Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-12 / 213. szám

FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2013. SZEPTEMBER 12. Felhős, hűvös 20°C idő várható, kisebb zápo­rokkal. REGGEL DÉLBEN ESTE t Vigyázz rám is! Tóth Melinda Eszter, Nyíregyháza Vigyázzunk a gyerekekre! A Jósa András Oktatókórház területén 14,5 milliárd forintból megépülő, 27 ezer négyzetméteres, három összekapcsolt épületrészből álló tömbkórház beruházás kivitele­zési munkálatai a régi - képünkön a volt belgyógyászat - épületek bontásával folytatódnak. fotó: racskó tibor A rend őrei az iskolákban Száz bűnmegelőzési tanácsadó és több mint 2200 iskolarendőr kezdi meg a tanévet szeptemberben. CSENGER, TISZADOB. Szeptem­ber közepétől az öt éve mű­ködő Iskolarendőr-program mellett bevezetik az iskolai Ismét csökken a benzin ára bűnmegelőzési hálózatot, 200 középfokú oktatási intéz­ményben, száz bűnmegelőzési tanácsadóval. Ők az iskola­rendőrökkel és a polgárőrség­gel együttműködve elsősor­ban ifjúságvédelmi feladatokat látnak majd el. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoz­tatása szerint a rendőrtisztek a 60 órás képzésen elsajátították a szükséges jogi ismereteket, a fiatalkorúakkal kapcsolatos büntető- és szabálysértési el­járási szabályokat, illetve pe­dagógiai, konfliktuskezelési és kábítószer-prevenciós ismere­teket is tanultak. Munkájukat a tankerületekkel egyeztetett éves munkaterv alapján, az iskolák vezetőivel együttmű­ködve látják el, országszerte mintegy 200 intézményben. Részt vehetnek osztályfőnöki órán, de akár szülői értekez­leten is, a gyermek és ifjúság- védelmi feladatok ellátásán kí­vül támogatják a már működő rendőrségi iskolaprogramokat is. Szerettük volna megtud­ni, megyénkben mely iskolák érintettek, de nem jártunk si­kerrel. /3. KM A koraszülöttek „aranyórája” Ketet-Magyarofszág www.s20n.hy 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 nyíregyháza. Bruttó öt forint­tal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mól pénteken, a gázolaj ára nem változik. MTI A folyamatos csökke­nés mellett jelenleg a megyében 11 százalék körül van a koraszülé­sek aránya. nyíregyháza. Lapunk tegnapi számában a koraszülöttek túl­élési esélyeiről beszélt a nyír­egyházi Jósa András Oktató­kórház gyermekosztályának vezető főorvosa. Dr. Dicső Ferenc azzal zárta a beszélge­Ragadj ecsetet! A Magyar Reumabetegek Egyesületének kezdemé­nyezésére indult kampány célja, hogy az ország nyolc városában a sokízületi gyul­ladással kezelt betegek, az orvosok és a nővérek meg­fessenek egy 60 négyzetmé­teres képeslapot. Az alkotás második darabja Nyíregyhá­zán, a Jósa András Oktató­kórház sebészeti tömbjében készült el szerdán, FOTÓ: RACSKÓ TIBOR tést, hogy a koraszülötteknél kimarad a terhességnek az az utolsó harmada, amikor az anyáktól megkapják a ba­bák azokat a védőanyagokat, amelyek az életük első hat hónapjában védelmet nyújta­nak számukra. Megdőlt elmélet Joggal vetődik fel a kérdés, mi okozza a koraszülést? Erre kerestük a választ dr. Pap Károllyal, a szülészet-nőgyó­gyászati osztály osztályvezető főorvosával. Magyarországon és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindig magas volt, a folyamatos csökkenés mel­lett jelenleg a megyében 11 százalék körül van a koraszü­lések aránya. Évtizedekkel ez­előtt, amikor hazánkban még negyedmillió küretet végez­tek, úgy vélték, a meggyen­gült méhfal az egyik oka a magas koraszülési aránynak, mára ez megdőlt. /3. km Csúcs ez a dugó! A forgalmi rend átmeneti változása miatt reggelente hatalmas a dugó a nyíregy­házi Kossuth utcán. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Gazdagságot teremtettek nagyar. Hosszú időn keresztül máshol éltem, de szatmáriként mindig visszahúzott a szívem. 2000-ben pedig, amikor a mil­lenniumi ünnepséget segítet­tem megszervezni Nagyarban, mélyebben beleástam magam a falu és a környék történe­tébe. Ekkor ismertem meg a Luby család történetét és tud­tam, hogy érdemes mindazt az ismeretanyagot, amit a levél­tárakból, múzeumokból kihá­moztam, másoknak is elmon­danom. Többek között azért, mert egy olyan családot ismer­tem meg, akik az itteni életük alatt hallatlan gazdagságot te­remtettek nekünk - mondja dr. Kiss Kálmán, a Luby Társaság társaság alelnöke, aki a felada­taikról is beszélt. /14. km Helft NAPLÓ LXX. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT Egyetértek az iskola­rendőri jelenlétté bár nálunk nincs erre szükség. 4 RÉVÉSZ ENIKŐ 3. OLDAL JMU Yvett szerint remek ötlet a Kelet- .Hűségkártya. Bontanak, majd építenek

Next

/
Thumbnails
Contents