Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-17 / 217. szám

2013. SZEPTEMBER 17., KEDD KEHI A nemzet lovasa Vidnyánszky Attila négy évre szóló megbízatással a Ka­posvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lett. Úgy fest, a kinevezés nem hirtelen ötlet volt, az intézményvezetése már korábban megágyazott a jelenlegi pozíciónak azzal, hogy annak ellenére címzetes egyetemi tanári kinevezést ajándékozott a Nemzeti új igazgatójának, hogy soha előtte nem tanított ott. Fél évre rá, amikor az intézmény pályázatot hirdetett az újonnan létrehozott Színházi Intézet vezetésére, Vidnyánszky Csáki Judittal, a doktori diplomával és többéves szakmai tapasz­talattal rendelkező Színházi Tanszék vezetőjével szemben nyert - tudományos fokozat hí­ján, ami rendhagyó döntésnek bizonyult, más egyetemeken ez szokatlan jelenség lenne. „Ezzel a Kaposvári Egyetem vezetése a vidéki színész-, művészképzés megerősítését kívánja hangsúlyozni” - közöl­te a szenátus. Na, ez fájt. Nem gondolom, hogy a Nemzeti Színház igazgatása mellett Vidnyánszkynak marad elég ideje a vidéki teátrumok re­formjának levezénylésére is a Magyar Teátrumi Társaság és a Színházművészeti Bizottság elnökeként. Esetében négy lovatkell egy fenékkel megül­ni, ami nem kis teljesítmény még a magyarságát, a lovas nemzethez tartozását büszkén hirdető direktornak sem. alexandra.csaki@inform.hu Pintér Sándor: sikeres volt az árvízi védekezés BUDAPEST. Sikeresnek értékel­te a nyári dunai árvíz elleni védekezést a belügyminiszter hétfőn a parlamentben. A ve­szélyhelyzet alatt megtett in­tézkedésekről napirend előtt beszámolva Pintér Sándor közölte: 807 kilométeren volt áradás a Dunán, emberi élet­ben nem esett kár, a legkriti­kusabb területeket is sikerült megvédeni. Közölte: a véde­kezésre 20,3 milliárd forintot fordítottak. MTI 1 ^0/ 1J/0 Idén augusztusban éves ösz- szevetésben 1,3 százalékos volt az infláció az euróöve- zetben - közölte hétfőn az Eurostat. Ez az eddigi legala­csonyabb érték idén április óta. Júliusban 1,6 százalék volt a pénzromlás üteme 2012 júliusához képest az euróö- vezetben. Az Európai Unió mind a 28 tagállamában 1,5 százalék volt az infláció au­gusztusban. ACSUújra abszolút többségben BERLIN, Visszaszerezte az ab­szolút többséget a Keresz­tényszociális Unió (CSU) a bajorországi választáson, a liberális FDP pedig kiesett a tartományi gyűlésből. A CSU 47,7 százalékot szerzett, ami 101 mandátumot jelent a 180 tagú tartományi gyűlésben (Landtag). Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU bajor testvérpártja 2008- ban, 46 év után veszítette el az abszolút többséget. mti Angela Merkel bizakodóbb lehet a hétvégi választások előtt fotó: net „Nonprofit közműveket!” A tervek szerint a tűzifát is bevonják a rezsicsökkentésbe fotó: ékn-archIvum A lakosság felé nyújtott közműszolgáltatások nonprof ittá alakítására van terv. BUDAPEST. „A nonprofit irány még nem került a kormány elé, az erről szóló felvetés azt tartalmazza, hogy a la­kossági közműszolgáltatások váljanak nonprofit jellegűvé” - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A közműszolgál­tatások nonprofittá alakítása már tavaly is szóba került. Orbán Viktor miniszterelnök például a 2012-es nagyköve­ti értekezleten arról beszélt, nagy vitára számít Brüsszellel amiatt, hogy a rezsiszolgálta­tásokat nonprofittá alakítaná a kormány - emlékeztetett a kormányszóvivő. Csak a nyereség ellen Giró-Szász András a Kos­suth Rádióban leszögezte: a nonprofit jelleg nem azt jelenti, hogy nincsenek fej­lesztések. Egy ilyen cégnél a kiadási oldal három ösz­szetevőből áll: a szolgáltatás működtetése, a fejlesztések, és a tulajdonosok profit­jának kifizetése - sorolta a kormányszóvivő, kiemelve: „az első kettőhöz semmikép­pen nem kíván hozzányúlni egy megfontolt kormányzat, a harmadikat kívánja any- nyira lecsökkenteni, hogy elfogadhatóvá váljon a min­dennapi emberek számára”. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a 12. Kötcsei Polgári Piknik több száz részvevője előtt kijelentette: senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz. Nem kell törvény Giró-Szász András azt mond­ta: a mostani rezsicsökken­téshez nem kell új jogszabály, hiszen ez már az intézkedés második lépése, amellyel éves szinten 20 százalékkal csökkentették a rezsiköltsé­geket. Arra is kitért, hogy a luxusadóval kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztéri­um, míg abizonyos hústermé­kek áfa csökkentését az NGM és a Vidékfejlesztési Minisz­térium végez számításokat. A 2014-es költségvetés mi­ket fog tartalmazni, az a jö­vőbeli kormányüléseken és a parlamenti költségvetési vita során dől el - mondta és hozzátette, hogy a most ősszel bevezetett, és a 2014 szeptemberére ígért peda­gógus-bérfejlesztést továb­bá az egészségügyi dogozók bérfejlesztésével kapcsolatos többletköltségeket is belekal­kulálják. MTI Áfacsökkentést szorgalmaznak BUDAPEST. A húságazat mel­lett a zöldség-gyümölcs ága­zatban is fontosnak tartja az áfa-csökkentést a FruitVeB, Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Leszögezik: támogatják az alapvető élel­miszerek általános forgalmi adójának 5 százalékra csök­kentését. Véleményük szerint azonban különösen fontos, hogy az áfa-mérséklés a zöld­ség-gyümölcs ágazatban is megtörténjen, mivel jelenleg itt a legmagasabb, 40 száza­lék a feketegazdaság aránya, ami a legóvatosabb becslések szerint is mintegy 55-60 mil­liárd forint áfa-kiesést jelent a költségvetésnek. A számí­tások szerint ez több mint a hús- a baromfi- és a tejágaza­tok áfa-kiesése együttvéve. A FruitVeB és a NAK véle­ménye szerint a kormány zöld­ség-gyümölcs ágazat fejleszté­si és foglalkoztatás-bővítési tervei a mostani 27 százalékos áfa mellett nehezen megvaló­síthatók. Az áfa-csökkentéssel Magyarország ugyanolyan áfa­szintet alkalmazna, mint ver­senytársai. MTI Három százalék alatt a hiány Budapest. Varga Mihály, nem­zetgazdasági miniszter sze­rint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lesz az államháztartás hiánya az idén és jövőre is. A jövő évi büdzsé tervezé­sekor 2,8 százalékos infláció­val és 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak a nemzetgazdasági tárcánál, és 3 százalék alatt lesz az ál­lamháztartási hiány - közölte a miniszter. Hangsúlyozta: alapvető, nagy változás nem lesz az adórendszerben a jövő évben sem. Az ez évi folya­matokról Varga Mihály azt mondta: három százalék alatt lesz az államháztartási hiány az idén annak ellenére, hogy például a tervezetthez képest alacsonyabb lesz az infláció az év egészében. mti Megoldások a Szíriái válságra Lavrov: „Itt az ideje, hogy a tárgyalóasztal­hoz kényszerítsék az ellenzéket.” MOSZKVA. Eljött az ideje an­nak, hogy a szíriai ellenzéket ne csak győzködjék, hanem tárgyalóasztalhoz kénysze­rítsék - közölte hétfőn Szer- gej Lavrov orosz külügymi­niszter, miután egyiptomi kollégájával, Nábil Fahmival tárgyalt az orosz fővárosban. Lavrov hozzátette, a Kreml készen áll arra, hogy akár holnap elkezdődjön a szíriai válság politikai rendezését célzó nemzetközi tanácsko­zás Genfben. Szavai szerint a szíriai kormány is beleegye­zett abba, hogy küldöttséget menesszen a békekonfe­renciára. A külügyi vezető azt is közölte, Moszkvában továbbra is készen állnak arra, hogy az ellenzéki Szí­riai Nemzeti Koalíciót fo­gadják és tárgyaljanak vele. Az orosz diplomácia vezetője bírálta a nyugati államokat, mondván, hogy azok a kije­lentések, amelyek szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsában a hétvégéig határozatot kell hozni a szíriai vegyi fegyve­rekre vonatkozóan, azt mu­tatják, hogy nem értik a múlt szombaton Genfben szüle­tett orosz-amerikai egyez­ség lényegét. „Nem akarják elolvasni a megállapodást” - mondta Szergej Lavrov, és megismételte azt a moszk­vai álláspontot, hogy előbb az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) kell meghoznia döntését és ezt követően határoz a Biztonsá­gi Tanács. Keretmegállapodás A Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügy­miniszter genfi tárgyalásain született keretmegállapodás szerint az Egyesült Államok és Oroszország a Vegyi­fegyver-tilalmi Szervezetet (OPCW) kéri fel arra, hogy a következő napokban hozzon rendkívüli intézkedéseket a szíriai ideggázkészletek megsemmisítése érdekében. A két ország ezt követően közös határozatot terjeszt be az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé. mti <§> Aratják a rizst Oláh Miklós rizstermesztési ágazatvezető az aratásra váró biorizst ellenőrzi Kisújszállás határában, fotó: mti, marjai János # A vietnami államfő Magyarországon Truong Tan Sang, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnöke megkoszorúzta a Hősök Emlékkövét. fotó: mti, földi imre Nőtt az építőipar idei termelése BUDAPEST, Júliusban az épí­tőipar termelése 1,9 százalék­kal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest 1,6 száza­lékkal csökkent a termelés szezonálisan és munkanap­hatással kiigazítva. Az év első hét hónapjában 6,2 százalék­kal nőtt az építőipar terme­lése az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az építőipar má­jusi 11,3, és a júniusi 12,4 szá­zalékos szárnyaláshoz képest mérsékeltebb júliusi növeke­dési ütemet a tavalyi eltérő bázis is magyarázza. MTI Izraelnek is tiltottak a vegyi fegyverek? JERUZSÁLEM. Szíria után Izra­elt is arra kényszeríthetik, hogy csatlakozzon a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményhez - vélekedtek kommentátorok. Az izraeli tízes csatorna hír­adójában megszólaló katonai szakértő, Álon Ben David sze­rint a zsidó állam azért nem vált eddig a megállapodás részesévé, mert a szomszé­dos Szíria és Egyiptom vegyi fegyver-arzenált halmozott fel. Emiatt Izrael - mint a szakértő fogalmazott - nem engedhette meg magának, hogy úgy véljék, nem rendel­kezik hasonló eszközökkel. Ben Álon szerint, ha ez a kifo­gás érvényét is vesztené Szíria lefegyverzése után, és a nagy­hatalmak rákényszerítenék Izraelt az egyezmény aláírá­sára, ez nem jelentene gondot az országnak, mert már kidol­gozták azokat az eljárásokat, amelyek biztosítanák, hogy a megállapodással járó nem­zetközi ellenőrzés ellenére is megőrizhetőek legyenek más természetű katonai titkok. MTI Devizaárfolyam (2013.09.16) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 299,14 -1,66 USA dollár 224,07 -2,32 Svájci frank 241,92 -1,12 Angolfont 357,12 -0,78 Román lej 67,08 -0,06 Ukrán hrivnya 27,41 -0,34 Horvát kuna 39,39 -0,59 Lengyel zloty 71,27 -0,17 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB iwssis* **-"**''’«jipiisí4—i

Next

/
Thumbnails
Contents