Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-27 / 174. szám
2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT KELET Még tovább fokozódik a kánikula Az elkövetkező napokban valószínűleg a fürdőruha lesz a legpraktikusabb viselet fotó: pusztai Sándor Hétfő éjfélig van érvényben a harmadfokú hőségriadó. nyíregyháza. Az előrejelzések szerint a legnagyobb meleg vasárnap és hétfőn lesz: 33-38, illetve 34-39 Celsius-fok.- A kánikulában a köny- nyű, szellős ruházat viselése kiemelten fontos, akárcsak a megfelelő folyadékpótlás, az alkohol fogyasztása azonban fürdőzés közben fulladást okozhat - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs igazgatója. Győrfi Pál elmondta: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. Fontos a megfelelő folyadékpótlás ásványvízzel vagy teával. A hőség idején könnyű, szellős ruházat ajánlott, de az is fontos, hogy a szabadban tartózkodók fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés az erős UV sugárzás és a napszúrás veszélye miatt.- Az útra kelők pedig vegyék figyelembe, hogy nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, Hajtsuk le az autóban a napellenzőt. TAR BÉLA emiatt nagyobb a balesetveszély - tette hozzá az OMSZ kommunikációs igazgatója. Egyetlen másodperc is elég Mit tehetnek az autósok, hogy elkerüljék a balesetekét -»kérdeztük szakértőnket, Tar Béla gépjárműoktatót, aki korábban közlekedési rendőr volt. - Megyénkben a 36- os, és a 41-es számú főutak a nagy kelet-nyugati kereszt- utak. Reggel a Tiszavasvári felől Nyíregyházára, illetve a megyeszékhelyről Apagy felé utazókat éri szemből a napfény. Minden esetben hajtsák le a napellenzőt, ha szemhatárig árnyékolnak, sokkal jobban látnak, és az erős napfény nem fárasztja ki a szemet. Fontos tiszta szélvédővel közlekedni (sok bogár csapódik szét rajta, illetve a fákról lehulló gyantás maradványok miatt sok por tapadhat meg a szélvédőn), mert a szennyeződések szétszórják a napfényt, ami miatt nem látnak rá rendesen az úttestre. Egyetlen másodpercnyi (ezalatt 15-30 métert is megtehet az autó) kihagyás elég lehet egy balesethez. Az ablakokat úgy nyissuk meg, hogy a menetszéllel keletkező légáramlat közvetlenül ne az arcot és a szemet érje. Szemünk védelme A bőrünket ruházattal és fényvédő krémekkel viszonylag jól meg tudjuk védeni, a szemünk azonban jó minőségű szemüveg, napszemüveg nélkül védtelen. Az UV bizonyítottan felelős a szürkehályog és a makuladegeneráció kialakulásáért, a szem környéki bőr rákos elváltozásaiért. Ezért nagyon fontos gondoskodnunk a szemünk megfelelő UV védelméről. - Ez azonban csak egy, kétségtelenül nagyon fontos kritériuma a jó napszemüvegnek - tudtuk meg Szűcs Pétertől, a nyíregyházi Opticum tulajdonosától. - Lényeges, hogy a lencse ne torzítson, kiváló legyen a színvisszaadó-képes- sége és a fényszűrő hatása. S mindezeken túl legyen kényelmes akár napkeltétől napestig lehessen viselni - foglalta ösz- sze a szakember hozzátéve: a lencse színénél a legfontosabb szempont, hogy a vevőnek melyik a leginkább megfelelő, a keret pedig, akár műanyag akár fém, legyen bőr- és szövetbarát, továbbá ergonómiailag illeszkedjen. Ellen kell állni az olcsó bóvli csábításának, mert a gagyi szemüvegek több kárt, akár visszafordíthatatlan károsodást is okozhatnak, a szakemberek viszont segítenek az optikailag is tökéletes szemüveget kiválasztani. km Hogyan hűtsük otthonunkat? Le a lámpákkal, ki a számítógéppel! A hagyományos izzók és az elektromos készülékek, mint a számítógép igen sok hőt termelnek. Sokan követik el azt a hibát, hogy elsötétítenek, majd felkapcsolják a lámpát. Ezzel valójában fűtik a szobát. Hagyjunk inkább egy kis rést a sötétítőn, de ne kapcsoljunk lámpát. Irány a padló! Ha emeletes házban élünk, használjuk az alsó szinteket. A meleg levegő könnyebb, mint a hideg, ezért felfele száll. A szoba légterében több fokos hőmérséklet-különbségek is kialakulhatnak. Minél közelebb vagyunk a padlóhoz, annál hidegebb van. Kerüljük az emeletes ágyakat, legyen kaland a hőség, aludjunk a padlón! Házi légkondi! A házilagos légkondicionáláshoz elegendő egy szobai ventilátor is! Nincs más feladat, mint egy kis jeget behűteni, majd egy edényben a ventilátor elég helyezni. A gép így nemcsak keveri, hanem hűti is a levegőt. Megoldást jelenthet az is, hogy hideg vizes törülközőket terítünk szét a lakásban. Vigyázat, ez azonban növeli a páratartalmat is, amitől nehezebben elviselhető a meleg. Szellőztessünk, de hogy? A kinti levegő még naplemente után is melegebb, mint a benti, ezért csak akkor érdemes szellőztetni, ha már valóban hűvösebb van kint, mint bent. Ez hőmérővel ellenőrizhető, mert a szellőztetéskor a légmozgás miatt hidegebbnek érezzük a levegőt, mint amilyen valójában. Ha már kezd lehűlni a levegő, először az északi és keleti ablakokat érdemes kinyitni, itt több fokkal is hűvösebb lehet, mint a napsütötte oldalakon. Csatlakoztak a hálózathoz Sóstón megtörtént az első rákötés a szennyvízhálózatra. NYÍREGYHÁZA. Az évek óta húzódó nyíregyházi szennyvízprogram a sóstógyógyfürdői lakosok szempontjából fontos mérföldkőjéhez érkezett, a Tölgyes utca 23. szám alatt ugyanis pénteken megtörtént az első bekötés. Ács Jánosné lapunknak elmondta: négy éve várják már azt a napot, amikor becsatlakozhatnak a hálózatba. A férje, Ács János szerint addig, amíg nem volt szilárd burkolatú az út, nagyobb esők alkalmával a lejtős utcán bizony megtörtént, hogy vízben voltak kénytelenek hazáig gázolni. Nem várt helyzet A bekötés alkalmából dr. Kovács Ferenc egy ajándék- csomagot is átnyújtott a családnak. - A beruházás annak ellenére jól halad, hogy nem volt megfelelő az előkészítettség. A kivitelezők több helyszínen is azzal szembesültek, hogy a közműtérképek nem minden esetben a valós helyzetet mutatták. A nehézségek ellenére el fogjuk érni a célunkat, azaz hogy mindenki csatlakozhasson a rendszerre. A következő héten várhatóan háromszáz családot kötünk be hasonló módon Sóstó, Sóstóhegy és Nyírszőlős területén. A többi terület sem marad ki, Oros, Kistelekiszőlő és a belváros ugyanilyen beruházás nyomán kap új csatornát - fogalmazott a megyeszékhely polgármestere, aki hozzátette: sokat segít az, ha a családok időben benyújtják a szükséges igazolásokat a társulásoknak. A kivitelezési munkák több dimenzióban zajlanak, azaz folyik a vezetéképítés, a rákötés, az átemelők kialakítása és a Il-es számú szennyvíztelepen is dolgoznak. KM Kétezer négyzetméteres új üzemet épít a Marso A cég novemberig 14 munkahelyet teremt Nyíregyházán az új beruházás révén. NYÍREGYHÁZA. Az országos viszonylatban is komoly piaci részesedéssel bíró, gumiabroncsok kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó nyíregyházi vállalkozás ügyvezetője pénteken bejelentette: 100 milliós forint uniós támogatásból, valamint ugyaneny- nyi önrészből építik fel azt a kétezer négyzetméteres csarnokot, melyben a mostaninál korszerűbb újrafutózási technológiát fognak alkalmazni.- Jelenleg 8000 darab gumiabroncsot tudunk újrahasznosítani, az új technológiával egy-két éven belül ez a szám 20 ezerre növekedhet - mondta pénteki sajtótájékoztatón Somlai Sándor, aki megemlítette: míg hazánkban az új- rafutózott gumiabroncsok aránya 20-30 százalék körüli, Finnországban ez a szám eléri a nyolcvan százalékot. Átadás novemberben Az alapozási munkák már javában folynak, a csarnokot november 15-éig kell átadni - tette hozzá, majd köszönetét fejezte ki a nyíregyházi önkormányzatnak azért, hogy adminisztratív eszközökkel segítették és gyorsították a pályázatot. A sajtótájékoztatón elhangzott: a beruházás kivitelezője egy nyíregyházi cég, az új üzemcsarnok energetikai szempontból sokkal korszerűbb a mostaninál. km-tg A mostani kapacitásunk több mint a duplájára emelkedhet. SOMLAI SÁNDOR Nézőpont Dankó Mihály Praktikusan túlélni a hőséget! Éppen a napokban hívott fel egy olvasónk, hogy jól mondjuk meg a magunkét az időjósoknak, mert semmi sem igaz, amit előre jeleztek. A kutya nem eszi meg a telet! - emlegetjük, nos a nyarat sem! Vagyis, ha július, akkor forróság! S ki-ki vérmérséklete szerint (szabadságon van, vagy nincs) örül, esetleg bosszankodik. Egy tény, a hétvégén az év legmelegebb időszakát éljük meg! Kapjuk is a jobbnál jobb tanácsokat: mit igyunk és hogyan öltözködjünk! Pedig semmi sem új keletű. A mérsékelt égövre jellemző a négy évszak. Igaz, már az időjárás sem a régi! De félre az élcelődést: valóban érdemes odafigyelni másokra és magunkra is. A kánikulai hőség hatalmas megterhelést jelent még az erős, egészséges szervezet számára is. Folyadékpótlás (ajánlott ebben az időszakban az egyébként is szükséges napi két liternél is többet, elsősorban vizet inni) és árnyék, valamint a hűsítő vízpart lehetnek a kulcsszavak. Nem hinném, hogy a felhőtlen szórakozást érdemes egy kórházi kezeléssel zárni. Az ember hajlamos a felelőtlenségre, az előírások semmibe vételére! Mit beszélnek nekem veszélyről, tudom én mit kell tenni! Pedig a védelmet nyújtó sok összetevő figyelembe vétele nagyon fontos. A bevált receptek mellett még az is számít, mit, s mennyit eszünk, vagy most nem árt kevesebbet mozogni, lehetőleg kerüljük az izgalmakat, ne fogjuk meg a fémtárgyakat, stb. Figyeljünk jobban a környezetünkben élő családtagjainkra, az idősekre és a betegekre. Fontos, éljük túl, hogy később a hideg télben újra a jó melegről álmodozhassunk! danko@inform.hu Kelet kvíz A település egy részét azóbudai Clarissa apácáknak hagyták, és ezt a részt 1367-ben a csaholyiak vették meg. a) Nyírcsaholy b) Jármi c) Őr d) Papos A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ön hogyan tölti a kánikulai hétvégét? KISS BRIGITTA: Meglátogattuk a harangodi Téka Tábort Is. BRODÁCS ISTVÁN: A NOVÁK EMESE: Szóm hegyekben nincsen nagy baton a Bujtosi-tavoi hőség. leszünk. CSÖKMEI REBEKA: Napozás és strandolás a program. TASNÁDI JÁNOS: Kerti parti és halászlé, vasárnap pedig Tisza-part. TERDIK ZSUZSANNA: A nagyszüleimnél leszünk a hétvégén.- Én a barátnőimmel leszek hétvégén, lemegyünk majd a Leveleki-tóhoz, és meglátogatjuk a Téka Tábort is. A buli és a strand elviselhetővé teszi majd a meleget - válaszolta Kiss Brigitta. A nagybányai Brodács István a közeli Máramaroson tölti majd a víkendet. - A feleségemmel megyünk majd át a tőlünk 30 kilométerre fekvő településre. Nálunk fent a hegyekben nincsen nagy hőség, így a napernyőt is otthon hagyhatjuk. Novák Emese és barátnője Csökmei Rebeka a Bujtosi- tavon és a strandon tölti majd el a hétvégét. - Napozás és strandolás a program. A napszúrás ellen mindig vizes törölközőt használunk, amit a fejünkre tekerünk, a jobb bar- nulás érdekében pedig nem naptejet, hanem sört kenünk magunkra. Tasnádi János be van táblázva a hétvégén. - Az unokáimmal jártuk tegnap a várost, ma tartunk egy kerti partit, ahol halászlé lesz a menü, vasárnap pedig irány Ibrány és a Tisza-part, ott egy fürdőzést is betervezünk majd. Soha rosszabb hétvégét. A12 éves Terdik Zsuzsanna a nagyszüleinél tölti a szombatot és a vasárnapot testvéreivel. - Van egy kis medencénk otthon, amiben jó lesz hűsölni, de készülünk majd a strandra is, amit nagyon várunk. KM-TP Derült, napos, száraz idő várható a hétvégén NYÍREGYHÁZA. Szombaton derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő képződik, csapadék sehol sem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. Vasárnap derült, napos, száraz idő várható. Hétfőn eleinte derült, napos idő lesz, délután, estefelé már erőteljesebb gomoly- felhő-képződés valószínű. A szél délutántól megerősödik. A kedd a napsütés mellett kevés gomolyfelhő-képződést ígér, csapadék nem valószínű. Szerdán napsütés várható, de északkeleten erőteljesebb záporok is kialakulhatnak. km Az Ács család boldog, hogy végre rácsatlakoztak a hálózatra FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR