkert, ráadásul csak egyetlen eszközt szereltek fel, amin nemhogy a 60-70 éve­sek, de még a fiatalok közül is kevesen tudnak tornázni! To­vábbi 3 eszköznek is elkészí­tették a helyét, de július köze­pe óta ott áll félbe hagyva! Mi a tétlenség oka? - kereste meg panaszával szerkesztőségün­ket File Hajnalka és családja. Aláírást gyűjtöttek ellene A városházi sajtószolgálattól az alábbi tájékoztatást kap­tuk: „A NYÍRVV Nonprofit Kft. a 2013-ban épített négy kondipark egyikét az eredeti tervek szerint éppen Érkert­ben, az Árpád utcán található játszótér mellett szerette vol­na felépíteni. A helyszín min­den szempontból alkalmasnak tűnt, hiszen jól megközelíthe­tő, jók a parkolási lehetőségek és ivókút is van a területen. A kivitelezés kezdetén azonban a társasház közös­ségének érdekeire, a feltéte­lezett megnövekvő zajra és forgalomra hivatkozva a helyi közösség kérte, hogy állítsuk le az építkezést. Tiltakozásu­kat aláírásgyűjtéssel is meg­erősítették. Ezt tiszteletben tartva, leállítottuk a fejlesz­tést, a már lebetonozott, több- funkciós nyújtót azonban nem akartuk az eltávolítás­sal tönkretenni, ezért tűnhet most úgy, mintha félbemaradt volna az edzőpark kialakítása. Az Érkertbe szánt sporteszkö­zöket végül a Malomkertben állította fel a NYÍRW, ahol a helyieknek nem volt kifogása a fejlesztés ellen. km-pi Kötetbemutató A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület november 8-án 16.30-kor tartja a „Kuruc(kodó) irodalom - Tanulmányok a kuruc kor irodalmáról és az irodalmi kurucokról” című új kötetének bemutatóját. Az egyesület Modus Hodiernus címet magán viselő sorozatának hatodik köteteként megjelent kiadvány bemutatójára a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében kerül sor. Az irodalmi délutánt Nagy Csaba tárogatóművész műsora színesíti. Thermotus ~ A legjobb befektetés: ^ a hőszigetelés, akár egyéves megtérülési idővel! Befúvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése Bővebb információ ás ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu . 5 valamint a 30/289-9891-es telefonszámon. 6 Hogy a tél ne a fűtésről szóljon! a * Egészségtár \KTw magánklinika 4'400 Nyíregyháza, Szarvas utca 26.1-ÉRSZŰKÜLET vizsgálatok végtag ARTÉRIÁK és VÉNÁK doppler vizsgálata. -HASI KISMEDENCEI vizsgálat. -PAJZSMIRIGY, EMLŐ, ÍZÜLETEK, NYIROKCSOMÓK, HERE, IZOM- SÉRÜLÉSEK vizsgálata. IcAflonscaffl Gasztroenterológíai és endoszkópos magánrendelés " 3 bódításban is Előjegyzés: 20/481-07-12 I www.gastromedix.hu Ideggyógyászati magánrendelés NYAKI COLOR DUPLEX UH VIZSGÁLAT Dr. SZULICS PÉTER neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A. Csütörtök: _________17.00-19.00_________ Előjegyzés: l 20/9238-805 Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) tmim/ro • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszürés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, 0 • Botox, ráncfeltöltés fbERMA-ARfj b'0RGV0GVAS7ATI maganklinika Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos ^ • általános és gyermek- bőrgyógyászat • számítógépes anyajegy- V és bőrrák szűrés • bőrsebészet • brvosi fogyókúra • esztétikai kezelések \:J4 • lézerkezelések • kozmetika ___________________________ Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés mindennap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 www.dermaart.hu Benőtt köröm börsebészeti ellátása Klinikánkon a benőtt köröm bőrsebészeti eltávolításának alapelve a panaszok miha­marabbi megoldása mellett a lehető legszebb gyógyulási eredmény elérése. Ennek érdekében a bizton­sággal meghatározható legki­sebb kimetszést alkalmazzuk finom eszközök használatával, majd nagy hangsúlyt fektetünk a gyógypedikűrös gondozás­ra. Ilyen módon a legnagyobb eséllyel elkerülhető az egyéb­ként oly gyakori kiújulás. Teljes körmöt SOHA nem veszünk le! Benőtt köröm leg­gyakrabban a nagy lábujjakon fordul elő, ritkábban azonban bármely lábujj körmét érint­heti. Gyakran a köröm mind­két oldala gyulladt. A köröm- benövés oka a beforduló éles körömszél és a környező lágy szövetek kapcsolatából eredő gyulladásos reakció. A kiváltó tényezők a következők: szűk cipő viselése, sérülés, helyte­len körömvágási szokások. Az állandó nyomás következté­ben kialakuló gyulladásos sarj- szövet fájdalmasan lüktető, vörös, vérzésre és nedvezésre hajlamos „vadhús”, mely igen fájdalmas, és napi problémát okoz a harisnya- és cipővi­selésben. A körömbenövés folyamatát gyakran gombás fertőzés is kísérheti, melynek kezelése szintén fontos feladat a tartós gyógyulás szempontjá­ból. Benőtt köröm bőrsebésze­ti kezelése előtt - ha jelentős gyulladás észlelhető - célszerű az érintett lábujjakon gyulla­dáscsökkentő és fertőtlenítő szerek néhány napi alkalma­zása és kényelmes lábbeli vi­selése. A műtét során helyi érzés­telenítés valamely formájának alkalmazását követően a be­nőtt köröm szélét, vagy széleit vékony csíkban eltávolítjuk, majd eltávolítjuk a gyulladá­sos sarjszövetet, a „vadhúst” is. A köröm termelődéséért fe­lelős mátrix-sejteket lehetőség szerint nem roncsoljuk, hogy gyógyulás után ép köröm nő­hessen. A körömágy elroncso- lása egész életre szóló defor­mitást hozna létre! A kiújulás elkerülését a gyógypedikűrös gondozás biztosítja, mely né­hány hetente fájdalommentes eljárás keretében az ideális útra tereli a köröm növekedését, szükség esetén akár speciális segédeszköz felhelyezésével. Teendők a műtét után: A benőtt köröm eltávolítását követő napon a kötést kamillá­val le kell áztatni, és Betadine oldattal beecsetelni. Néhány napig antibiotikum tartalmú kenőcs helyi használata is ja­vasolt. A 3. naptól otthon, ahol elkerülhető a seb szennyező­dése, kötés nélkül is hagyható. Éjszaka ne legyen fenn kötés. A gyógyulás ideje kb. 3 hét, melyet befolyásolhat a gyulla­dásos folyamat kiterjedése és az esetlegesen fennálló alap­betegségek, pl. cukorbetegség, érszűkület. Általában 3 hét múlva célszerű elkezdeni a kö­römnövekedés helyes útra te­relését a gyógypedikűrösnél. HIRDETÉSEK KELET Hétfőn tizenöt gépet ellenőriztek a szakemberek fotó: sipeki Péter ?! R co CD

Next

/
Thumbnails
Contents