Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-31 / 254. szám
'’TiiUih' a nyíregyházi főiskola lapja Főiskolai TORNACSARNOK / 2013 / ŐSZ „Repül a nehéz kő..." Sportszervezőnek tanul a junior Európa-bajnok Világranglista-vezetőként méltán juttathatja eszünkbe az Arany-ballada ismert hősét a Nyírsuli történetének első korosztályos kontinensbajnoka. Bár a Szikszai Róbert kezéből kirepülő korong nem malomkő, a közel 65 méteres dobás így is tekintélyt parancsoló. A művészettörténet meghatározó alkotásának számító közismert Mürón-szobor és az Iliászban is feltűnő diszkoszverseny arról tanúskodnak, hogy az ókori görög olimpiák egyik legrégebbi versenyszáma szinte a legősibb sportág, lényegéről mégis keveset tudunk. A Nyíregyházi Főiskola sport- szervező szakos hallgatója a részletekbe is beavat bennünket. Milyen súlyú valójában egy diszkosz? A diszkoszok különböző súlyúak, életkortól függ, hogy kinek mekkorával kell dobnia. A legkisebb 750 grammos, a legnagyobb 2 kilós. Én jelenleg 1,75-össel dobok, jövőre fogok váltani 2 kg-osra. Ha célt téveszt, egy két kilós súly okozta baleset is hasonló következményekkel járhat, mint a Toldi kezéből megindult malomkő. A dobó szakág elég veszélyes, fokozottan oda kell figyelni, hogy elkerüljük a baleseteket. Épp néhány hete kalapáccsal találtak el egy embert, de az esetnek szerencsére nem lett komolyabb következménye. A baj szinte mindig a figyelmetlenséggel van, kivételt a gerely képez, mert annak a súlya mindössze 80 dkg, és irányát a szél is köny- nyen megváltoztathatja. Hatással lehet a szél a diszkoszra is? Nagyon kevesen gondolják ugyan, de a mi sportágunkban éppen a szembeszél jöhet jól a versenyzőknek. Mivel a diszkosz repülés közben forog, a szembeszél kicsit megemelheti, s ez a végeredménynél akár 2-3 métert is jelenthet. Mindez persze csak annak jelent előnyt, aki rá tudja fektetni a szélre a diszkoszt. A fiúk nagy része a fociért rajong. Téged mi fogott meg a „repülő korongban"? Mint minden gyerek, én is fociztam, de aztán hamar váltottam az atlétikára. Négyféle dobószám van, a súlylökés, a kalapácsvetés, a gerelyhajítás és a diszkoszvetés. Én gerelyhajítóként kezdtem, de a diszkoszvetést jobban megszerettem, nem beszélve arról, hogy az alkatom is jobban illeszkedett hozzá. A gerely lazább vállízületet, vékonyabb testalkatot igényel. Tetszett, hogy ezt a sportágat korán el lehet kezdeni, már 13 éves kortól vannak versenyek, és nagyon sokáig lehet csinálni. Amíg egyes sportoknál hamar kiégnek az emberek, itt a csúcsformát 30-35 év között lehet elérni, de a világ élvonalában vannak 40 éven felüli versenyzők is. Mióta űzöd ezt a sportot? Még általános iskolában kaptam lehetőséget, hogy kipróbáljam, és nagyon megragadott. A Vasvári Pál Gimnáziumban már végig sportosztályba jártam, és közben edzettem is. Most pedig itt vagyok a Nyíregyházi Főiskolán, amelynek a dobópályáján kezdődött minden öt évvel ezelőtt. Milyen képzésben veszel részt a főiskolán? Sportszervező szakra jelentkeztem, s nemrég kezdtem az első évet. Hogyan érzed magad az intézményben? Nagyon jók az első tapasztalataim. A heti 11 edzés miatt az órákon nem mindig tudok ott lenni, így egyéni tanrendet kérelmeztem, amit meg is kaptam. A tanárok nagyon rendesek, az anyagokat átadják a csoporttársaim, akiknek a nagy részét jól ismerem, hiszen már középiskolába is együtt jártunk. Szinte a fél osztály itt van. A hallgatók közül más is űzi ezt a sportot? Káplár János szintén versenyez, sokszor együtt is edzünk, és egymást is erősítjük. Miből áll egy edzés? Naponta kétszer edzek, nyáron általában szabad téren, télen, az alapozó időszakban pedig edzőteremben. A Nyírsuli igazolt sportolójaként két edző, Cserpák Róbert és Kerekes László is részt vesz a felkészítésemben. Amellett, hogy nagyon jó a közösség, változatosak az edzésformák, s már hiányérzetem támad, ha két-három napig nem dobhatok. A futógyakorlatokat kiegészítik a benti súlyzós edzések, a dobóedzésekkor pedig csak a technikára koncentrálunk. Mennyi szerepet játszik a technika és mennyit az erőnlét? A technika nagyon fontos, pusztán erőből nem lehet bizonyos szint fölé kerülni. Ezért az edzéseken is nagy hangsúlyt fektetünk a technika fejlesztésére, ami közel sem egyszerű, akár 15 évbe is beletelik, mire tökéletessé válik. Meddig maradsz a juniorok között? Én most 18 éves vagyok, a junior kategória a 18 és 20 év közöttieké, ezt követi az utánpótlás kategória, a felnőttekét pedig a 23. évtől számítják. Télen egy Európa Kupán már felnőttek között is elindultam. Mielőtt júliusban kimentéi az olaszországi Euró- pa-bajnokságra, már vezetted a világranglistát. Számítottál rá, hogy nyerhetsz? A világranglistán az első öt eredmény most is az enyém, s szintén megdöntöttem a magyar csúcsot, amit a neves súlylökő, Kürthy Lajos tartott. A Rietiben rendezett Európa-bajnokság előtt különösen jó formában éreztem magam, így benne volt, hogy nyerhetek, s az időjárás is nekem kedvezett. Már ha kedvezőnek lehet azt mondani, hogy 36 fokban kezdtünk el melegíteni. Abból a szempontból viszont igen, hogy a második helyezett egy angol sportoló lett, s az angolok tudvalévőén nem bírják a meleget. A világ idei legjobb junior eredménye és az új korosztályos magyar csúcs után mi lehet a következő célpont? Jövőre felnőtt Európa-bajnokság lesz Zürichben, most arra készülök most. A távolabbi terveket illetően pedig nagy álmom az „egyetemi olimpiaként" ismert Universiade, amelynek két év múlva Dél-Korea ad otthont. Remélem, hogy a Nyíregyházi Főiskola csapatát erősíthetem majd ezen a rendezvényen. Az ottani eredmények a kvalifikáció miatt is fontosak, hiszen megdobhatom majd az olimpiái szintet. Helyi versenyeken is indulsz? Természetesen, ráadásul a kedvező adottságok miatt a magyar bajnokságot általában Nyíregyházán rendezik. Itthon egy országos bajnokságnak 15-20 indulója van, tehát a diszkoszvetés nem nevezhető tömegsportnak, de az atlétika népszerűségét mutatja, hogy a versenyekre sokan ki szoktak jönni. Más sportág belefér-e az életedbe? Szeretek kosarazni és teniszezni, ezeket főleg a pihenőidőszakban űzöm, hogy megtörjem az edzések monotonitását. Úszni is szívesen eljáA nemzet tehetségeiért dolgozik A „Bonis bona discere' - Jótól jót tanulni" latin közmondás vált névadójává annak a kitüntetésnek, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma alapított a Nemzeti Tehetség Program keretében. A díj méltó elismerése a tehetségek kibontakoztatását segítő munkának. Augusztus 28-án a Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója, Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke „Bonis Bona - A Nemzet Tehetségeiért" „Kiváló tehetséggondozó" díjat adott át dr. Kői Balázs főiskolai tanárnak, a Nyíregyházi Főiskola oktatójának. Az államtitkár asszony kiemelte, hogy a tehetségek megtalálása, gondozása nemzeti ügy, a tehetséggondozó amellett, hogy tudóstanár, megszállott is, inspirál, követendő példát ad a jövő generációja számára. Gratulálunk a kitüntetettnek, bízunk benne, hogy ifjú tehetséges tanítványaival szép számban találkozunk majd a főiskolán is. Dr. Kői Balázs 37 éves pályafutása során mindig szem előtt tartotta a tehetségek felismerését, az adott terület kiemelkedő fejlesztését, a versenyekre való felkészítést és eredményes szereplést. Mindhárom iskolafokon nevelt sikeres tanítványokat, akik országos versenyeken is sikeresen szerepeltek (Országos nyelvhasználati verseny I. helyezés, Kazinczy országos szép kiejtő verseny I. helyezés, kü- löndíj, Benedek Elek országos mesemondó verseny I. helyezés, kü- löndíj, országos helyesírási verseny eredményes szereplés stb...). Évek óta készíti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apáczai helyesírási verseny feladatsorát a versenyző alsós diákok (esetenként 150- 200 fő) számára. A kollégák munkáját, a tanulók felkészülését szakkönyvek írásával segíti a megye, sőt az ország egész területén. Állandó résztvevője zsűri elnökként országos, megyei, városi szavalóversenyeknek. Hogyan mondjunk verset? címmel tanácsokat ad a felkészítőknek, versenyzőknek; értékelési szempontsort állított össze a versenyen zsűrizőknek. Szakmai értékelését mindig nagyra becsülik, várják a kollégák. Nagy népszerűségnek örvend Versértelmezések - Versek az ötödik-hatodik osztályban segédkönyve. Az országos versíró mesterkurzus (Nyíregyháza-Sóstón, a Kis Vakond Táborban) megálmodója, szakmai vezetője évek óta. Több száz gyerek pályázik az év során versekkel, a legjobbakat (évenként 40-60 fő) táborban segíti szakemberek bevonásával képességük kiteljesedésében. A „Nyelvében él a nemzet" Kárpát-medencei nyelvhasználati verseny írásbeli (4) fordulóinak feladatait, a döntő feladatlapját készíti, az országos döntőn (150-200 versenyző) zsűri elnökként működik közre. A versennyel több száz tehetséges gyermeknek biztosítja a versenyzési lehetőséget, a sikert (a királlyá koronázást). A „Míg Megnövök’ Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány Akkreditált Kiváló Tehetségpont (Nyíregyháza) tehetséggondozó pályázatainak megvalósításában szakmai hozzáértésével, kreativitásával, évek óta kitartó munkájával segíti a városban és vonzáskörzetében élő tehetséges és hátrányos helyzetű tanulók anyanyelvi kompetenciájának fejlesztését. Ebben az évben is folytatódik közreműködésével a három lábon álló (levelező - internetes kapcsolat, nyári táborok, szorgalmi időben 2-től 5-ig) komplex személyiségfejlesztő program. Népi ínyencségek gazdagon tálalva Nem biztos, hogy sikerülne „talpon maradnunk", ha a népszerű kvízműsor egyik versenyzőiéként a pipiske vagy a görhe jelentését kellene megvilágítanunk. Nagy nyereménnyel sétálna ki azonban a tévéstúdióból Tóthné Medved Zsuzsanna, akit a sétáló guba receptjével sem sikerülne zavarba hozni. A Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Hoteljének vezetője szívügyének tekinti, hogy minél többen megismerhessék gasztronómiánk értékeit és megőrizzék annak jó hírét. Ennek jegyében rendezték meg szeptember végén a megyeszékhelyen a Gasztro Csatát és a Tirpák Népi ínyencségek Fesztiválját. Az esemény egyik főszervezőjével a tradíciók tovább- örökítésének esélyeiről beszélgettünk. Szerencsés, hogy a két program egy napon és egymást erősítve is segítette annak a szemléletnek az alakítását, amely szerint a gasztro-kultúránkat nemzeti kincsnek tekintjük - kezdi beszámolóját Tóthné Medved Zsuzsanna. A Gasztro Csata már hatodik alkalommal került megrendezésre, de Nyíregyháza most először adhatott otthont a vendéglátók eme legnagyobb ünnepének. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával életre hívott rendezvény elsősorban a szakma találkozóhelye, de lehetőséget ad arra, hogy a közönség megismerje a régiós szervezetek által képviselt tájegységek specialitásait. A vendéglátásra alkalmas sátrakat az egyes tájakra jellemző népi eszközökkel díszítették, ezzel is kifejezve a tájhűséget. A résztvevők ezt figyelembe véve válogatták össze az alapanyagokat és az egyes ételeket, amiből megkínálták a szomszédoló kollégákat és a látogatókat. Az egyszerű, népi, ízletes egytálételek mellett sok embert kicsalogattak a főtérre a színes kísérőprogramok, a világhírű magyar mesterek élménybeszámolói valamint a termelői és kézműves vásár. Bár ennek a „csatának" csak nyertesei voltak, a délutáni eredményhirdetésnél számos díjat osztott ki a zsűri, elismerve a legszebb, a legeredetibb és a leghangulatosabb portát. Hogyan társultak mindehhez a tirpák népi ínyencségek? A Gasztronómiai Szövetség hagyományos programjához csatlakozó nyíregyházi kezdeményezés stílusosan szólva a helyi ízt hozta az eseménybe. Az utóbbi évek határozott törekvése, hogy a gasztronómiai értékekre alapozva növeljük megyénk turisztikai ismertségét, amit számos példaértékűen szervezett fesztivál és rendezvény mutat. A Tirpák Népi ínyencségek Fesztiváljával szerettük volna a figyelmet arra a népcsoportra irányítani, amelynek városunk oly sokat köszönhet. Gasztronómiájuknak, népi ételeiknek megismertetésével, eszközeiknek hiteles, külön erre kialakított sátorban történő bemutatásával nemcsak a hagyományőrzés a célunk, a tradíciókat szeretnénk élővé is tenni. Milyen lehetőségek kínálkoznak erre? A legnagyobb lehetőséget az oktatásban, az iskolákban látom. A szakmai iskolák bevonása, receptgyűjtő versenyek, pályázatok révén a diákok jobban elmélyülhetnek, kutatásokat végezhetnek a témával kapcsolatban. A tirpák népi ételek és étkezési szokások akár a helyi tantervekben is helyet kaphatnak, a felsőoktatásban tanulók, elsősorban a vendéglátó szakmenedzser hallgatók házidolgozatot, szakdolgozatot írhatnak belőlük. A szakiskolák diákjait azért is köszöntöttük nagy örömmel a rendezvényen, mert a szakmai utánpótlás nevelése a szövetségnek is kiemelt feladata. Hogyan érhető el, hogy a nem szakavatottak is megismerjék és továbbvigyék jó hírünket, sajátos öntudatunkat? Fontosak a mostanihoz hasonló, sokszínű, a városlakók elégedettségét megnyerő forgatagok, de ugyanilyen fontos megértetni, hogy a tájjellegű ételeknek és szokásoknak nemcsak az ünnepek, hanem a hétköznapok gasztronómiájában is helye van. Jó lenne elérni, hogy a vendéglátó üzletek étlapjaikon még több tájhű étel szerepeljen, sőt ezeknek a receptjei további kiadványokban is megjelenjenek. Van még mit tenni, de máris többen ténykednek azért, hogy a kiváló tájreceptek elterjedjenek és a népi ételek a mindennapoknak is részei lehessenek. A falusi turizmus elterjedésével is sokat felmutathat értékeiből a tirpák népcsoport. A térségben több napot töltő turista az ízletes fogások megkóstolása mellett megtapasztalhatja a tirpák emberek őszinte vendégszeretetét, s megismerheti a Nyírség építészeti és kulturális emlékeit is. A Gasztro Csata résztvevői jövőre új helyszínen vívják meg e nemes küzdelmet, a „Tirpák Fesztiválnak" lesz-e folytatása? Terveink között szerepel, lehet, hogy más elnevezéssel, de a várossal együttműködve jövőre is szeretnénk egy hasonló típusú rendezvényt, hiszen a hagyományőrzés és az értékmentés állandó feladat. (Nagy Balázs) A sétáló guba receptje 40 dkg liszt 2 dkg élesztő 2 db tojás sárgája 1 teás kanál kristálycukor 2 dl tej 5 dkg vaj csipet só A felsorolt anyagokból kelt tésztát készítünk, rudakba sodorva bobajkát sütünk. 6 dl tej 2 csomag vaníliás cukor A kisült bobajkát daraboljuk, vaníliás tejjel locsoljuk. 15 dkg darált mák 10 dkg porcukor 1 db citrom reszelt héja Az anyagokat szárazon összekeverjük, és az áztatott bobajkát a töltelékbe forgatjuk. 5 dl tej 2 csomag vaníliás cukor 20 dkg kristálycukor 3 db tojás sárgája Az anyagokból vanília öntetet készítünk, és a bobajkát ezzel tálaljuk.