Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-27 / 199. szám

2013. AUGUSZTUS 27„ KEDD KELET Csalóka képet fest a Robotzsaru A bűnözők a térkép alapján csak harminc nappal később értesülhetnek arról, hogy nyomozás folyik ellenük illusztráció: thinkstock Szabolcs-Szatmár- Bereg megye fertőzött­nek számít a bűnügyi térképen. nyíregyháza. Az origo.hu gór­cső alá vette a 2013-as országos bűnügyi térképeket. Sajnos, nem túl előnyös színben tű­nik fel megyénk: „Korábban még egyértelműen Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megye volt a leginkább fertőzött az összes bűncselekményt figye­lembe véve, az idén viszont rossz lett a helyzet Hevesben, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben is. Messze áll a valóságtól A legveszélyesebb kate*góriá- ba már egy sor járás tartozik: a januári hét helyett összesen huszonhét - köztük a nyírbá­tori és a tiszavasvári is... Bár több megyében romlott, nem pedig javult a helyzet, alap­vetően ma is a keleti megyék járnak élen az erőszakos bűn­A fertőzöttsé- gi térképek az összehasonlítást segítik. ORFK SAJTÓÜGYELET cselekményekben, éppúgy, mint januárban: a íegrosszabb a helyzet Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében.” Megkértük a rendőrség ille­tékesét, hogy kommentálják az összeállítást, az ORFK saj- tóügyelete ekképpen reagált:- A bűnügyi térkép mindig az adott időszakban az ország­ban elkövetett bűncselekmé­nyek átlagához viszonyítja a megyék vagy járások helyze­tét, emiatt lehetséges, hogy egy terület nem azért kap sötétebb színt, mert romlott ott a bűnügyi helyzet, hanem azért, mert máshol javult.- A rendőrség statisztikája, a Robotzsaru, amin a nyilvá­nos bűnügyi térképek is ala­pulnak, a különféle ügyekben elindult eljárásokat mutatja. Bár ez sokkal valószerűbb ké­pet ad, mint a korábban elér­hető adatok (az ENYÜBS nevű statisztika), de a valóságtól még mindig messze áll. Rész­ben azért, mert mire az eljárá­sok elindulnak, hosszú idő is eltelhet a bűncselekmény el­követésétől számítva (előfor­dulhat, hogy egy gyilkosság­ra csak évekkel később derül fény). A júliusban hatályba lé­pett új büntető törvénykönyv miatt megváltozott a bűnügyi statisztika rendszere, ami megneheziti a korábbi adatok mostanival való összevetését. Részletes keresés- A bűnügyi térkép számtalan tényezőtől függő, ezért a szub­jektív biztonságérzettel szem­ben képes megmondani, hogy valójában mennyire veszélyes egy-egy környék. A bűnügyi térkép (amely korábban is létezett, de kívülálló nem te­kinthetett bele az adatbázisba, csak a rendőrök) nem a lezárt ügyeket mutatja, hanem azo­kat, amelyekben nyomozás indult. Lehet benne keresni megyére, járásra, városra, de még utcára is; le lehet hívni harminc nap adatait, de egy év összesítését is. A rendszer au­tomatikusan a lekérdezéshez képest harminc nappal koráb­bi helyzetet mutatja, mert a rendőrök nem szeretnék, ha a bűnözők a bűnügyi térképet böngészve túl korán értesül­nének arról, hogy nyomozás indult-e ellenük.- Kétféle térképet kínál a rendszer: a ponttérképek megmutatják, hogy egy adott területen hol és hányszor tör­téntek különféle bűncselek­mények, az úgynevezett fer- tőzöttségi térképek pedig az összehasonlítást segítik, tehát kiderül belőlük, hogy egyik vagy másik kisebb-nagyobb terület biztonságosabb-e a másiknál; hogy a bűncselek­ményekkel való „fertőzöttsé- ge” az átlaghoz képest magas vagy alacsony. km Szigorú szabályok kötik a fegyvertartókat A szakboltokban minden kérdésre válaszolnak fotó: racskó tibor „Legális keretek között is lehet légpuskával ’ célba.” nyíregyháza. Lapunk infor­mációi szerint a hétvégén egy nőt légfegyver sebesített meg, kórházi ellátásra volt szüksé­ge. A megyei rendőr-főkapi­tányság kommunikációs szol­gálata bővebb tájékoztatást későbbre ígért, egyelőre még vizsgálják az eset körülmé­nyeit. Nem lehet csak úgy lövöldözni Az érvényben lévő, a légpus­kával kapcsolatos szabályo­zásról Plavecz János megyei fővadásztól érdeklődtünk, aki kategorikusan kijelentette: a 7,5 joulenál nagyobb torkolati A kizárólag 7,5 joule vagy ennél kisebb cső- torkolati energiájú tűzfegyvert, a légfegyvert, a festéklövő fegyvert, a gáz- és riasztófegy­vert a hozzá tartozó lövedékektől, tölténytől elkülönítve, jól zárható helyen úgy kell tárolni, hogy ahhoz illetéktelen személyek ne férjenek hozzá. ________________________ Á kizárólag 7,5 joule vagy ennél kisebb csőtorkolati energiájú tűzfegyveren, légfegyveren, festéklövő fegyveren, gáz- és riasztófegyveren olyan változtatás nem végezhető, amely annak csőtorkolati telje­sítményét megnövelné, illetve azt a fegyver jellegének megváltoztatásával lőfegyverré alakítaná át. _____________ ____ A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy csak cselekvőképes, nagykorú energiával bíró légpuska már lőfegyvernek számít, azaz en­gedélyköteles. személy felügyelete mellett használhat festéklövő fegyvert, légfegyvert. _________ A kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú tűzfegyver, festéklövő fegyver, légfegyver lőtéren (pincelőtéren, szobai lőtéren), céllövöldében, bekerített magánterületen, a fegyver használatára vonatkozó biztonsági előírások betartása mellett, kizárólag sportlövészetre vagy céllövészetre használható._______________ Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú légfegyver, számszeríj, szigonypuska közterületen, nyilvános helyen - ideértve az ott lévő járművek belső tereit is-, közforgalmú közlekedési eszközön csak zárt tárolóeszközben birtokolható.- Fegyvertartási engedély nélkül csak az ennél alacso­nyabb torkolati energiával rendelkező légfegyvert le­het használni, de azt is csak a jogszabályok betartásával, azaz nem lehet csak úgy lövöl­dözni a kertünkben verebekre vagy békákra, a puskát csak zárt helyen használhatjuk, mondjuk a pincékben kialakí­tott lőtéren, ahol nem okozha­tunk a környezetünkben kárt. Plavecz János kiemelte: va­dászterületen sem használ­hatunk csak úgy légpuskát, itt. a vadőr intézkedhet, más esetben a rendőrség tesz fel­jelentést a bíróságon - közölte a szakember, aki hozzátette: léteznek a polgári lövészegy­letek, ahol legális keretek közt lehet légpuskával célba lőni.- A nyíregyházi Harmónia Vadászboltban több típusú légfegyverből választhat a vásárló - tájékoztatta lapun­kat a nyolc éve az üzletben dolgozó egyik eladó, aki nyomban leszögezte: termé­szetesen minden fegyvert bevizsgáltatnak a fővárosi Polgári Kézilőfegyver- és Lő­szervizsgáló Kft.-nél azért, hogy azok az érvényes jogsza­bálynak megfeleljenek. Lebutított légpuskák- A légfegyvereink 28 ezer fo­rintnál kezdődnek, általában a tavaszi és a nyári hónapokban fogy több belőlük. Tizennyolc éven aluliak nem vásárolhat­nak ilyet, ezt mi szigorúan be is tartjuk. A légpuskák egyéb­ként gyárilag többet tudnak, j mint a magyar jogszabályban rögzített 7,5 joule torkolati energia, így azokat „lebutít­va” árusítjuk. A fegyverhez jár egy magyar nyelvű használati utasítás is, nekünk nem fel­adatunk külön tájékoztatást adni a használatról - közölte a vadászbolt dolgozója, km-tg Több százmilliós fejlesztés indul nyíregyháza. Négyszázmillió forintos beruházással fejlesz­tik Nyíregyháza csapadékvíz­rendszerét. A munkálatokkal az esővíz elvezetését és annak tárolását oldják meg, a ko­rábbinál nagyobb kapacitású rendszeren. Egy záportározót is kialakítanak, ami a csúcsvi­zek tárolására szolgál, és egy 200 köbméteres vasbeton tar­tályt is elhelyeznek, az ebben felhalmozott csapadékvíz úttakarításra vagy öntözésre szolgál majd. Még az idén el­készül a teljes beruházás. Megváltozott a vasúti menetrend NYÍREGYHÁZA. Hétfőtől vissza­állt a vonatok közlekedésé­ben a megszokott közlekedé­si rend - közölte a Máv-Start. Hétfőtől lépett életbe az éves menetrend 3:as számú mó­dosítása, amely lehetőséget ad a vasúttársaságnak, hogy átvezesse a menetrendjébe az aktuális változásokat. A módosítások menetidő-csök­kenést, több vonatmegállítási helyet, és korábbi vagy ké­sőbbi indulási időket jelente­nek. Ez a Szolnok-Debrecen- Nyíregyháza-Záhony vonalat is érinti. Rosszul is elsülhet Általános iskola felső tagoza­tán volt szerencsém bele­kóstolni a sportlövészetbe, és nagyon ízlett. Lányként, biztonságos keretek között megismerkedni a fegyverek­kel, valódi kuriózum volt a számomra. Ennek már majd­nem tizenöt éve, de a mai napig emlékszem rá, hogy kell letörni a légpuska csövét, megtölteni, szinte érzem, ahogy a vállamhoz szorítom és rúg, amikor meghúzom a ravaszt. Néhány napja volt szerencsém egy nem mű­ködő, töltetlen légpuskát is kézben tartani. Körülbe­lül annyira volt veszélyes, mint egy vízipisztoly, mégis éreztem, ahogy emelkedik az adrenalin-szintem. Ha engem felnőtt fejjel ek­kora izgalommal töltött el egy működésképtelen fegyver, a fiatalabbakkal sem lehet ez másként. Nem kell azonban kölyöknek lenni ahhoz, hogy valaki meggondolatlanul, szakértelem nélkül és izgágán hadonásszon egy töltött pus- I kával. Valóban - bárki bárhol beszerezheti, töltényt is vásá­rolhat, amennyit csak a zsebe elbír, ésszerűség és hozzáértés nélkül viszont ugyanolyan ve­szélyes, ha nem veszélyesebb, mint egy égő gyutacsú ágyú csövébe bámulni. Nem gondolom, hogy nem lehet elejét venni a felesleges légfegyver-baleseteknek. Egy általam elképzelt világban az ilyen puskák és pisztolyok tartását, használatát enge­délyhez kötnék, csak felelős szervtől lehetne töltényt vásárolni, s minden fekete­kereskedőre a legmagasabb fokú büntetést szabnák ki, mert elsősorban az ő fele­lősségük, ha rossz kezekbe kerülnek az egy- és duplacsö- vűek. A szülőknek meg csak annyit: érdemes a fegyver­szekrényt kulcsra zárni, ha kedves a gyermek szeme [ világa, vagy szeretnék még zongorázni hallani. alexandra.csaki@inform.hu Kelet kvíz Hol rendeznek minden évben diófesztivált 2002 óta? a) Sonkád , b) Tiszakóród c) Milota d) Tiszabecs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. esetről, hogy valaki kedvére lövöldözött. Én szigorúan en­gedélyhez kötném a tartását, legyen névre szóló minden lő­fegyver, hogy az illetőt utána be lehessen azonosítani. - A légpuska és a légpisztoly is ve­szélyes, nem lehet bárki kezé­be adni. Én csak pszichológiai vizsgálat után engedélyezném a megvásárlását - válaszolta Miló Miklósné. Bartha József úgy gondolja, hogy a mai köz­állapotokat nézve nem ártana szigorítani a légfegyver tar­tást. - Ami önvédelmi eszköz, azt én mind engedélyhez köt­ném. Még egy gázspray is ma­radandó károsodásokat tud okozni, ha riem megfelelően használják. km-tp RUSZNÁK ATTILA: Csak a megvásárlását köt­ném engedélyhez. BUNYA PÉTERNÉ SZENDREI EMŐKE: Szi­gorítanám a tartását. JÓNÁS VIVIEN: A szülők felelőssége, ha a gyerek kezébe kerül. SZIKSZAI JÁNOS: Legyen névre szóló minden lőfegyverl MILÓ MIKLÓSNÉ Nem lehet bárki kezébe fegyvert adni. BARTHA JÓZSEF: Min­den önvédelmi eszközt engedélyhez kötnék.- A tartását nem, de a megvá­sárlását rendőrség által kiadott engedélyhez kötném. Vannak olyan légpuskák, amik komoly sérülést okozhatnak - mondta Rusznák Attila vadász. - Sajná­latos, hogy felelőtlen emberek kezébe jutnak ezek a lőfegy­verek, én szigorítanám a tar­tását - mondta Bunya Péterné Szendrei Emőke. Jónás Vivien szerint ez a szülők felelőssé­ge is. - Sokszor lehet hallani, hogy gyerekek kezébe kerül­nek ezek a fegyverek. Minden puska veszélyes, gondosab­ban kellene tárolni. Szikszai János felháborítónak tartja, hogy visszaélhetnek a lég­fegyverekkel. - Mindig lehet hallani a híradásokban olyan “ Mindenkinek becsengettek A Down Egyesület és a NyírPlaza közös szervezésében tartottak évnyitó rendezvényt „Mindenkinek becsengettek” címmel a hétvégén, melyen a hazaiakon kívül ukrán és román civil szerve­zetek is részt vettek. fotó: sipeki Péter Nézőpont É Csáki I Alexandra! Hatályos kormányrendelet a fegyverekről Megkérdeztük Ön engedélyhez kötné a légfegyvertartást?

Next

/
Thumbnails
Contents