Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-04 / 256. szám

2013. NOVEMBER 4., HÉTFŐ KELET Kétgólos vezetésről is vesztettek Putnokon Mélyen tudásuk alatt LABDARÚGÁS, Fél meccsre való kondícióval nem bírta ki az NB III-as nyírbátori csapat a soros bajnokiját, amelyet szombaton délután Putnokon játszott. Hiába vezetett a má­sodik félidő elején két góllal is a vendégcsapat, ezt követően összeesett, mint a colostok. A hajrában a putnokiak fizi­kai fölényében felőrlődött a Bátor, így megérdemeltnek mondható a hazaiak győzel­me. KM Putnok VSE-Nyírbátori FC 4-2 (0-1) Putnok, 200 néző, v.: Ducsai. Putnok: Burdun - Szemere, Kovács R., Pistol, Bene A., Szabó Á., Kerékgyártó (Mátéi, 73.), Ukrajnec (Bedea, 55.), Szeleczki, Serban (Zabos, 75.), Horváth B. Edző: Daniel Nicolae Manaila. Nyírbátor: Tóth Sz. - Boros D., Mészáros M., Ráti (Haburcsák K„ 83.), Csáki J„ Lipcsei M„ Erdei Z„ Ambrusz, Jeddi, Vasas T. (Csige, 74.), Szilágyi K. (Tóth B., a szünetben). Edző: Márton István. ___________________________ __________________________ Gól: Serban (11-esbőt, 63.), Bedea (79.), Horváth B. (81.), Szabó Á. (84.), illetve Mészáros M. (10.), Vasas T. (50.). Jó: Bedea, Serban, Szabó Á., Horváth B., illetve Ambrusz, Mészáros M„ Jeddi. (Tudósító: Janovics János) ____ ___ _____________ ___ ____ Daniel Nicolae Manaila: - Gratulálok a hazai közönségnek, mert egy ilyen fontos mérkőzé­sen belehajtotta a csapatot a győzelembe. _________________________________________________ Márton István: - Nehéz ilyen helyzetben bármit is mondani. Kettő nullás vezetésünkig minden a tervünk szerint alakult, aztán egy buta tizenegyest követően fejjel megvertek bennünket.__________________________________ ________________________________ További eredmények: Ebes-Cigánd 1-2, Létavértes-Hajdúböszörmény 2-1, Jászapáti-Egér 2-1, Felsó'tárkány-Hatvan 4-2, Veresegyház-Kazincbarcika 0-7, DVSC-DEAC-Ferencváros II 5-0. A Tiszaúiváros-REAC mérkőzést november 27-én játsszák._____________________________ A bajnokság állása: 1. Létavértes __________ 12 9 - 3 30-11 27 2. Kazincbarcika _____________________12 7 3 2 20-8 24 3. DVSC-DEAC _____________12 7 2 3 29-14 23 4. Putnok 12 7 2 3 23-14 23 5. Hatvan Í2 7 2 3 21-16 23 6. Cigánd ___________________12 6 1 5 25-22 19 7. Felsőtárkány __________________________12 5 4______3______'.9-17____19 8. Hajdúböszörmény_____________________12 4 6 2 23-17 18 9. Ebes __________________________________12 5 1 6 13-14 16 10. Tiszaújváros 11 5 1 5 13-19 16 11. Nyírbátor 12 4 1 7 17-23 13 12. Ferencváros II _____________________12 3 4 5 12-21 13 13. Jászapáti_________________________11 3 1 7 16-25 10 14. Eger___________________________________12 2 4 6 15-18 10 15. REAC ________________________10 1 4 5 11-20 7 16. Veresegyház 12 - 2 10 10—38 2 NB III. Keleti csooort: 12. forduló Világbajnokveréssel sem jutottak előre a BKV-nál teke, A hatsávos BKV-pályán három párban kezdték el a csatát a felek a férfi szuper­liga utolsó őszi fordulójában. A nyíregyháziak terve az volt, hogy az első körben megnye­rik az egyik párt, és közben szorosan tartják az összfa- arányt. Sikerült is megnyerni az egyik csatát, de nem azt, amelyiket a vendégek tervez­ték, hiszen végül Finta Zoltán 0-2-ről fordítva, három fa különbséggel győzte le a két­szeres világbajnok Mészáros Józsefet. Ezalatt Szlovenszki Tibor igen balszerencsés volt, hiszen ő mindössze egyetlen fányi különbséggel vesztette el a pontot. A második hármas az ele­jén szépen nekilátott az ad­dig összeszedett hátrány le­dolgozásához, ám ezekből a párharcokból is csak egyetlen pont került a vendégek neve mellé: a korábbi BKV-játékos, tehát szinte hazai pályám sze­replő Hacker Dezső gyűjtötte be az újabb becsületpontot. A nyíregyháziak meglepe­tésszerzésre vonatkozó ter­ve nem valósult meg, de az újonc csapat tisztesen helyt­állt nagynevű riválisa ottho­nában. KM-BT Szuperliga: 9. fordul© BKVElöre-NylregyházlTK ______ 6-2(3385-3259) NYTK: Ráski J—Hetei 1.513, Szlovenszki T. 554, Finta 564 (1 pont), Szegő 541, Kastura Zs.-Mogyorósi 496, Hacker 591 (1). Ifi: 4-0 (1040-1015). Labdarúgás: NB l, 13. forduló Pápa-Kecskemét 3-1 (1-1) Pápa, 1200 néző, v.: FarkasX Gól: Árszics (22. és 52. perc), Kenesei K. (50.), illetve Balázs Zs. (37). Kiállítva: Farkas A. (Kecs­kemét. 45.). _______________________________ Diósgyőr-Ferencváros 1 -4 (1 -1) Miskolc, 11000 néző, v.: Szabó S. Gól: Futács (1.), illetve Jenner (14.), Böde (46. és 86.), Gyömbér (52.). ______________________ Mezőkövesd-Pécs 0-1 (0-0) Mezőkövesd, 2300 néző, v.: Bognár T. Gól: Fodor F. (53.).__________________________ _ Kaposvár-Videoton 1 -O (0-0) Kaposvár, 2500 néző, v.: Németh Á. Gól: Waltner (11-esbőL 69.)._____________________ Puskás Akadémia-MÍK 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 300 néző, v.: Erdős. Gól: Tischler (50.), illetve Varga Sz. (93.). ______ Paks-Hatadás O-l (O-O) Paks, 500 néző, v.: Kassai V, Gól: Halmosi (78.). Kiállítva: Windecker (Paks,76.). Újpest-Debrecen 1-4 (0-3) Szusza-stadion, 1300 néző, v.: Vad. Gól: Simon K. (62.), illetve Kulcsár T. (7), Sidibe (10. és 76.), Se. Bouadla (12.). Kiállítva: Nego (93.), illetve Se. Bouadia (81.). __ Bp. Honvéd-Győr 1-1 (0-0) Bozsik-stadion, 600 néző, v.: Solymosi. Gól: Daud (71.), illetve Martinez (84.). A Ferencváros vetett véget a diós­győriek nagy sorozatának FOTÓ: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A bajnokság állása: 1. Videoton _________________13 9 1 3 27-9 28 2. Debrecen_________________________13 8 3 2 32-14 27 3. Diósgyőr _________________________13 7 4 2 23-14 25 4. Ferencváros ______________________13 7 2 4 21-17 23 5. Haladás__________________________13 6 5 2 21-15 23 6. Bp. Honvéd _______________________13 6 3 4 20-15 21 7. Győr _____________________________13 5 6 2 22-14 21 8. Pápa ____________________________13 5 2 6 17-19 17 9. Pécs ____________ 13 5 2 6 20-23 17 10. Paks_____________________________13 4 3 6 16-21 15 11. Kecskemét 13 4 3 6 18-26 15 12. Újpest ___________________________13 3 4 6 18-23 13 13. MTK ___________________________13 3 3 7 13-15 12 14. Puskás Akadémia ________ 13 3 3 7 -14-25 12 15. Mezőkövesd ______________________13 3 2 ,8 15-28 11 16. Kaposvár 13 2 2 9 11-30 8 Berényi Eszter (szemben) és az NRK csak a harmadik szettben tudta megszorongatni fővárosi ellenfelét fotó: racskó tibor A Fatum-Nyírsuli-NRK két csúnyán elbukott játszma után már ké­sőn támadt fel. RÖPLABDA, Balázs István az aktuális dupla forduló előtt megpendítette: a Fa­tum-Nyírsuli-NRK élvonal­beli női röplabdacsapata szá­mára a Miskolc legyűrése a legkardinálisabb feladat - az UTE elleni idegenbeli ösz- szecsapás lehet a ráadás. Mármint a hab a tortán. Nos, a tartalékos - Andrejkovics Alexandrát s Roma Flórát nélkülöző - nyíregyháziak si­keresen „mondták fel” a csü­törtöki leckét, mindazonáltal a vasárnap esedékes újpesti túra mindennek ígérkezett, csak könnyűnek nem. Megadták magukat A szakvezetés balsejtelme beigazolódott: a vendégek - a szezon során először, és re­mélhetőleg utoljára - mélyen tudásunk alatt teljesítettek. Az NRK érthetetlen módon megadta magát, miközben a jelek szerint többen nem érezték át a mérkőzés jelen­tőségét. A csúnyán elbukott két szettet követően a láto­gatók a harmadik játszmában megmutatták: jóval nagyobb ellenállást tudtak volna kifej­teni, de ez legfeljebb szépség­tapasznak elegendő. Másra egyáltalán nem... km-KT Jegyzőkönyv Újpesti TE-Fatum-Nyírsuli-NRK ______ IliiW2~-„ ....... 3:0(5.13,27) Megyeri út, 40 néző, v.: Kiss Z., Tiiimann. Fatum-NRK-Nyírsuli: Savic, Síkos P. 7, Er- dősné 5, Hengsperger 2, Berényi E. 1, Szabó 1.4. Csere: Petróczy 1, (liberó), Janetka 1, Andrejkovics 5, Sitku T, Thold, Vén E. Edző: Balázs István. Mesterszemmel Balázs István: - Két játszmán keresztül úgy gondoltuk, osztálykiránduláson vagyunk... Labdarúgás: Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 12. forduló ' Fekete vasárnapja volt a Mándoknak Tiszalökön a Szatmár Unió csapatkapitánya, Márton János (balra) és a hazai támadó, Cseh Kristóf a versenyfu­tása is döntetlennel ért véget fotó: pusztai Sándor Battalófintháza-^uzsér4-l (0-0) Baktalórántháza, 150 néző, v.: Csáki L. Baktalórántháza: Gazsi F. - Szabó G., Geda G„ Kántor F. (Maries T), Fábri Z., Rákóczi Zs. (Illés L), Maries G. (Maries I.), Molnár L (Éles Zs.), Kozma J„ Lakatos I., Balogh Zs. Játékos-edző: Illés László. Tuzsér: Szőr 1. - Rusznák S„ Zán P. (Hrickevics,) Semegi T. (Szűcs L), Setét R. (Pahomov), Dolhai M„ Lakatos T. (Dallos L), Danes B„ Bagoly Z., Tott N„ Iván A. Játékos-edző: Danes Béla. Az első félidei tapogatózó játék után a másodikban felpörgött a mérkőzés, és a hazai csapat ilyen különbséggel is megér­demelten nyert. Gól: Balogh Zs. 2, Maries G. 2, illetve Iván A. (11-esből). Kiállítva: Szőr I. (76. perc). Ifi: 3-2. ________________ Illés László: - A mérkőzés elején még érződött a múlt heti kudarc hatása, majd taktikus, érett játékkal megérdemelten nyertünk. ____________________________ Danes Béla: - Ügy néz ki, feleslegesen jár- tattuk a szánkat a héten, mert még mindig nem sikerült a fejekből kiirtani a negatív gondolatokat. Ezen meg kell próbálni sürgősen változtatni, és minden játékos szálljon magába! _____________________ Tbzatök-SzatmárUnióFC 1-1 (0-1) Tiszalök, 100 néző, v.: Vitkai. Tiszalök: Gagyi S. - Vass l„ Csáki V., Hock F„ Bognár A., Cseh K., Újvári Zs., Dobos Z., Lakatos K„ Kiss R. (Balogh A.), Puncsák Cs. Edző: Kovács János. Szatmár Unió: Pindzsula P. - Szűcs F., Bakos B„ Rebegea, Márton J„ Homorozan, Chioreanu, Balogh Zs. (Sturo- vics T), Balás G., Opreá (Piros G.), Szabó T. (Tóth G!). Edző: Siska Attila. Jó mérkőzésen, nagyszerű játékvezetés mellett a hazaiak csaknem végig uralták a játékot. A vendé­gek szerencsés góllal szereztek vezetést, a Tiszalök mégis közelebb állt a győzelemhez. Gól: Lakatos K„ illetve Balás G. Ifi: 0-0. Kovács János: - Megkaptuk szokásos balszerencsés gólunkat, amelyről most nem tehettünk. Csapatom nem zuhant össze, fegyelmezetten, játékban ellenfele köré kerekedve uralta a mezőnyt. A társaság ismét óriásit küzdött, győzelmet érdemelt volna. Gratulálok a fiúknak. _________ Siska Attila: - A második félidő játékára nem találok magyarázatot... _____________ Nyírmada-Dombrád 3-0 (0-0) Nyírmada, 100 néző, v.: Rajzinger I. Nyírmada: Papp G. (Kardos Z.) - Hegedűs L. (Baráti G.), Hejci, Mátyus Cs., Danku A., Fejes J., Dávid R„ Németh A. (Szőke I.), Nagy M. (Németh G.), Bancsi G„ Papp Z. Játékos-edző: Szőke István. Dombrád: Szabolcsi M. - Huszti P., Nagy K., Kató I., Papp M. (Huszti K.), Oncsó M., Borbély L, Tamás B., Harsányi M. (Majchrovics), Balta J„ Hódi G. Edző: Borza László. Az első félidőt átaludta a hazai csapat, amely a folytatásban felőrölte ellenfelét. Gól: Papp Z. 2, Nagy M. Ifi: 1-1. ____________________ Szőke István: - Jó játékvezetés mellett gyenge első félidő után a csapat összekapta magát, akár több góllal is nyerhetett volna. Borza László: - Az első félidőben abszolút jól futballoztunk, a másodikban „sikerült" alulmúlni magunkat, így megérdemelten szenvedtünk vereséget. ___________ Mándok-Kemecse 0-3 (0-2) Mándok, 150 néző, v: BendikT. Mándok: Pécsi V. - Saltai M., Révész Z. (Orgován K.) Robas V., Stef, Szabó T. (Káté I.), Vlad N„ Zsidó L„ Dascal (Csűrök Cs.), Osvath Sz. (Galambos L), Danes A. Edző: Csorna Dezső. Kemecse: Szabó A. - Balogh Gy., Tóth Sz., Koskovits Gy., Bárány T, Bodnár J„ Fiumei V., Asztalos K. (Birovecz), Ruska T. (Tóth T), Fekete Á„ Fekete G. Játé­kos-edző: Ádámszki Róbert. A vendég­csapat, amíg bírta erővel, könyörtelenül kihasználta a hazaiak minden hibáját. Gól: Fekete GJL Ifi: 2^7 ___________________ Csorna Dezső: - Szerencsés góllal szerzett vezetést a Kemecse, a másodikat pedig ajándékba adtuk. Igaz, ezúttal meg sem közelítettük a megszokott játékunkat. Ádámszki Róbert: - Magabiztos játékkal egy percig sem forgott veszélyben győzel­münk. A hétközi kupameccsről át tudtuk menteni jó formánkat a bajnoki mérkőzésre is - kellett ehhez Fekete Gabi gólérzékeny­ségeis. __________ Csenger-lbrány 2-2 (0-2) Csenger, 150 néző, v.: Kocsis Zs. Csenger: Gergely I. - Maxim, Drumar, Mona Á., Jóbi M. (Katona P.), Toma M., Juhász N., Borne­misza, Doras M„ Bozso Sz., Merce. Edző: Barcsay István. Ibrány: Tóth N. - Kovács I. (Kató Á.), Kántor Zs., Kovács N„ Lakatos B., Orosz D. (Balázsi R), Szaffián (Csizmarik Á.), Kóka R. (Kiss R), Reinaldo, Veress L. (Bíró Cs.), Flavio. Edző: Varga Attila. Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Gól: Mona Á„ Doros M„ illetve Csizmarik Á., Veress L. Ifi: 5-3. ____________ Barcsay István: - Sajnos, megint adtunk az ellenfélnek egy félidőnyi előnyt, és így nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Gratulálok a fiúknak a szünet utáni teljesítményhez, ezt kellene végig nyújtani, akkor megszület- ne végre a várva várt hazai győzelem. Varga Attila: - Érdekes körülmények között sikerült két pontot elveszteni. ____ Tiszakanyár-Nyírgyulaj 3-1 (3-0) Tiszakanyár, 150 néző, v.: Kosztyú J. Tisza- kanyár: Csáki T. - Szőlősi R., Morauszki I., Babják Cs., Hruska Á„ Prhakonkham (Ha­burcsák D.), Csáki P. (Göncz), Deák T, Gönczi Z., Csombók Z. (KissZ.), Oláh L. (Kosztik D.). Edző: Koskovits György. Nyírgyulaj: Dolhai T. - Szentjobbi (Szép T), Czerula Zs., Erdei L„ Pénzes Á„ Kanál R. (Papp A.), Berecz Zs., Gózner K., Mezei B„ Kónya M. (Lakatos J.), Horváth K. (Oxi R.). Edző: Lukács Tibor. A hazai csapat az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a másodikban már csak kontrákból veszélyeztetett. Gól: Oláh L. 2, Deák T„ Illetve Oxi R. Ifi: 3-4. _______________ Koskovits György: - Igazából még engem is meglepett a csapat játéka. Az első félidőben gólra törően, jól futballozott, a másodikban már taktikusan is, viszont a kapu előtt nem koncentráltak eléggé, így nem sikerült gólt szerezni. Lukács Tibor: - A húszadik percre olyan hátrányba kerültünk, ahonnan már nem volt visszaút. ________ Nagyecsed-Cellspan-Batkány- ........ . ..... 1-3 (0-0) Nagyecsed, 100 néző, v.: Tömöri. Nagye- csed: Angyal L. - Szántó Z„ Sarkadi G., Gádzsa L, Nyíri Gy. (Lukács L), Balogh J., Petrohai G., Batizi-Pócsi N„ Petrohai M„ Bu- lyáki A., Nyíregyházi G. Edző: Dudás Zoltán. Balkány: Varga I. - Ferenczi M. (Barna A.), Vass Z., Marozsán Zs., Ferenczi F„ Szabó R, Szilágyi Z., Marozsán M„ Bencsik A., Nagy D„ Nagy M. (Dán F.). Játékos-edző: Dán Ferenc. A meddő mezőnyfölényben játszó Nagyecsed ellen a Balkány három pont­rúgásból három gólt szerzett és elvitte az értékes pontokat. Gól: Petrohai M„ illetve Bencsik A. 2, Marozsán M. Ifi: 1-1. (Tudósító: Bíró Attila) _________________________________ Dudás Zoltán: - Tipikusan az a mérkőzés volt, amelyen az egyik csapatnak minden sikerült, a másiknak pedig egyszerűen semmi sem. Bármilyen furcsa, amit most mondok, de az eredmény lehetett volna akár fordított is. _______________ Dán Ferenc: - Az első félidő a nagyecsedi csapaté volt, a második a miénk. Annyival voltunk jobbak, hogy mi tudunk egymásért küzdeni. ________________________________ Volán-Sényő-Nagykáiló 1-2 (1-0) Sényő, 120 néző, v.: Krizbai. Volán-Sényő: Lippa J. - Moldovan, Mándi A., Szabó D„ Sándor L, Brandies A. (Szanics R), Kovács B., Horváth G„ Brandies R, Szarka Z., Bencs Á. (Kondor M.). Edző: Rubóczki Tibor. Nagy- kálló: Kanócz - Turbucz (Mándi L), Torma T. (Takács L), Deme A., Gergely B. (Palaga R), Bodó G„ Somogyi T, Kiss T, Kovács I., Eördögh L, Marcsek Z. (Kerecsen J.). Edző: Gerliczki Máté. Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat egyenrangú ellenfele volt az esélyesebb Nagykállónak. Gól: Brandies R, illetve Torma T„ Kiss T. Ifi: 3-1. ____________ Rubóczki Tibor: - A csapat mindvégig jól küzdött, de a jó erőkből álló Kálló a második félidőben kihasználta hibáinkat és megérdemelten nyerte a meccset. Ettől függetlenül ezúttal dicséret illeti a fiúkat. Gerliczki Máté: - Nem koncentráltunk megfelelően a mérkőzés elején, így nehézzé tettük magunknak a folytatást. Semmiképpen nem mondhatom azt, hogy nem érdemeltük meg a győzelmet. A sényői csapatnak gratulálok, mert nagyon jó szellemben futballozott. Tabella Abajnokság állása: __ 1. Baktalórántháza _________ 12 9 1 2 33-21 28 2. Kemecse_____________________ 12 8 2 2 27-15 26 3-Namkálló__________________ 12 8 2 2 19-11 26 4. Balkány________________ 12 8 1 3 24-12 25 5. Nyírmada ________ 12 8 - 4 ■ 36-20 24 6. Mándok _________________________12 6 3 3 19-13 21 7. Nyírgyulai _____________________12 6 2 4 16-16 20, 8. Tuzsér _______________ 12 5 4 3 16-9 19 9. Ibrány*__________________________12 5 2 5 25-15 16 10. Tiszakanyár __________ 12 5 - 7 12-19 15 11. Volán-Sényő ________________________12 3 2 7 12-25 11 12. Szatmár Unió ____________________12 2.4 6 19-25 10 13. Dombrád______________________ 12 3 - 9 14-29 9 14. Csenger__________________________12 2 3 7 17-24 9 15. Nagyecsed _ 12 2 2 8 J9^29 8 16. Tisza» _____________________12 1 2 8 9-33 __ 5_ * egy büntetőpont levonva

Next

/
Thumbnails
Contents