Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-12 / 213. szám
2013. SZEPTEMBER 12.. CSÜTÖRTÖK KELET Jegyzet A könnyen elfelejtett T-betűk! A tolatólámpa felvillant, jelezve, hogy az autóval szeretnének kitolatni a parkolóból. A szürke Suzuki lassított és udvariasan megvárta, míg közlekedőtársa hátra indul, és kiáll. Nem sokkal később ismét megállt a szürke, vezetője intett a gyalog- átkelőhely melletti járdán tétovázó hölgynek, hogy nyugodtan átkelhet a zebrán. Milyen idilli helyzetképek a napi közlekedésből! Valóban azok, ám a bizonyos szürke Suzukin nagy T-betű jelezte, hogy tanulóvezetőről van szó, ráadásul az anyósülésen ott ült az oktató is. Hamar jött a napi valóság! Pár utcával odébb a reggeli csúcsforgalomban igyekvők ész nélkül sorolnak be a sávokba, a már régóta piros jelzés ellenére behajtanak a kereszteződésbe, pedig ott vesztegel a sor vége. Jönnek a dudálások, lehúzott ablakból a szitkozódások. Pedig egykoron mindenki úgy kezdte, mit az említett T-betűs autóban tanuló. Ifjú házasként a nej még gyakorta kap virágot, meglepetésként vacsorameghívást, aztán az évek múlásával mindez már csak nosztalgiázásra okot adó visszapillantás, a napi megpróbáltatások szép lassan megfojtják a romantikát. Hiába no, könnyedén elfeledjük ezeket a T-betűket. Pedig nem kellene... man@lnform.hu Mán László Emléktáblát állítottak Horn Gyulának Budapest. Domborműves emléktáblát állított a budapesti XIII. kerületi önkormányzat Horn Gyula egykori miniszterelnöknek, a városrész díszpolgárának. Az emléktáblát a volt kormányfő egykori lakóhelyén, az Újpest rakpart egyik házának falán helyezték el. Tóth József (MSZP) polgármester szavai szerint Horn Gyula egyenes, tiszta baloldali ember volt. mti Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció. Ez csaknem 40 éve a legalacsonyabb érték, ennél alacsonyabb inflációt utoljára 1974 júniusában mértek, akkor 1,2 százalék volt a fogyasztói árindex. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. „Az alacsonyabb rezsi húzza le az inflációt” Budapest. Elsősorban a rezsicsökkentésnek köszönhető a rekord alacsony mértékű infláció - mondta Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az inflációs adatok is azt mutatják, hogy a rezsicsökkentés következtében több pénz marad a magyar családoknál, amelyek így többet tudnak költeni - Németh Szilárd szerint. MTI Együtt-PM: átverés a rezsicsökkentés BUDAPEST. A rezsiköltségek csökkentése szemfényvesztés, egyszerű átverés, és az alacsony infláció is csak látszat - reagált az Együtt-PM szövetség a fideszes Németh Szilárd szerdai szavaira. Bajnai Gordon pártja szerint az elmúlt három évben sokkal nagyobb mértékben nőttek a családok terhei, mint amennyit „rezsihazugság címén a jó király nagy kegyesen visszaad”. mti Avatás FOTÓ: MTI MNB: mit mond a kormány? A jegybank odaállna a kabinet és a bankszövetség devizahiteleseket mentő programja mellé. BUDAPEST. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartási devizahitelekkel kapcsolatban várja a kormány javaslatát - mondta a jegybank szerdai sajtótájékoztatóján Matolcsy György, aki nem támogatná a devizahitelek egy lépésben történő átváltását. Ha a kormány támogatná Amennyiben a kabinet az MNB-hez fordul egy olyan javaslattal, amely élvezi a frakciószövetség és a kormány támogatását, az MNB kialakítja véleményét a devizahitelekkel kapcsolatban - fejtette ki. A jegybank álláspontja az ügyben három pilléren nyugszik: nem sérülhet egyetlen, a jegybanktörvényben megfogalmazott cél sem, így sem az árstabilitás, sem a pénzügyi stabilitás, sem a növekedés. Az MNB pénzügyi stabilitási szempontból minden olyan megoldást ellenezni fog, amely egyetlen pillanatra összpontosítja az összes terhet - jelentette ki. Az MNB elnöke hangsúlyozta: a jegybank kész arra, hogy a legszigorúbb pénzügyi stabilitási szabályok betartása mellett - felszabadítható devizatartalékából, a mindenkori piaci árfolyamon - a kormány és a bankszövetség közös programja mellé álljon. Plusz kétezer milliárd forint Hozzátette, a magyar gazdaság pénzügyi stabilitási szempontból akkor lesz rendben, ha a magyar gazdaságból kiveszik a devizahiteleket, ez szerinte minden szereplőnek érdeke. Matolcsy György arról is beszélt: kétezer milliárd forintos hitelkerettel folytatódik a növekedési hitelprogram (NHP). A jegybankelnök elmondta: a monetáris tanács értékelte a 2013 június eleje, augusztus vége között működő program tapasztalatait, és valameny- nyi értékelési kritérium szerint nagyon sikeresnek ítélte, ezért döntött a folytatásáról. Matolcsy György megjegyezte: a program sikerében szerepet játszott, hogy a jegybank, a hitelintézetek és az üzleti Matolcsy György szféra képviselői példásan együttműködtek. A programban 2014. december 31-éig, döntően változatlan feltételekkel 2000 milliárd forintos hitelkeret áll rendelkeFOTÓ: MTI, SOÓS LAJOS zésre az első szakaszban jóváhagyott 750 milliárd forinton felül. A keret nem léphető túl. A program második szakasza október l-jétől 500 milliárd forinttal nyílik meg. mti Novembertől téli közmunka Budapest. November elsején jndul a téli közmunkaprogram, amelybe a kormány 200 ezer embert szeretne bevonni, ebből too ezer ember képzést kap majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Czomba Sándor jelezte: a téli közmunkaprogram április 30- áig tart majd. MTI A tárcavezető fontolóra vesz BUDAPEST. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a jövőbeli trafikpályázatok kiírásakor fontolóra veszi az ombudsmannak a bírálati szempontok pontosítására vonatkozó javaslatát - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Az ombudsman nem találta alaptörvény-ellenesnek a pályázatot. Megállapította ugyanakkor, hogy a trafikok koncessziós jogának elnyerésére kiírt pályázat és pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, mti ■ Biztosnak jelölve Az alapvető jogok biztosának jelölt Székely László beszél meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén. fotó: mti, beliczay lAszló Nem lelkesíti a híveket ez a megállapodás BUDAPEST. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az MSZP es az Együtt-PM szimpatizánsai sem lelkesednek a két párt megállapodásáért. Előbbiek harmada, utóbbiak fele reménykedik emiatt jobb választási esélyekben. A Fidesz-KDNP továbbra is jelentős előnnyel vezeti a pártok népszerűségi listáját. A szeptember első napjaiban ezer felnőtt megkérdezésével végzett felmérés szerint az MSZP és az Együtt-PM megállapodásának híre pozitív fordulat a 11 hónapig húzódó civakodás után, ám a megkérdezettek 42 százaléka nem értesült róla, és a két párt táborában is várat magára az együttműködés magyarázata, annak kommunikációja egyelőre sikertelen. Az Együtt- PM szimpatizánsainak 35, az MSZP-szavazóknak mindössze 22 százaléka tudja pontosan, hogy a két párt külön listával és koordinált jelöltállítással méreti meg magát a választáson. MTI Devizaárfolyam (2013.09.11)' PÉNZNEM árfolyam változás Euró 299,03 -0,72 USA dollár 225,29 -0,92 Svájci frank 241,18 -1,09 Angol font 355,69 +0,31 Román lej 66,87 -0,22 Ukrán hrivnya 27,59 -0,09 Horvátkuna 39,41 -0,12 Lengyel zloty 70,53 +0,23 L. gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Lizák Alex, Nyíregyháza Vigyázz rám is! Hol lakjon a hajléktalan? Az önkormányzatokra bízná a törvény ennek az eldöntését. Budapest. A kormány célja nem egy élethelyzet, a hajléktalanság büntetése, azonban a hajléktalanság, mint élethelyzet nem ok arra, hogy megnehezítsék a többi, nem hajléktalan ember életét - jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) államtitkára a szabálysértési törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában szerdán, az Országgyűlésben. « Jogellenessé nyilvánítva Expozéjában az államtitkár leszögezte: éppen ezért a törvényjavaslat az önkormányzatoknak lehetőséget teremt arra, hogy a közterület meghatározott részein - a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében - az életvitelszerű tartózkodást jogellenessé nyilváníthassa. Először: felszólítás A törvényjavaslat szerint az első alkalommal csak felszólítással élhet a hatóság. Ugyanakkor, ha valaki a rendőrség, a járási hivatal arra felhatalmazott ügyintézője, a közterületfelügyelő, az erdészeti hatóság arra felhatalmazott ügyintézője, a halászati őr vagy a mezőőr felkérése ellenére nem hagyja el a kijelölt területet, az szabálysértést követ el, ez pedig feljelentést von maga után. Súlyosabban minősül a szabálysértés, ha az elkövetés időpontját megelőző hat hónapon belül már két alkalommal történt jogerős elmarasztalás ugyanezenszabálysértés miatt. Ebben az esetben a szabálysértés elzárással is büntethető. A törvényjavaslat emellett szintén elzárással büntetné azokat is, akik a tulajdonos hozzájárulása nélkül építményt emelnek. „Fontos kiemelni, hogy a javaslat célja nem a büntetés, hanem az, hogy a jogszabályokat mindenki betartsa” - tette hozzá az államtitkár. Büntetési sorrend Kontrát Károly kiemelte, először a releváns intézkedések, illetve a közérdekű munka alkalmazásával kell szankcionálni a szabálysértést. mti *» Csak gyakorlat: magyarok Szarajevóban A magyar EUFOR-kontingens 13. váltásának katonái személyi átvizsgálás gyakorlásával készülnek a Quick Response 2. gyakorlatra a szarajevói Camp Butmir táborban. fotó: mti, koszticsák sz. ■uonmoiBzAi I Vigyázzunk a gyerekekre!