Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-03 / 153. szám
2013. JÚLIUS 3- SZERDA 9 Játékosaim mindent beleadtak, de a fejlődés hez minőség kell, az pedig sokba kerül. E szavakkal vezette fel az átigazolási idényt Brendan Rodgers, a Liverpool angol futballcsapatának menedzsere, előrevetítve a jelentősebb változásokat. ■ 2 Fonyó Károly, az MKB Veszprém frissen megválasztott elnöke a klub eddigi kitűnő igazolásai (Momir Ilics, Carlos Ruesga, Christian Zeitz) kapcsán megjegyezte: a holt idényben még két nagy bejelentése lesz a klubnak, ami nem feltétlenül a játékoskeret bővülésével lesz kapcsolatos. Bodnár távozik a Spartacustól LABDARÚGÁS. Kedden folytatódott a felkészülés a Nyíregyháza Spartacus NB Il-es fodcsapatánál. Lucsánszky Tamás vezetőedző megosztotta a keretet és két edzésen gyakoroltatta a játékosokat a Volán-pályán. Eldőlt, hogy Bodnár László nem folytatja a nyíregyháziaknál. A keret továbbra sem végleges, hiszen szerdán próbajátékosok érkeznek az együtteshez. Az ő sorsukról természetesen majd csak később dönt a szakmai vezetés. Pavlovi reflex: aláírt szerződés Az Egerben is megfordult Dusán Pavlov számit a kisvárdalak első nyári szerzeményének fotó: mán László Rendben a bátori nevezés, jöhet a csoportbeosztás Tíz-tizenkét új futballistát igazolna a Várda SE, a felkészülés kezdetére több próbajátékost is várnak. labdarúgás. Megvan a Várda SE első új szerzeménye! Az NB II-be jutott futballcsapathoz egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá Dusán Pavlov, a korábban Egerben is megfordult, legutóbb Putnokon futballozó szerb támadó. A 23 éves játékos is megkezdi a felkészülést jövő hétfőn az egycsoportos másodosztályba jutott csapattal. Mindenkit marasztalnak- Egyelőre több aláírt szerződésünk még nincs, viszont több kiszemeltünk is van, illetve olyan futballistánk, akivel szóbeli megállapodást kötöttünk - vázolta a helyzetet Révész Attila szakmai igazgató. - Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy a bajnokságot nyert csapat tagjai közül mindenkire igényt tartunk, többükkel egyeztettünk is, és szóban megegyeztünk. Meggyőződésem, hogy valamennyien nálunk folytatják majd a pályafutásukat. Mivel Lépten-nyo- mon azt tapasztalom, hogy példás az összefogás a városban. RÉVÉSZ ATTILA elég szűkös volt a keretünk, ezért legalább tíz-tizenkét játékost szeretnénk igazolni, így lehet húsz-huszonkét bevethető futballistánk. A jövő heti foglalkozásokra több próbajátékost várunk, velük kapcsolatosan elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy miként tudnak beilleszkedni a játékrendszerünkbe. Révész Attila meg is nevezte a jelöltjeit. Az első új szerzeményen, Pavlovon túl szóbeli megállapodást kötöttek a legutóbb szintén Putnokon futballozó, újpesti nevelésű Üveges Szabolccsal, csatlakozik a kerethez a három amatőr Európa-bajnokságot is megjárt nyírbátori labdarúgó, Kóka Róbert, Pálvölgyi Balázs és Lakatos László. A Honvéd akadémiájáról Kapacina Valér érkezik (kedden az ő ügyében is megegyezés született), a korábbi nyíregyházi és sényői futballista fia cseppet sem ismeretlen a megyében. Kapusposzton a Puskás Akadémiával NB Il-es bajnoki címet szerzett Czirjék Zoltán és/vagy a győri Nacsa Péter jelenthet erősítést. Miután az ősztől az NB Il-es csapatokban legalább egy huszonegy éven aluli játékosnak a pályán kell lennie, fiatal futballistákat is kell igazolni, így került a képbe a szombathelyi Nagy Bálint, valamint a kozármislenyi Fenyvesi Olivér, és ebbe a körbe tartozik az elmúlt bajnoki évet Ibrányban töltő két Nyírsuli-nevelés, Barzó Gergő továbbá Varga Attila is. Dosso és Perényl Is képben Nem meglepő, hogy Révész Attila látókörébe korábbi nyíregyházi játékosok bekerültek, így szó lehet az Aradon futballozó elefántcsontparti csatár, Sindou Dosso és a Németországban szereplő védő, Perényi Szabolcs Mihály megszerzéséről is. A Várda SE a DVSC-től is számíthat játékosokra. No, de miből futja majd az erősítésekre?- A kisvárdai önkormányzat növelte a támogatását, méghozzá a reméltnél nagyobb mértékben - így Révész Attila. - Emellett lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy példás az összefogás a városban, így a háttér adott lesz, bátran tervezhetünk. KM-BT LABDARÚGÁS. A keddi NB III- as ligaértekezleten pótolta nevezési hiányosságát a Nyírbátori FC (egy korábban beszkennelve eljuttatott dokumentumot kellett eredetiben prezentálni), így a megye egyetlen harmadosztályú klubja esetében elhárult az indulás akadálya a 3 csoportosra zsugorított mezőnyben. Miközben eldőlt, hogy az NB II-ben a Soproni VSE-vel töltötték fel a létszámot, addig egy osztállyal lentebb még nem teljes a mezőny, többeknek is pótolnivalójuk van, míg a kiesők vagy az osztályozót elvesztők közül a Dabast, a Csepelt, a Hajdú- böszörményt és a Körmendet is felkérték az indulásra. A teljes mezőny a hétvégére, a csoportbeosztás a jövő hétre várható. Mindhárom, tehát a Keleti, a Közép és a Nyugati csoportban is lesz két-két NB I-es ligacsapat, mivel keletről csak a DVSC nevezett tartalékgárdát, ezért várható, hogy valamelyik fővárosi egylet „fiókája” is a bátoriakkal kerül egy mezőnybe. Elhangzott még, hogy a bajnokság vegyes rendszerű lesz, tehát profi játékosokat is lehet foglalkoztatni, ezzel a lehetőséggel azonban az NYFC nem fog élni, mivel továbbra is amatőr szerződéseket köt a játékosaival. Tévés pénz nem lesz, ellenben a kilencven százalékos költségcsökkentés az NB III-as klubokat is érinti. A nyírbátoriak hétfőn kezdik a felkészülést, addig a játékoskeret is tovább formálódhat. KM-BT ■ Milan-tábor-most Angyalföldön A 2009-ben Nyíregyházán is bemutatkozott Milan Junior Camp focitábor ezúttal az angyalföldi sportközpontban ütött tanyát, a legkisebbekkel Daniele Panico edző foglalkozik. fotó: mti Síppal, stopperrel, majdani edzői ambíciókkal Mohácsi Máté tanácsait megszívlelték a kosarastábor résztvevői FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Savic újra itthon, csak Berényben kosárlabda. Korábbi nyíregyházi kosárlabdázókkal kapcsolatos hírek: a Zalaegerszegre igazolt center, Lekli József előbb a létszámgondokat enyhítendő tagja lett a magyar válogatott keretnek, majd Sztojan Ivkovics a végleges beválogatása mellett döntött. Kétéves franciaországi távoliét után a nyártól újra Magyarországon pattogtat Brane Savic. A Nyíregyházán két részletben öt esztendőt lehúzó szlovén irányító a Jászberényhez szerződött, így az NYKK és a Debrecen után a jászsági klub lesz a harmadik magyar csapata. km-bt Brane Savic újabb magyar klubban bűvölheti a labdát fotó: km-sport Mohácsi Máté számára fájó pont a válogatott, de legalább gond nélkül lezárhatta a vizsga- időszakot. kosárlabda. Ott ült egykori iskolája, az Apáczai gyakorló III. korcsoportos fiúcsapatának kispadján a diákolimpiái döntőben, majd az intézményben a Vajda Tamás edző által tartott nyári kosárlabdatáborban segédkezett. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Mohácsi Máténak, az élvonalbeli Marso-NYKK tavalyi szezonjában legjobb teljesítményt nyújtó kosarasának hosszabb távon is tervei vannak a sportággal. Ugyan 23 évesen még nem feltétlenül kell erre gondolnia, de felmerül: el.tudja majd magát képzelni edzőként is? Edzőképzés - középfokon- Vannak ilyen terveim, nem véletlen, hogy középfokú edzőképzésre is járok - mondta Mohácsi Máté. - Hozzáteszem, nagy szerepe van a tizenhárom éves öcsémnek abban, hogy részt vettem ezeken az eseményeken, hiszen Ármin is kosárlabdázik, tagja volt a diákolimpiái döntőben szereplő csapatnak, és ott volt a táborban is. Azt azért egyből leszűrtem, hogy nem olyan egyszerű az edzősködés, mint ahogy az kívülről látszik, de úgy érzem sikerült megtalálnom a hangot a kamaszodó tizenhárom-tizennégy éves srácokkal, akik fogékonyak voltak minden újra. Szerencsére nincs még olyan régen, amikor én is hasonló korú voltam, sok emlékem van pályafutásom azon időszakából, így talán könnyebben tudtam kezelni a felmerülő problémákat. Kívülről valóban úgy tűnt Mohácsi Máté, mint gyakorlott tréner, a nála lévő síp és stopper legalábbis erre utalt. Egy valamirevaló kosaras tart otthon ilyen tartozékokat?- Sípom azért van, mert korábban belekóstoltam a játék- vezetésbe is, stoppert pedig Vajda Tamástól kaptam - beszélt a kellékek beszerzéséről a bedobó. - A kosárlabdán belül elég sok szakterületbe belekóstoltam tehát, és nem elképzelhetetlen, hogy az ősztől az egyik korosztályos csapat trénereként is feltűnők majd. Éppenséggel lehetne más dolga is az alapszakasz harmadik legjobb magyar játékosának - joggal hihetnénk, hogy ilyen mutatókkal helye lenne a kosarasnak az újjászerveződött magyar válogatottban. Nincs kapcsolat a kapitánnyal- Sosem fogok kampányolni magamért, de aki látta az egész éves teljesítményemet és a mutatóimat, abban talán felmerült, hogy ott lenne a helyem a keretben, és bevallom őszintén, én is eljátszottam a gondolattal - így Mohácsi Máté. - Az is igaz, hogy a jelenlegi szövetségi kapitánnyal, Sztojan Ivkoviccsal nincs és nem is volt soha kapcsolatom, igazából eddig két szót sem váltottunk egymással, és a jelek szerint nem férek bele az elképzeléseibe. Sebaj, a történtek még inkább arra sarkallnak, hogy jövőre még jobb teljesítményt nyújtsak, olyat, hogy ne legyen megkérdőjelezhető a helyem a keretben. Minden rosszban van valamijó, a válogatott edzések hiányában a bedobó gond nélkül befejezhette a Debreceni Egyetemen folytatott joghallgató tanulmányai negyedik évfolyamát.- Valóban, különösebb gond nélkül abszolváltam az elmúlt fél évemet, szerencsére már rutinos vizsgázónak vallhatom magam, így a korábbi tapasztalatok is segítettek abban, hogy négyes körüli átlaggal zártam a vizsgaidőszakot - váltott témát az NYKK- hoz újabb egy évre szerződő kosaras. - Immár kijelenthető, hogy jövőre utolsó, azaz ötödéves hallgató leszek, és ha minden jól megy, egy év múlva már kezemben tarthatom a diplomámat. Ha végzek, akkor is a kosárlabdázás élvezi majd az elsőbbséget, idővel persze szóba jön majd a szakosodás, de nem egyből. Hiszen a pályán és edzőként is van még dolga a doktori cím várományosának... KM-BT