Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-17 / 217. szám
2013. SZEPTEMBER 17., KEDD KELET Fiatalokat dobtak be csalinak A megyei felügyelőség az idegenforgalmi főszezonban több mint száz fogyasztóvédelmi ellenőrzést végzett. NYÍREGYHÁZA. A hatósági vizsgálatok alapvetője célja az volt, hogy a hazai fogyasztók védelmén túl a külföldi turisták érdekeit is megóvják. Elsősorban az idegenforgalmi szempontból közkedvelt helyeken tartottak mustrát, mint a vendéglátó-ipari egységek, illetve különféle fesztiválok, és rendezvények, emellett kiemelt figyelmet fordítottak a taxisok vizsgálatára, valamint a fiatalkorúak alkohol és dohánytermékekkel történő kiszolgálásának ellenőrzésére is. Sok helyen ellenőriztek- Ismét tartottunk próbavásárlásokat, ahol a kiszolgált szeszes, illetve alkoholmentes italok térfogatát, annak pontos kimérését vizsgáltuk. A próbavásárlások közel 10 százalékánál találkoztunk jogsértéssel. Itt figyelemmel kísértük még a nyitvatartási idő betartását, vagy hogy adnak-e nyugtát a vásárlás után- mondta dr. Mátyás-Juscsák Dóra felügyelőség-vezető.- A személytaxi-szolgál- tatás ellenőrzése során a Ismét sok próbavásárlást tartottunk. DR.MÁTYÁ5-JUS- CSÁKDÓRA Odafigyelnek, hogy ne szolgáljanak ki 18 éven aluliakat felügyelőség munkatársai ellenőrizték, hogy a taxisok rendelkeznek-e a megfelelő papírokkal, valamint egy próbaúton jártak utána a le- gyakrabban elkövetett hibának, hogy a sofőr az utazás során bekapcsolja-e a taxiórát.- A hatóság kiemelt figyelmet fordított továbbá annak ellenőrzésére, hogy a strandokon, aquaparkokban lévő, valamint a fesztiválok, városi rendezvények környékén alkalomszerűen felállított mutatványos berendezéseket, úgy mint az óriáskerék vagy ugrálóvár, biztonságosan üzemeltetik-e. Bizalommal mondhatjuk, hogy sem a taxisoknál, sem a mutatványos eszközöknél nem találkoztunk szabálysértéssel - jelezte a vezető. A fogyasztók egészségének védelme érdekében a hatóság az idén is fokozottan ellenőrizte a fiatalkorúak dohány . és alkoholtermékekkel történő kiszolgálását. A vizsgálatban ilyenkor egy 18 éven aluli személy is szerepet kap, akit ha a kocsmák vagy trafikok kiszolgálnak, igen súlyos pénzbüntetésre számíthatnak. A górcső alá vett egységek közül 24 százalékuk bukott le az értékesített szeszes ital, és 5 százalékuk a dohány- termék miatt. A trafikok az újonnan bevezetett előírások miatt most még jobban odafigyelnek a kiskorúakra. Kiküldte az üzletből- Amikor a fogyasztóvédők beléptek, lázasan elkezdtek vásárolni, körülbelül 4 ezer forint értékben. Mikor már a A taxisokhoz is beültek Találkoztunk egy taxisofőrrel is a Búza térnél, akinek a kollégáját ellenőrizték nyár folyamán a fogyasztóvédők.- Egy próbautazást csináltak, amin főleg azt figyelték meg, hogy helyes tarifát al- kalmaz-e. A taxiórát szinte már mindegyikünknek kötelező bekapcsolni, olyan ez, mint egy pénztárgép a boltban. Méri mikor indultál, mikor érkeztél és a megtett kilométerek számát is.- Ez az ellenőrzés most tréfásan végződött, mert az egyik fogyasztóvédő az iratait a taxiban felejtette. A kollégám, miután észrevette, visz- szavitte neki a felügyelőségre - mesélte érdeklődésünkre S. Sándor taxisofőr. ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER kasszába ütöttük be a tételeket, akkor lépett be egy hölgy, akin látszott, hogy nincs még 18 éves. Ekkor a kiszolgálónk résen volt, leállította a tranzakciót és elkérte a személyi igazolványát.- Miután kiderült, hogy a lány még fiatalkorú, kiküldte az üzletből. Nálunk, hála az égnek, mindent rendben találtak, de hallottunk olyan trafikról is, amit 30 napra bezártak - mesélte egy helyi trafik vezetője. Nehéz megállapítani a korukat Az egyik belvárosi kocsma pultosa úgy látja, hogy csak a bírságolásra megy ki az egész. - A mi vendéglátóhelyünkön is volt ellenőrzés. Az ellenőrök itt is bejöttek előre, rendeltek, és elkezdtek beszélgetni. Utána lépett be egy fiatalkorú vásárló, aki mint kiderült, az ő beépített emberük volt. Mindig kérünk személyi igazolványt, ha valaki szeszes italt vásárol, néha azonban képtelenség megállapítani, hogy az illető elmúlt-e már 18 éves, vagy nem.- A lányoknál mindig nagyon erős a smink, a fiúk pedig magasak és általában rendelkeznek némi arcszőrzettel is. Mindig határozottan kérnek, ezért is dől be sok vendéglátóhely ennek a trükknek. Rengeteg kocsmáról tudunk, ahol kiszolgálják őket. Ha nem akarunk bírságot, akkor nincs mese, személyit kell kérni. km-tp Nem küszöbölhető ki teljesen a fertőzés Új munkahelyek a Coloplastnál Budapest. Bővíti magyar- országi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszter- elnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfőn. A beruházással összesen 701 új munkahely jön létre, 426 a nyírbátori, 275 pedig a tatabányai Coloplast-gyárban. A beruházás több mint 21 milliárd forint értékű, amelyhez a kormány kétmilliárdot adott. Allan Rasmussen kifejtette: a dán központú Co- loplastnak világszerte több mint 8 ezer dolgozója van, a Magyarországon 2001 óta jelen lévő cég 2200 munkavállalót foglalkoztat. A hétfői bejelentésen jelen lévő Szabolcs megyei MSZP-s országgyűlési képviselőnek, dr. Veres Jánosnak külön köszönetét' mondott Orbán Viktor. mti Minden szükséges intézkedést megtettek a to- vábbfertőzés megakadályozása érdekében. KOCSORD, ópályi. Ahogy az első oldalon megírtuk, a megye két településén, Kocsor- don és Ópályiban is találtak Hepatitis-A-val fertőzött családot. Dr. Guti Éva ópályi házi gyermekorvos elmondta: 15 év alatt ez a harmadik ilyen eset a településen, sajnos teljesen kiküszöbölni nem lehet.- Az iskolában és az óvodáA fertőző májgyulladás (hepatitis A fertőzés) a világon mindenhol előfordul. DR. MAGYAR VERONIKA ban is megtörtént a fertőtlenítés, a gyerekek kézmosására fokozott figyelmet fordítanak, így nem számítunk arra, hogy több betegünk lesz. Szervezik a védőoltásokat A Hepatitis-A vírus a beteg vagy tünetmentes fertőzött személy székletével terjed, azaz, ha valaki vécézés után nem mos kezet, terjesztheti kézfogással, vagy akkor is, ha piszkos kézzel megfog tárgyakat, élelmiszereket. Leggyakrabban a rossz szociális körülmények között élők köréből indul, lappangási ideje 28-30 nap. A betegség megelőzésében alapvető fontosságú az általános higiénés rendszabályok betartása, ezen belül a legfontosabb a kézmosás.- A fertőző májgyulladás (hepatitis A fertőzés) a viláA megelőzésben a legfontosabb a kézmosás illusztráció: ékn-archIv gon mindenhol előfordul. Amennyiben a megbetegedések halmozódása előfordul, akkor járási hivatalok Járási Népegészségügyi Intézetei végzik a betegek járványügyi kivizsgálását, és a megbetegedettek környezetében a betegség továbbterjedésének megelőzése céljából szervezik meg a védőoltásokat - tudtuk meg a megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervétől. Dr. Magyar Veronika megyei tisztifőorvos megjegyezte: a háziorvosi szolgálat feladata a lakosság egészségi állapotának folyamatos figyelemmel kísérése és a megfelelő egészségügyi ellátás biztosítása. Az oktatási intézmények a népegészségügyi hatóság szakmai útmutatása, irányítása szerint teszik meg a szükséges intézkedéseket. KM-BM Nézőpont Tamavölg) Gergely Mérnek és kérnek Nem tudom, hány iskolás gyerek agytekervényében fordult meg az a vad ötlet, hogy ő bizony fogyasztóvédő lesz, ha megnő. Mert az enyémben bizonyosan nem. Már egy ideje benőtt a fejem lágya, de még most sem látom úgy, hogy az álomszakmák között szerepelne ez a foglalkozás. Összeráncolt szemöldökök és szúrós tekintetek kereszttüzében mérnek és kérnek, anélkül, hogy bármi rosszat is akarnának. Hisz a nevükben is benne van: a fogyasztók érdekeit igyekeznek védeni, ami a mai világban nem könnyű, amikor a gagyibbnál gagyibb cuccok árasztják el a nagyáruházak polcait, legyen szó műszaki cikkről, ruházati termékről vagy élelmiszerről. Sokáig úgy gondoltam, hogy ebben a szakmában az egyes ünnepek (karácsony, húsvét) köré összpontosul főként a nagyüzem, ám egy fogyasztóvédelmi felügyelővel (mert hivatalosan így hívják őket) folytatott beszélgetés alkalmával kiderült: ők bizony nap mint nap güriznek a vásárlók érdekeiért, hiszen hivatalból utána kell járniuk minden egyes, a felügyelőséghez beérkező panasznak, jöjjön az két sarokról arrébb, vagy éppen a beregi régióból. „Kevesen vagyunk és rengeteg a munka” - hangzott a már említett úriember szájából. „Nem ritka az, amikor a vidéki kistelepülés egyik boltosa felnyomja a helyi konkurenciát, mint az utóbb kiderül, valami mondvacsinált indokkal. Ám nekünk akkor is ki kell mennünk és utánajárnunk az esetnek, ha már előre érezzük, hogy itt valami nem kóser”- mesélte a fogyasztóvédelmi felügyelő. Egy szó mint száz: nem egy hálás szakma az övék, ám a köz érdekében végzett lelkiismeretes munkájuk számomra vitathatatlan. gergely.tarnavolgyi@inform.hu Kelet kvíz Hogyan szokták emlegetni Nyíregyházát? a) Almaország fővárosa b) Szilvaország fővárosa c) Barackváros d) A szőlő hazája A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Egyetért azzal, hogy 18 év alattiak is csatlakoznak a fogyasztóvédelmi ellenőrökhöz? KOCKA ZOLTÁNNÉ: Be akarják csapni a boltosokat. DUDÁS GABRIELLA: Csak a munkájukat végzik. BALOGH ANNAMÁRIA: DR. SZABADOS TIBOR- Csatlakoznék egy ilyen NÉ: Nem tartom etikus ellenőrzéshez. módszernek. LEJTHI ERIKA Muszáj BOR PÉTER: Sok he- valahogy kivizsgálniuk lyen Így is kiszolgálják ezeket az eseteket. őket.- Hasznos, de nem egy elegáns eljárás. Ezekkel a trükkökkel csak be akarják csapni a boltosokat - mondta Kocka Zoltánná. Balogh Annamária már elmúlt 18 éves, de ha még nem töltötte volna be, csatlakozna egy ilyen ellenőrzéshez. - Ha azonban olyan embert választanak, aki sokkal idősebbnek tűnik a koránál, azt nem tartom tisztességes lépésnek. Dr. Szabados Tiborné szintén nem tartja etikusnak ezt a módszert. - A NAV-tól kezdve minden ellenőr alkalmaz hasonló megtévesztéseket, lehetne ezt sokkal tisztességesebben is csinálni.- Csak a munkájukat végzik, így én egyetértek vele. Tőlem is mindig elkérik a személyi igazolványomat, mivel nem nézek ki 18 évesnek, de már megszoktam - válaszolta Dudás Gabriella. - Én helyeslem ezt a módszert, valahogy muszáj letesztelniük, hogy betartják-e a szabályokat, és ezt másképp nem lehet. A büntetés után megtanulják, hogy nem szolgálnak ki 18 éven aluliakat - fejtette ki Lejthi Erika. Bor Péter szerint hiába az ellenőrzés, sok helyen látja, hogy kiszolgálják a fiatalkorúakat. - Pozitívum, hogy ezt vissza akarják szorítani a vizsgálatokkal, de aki hozzá akar jutni cigihez vagy alkoholhoz, az úgy is beszerzi valahonnan. km-tp ■ Vannak még tanúk Klein Éva: Vannak még tanúk című könyvét hétfőn mutatták be a megyei könyvtárban. fotó: sipeki Péter Háttér 3