Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-03 / 153. szám
2013. JÚLIUS 3., SZERDA Hét szabolcsi férficsapat szerepelhet az NB ll-ben Lecsapnak a lehetőségre A Szabolcsi Sólymok ifjúsági játékosai is beszállhatnak a „nagyok" közé az OB IV. bajnoki mérkőzései során FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Kézilabda. Befejeződött a megyei kézilabda bajnokság. A nőknél a Fehérgyarmati VSE végzett az élen, ugyanakkor - ezt már hivatalos formában megerősítették - nem kíván indulni a magasabb osztályban. így az NB II-ben változatlanul két együttes képviseli a szabolcsi színeket, annyi módosítással: a Kisvárda társaságában rajtoló, a legutóbKOSÁRLABDA. A férfi NB II. Keleti csoportjának tabellájából kiderül, hogy a Nagykállói KE bi évadban Kállósemjén- Kölcsey DSE néven szereplő csapat immár Kölcsey DSE néven folytatja menetelését. A férfiaknál a Nyírsuli gárdája vívta ki a feljutást, ebből már kiderül: élni is kíván a lehetőséggel. Vagyis, az NB II. Észak-keleti csoportban immár hét Szabolcs megyei együttes küzdhet, ami az országban is egyedülálló. km a mezőny második felébe csúszott, és végül a kilencedik helyen zárta a küzdelmeket. A nyíregyházi székhelyű Szabolcsi Sólymok jégkorongcsapata felnőtt bajnokságban is megmutatja magát. jégkorong. Bármennyire meghökkentő, júliusban is tudnak témát szolgáltatni a téli sportban „utazó” Szabolcsi Sólymok. A Nyíregyházán székelő egyesület ugyanis hivatalos formában is jelezte: a következő bajnoki idényben indul a jégkorong OB IV-ben. Mielőtt bárki legyintene, hogy ennek milyen a jelentősége - nos nem árt figyelembe venni, a hoki meglehetősen mostoha helyzetét a nyírségi megye- székhelyen, ehhez képest meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a városban. Főként a fiatalok körében. A körülményekhez Igazodva Nem véletlen, hogy a Sólymok - terveik szerint - az ifjúsági együttes jeles tagjaival kiegészülve vállalják a szereplést a szövetség által kiírt legalacsonyabb bajnoki osztályban. A magyar vezérkar ugyanis Mezönymustra Az OB IV. csapatai A lehetséges ellenfelek: Debreceni JK, Pécs, ESMTK-Druck-Ker (Budapest), Hargitai Farkasok II (Budapest), Kazincbarcikai Ördögök, KMH Budapest, Kiskőrösi Katerinkák, Szigeti Bikák (Budapest), Viadukt SE (Budapest). szélesíteni kívánja a sportág küzdelemsorozatát, így az új évadban startoló kezdeményezés részeként például az OB Ill-ban is rajtolhatnak az érdeklődő csapatok. A szabolcsiak egyelőre megelégszenek a negyedosztállyal, a körülmények ugyanis ennyit engednek számukra. Legalábbis egyelőre... Új jégpálya épülhet- Az első évet mindenképpen tanulóévnek szánjuk, cél a fiatalok beépítése a csapatba, és stabil, ütőképes gárda kialakítása, kizárólag saját nevelésű játékosokból - közölte Kukucska György egyesületi elnök. - A hazai meccseinket Debrecenben és Kazincbarcikán fogjuk játszani, mivel Nyíregyházán nincs szabványos méretű, jégkorongra alkalmas jégfelület. A pályázat, jégpályaépítésre folyamatban van, ez ügyben tartanak tárgyalások az ön- kormányzattal. A pályázatot komoly szponzor támogatja, aki több mint nyolcvan százalékban hozzájárulhat a közel egymilliárd forintos beruházáshoz. A csarnok nem csak a jég szerelmeseit szolgálná ki, hanem multifunkcionális létesítményként működne, helyet adhatna sok egyéb rendezvénynek, sporteseménynek, akár a téli időszakban is. Elvégre léteznek már olyan borítások, melyekkel a jeget is be lehet „takarni” néhány óra alatt és akár teniszezni is lehet rajta. De addig marad az idegenbeli játék... Ehhez csak annyit: a jelen formájában alig néhány hónapig működő bujtosi jégpályára egy szezonban több mint 50 ezer jegyet adnak el - csak Miskolcon többet, de nem sokkal... KM-KT NB II. Keleti-csoport Férfiak, a végeredmény: 1. Miskolci EAFC ___________22 19 3 1901-1472 41 2. Békési SZSK____________22 18 ______4 2055-1508 40 3. Debreceni EAC __________22 18______4 : 1965-1524 40 4. Szerencs VSE ___________22 15 7 1956-1515 37 5. Ceglédi KE* . 22 16 6 1828-1466 37 ■6. Békéscsabai KK _________22 11 11 1611-1637 33 7. Debreceni EAC-Medikus 22 8 14 1658-1787 30 B. Grape Vitai SE Eger 22 8 14 1826-1992 30 9. Nagykállói KE 22 7 15 1689-1858 29 10. Hajdúhadházi KK ________22______7 15 1432-1835____29 11. Gyulai CoorKC __________22 4 18 1412-2076 26 12. MiskolciVSI 22 1 21 1203-1866 23 * egy büntetőpont levonva Megyei bajnokság Férfiak, a végeredmény;. _______ 1. Nyírsuli 18 16 - 2 491-331 32 2. Ópályi ______________18 7 - 11 387-398 14 3-Csenger _______________Í8 4 - 14 350-499 8 Nők, a végeredmény; __1........................................................................... 1. Fehérgyarmat 20 17 1 2 520-403 35 2. Tiszalök _________. ________20 14 2 4 528-401 30 3. Nyíregyházi FSE _____________20 8 2 10 479-478 18 4. Nyírbátor ___________________20 7___2 11 378-414 16 5. Mátészalkai MTK ___________20 5 I 14 444-528 JJ_ 6. NagykáUÓ 20, 3 4 13 374-499 10 Kilencedik helyen a Kalló Atlétika: A nyíregyházi országos junior és utánpótlás (U23) bajnokság dobogósai Távolugrás: 1. Baglyos Vivien (Miskolci VSI) 582,2. Fábri Anna (Nyírsuli) 577,3. Szabó Beatrix (Csepeli DAC) 565. _______.____________________ Hármasugrás: 1. Horváth Lotti (Keszthelyi VDSE) 11.98.2. Markov Anita (KSI SE) 11.24,3. Benke Renáta (Nyírsuli) 11.07, ______________ Súlylökés: l.Gyenes Anna (kecskeméti ARC) 13.57, 2. Banga Beatrix (Dobó SE) 12.92,3. Kajibás Dalma (NyfrsuU) 12.41. ______ Diszkoszvetés: 1. Kerekes Dóra (Nyírsuli) 45.32, 2. Banga Beatrix (Dobó SE) 43.20,3. Papp Anita (Maximus KSE Szentes) 40.06. __■ ___ Kalapácsvetés: 1. Banga Beatrix (Dobó SE) 59.87, 2. Molnár Boglárka (Veszprémi DAC) 56.35,3. Bándli Zita (Dobó SE) 45.69. _________ Gerelyhajítás: 1. Balázs Edit (Szolnoki MÁV SE) 43.24.2. Makány Lili (Kecskeméti ARC) 42.15,3. Balogh Eszter (Nyírsuli) 42.08._______________ Utánpótlás (U23) Férfiak 100m: l.BézsenyiGergely (Bp.Honvéd) 10.84, 2. Ónodi Dávid (Nyírsuli) 10.85,3. Kovács Miklós (Békéscsabai AC) 10.91. _____ 200 m: ÍTŐnodi Dávid (Nyírsuli) 21.90,2. Bézsenyi Gergely (Bp. Honvéd) 22.02,3. Kovács Miklós (BékéscsabaiAC) 22.15. _____________________ 400 m: 1. Koroknai Máté (Debreceni SC-SI) 48.82, 2. Kővári Tamás (Ikarus BSE) 48.98,3. Krátki Dániel (Szegedi VSE) 49.22. ________________ 800 m: 1 . Gregor László (Békéscsabai ÄC) 1:54.82, 2. Dani Áron (BEAC) 1:55.27,3. Matkó Csaba (Álba Regia AK) 1:55.95. ______________________ 1500 m: 1. Gregor László (Békéscsabai AC) 3:49.32, 2. Matkó Csaba (Alba Regia AK) 3:52,81,3. Kovács Dávid (KSI SE) 4:07.41. _________________ 5000 m: 1. Szaiai Benjámin (Veszprémi DAC) 14:49.37,2. Szabó Sándor (Tatabányai SC) 14:54.97,3. Farkas Dárius (Alba Regia AK) 15:07.66. 110 m gát: 1. Hódosi Máté (Kecskeméti ARC) 14.95.2. Fajayomi Viktor (Kecskeméti ARC) 15.06, 3. Lesku Norbert (Debreceni SC-SI) 15.76. 400 m gát: 1. Koroknai Máté (Debreceni SC-SÍ) 51.51.2. Kővári Tamás (Ikarus BSE) 54.61,3. Szász Bence (Ferencvárosi TC) 57.08. ______________ Jinlor {S tMé*» wét» VfjlFSSg-íjV • ■■ » _ Férfiak , . | 100m: l.PázmándiZsolt (Szolnoki MÁV SE) 11.13, 2. Jáger Roland (Alba Regia AK) 11.20,3. Aranyics Bence (Zalaegerszegi AC) 11.23. _____________ 200m: 1. Móricz Bálint (Haladás) 21.76,2. Bartha Dávid (AC Bonyhád) 22.30,3. Hegedűs Ádám (Álba Regia Ak) 22,34. ________________ 400 m: 1. Móricz Bálint (Haladás) 47.52,2. Bartha Dávid (AC Bonyhád) 48.26,3. Rády Zoltán (Dunakeszi VSE) 49,11, _________________________ 800 m: í. Ludvig Benjamin (Ikarus BSE) 1:51.04,2. Kovács Benjámin (Keszthelyi VDSE) 1:53.46,3. Tulok Mátyás (Veszprémi DAC) 1:54.64._____________ 1500 m: 1. Kovács Benjamin (Keszthelyi VDSE) 3:49.58,2. Ludvig Benjamin (Ikarus BSE) 3:51.15,3. Tulok Mátyás (Veszprémi DAC) 3:54.20._________ 5000 m: 1. Szögi István (Veszprémi DAC) 14:48.00, 2. Tóth Áron (Veszpérmi DAC) 14:54.10,3. Pápai Márton (Gödöllői EAC) 15:41.44. __ llOmgát: 1. Szűcs Valdó (Zalaegerszegi AC) 14.09, 2. Rády Zoltán (Dunakeszi VSE) 14.65,3. Tamási Ottó (Kecskeméti ARC) 14.91. ______________ 400 m gát: 1. Rády Zoltán (Dunakeszi VSE) 53.16, 2. Molnár Attila (Dunakeszi VSE) 54.07,3. Mohácsi Soma (Kecskeméti ARC) 54.58. ______________ 3000 m akadály: 1. Dobra Viktor (Békéscsabai AC) 9:37.31,2. Klvés Bendegúz (Szombathelyi Egyetemi SE) 9:47.92,3. Juhász Ádám (Miskolci VSI) 11:28.35. 10 OOO m gyaloglás: 1. Bagdány Tornász (Tatabányai SC) 44:58.29. _________________ Magasugrás: 1. Gerencsér Ádám (Tatabányai SC) 208.2. Jankovics Dániel (KSI SE) 208,3. Fedor Lukács (Miskolci VSI) 195. ______________ Rúdugrás: 1. Fülöp Róbert (KSI SE) 460,2. Kiss' Levente (Ferencvárosi TC) 440,3. Horváth Márton (Bp. Honvéd) 430. __________________ Távolugrás: 1. Magyar Zoltán (Debreceni SC-SI) 718, 2. Csermely Viktor (Kecskeméti ARC) 705,3. Losonczi Gábor (Hódiák SE) 703. __________________ Hármasugrás: 1. Magyar Zoltán (Debreceni SC-SÍ) 14.82.2. Juhász Tamás (Debreceni SC-SI) 14.67,3. Losonczi Gábor (Hódiák SE) 14.63. ____________ Súlylökés: 1, Simon Péter (Bp. Honvéd) 18.12,2. Rakovszky Tibor (KSI SE) 17.985,3. Szikszai Róbert (Nyírsuli) 16.75. ________________ Diszkoszvetés: 1. Szikszai Róbert (Nyírsuli) 60.62,2. Káplár János (Nyírsuli) 54.67,3. Szabó Gyula (Dobó SE) 49.85. Kalapácsvetés: 1. Pásztor Bence (Veszprémi DAC) 74.95.2. Horváth Bálint (Dobó SE) 70.10,3. Mester László (Haladás VSE) 69.09. ___________ Gerelyhajítás: 1. Adame Máté (Váci Reménység SE) 60.06.2. Kurdi Máté (Váci Reménység SE) 59.80,3. Gál Mihály (Szolnoki MÁV SE) 56.80. Nők 100 m: 1. Guba Liliána (Szolnoki MÁV SE) 12.62,2. Horváth Lotti (Keszthelyi VDSE) 12.72,3. Nádházy Evelin (Postás SE) 12.74. 200 m: 1. Guba Liliána (Szolnoki MÁV SE) 24.49, 2. Nádházy Evelin (Postás SE) 24.66,3. Kéri Bianka (Veszprémi DAC) 25.08. ___________________ 400 m: 1. Kéri Bianka (Veszprémi DAC) 55.77,2. Sárkány Fanni (Debreceni SC-SI) 56.84,3. Fábri Anna (Nyirsuii) 57.90. _____________ 800 m: 1. Váczi Lili (Békéscsabai AC) 2:17.54, 2. Beke Zsanett (Donmbóvári VASE) 2:18.50,3. Koiéner Viktória (Békéscsabai AC) 2:21.22. _____ 1500 m: 1. Kószás Kriszta (Bercsényi DSE Győr) 4:33.85,2. Váczi Lili (Békéscsabai AC) 4:51.31,3. Kovács Dóra (Pécsi VSk) 4:56.34. _____________ 3000 m: 1, Kószás Kriszta (Bercsényi DSE Győr) 9:59.78,2. Kovács Dóra (Pécsi VSK) 11:01.04,3. Ferenc Kata (BEAC) 11:22.50._______________ 100 m gát: 1. Szarvas Dóra (Debreceni SC-SI) 14.74, 2. Babán Berta (Veszprémi DAC) 15.27,3. Nagy Noémi (Csepeli DAC) 15.55. ________________ 400 m gát: 1. Zajovics Nóra (Bercsényi DSE Győr) 60.11.2. Szarvas Dóra (Debreceni SC-SI) 60.51,3. Pániéi Fanni (Kecskeméti ARC) 62.61.__________ 3000 makadály: 1. Beke Zsanett (Dombóvári VASE) 11:49.78,2. Moldován-Horváth Katinka (Gödöllői EAC) 12:53.12,3. Kiss Tünde (Gödöllői EAC) 13:14,41. ________________________ 10000 m gyaloglás: 1. Lengyel Marianna (Békéscsabai AC) 50:01.67,2. Nagy Luca (Tatabányai SC) 1:01.00.20. ________________________ Magasugrás: 1. Baglyos Vivien (Miskolci VSI) 174, 2. Gergely Hajnalka (Zalaegerszegi AC) 165,3. Nyakó Rozália (Szolnoki MÁV SE) 160. _____________ Rúdugrás: 1. Siskó Zsófia (Bp. Honvéd) 380,2. Bende Kata (Bp. Honvéd) 280,3. Koós Bianka (Gödöllői EAC) 280. Pál Robin bronzérmes lett hármasugrásban FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 3000 m akadály: 1. Dani Áron (BEAC) 9:14.21, 2. Szaiai Benjamin (Veszprémi DAC) 9:15.16,3. Szelepcsányi Zsolt (TitánTC Szeged) 9:38.75. 4x100 m: 1. Szegedi VSE (Almási Gyula, Krátki Dániel, Gönczi Pál, Szemerédi Máté) 43.53,2. Budaörsi SC (Cselédes Viktor, Monostori-Kalovits Márk, Bormeissza Gergely, Szokolai Bence) 43.90,3. Debreceni SC-SI (Bacsó Balázs, Kozák Norbert, Szívós Mihály, Lesku Norbert) 44.00. _______________ 4x400 m: 1. Debreceni SC-SI (Pásti Ferenc, Pápai Gergő, Nagy Rudolf, Koroknai Máté) 3:26.43,2. Szegedi VSE (Szemerédi Máté, Almási Gyula, Pelyhe Árpád, Krátki Dániel) 3:27.56,3. Békéscsabai AC (Forczek Győző, Perdi Zoltán, Kovács Miklós, Gregor László) 3:28.47. ________________________ Magasugrás: 1. Bakosi Péter (Nyírsuli) 216,2. Fajoyomi Christopher (Kecskeméti ARC) 204,3. Németh Zoltán (SzekszájdjAK)J195. ________ Rúdugrás: 1. Barcsay Zsombor (Gödöllői EAC) 440, 2. Gajdácsi András (Gödöllői EAC) 420,3. Kiss László (Ferencvárosi TC) 420. _________________ Távolugrás: 1. Nagy Viktor (Kecskeméti ARC) 600,2. Szakács Ádám (Debreceni SC-SI) 610,3. Kiss László (Ferencvárosi TC) 634. ____ Hármasugrás: 1. Galambos Tibor (Ferencvárosi TC) 15.95.2. László Dávid (Alba Regia AK) 15.83,3. Pál Robin (Nyirsuii) 15.41. ____________________ Súlylökés: l.Huszák János (FerencvárosiTC) 14.49, 2. Kerekes László (Nyírsuli) 14.19,3. Szabó Péter (Nyirsuii) 13.77. _________ . Diszkoszvetés: 1. Huszák János (Ferencvárosi TC) 53.06.2. Szabó Péter (Nyírsuli) 39.29. _________ Kalapácsvetés: 1. Hudi Ákos (Haladás VSE) 73.03, 2. Nagy Gergely (Pápai SE) 67.44,3. Tóreky Balázs (Veszprémi DAC) 65.49. _________________ Gerelyhajítás: 1. Hortobágyi János (Békési DAC) 65.25.2. Gulyás Tamás (Szolnoki MÁV SE) 62.27,3. Havasi Róbert (Váci Reménység SE) 58.94. Nők 100 m: 1. Schmelcz Vivien Fanny (Kecskeméti ARC) 12.04.2. Nguyen Anasztázia (Bp. Honvéd) 12.42,3. Lógj Eszter (Szegedi VSE) 12.71, _____________ 200 m: 1. Zsigovics Natália (Alba Regia AK) 24.72, 2. Nguyen Anasztázia (Bp. Honvéd) 25.40,3. Kálmán Csenge (Gödöllői EAC) 25.52. _______________ 400 m: 1. Zsigovics Natália (Alba Regia AK) 5 3.66, 2. Kálmán Csenge (Gödöllői EAC) 56.55,3. Lóránd Lilla (Veszprémi DAC) 58.49. _______________ 800 m: 1. Kenesei Zsanett (BEAC) 2:12.23,2. Perjés Fanni (BEAC) 2:14.70,3. Varga Dorottya (Szombathelyl Egyetemi SE) 2:17.03. ________________ 1500 m: 1. Kenesei Zsanett (BEAC) 4:32.46,2. Varga Dorottya (Szombathelyi Egyetem SE) 4:53.10, 3. Hajdú Anna (Leopard SKSE) 4:57.00. 5000 m: 1. Czebei Réka (Újpesti TE) 17:27.06,2. Papp Csilla (TFSE) 18:41.46,3. Hajdú Anna (Leopárd SKSE) 18:47.53. ____________________ 100 mgát: l.Krizsán Xénia (Bp. Honvéd) 14.05,2. Juhász Lilla (Haladás VSE) 15.04,3. Kerekes Gréta (Debreceni SC-SI) 15.60. ____ _______ 400mgát: 1. Lóránd Lilla (Veszprémi DAC) 63.77, 2. Nagy Viktória (KSI SE) 64.47,3.Tungli Katalin (Kecskeméti ARC) 65.98. 3000 m akadály: 1. Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 10:56.18,2. Varga Annabella (Soproni AC) 12:30.41._________________________ 4x 100 m: 1. Kecskeméti ARC (Gazsi Sára, Tungli Katalin, Indaia Ivett, Schmelcz Vivien Fanny) 48.80, 2. Zalaegerszegi AC (Zajovics Kitti, Németh Zsófia, Palkó Diána, Domiter Eszter) 49.68,3. Veszprémi DAC (Szabó Rita, Kontó Ivett, Biermann Teodóra, Lóránd Lilla) 51.16. ___ 4x400 m: 1. Zalaegerszegi ÁC (Palkó Diána, Némethy Zsófia, Domiter Eszter, Zajovics Kitti) 4:06.36,2. Veszprémi DAC (Szabó Rita, Kontó Ivett, Biermann Teodóra, Lóránd Lilla) 4:10.71. ____ Magasugrás: 1. Bihari Patrícia (KSI SE) 181,2. Krizsán Xénia (Bp. Honvéd) 178,3. Pásztor Mercédesz (BEAC)165, _______________________ Rúdudgrás: 1. Szabó Diána (Bp. Honvéd) 395,2. Szabó Daniella (Bp. Honvéd) 370,3. Horváth Felicia (Bp. Honvéd) 360. __________ ______ Távolugrás: 1. Schmelcz Vivien Fanny (Kecskeméti ARC) 619,2. Krizsán Xénia (Bp. Honvéd) 599,3. Bogár Lilla (TFSE) 596. ________________ Hármasugrás: 1, Indaia Ivett (Kecskeméti ARC) 12.71.2. Vild Olivia Franciska (Ferencvárosi TC) 12.25.3. Huszár Kitti (Alba Regia AK) 12.17, __ Súlylökés: 1. Váradi Krisztina (Kecskeméti ARC) 13.53.2. Krizsán Xénia (Bp. Honvéd) 12.20,3. GergelicsCintia (Dobó SE)11.74. _____________ Diszkoszvetés: 1. Váradi Krisztina (Kecskeméti ARC) 50.51.2. Halmai Renáta (Szolnoki MÁV SE) 38.38, 3. Koncz Boglárka (Szolnoki MÁV SE) 35.33. Kalapácsvetés: 1. Fertig Fruzsina ( Veszprémi DAC) 63.60.2. Gergelics Cintia (Dobó SE) 62.13,3. Aradi Stefánia (Nyírsuli) 48.33. _______________ Gerelyhajítás: l.Ormay Anikó (TFSE) 52.90,2. Bogdán Annabella (Titán TC Szeged) 43.24,3. Varga Mercédesz (Bp. Honvéd) 38.26. A kétszázon győztes Ónodi Dávid (jobbra) százon egyszerre zuhant a célba a győztes Bézsenyi Gergellyel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR 10 Snort ~ KELET Káplár Janos (balra) és Szikszai Róbert kölcsönösen gratulálhatott egymásnak a disz- koszvetésben elért eredményhez fotó: sipeki Péter