Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-04 / 256. szám

2013. NOVEMBER 4., HÉTFŐ KELET Ha rossz a kezdés, nem jó a vég Az első félidő után húszpontos hátrányból kapaszkodott vissza, ám végül vesztett az NYKK. kosárlabda. Annak a remé­nyében utazta át vasárnap az egész országot a Marso-NY- KK, hogy hatodik idegenbe­li mérkőzésén, Sopronban megszerzi az első győzelmét. Ehhez azonban jobb kezdés­re lett volna szükség az élvo­nalbeli férficsapattól, hiszen mire feleszméltek a vendé­gek, már csaknem tíz ponttal tartott előrébb a házigazda. Pólyák László beállása jót tett a látogatóknak, akik ek­kor még fel tudtak zárkózni, a második negyedben viszont tovább mélyült a gödör, és a távolról, valamint a palánk alól egyaránt eredményes soproniak húszpontos előny­nyel zárták az első félidőt. Sőt, a harmadik negyed ele­jén 49-25-re is vezettek már, amikor Cseh György triplája véget vetett az NYKK vessző­futásának, és egy 15-2-es fu­tással látótávblságon belülre kerültek a vendégek, de még mindig kétszámjegyű volt a különbség a felek között. Szépen zárkóztak felfelé A támadásbefejezések nagy részét ismét Dyricus Simms- -Edwards vállalta magára, majd amikor .a negyedik etap elején Mohácsi Máté há­rompontos kosarat szerzett (59-51), a győzelem sem tűnt elérhetetlennek, főleg, hogy a kivédekezett támadást kö­vetően Simms-Edwards be- leállt egy hármasba, de ki is hagyta. A végjátékban aztán a soproniak centere, Tóth Gergely kiválóan szedte a tá­madólepattanókat, a társak is előszeretettel játszották meg a jó formában lévő válogatott játékost, akinek vezérletével a hazaiak bebiztosították győ­zelmüket. A nyíregyháziak pedig nem először tehetnek szemrehányást maguknak azért, hogy a rossz kezdés miatt maradt el a jó befejezés - bár a dudaszó pillanatára is maradt még egy soproni talá­lat... KM-BT zőkönyv Sopron KC-Marso-Nyftegyháza KK _______76-62 (22-14,23-11,12-19,19-18) Sopron, 1200 néző, v.: Kapitány G„ Török R„ Németh Cs. Sopron: Thomas 14, Thompson 12, Dénes 11/6, Tóth G. 19/3, Barovics. Csere: Takács N. 8/6, Ruják 4, Molnár A. 5/3, Trepák 3/3. Edző: Sabáli Balázs._____________________________________ NYKK: Rembert 6, Simms-Edwards 23, Mohácsi 7/3, Cseh 8/6, Poscic 6. Csere: Hall 2, Pólyák 10/3, Varga M. Szakmai igazgató: Horváth Imre. ___________________________________________ Az eredmény alak . ísa: 3. perc: 10-4,9.: 16-12,12.: 28-16,15.: 36-21,23.: 49-25,27.: 51-40,31.: 59-44,33.: 59-51,36.: 66-57,39.: 72-60. _____________________________________ Mesterszemmel Sabáli Balázs: - Filip Barovics sérülése után változtatnunk kellett, csapattársainál szerencsére ez nem okozott törést az első félidőben. A második játékrészben a vendégek agresszívadban játszottak, míg mi sok eladott labdával nekik segítettünk. Játékunk ekkor már több kívánnivalót hagyott maga után. _________________________________________________ Horváth Imre: - Nem tudtuk megvalósítani elképzeléseinket. Pozitívum, hogy a második félidőben tudtunk változtatni játékunkon. Ekkor már volt tartása a csapatnak, amit a későb­biekben is meg kell őriznünk a mutatott játékkal együtt. Pólyák László (a labdával) volt a vendégcsapat egyedüli magyar játéko­sa, aki elérte a tíz pontot fotó: racskó tibor Kosárlabda: NB I. A csoport Férfiak, a 6. forduló további eredményei Faico KC-Alba Fehérvár ______________ 79-82 (28-21,24-18,18-21,9-22) Jászbe rény-Zalaegerszeg 87-78 (21-22,21-16,23-26,22-14) Atomerőmű SE-Kecskemétl TE __________________60-50 (9-15,14-12,18-20,19-3) Körmend-SZTE-Szedeák " 81-88 (16-25,27-19,24-17,14-2/) Kaposvir-Pécsi VSK 76-69 (17-13,14-24,25-25,20-7) A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1, Paks __________________ 6____5 1___________501-412 11 2. Kecskemét _________________6 5 1 447-399 11 3: Székesfehérvár ___________6 4 2 513-471 10 . 4. Sopron ____________________6________4_____2___________416-394 10 5. Jászberény 6 4 2 479-463 "lO 6. Zalaegerszeg _______________6________4_____2___________439-430 10 7. Kaposvár _ _ _ 6 _______3 3_____ 461-488 9_ 8. Szeged ____________________6________3 3___________451-467 9 9. Pécs ______________________6 2 4___________457-461 8 10. Körmend _______________ 6_____2 4___________432-455 8 11. Szombathely , ____________6________-_____6___________480-514 6 12. Nyíregyháza 6 - 6 435-557 6 Fucsovics Márton svájci sztárokkal gyakorolt tenisz. Illusztris társaságba került Fucsovics Márton, a te­nisz-világranglista 231. helye­zettje, aki a hétfőn kezdődő ATP-világbajnokságon a világ legjobb nyolc játékosának edzőpartnere. A program a szombati fogadással kezdő­dött, vasárnap pedig tréninge­ken volt jelenése az 02 Aréná­ban a nyíregyházi legénynek. Délelőtt a svájci Stanislaw Wawrinka edzőpartnere volt, délután pedig a másik svájci, a korábbi világelső, a Grand Slam-trófeák számát illetően világrekorder Roger Federer Fucsovics Márton az 02 Arénában munkáját segítette. km-bt fotó: facebook Az áramszünet sem fékezte le a házigazdát kosárlabda. Döcögősen, sok hibával indult a vasárnap kora délutáni amatőr női NB-s mér­kőzés, amelyen a Nyíregyházi FSE-NYKS egyik fő riválisát, a Kecskeméti KC-t fogadta. A hazaiak sem remekeltek az elején, de a hírős városbeliek különösen sok ziccert rontot­tak, ezt kihasználva fokozato­san elhúzott az NYFSE-NYKS. A második félidő elején akár meg is törhetett volna a főiskolások lendülete, hiszen néhány perces áramszünet zavarta meg a játékot. Mind­ez azonban nem zavarta meg a nyíregyháziakat, akik a pa­lánk alól Farkasinszki Orso­lya, kintről pedig elsősorban Papp Klaudia révén veszé­lyeztettek. A végén a különb­ség meghaladta a húsz pontot is. KM-BT Amatőr női NB Nyíregyházi FSE-NYKS-Kecskemétl KC 78-56 (14-11,22-17,19-12,23-16) Főiskola, 70 néző, v.: Domán, Mészáros B. NYFSE-NYKS: Gáspár 6, Papp K. 26/6, Földesi V. 8, Páll V. 8, Farkasinszki 0.22. Csere: Gömze 2, Ónya 6, Tatai, Sándorfi, Soós R„ Básti, Takács A. Edző: Farkasinszki Gyuláné, Páll Vivien (fehérben) nyolc-nyolc ponttal és lepattanóval járult hozzá a győzelemhez fotó: racskó tibor y HIRDETÉS PENNY MARKET

Next

/
Thumbnails
Contents