Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-04 / 256. szám

2013. NOVEMBER 4., HÉTFŐ Mozgékony volt a játékunk, összességé ben ez egy meggyőző előadás volt Arsene Wenger, az angol Arsenal futballcsapatának francia menedzsere szerint csapa­ta remekül játszott a Liverpool ellen 2-O-ra megnyert bajnokin. Michelisz Norbert harmadik helyen végzett a túraautó-vi­lágbajnokság (WTCC) Kínai Nagydíjának második futa­mán. A versenyt három hon- dás zárta az élen, a magyar pilóta előtt Tiago Montéira és Gabriele Tarquini végzett az első pozíciókban. Michelisz az első futamon elért tizedik helyével egy pontot szerzett, így összességében tizenhat egységgel gazdagodott a hét­végén. Csak a szokásos: Vettel győzelme autósport. Sebastian Vet­tel a negyedik világbajnoki címének megszerzése után sem vett vissza a tempóból, a német Versenyző győzel­mével ért véget ugyanis a Formula-l-es világbajnokság Abu-dzabi Nagydíja. Élről in­duló csapattársa, Mark Web­ber lett a második, míg a har­madik helyen Nico Rosberg ért célba. Vettel zsinórban a hetedik vb-futamot nyerte meg, amivel beállította Alber­to Ascari és Michael Schuma­cher rekordját. 9 Egy sem maradt a harombol A meccslabda a 83. percben: Bouard (pirosban) mögött a kapus és a védelem, előtte az üres kapu, a labda pedig fölé SZáll . FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Labdarúgás: NB dl, 12. forduló Ramos Myke Bouard lábában maradt a harmadik, győztes gól, ehelyett a Vasas elvitte a három pontot. labdarúgás. „Harcoljatok, harcoljatok!” - szól a rigmus a magyar pályákon a szurko­lóktól, amikor a kedvencek számára nem áll jól a mérkő­zés. Kisvárdán is rákezdett erre a szólamra a tábor, ami­kor vezetéshez jutott a Vasas. Meglátásunk szerint ilyenkor is futballozni kellene, a játék mégis csak erről szól. És az ékes bizonyíték: amikor láb­ról lábra kezdett vándorolni a labda, magyarán elkezdett futballozni a Várda, nyom­ban helyzet alakult ki, de a sakk-mattra játszott akció végén Miskolczi László lövé­sét Nagyházi Dávid kivágta a kapu torkából. Kiállítások, gyors gólok A Vasas gólja éppúgy nem volt benne a játékban, mint a várdai egyenlítés. A hátrány tudatában görcsölni kezdett a házigazda, aki pedig tudott volna egy kis színt vinni a játékba, az, magyarán Fodor András új posztjából adódóan túl messze volt a tűzvonaltól. Aztán kiderült mekkora kin­cse a csapatnak Ramos Myke Bouard, a zsinórban negyedik meccsén betaláló brazil gól­ja görcsoldó lehetett volna, csakhogy jött Hegedűs Tibor - amúgy jogos - kiállítása, és máris új helyzet teremtődött. A második játékrész első negyedórájába annyi minden belefért, mint közepesebb mérkőzésen a kilencven perc­be. Bouard megmozdulásai jóvoltából előbb a létszám egyenlítődött ki, majd a veze­tést is átvette a Várda, ám alig fejezte be a pacsizást a hazai táborral a brazil futballista, amikor máris egyenlő volt az állás: Remili Mohamed be­adásnak szánt labdája akadt meg a kapu bal felső sarká­ban. Az üres kaput is elvétette A hátralévő időben is lükte­tett a játék, a Vasas sem volt veszélytelen, de a három pont sorsát a Kisvárda dönt­hette volna el. Pontosabban Bouard. A tarthatatlan bra­zil a 83. percben mindenkit lefutott és kicselezett, de az üres kapu fölé emelt, három perc múlva pedig ballal te­kert a kapu jobb oldala mel­lé. A közönségkedvenc így is hatalmas tapsot kapott, de ezt a meccset egymaga meg­nyerhette volna a hazaiak­nak. Ehelyett mi történt? Az egy pont is elúszott, mert a ráadásban a másik kapu előtt szintén aktív Remili átadásá­ból Gál Mátyás eldöntötte a meccset. Ezen a meccsen az egy ponttal sem lett volna elé­gedett a Kisvárda (hiszen megharcolt a remélt győzele­mért), el lehet képzelni mi ját­szódott le a lelkekben a meccs elvesztését követően... km-bt További eredmények Szigetszentmiklós-Békéscsaba _______________________0-3(0-0) Ajka-Tatabánya 3-0 (0-0) Kézilabda. A magyar férfi ké­zilabda-válogatott 29-24-re kikapott a világbajnok spa­nyoloktól a januári Euró- pa-bajnokságra készülő csa­patok barátságos mérkőzésén Debrecenben.. A két együttes azonos csoportban szerepel majd a kontinensviadalon, mégis si­került rábírni a spanyolokat a felkészülési összecsapásra, amelyet telt ház, csaknem 6500 néző előtt rendeztek a Főnix-csarnokban. Jól kezd­tek a vendégek, elléptek 3-1- re, ám a 14. percben Nagy László révén sikerült egyenlí­Kozármisleny-Dunaújváros 0-1 (0-1) Szolnok-Zalaegerszeg 0—1 (0—0) Balmazú|város-Soproni VSE 3-3 (1-2) Gyirmót—Cegléd 3-0 (0-0) teni (6-6). A kapus Tatai Péter remeklésével és a szélvész- gyors Lékai Máté beállásával 13-12 lett, de a szünet előtt egyenlítettek a spanyolok. A második félidőben vál­tott vezetéssel haladtak előre a csapatok, majd negyedórá­val a vége előtt Montoro ve­zérletével 20-23-ra módosult az állás. A későbbiekben sem csökkent az ellenfél lendü­lete, 27-21-es spanyol veze­tésnél Mocsai Lajos szövet­ségi kapitány időt kért, de a különbséget már alig tudta csökkenteni a magyar együt­tes. MTI Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok Kisvárda-Vasas 2-3 (1-1) Kisvárda, 1074 néző, v.: Fábián (Pápai, Gálán). Kisvárda: Nacsa - Molnár R., Hegedűs T„ Oláh D„ Fodor A. - Kornutjak, Nagy B. Miskolczi (Farkas M„ 85.), Üveges (Pálvölgyi, 72.), Kapacina (Horváth L, a szünetben) - Bouard. Szakmai igazgató: Révész Attila. Vasas: Németh G. - Horváth L, Recktet (Izing, a szünet­ben), Schulz, Engel - Cseke B. (Görgényi, 65.), Gál M„ Nagy­házi - Horia - Berecz Zs., Remili. Vezetőedző: Dirk Berger. Percek, események 10. perc: Remili tolta a labdát balra a felfutó Engel elé, aki 18 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 0-1.___________________ 39. perc: Üveges megcsúsztatott labdájával Bouard lódult meg a jobb oldalon, lefutotta a védőket, majd 15 méterről, kissé jobbról a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1-1. 43. perc: Horia labdájával Remili lódult meg a bal oldalon, a mögötte futó Hegedűs a tizenhatos vonala előtt ösz- szeakasztotta a bokáját, amiért a játékvezető kiállította a hazaiak csapatkapitányát. _________________________________ 59. perc: Bouard tolta meg a labdát még a saját térfelén Schulz mellett, aki feltartotta a várdai támadót. A Vasas védője a megmozdulásáért megkapta második sárga lapját, és a vele járó pirosat is, így a létszám kiegyenlítődött. 61. perc: Üveges fedezte a labdát a jobb oldalon, a tizenha­toson belül, majd keresztbe lőtt, az érkező Bouard pedig 5 méterről az üres kapuba passzolt, 2-1. _____________________ 62. perc: Remili elé pattant a labda, aki 15 méterről ballal a kapu elé ívelt, és ez olyan jól sikerült, hogy a labda védhe­tetlenül hullott a háló bal oldalába, 2-2. ___________________ 93. perc: Horia indításával Remili lódult meg a jobb oldalon, önzetlenül középre adott, Gál egy lövőcsellel elfektette Nacsát, majd 10 méterről a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 2-3._______________________________________________________ Mesterszemmel Révész Attila: - Óriási csalódás számunkra az eredmény, ami ránk nézve teljes mértékben igazságtalan, hiszen ahelyett, hogy a végjátékban mi döntöttük volna el a három pont sorsát, a hosszabbításban gólt kaptunk a szokásos egyéni hibából. Néhány játékosom a mostani teljesítményé­vel sajnos az NBIII-as szintet sem érte el. __________________ Dirk Bergen - Nagyon boldog vagyok a végkifejlet miatt. Az igazsághoz tartozik, hogy kettő kettőnél nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest, majd ellenfelünk dönthette volna el a három pont sorsát. A végén Remili Mohamed klasszisa döntött a javunkra. Lékai Máté (a labdával) vezérletével az első félidőben még sikerült fordí­tani FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN 1. Nyíregyháza 12 9 2 1 27-10 29 2. Dunaújváros _____________________12_ _8_____1 3 21-13 25 3. Balmazújváros ___________________12 7 2 3 26-19 23 4. Siófok __________________________12 7 2 3 18-12 23 5. Békéscsaba _____________________12 6 3 3 25-16 21 6. Zalaegerszeg _______ 12 6 2____4_ 17-U6 20 7. Ajka ____________________ 12 6 4 _ 21-21 20 8. Gyirmót _________________________ 12 5 2____5_ 17-14 17____ 9. Vasas __________________________12 5 I 6 15-21 16 10. Szigetszentmiklós ______________ 12 4 2 6 10-14. 14 11. Kisvárda ' .ÚT ^ “ ' ■£' #jfl^ 1 ' 'mEmfflHM 12. Szolnok 12 3 3 6 16-18 12 13. Cegléd__________________________12 3 2 7 14-20 11 14. Sopron ______________________________12 3 2____7_ 15-23 11 15. Kozármisleny ________________________12 2 2 8 8-17 8 16. Tatabánya 12 2 1 9 11-31 7 Ötgólos vereség a vége a világbajnokok ellen Értékes ponttal gazdagodott a Szpari a Balaton-partján Huszák Tamás (kékben) egyenlített Siófokon fotó: pusztai Sándor Siófokon is megőrizte idegenbeli veretlensé­gét a listavezető Spar­tacus. labdarúgás. Miközben a Sió­fokon utószezonosok az ebéd utáni sétájukhoz kapták fel a pulcsijukat, a Szpari focistái már izgatottan készülődtek labdarúgásunk második vo­nalának rangadójára. A ta­valy még élvonalbeli Siófok a listavezető nyíregyházia­kat fogadta, mégpedig nem túl nagy érdeklődés előtt. A vendég nyírségiek kezdtek jobban, majd fokozatosan kiegyenlítetté vált a játék. Jó félóra elteltével a házigazdák kihasználták Balogh János hibáját és előnyhöz jutottak. Az első játékrész hajrájában Huszák Tamás egalizálhatott volna, ám lövését a bevetődő Fehér Zsolt blokkolta. Jót tett a csere Szünetben cserére határozta el magát Lucsánszky Tamás, a vendégek mestere és Paku Roland helyett Pákolicz Dá­vidot küldte a pályára. Két percnyi játék után a csereként beállt játékos nagy helyzetbe került, ám mintegy hét mé­terről a bal kapufa mellé lőtt. Rákapcsoltak a vendégek és átvették a játék irányítását, erőfeszítésüknek gól volt a jutalma, hiszen egy szép akció végén Huszák Tamás­nak sikerült egalizálnia. A vendégek uralták a játékot, a siófokiak pedig kettős cseré­vel próbálták meg a javukra fordítani a mérkőzést. Erre voltak is lehetőségeik, ám párszor pontatlanok voltak, egyszer pedig Balogh tette jóvá első félidei bakiját és bra­vúrral hárított. Aztán ilyen a foci, a hajrában Bajzát Péter előtt adódott lehetőség, ám lövését védte a hazai cerbe­rus. így maradt a döntetlen, amely mindent egybevéve igazságosnak mondható. A nyíregyháziak ezzel idegen­ben továbbra is veretlenek és értékes pontot szereztek a Ba- laton-partiak otthonában. A listavezető bizakodva várhat­ja a szombati, megyei derbit, amelyen a Kisvárda látogat máj d a Városi Stadionba, km Jegyzőkönyv, események, nyilatkozatok Siófok-Nyfregyháza Spartacus 1-1 (1-0) Siófok, 400 néző, v.: Oláh (Iványi., Kovács G.). Siófok: Tajti - Pécseti, Fehér, Papp Sz., Novák - Fülöp, Futó - Gárdos (Nagy D. 87.), Horváth (Peszmeg, 57.), Papp M. - Dajics (Pál 57.). Szakmai Igazgató: Horváth Károly. ______________ Spartacus: Baiogh - Szokoi, Rubus, Gengeliczki, Törtei - Sándor I., Csordás - Kákonyi (Szil- ágyi 68.), Paku (Pákolicz, a szünetben), Huszák - Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Percek, események 32. perc: Futó ugratta ki Dajicot, Balogh rossz ütemben mozdult ki a kapujából, így Dajic középre tudott passzolni, a jókor érkező Papp Máté pedig 10 méterről a léc alá vágta a labdát, 1-0.__________________________________________________ 53. perc: Bajzát passzát Huszák vette át szépen, majd három hazai védőt lerázva Tajti lábai mellett 10 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1. __________________________________________ Mesterszemmel Horváth Károly: - Elégedetlen vagyok az egy ponttal, elsősorban azért, mert nagyobb helyzeteink voltak, de csak egy gólt szereztünk. Kénytelenek vagyunk beérni a döntetlennel, bár a játékunk ennél többet ért. ____________ ____________________ ____ Lucsánszky Tamás: - Az első félidőben a Siófok akarata érvényesült, a másodikban azon­ban az egyenlítésig nagyszerűen játszottunk. A végjátékban aztán ismét a Siófok játszott veszélyesebben, így értékes egy pontot szereztünk.

Next

/
Thumbnails
Contents