Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-27 / 199. szám

2013. AUGUSZTUS 27.. KEDD Felülvizsgálják a pótbefizetést? A júliusi Kelet-vita egyik pillanata illusztráció: km-archi v Irodalmi délután a kávéházban nyíregyháza. Könyvbemu­tatót és zenés-táncos előadá­sokat ígér az érdeklődőknek a Borbányai Művelődési Ház Váci Mihály Irodalmi Kávéhá­za. Augusztus 29-én 16 órától Holló József (Ostoros) költő könyveivel ismerkedhetünk meg. „Ha néha visszaűznek Téged...” címmel örökzöld dal­lamokat ad elő az Egri Ezüstidő egyesület, majd mennyecske tánccal zárul a program a mű­velődési házban. km nyíregyháza. - Azzal, hogy Balog Zoltán emberierőforrás- miniszter bejelentette: kárté­rítést ad a kormány a romák ellen elkövetett gyilkosságso­rozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak, elhintette a békétlenség magvait egy eleve feszült társadalmi helyzetben - véli dr. Apáti István. A jobbikos honatya szerint vérlázító, érthetetlen és elfo­gadhatatlan ez a fajta kettős mérce, ráadásul feszültséget szít a magyar társadalom roma és nem roma származású tag­jai között. - A Jobbik alapvető­en egyetért az állami kártérítés ezen eszközével, de nem ilyen személyválogató módon. Vagy kapjon mindenki, vagy sen­ki - világnézettől, vallási vagy Mit várhatunk az új tanévtől? nyíregyháza. Idén ősszel is a közoktatás és iskolakezdés aktuális kérdéseit, problémáit veszi górcső alá a Szociálde­mokraták Baráti Köre Egye­sület „tanévnyitó” rendez­vénye. Augusztus 30-án 15 órától Horváth Péter, a Peda­gógus Szakszervezetek Köz­pontjának előadója ismerteti és kommentálja az új jogsza­bályokat és a nemzet napszá­mosait érintő sorskérdéseket a Szarvas utca 1-3. alatt, km faji hovatartozásától függetle­nül! Igazságtalan, ha a magyar kormány faji alapon fizet kár­térítést a bűncselekmények áldozatainak vagy hozzátarto­zóinak, bárkikről legyen szó!- Ha a romagyilkosságok ál­dozatainak fizetnek, a cigány­bűnözés áldozatainak miért nem? Miért nem számíthatnak ilyenfajta „tisztességes kárté­rítésre” például a megyénkben brutálisan agyonvert Szögi Lajos, a nyereségvágyból meg­gyilkolt Száméi Tibi bácsi, az Ópályiban pár kiló krumpliért agyonvert idős néni vagy a Piricsén halálra vert kocsmá- ros hozzátartozói? Ezekben az esetekben elkövetők voltak a cigányok, nem áldozatok! - mondta dr. Apáti István km-pi Újratárgyalja a májusi küldöttgyűlés napirendi pontjait csütörtökön a Nyíregyházi Lakásszö­vetkezet. nyíregyháza. A Lakszöv pót- befizetési eljárása kapcsán rendezett július 4-ei Kelet-vita és az 5200 háztartást érintő 10 ezer forintos befizetési kö­telezettség vonatkozásában megjelent számtalan cikk is közrejátszhat abban, hogy augusztus 29-én újabb kül­döttgyűlést hív össze a Nyír­egyházi Lakásszövetkezet a május 30-ai napirendi pontok újbóli megtárgyalása céljából. A meghívó tanúsága szerint a csütörtökön 17.30 órától, a Hotel Korona emeleti ren­dezvénytermében rendezett találkozón valamennyi lakás­szövetkezeti tag és nem tag tulajdonos tanácskozási joggal részt vehet. Napirendi pontok 1. A küldöttgyűlés levezető elnökének, jegy­zőkönyvvezetőiének és két jegyzőkönyv-hi­telesítőjének megválasztása (Előterjesztő: Szathmáry Imre ügyvezető elnök) 2. Az ügyvezető elnök beszámolója a La­kásszövetkezet 2012. évi gazdálkodásáról, vagyoni-pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, a 2013. évi tervről, a tisztségviselő (ügyve­zető elnök) tevékenységéről (Előterjesztő: Szathmáry Imre ügyvezető elnök) 3. A Lakásszövetkezet gazdálkodásának véleményezése az ügyvezető elnök éves beszámolója alapján, beszámoló a felügye­lő biztos tevékenységéről (Előterjesztő: Romanovits István felügyelő biztos) 4. Egyéb közérdekű kérdések Visszavonulót fújnak a dön­téshozók, és eltekintenek a nagy visszhangot kiváltó pót- befizetéstől? Hogyan alakult a pótdíjfizetési hajlandóság és a szövetkezet gazdasági mu­tatója június óta? - kerestük meg kérdéseinkkel Szathmáry Imre ügyvezető elnököt. Ezren már befizették a pénzt A Nyíregyházi Lakásszövet­kezet első embere elmond­ta: szó sincs, illetve szó sem lehet arról, hogy semmissé nyilvánítsák korábbi, gazda­sági kényszer és bölcs belátás szülte döntésüket, hiszen ez­zel a szövetkezet halálos íté­letét írnák alá. Az idő közben kialakult helyzet miatt, és a tagoktól érkezett előremuta­tó javaslatok alapján azonban újabb döntések meghozatala vált szükségessé. - Az élet a küldöttgyűlés májusi dönté­sének helyességét igazolta: a plusz befizetéseknek hála, az elmúlt 2 hónapban végre meg­állt a kintlévőségek növekedé­se (korábban 3 millió forinttal emelkedett havonta). Ez idáig több mint 1000 szövetkezeti tag fizette be az előírt kiegészí­tést, egyharmaduk egy rész­letben, a teljes összeget! Ha így folytatódna a tendencia, és a további pótbefizetések ré­vén a következő hónapokban sem nőne a lakásszövetkezet kintlévősége, jóval hamarabb és előnyösebb alkupozícióban tudnék likviditási kölcsönről tárgyalni a bankokkal - mond­ta az ügyvezető. Garanciát várnak a hezitálok- Sokan még kivárnak, a he­zitálok garanciát szeretnének kapni arra, amire szóban a Kelet-vitán is ígéretet tettem, nevezetesen, hogy a szövetke­zet pénzügyi egyensúlyának helyreállását követően a ha­táridőben befizetett összege­ket jóváírjuk, ha úgy tetszik, visszakapják a tagok. Ezt hiva­tott jogerős határozattal meg­erősíteni az új küldöttgyűlés.- Aki augusztus végéig maradéktalanul visszafizeti a fennálló hitelállományát, mentesül a 10 ezer forint pót- befizetés alól - írtuk a júniusi értesítőnkben. Nos, nem ke­vés háztartás mozgósította anyagi tartalékait, forrásait, így a 10 millió forintot is meg­haladta a „végtörlesztések” összege. Igaz, ez törlesztési fedezet, amelyet nem veszé­lyeztethet a likviditási prob­lémák orvoslása, valamennyit ez is segített.- A Nyíregyházi Lakásszö­vetkezet minden tagjának ki­postázzuk majd a csütörtöki küldöttgyűlésen született ha­tározatok teljes szövegét - tette hozzá Szathmáry Imre. KM-Pl Jobbik-sajtótájékoztató Kártérítés: vagy senkinek, vagy járjon mindenkinek! LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Csipke utcai 7 éves társasházban 3 szobás gázos, klí- más, igényes lakás tulajdonostól eladó. Tel.: 0620/355-8789. __________________________________677650 Nyíregyháza, Törzs utcán 2 szobás, 55 nm-es földszinti lakás tulajdo-. nőstől eladó. 30/559-2095. 678107 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Belvárosi söröző szept. 1-től kiadó. Alkalmas dohányboltnak is. Tel.: 0620/346-7956. 678024 GÉP, SZERSZÁM JCB3CX rakodok, nyitható kanál, kitoló gén összkerekes, lajta vetőgép, 32 soros, tárcsás, eladók. Érd. 0630/548-4542. 678iie MTZ 80-as és fixes pótkocsi eladó, Érd.: 0630/616-7456. AUTÓ Autóbontóba vásárolok keleti-nyu­gati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 672601 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Kihelyezett lassú jármű vizsgázta­ss szeptemberben Apagyon, Magyon. Összeírás Magy, Polgár- mesteri Hivatal aug. 30-án 16.00- tól. 70/3267-516. ___________678134 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY 100 mázsa tritikálé eladó,, vetésre is alkalmas. Nyíregyháza. Érd.: 30/ 3092-976. __________________678123 ÁLLAT Tojóhibridek, 28 hetesek, 700- 1100 Ft/ db, ingyenes szállítás. Érd.: 30/423-9072.__________678058 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak és kedves szomszédaimnak, akik DASKÓ ANDRÁS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló húgod és családja C7RŰ7A " ® J Hízott, magyar, fehér pecsenye kacsák, 3,5-4 kg-ak, 1500 Ft/ db áron szállítással eladók. Érd.: 30/ 744-6586. __________________677873 Közel ellős magyar tarka tehén eladó. Érd.: 0670/9431-103. __________________________________678239 Magyar tarka, friss fejős tehenek eladóak. I.ár.: 260 ill. 400eFt. Érd.: 70/203-8107. ______________678063 Rebró húshibrid vágócsirke a kész­let erejéig eladó. Vezséné, Baktaló- rántháza. Tel.: 0630/347-7018. __________________________________675137 Red (piros) Master előnevelt csirke oltva eladó. Nyírtura, Rákóczi u. 13. Tel.: 70/428-6010, 42/231-021. __________________________________678015 SÜLDŐK eladók, 45 kg súlyú.Kis- várda, Bolgár utca 17. 06-70-543- 6685________________________677932 Választási malacok és hízok eladók. Érd. 0620/9541-265. 677969 Vörös tojó hibridek kettős hasz- nositásúak aktív tojók 1250 Ft/ db szállítással eladók, Érd. 0620/993- 63 7 5 . 677849 Vörös tojójércék 2,5 kg-os, 1200 Ft/db és fehér magyar pecsenyekacsák 3,5 kg-os, 1500 Ft/db. Ingyenes szállítás. Érd.: 0630/9927-407. ____________678001 Vörös tollazatú 2 kg-ós szabadtar- tásos tojótyúkok eladók. 500 Ft/db. Kisvárda, Kereszt út 26. Érd.: 0645/405-523, 0630/9635-640. __________________678069 3 db 1 hetes, 7 db leválasztott borjú eladó. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092-976. ____________678127 NÖVÉNY Nemesbodza felvásárlás, helyszínről elszállítva, készpénz fizetés a hely­színen. 0670/581-5051. 678032 Étkezési almát felvásárolok I.osztá­lyú minőségben min. 10t mennyi­ségben (Gála Golden Topáz Pinova Redschiff stb.)06-70/4534198 __________________________________676677 Nagy mennyiségű csokros őszirózsa fehér, rózsaszín, lila színben eladó. Érd.: 0620/460­0027. _______________________678175 EGYÉB Lambéria _______1199 Ft/m?-ttii Kerítéselem 2Q0FtZdh-tól Hajópadló __ _ 1600 Ft/m;-től BRAMAC tetőléc _ _____9QFt/m iFenvS fűrészáru 55 OOP FtArü-tŐll Nyár és Akác tűzifa kapható, ingyen házhozszállítással. Érd.: 06/30- 254-11-24__________________678054 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁDELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása! Tel:20/ 415-80-98 672256 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roíetta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalma­zás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. MUNKAHELYET KÍNÁL Co hegesztőket,összeállító lakatosokat felveszünk Abdára szállást biztosítunk érd:06/70/ 942-8927 677758 Sörözőbe gyakorlattal rendelkező lányt keresek. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 40. Tél.: 0630/9450- 977. > ___________________678043 Szobafestőket, ácsokat, kőműveseket, hidegburkolókat ' (alvállalkozókat) FELVESZÜNK, AZONNALI KEZDÉSSEL. Érd.:30- 475-3726. 8.00-17.00 óráig. ___________678068 Túlélés? Egyedül nem megy ! Ha fuvarozó vagy csatlakozz hoz­zánk,segítünk! Ha túlélésnél is többet szeretnél? Fejlődhetsz velünk! Export-import, pót­kocsi,szerviz stb. biztosítva. Sínylődhetsz egyedül, de minek? Segélyhívószám : 30/994-6503, 30/510-02-12 678183 Villanyszerelő szakmunkást, gyakorlattal felveszünk. Nyíregyháziak előnyben. Telefon: 20/9364-215._______________678169 OKTATÁST VÁLLAL Gyakorlattal rendelkező varrónőket azonnal felveszünk. Érd.: 0630/ 7348-125.__________________677724 Nyíregyházi vegyi áru üzletünkbe női alkalmazottakat, boltvezetőket és árufeltöltőket felveszünk.Önéletrajz: e urokaiseroffice@gmail.com 678098 Ön tehergépkocsi-vezető? Munkát keres? Munkaközvetítés: 30/305- 5213 676825 Angol, német képzés indul. Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 677946 Olasz, spanyol képzés indul. Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 677957 Szeptember 2-án tűzvédelmi szak­vizsgát tartunk. Induló tanfolyamaink: munkavédelmi technikus, villámvédelmi felülvizsgáló, elsősegélynyújtó, tar­goncavezető.^) 504-642,15- 0001-07, www.tuzmegelozes.hu 678195 Szeptemberben eszperantó képzés indul szó.: 8.30-14.45. Big Ben Nyelviskola, Telefon: 42/400-813. Nysz: 01090-2009 677939 TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Győrtelek, Kocsord, Nagyecsed, Fábiánháza, Előtelek, Tiborszállás, Mérk, Vállaj, Géberjén, Fülpösdaróc, Tunyogmatolcs, Fehérgyarmat, Penyige, Mánd, Ököritófiilpös, Rápolt, Porcsalma, Tyúkod, Pátyod, Ura, Csengerújfalu, Csenger, Komlódtótfalu, Szamosangyalos, Szamostatárfalva, Szamosbecs, Csengersima, Csegöld, Császló, Gacsály, Rozsály, Zajta, Méhtelek, Garbolc, Nagyhódos, Kishódos, Tisztaberek, Jánkmajtis, Kisnamény, Darnó, Hermánszeg, Szamossályi, Szamosújlak, Gyügye, Cégénydányád, Kisszekeres, Vámosoroszi, Csaholc, Túrricse, Zsarolyán, Nagyszekeres, Nemesborzova településeken 2013. augusztus 28-án 09.00 órától 2013. augusztus 30-án 06.00 óráig meghirdetett gázszolgáltatási szünet elmarad! A Mátészalka, Ópályi, Nyírcsaholy, Nyírmeggyes, Hodász, Nyírkáta, Terem, Bátorliget, Nyírderzs, Nyírcsászári településeken meghirdetett gázszolgáltatási szünet csak a 100 m3/óra és afelett vételező felhasználókat érinti az alábbi időpontban: 2013. augusztus 28-án 09.00 órától 12.00 óráig A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. VEGYES Akác, alma, nyár, fenyő tűzifa 900 Ft-tól eladó kiszállítással! Tel.: 70/ 271-0736. 675869 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Nyíregyháza és körzetében ingyenes kiszállítással. 30/302­47 10 . 677723 Akác, tölgy, nyár, alma tűzifa eladó 900 Ft/q-tól. Kiszállítás megold- ható. 0630/536-9410. ______671583 Nyár, akác, alma tűzifa 1000 Ft/q- tól eladó, szállítás megoldható 20/ 448-6870,30/475-8989. 678031 Tollát, tolihagyatékát megveszem, hétvégén is. Tel.: 0620/311-8137. 678151 Akác, tölgy, nyár, alma tűzifa eladó 900 Ft/q-tól. Kiszállítás megold­ható. 0630/536-9410. ______671583 a m«— f INGYENES OKJ-S KÉPZÉSEK! Megújult szakokkal a régi helyen vár a Computer School!--------------------------------­-------------------------------------­Informatikai rendszergazda Logisztikai ügyintéző Szoftverfejlesztő Pénzügyi-számviteli ügyintéző Gazdasági informatikus Vám-, jövedéki és Műszaki informatikus termékdíj-ügyintéző Számítógép-szerelő, Szociális asszisztens ________-karbantartó Szociális szakgondozó Jelentkezés és további információk: Computer School Informatikai és Gazdasági Szakképző Iskola o Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Tel.: 42/500-462 jj E-mail: nyiregyhaza@computerschool.hu www.computerschool.hu ca _______________________________________________________________________ í fiivitted a derűt a fényt, a mpleggt .m-xPhmv ; s&p Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága szerettünk TÓTH ÁRPÁD temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban részvéttel osztoztak. Gyászoló családja 677929 tigáz-dso @ni 0 1 KELET

Next

/
Thumbnails
Contents