Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-27 / 174. szám

2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT Próba közben fotó: palóczy Tímea Térzenei fesztivált adnak az ifjú muzsikusok máriapócs. Zeneszótól volt hangos az elmúlt napokban Máriapócs, ugyanis július 2l-étől első alkalommal ren­dezték meg a Lelkigyakorla- tos- és Zarándokházban az önkormányzat támogatásá­val a Nemzetközi Fúvószenei Tábort. Mint Fazekas Mihály pedagógus, a tábor vezetője elmondta, a Máriapócsi Alap­fokú Művészeti Iskola diák­jain kívül eljöttek nyírbátori, bátorligeti, kisvárdai, nyírcsá­szári, nyírgyulaji, nyírvasvári, miskolci zenét szerető fiatalok is. A táborozok július 27-én 17 | órakor a bazilika belső udvarán J térzenei fesztiválon mutatkoz­nak be, amelyen részt vesz a Mezőfényi Sváb Fúvószene­kar, a Demecseri Citrom Band, a Nyírbátori Koncert Fúvós- zenekar, a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette együttes. A fesztiválon 20 órától fellép a nemzetközi hírű Debrecen Dixieland Jazz Band is - tájékoztatta lapunkat Palóczy Tímea. km | Varázs(lat)os támogatás A vásárosnaményi men­tőállomás közel 800 000 forintot fordíthat eszközbeszerzésre. BUDAPEST, VÁSÁROSNAMÉNY.- A K&H gyógyvarázs prog­ram 2013-ban ünnepli 10 éves fennállását. Idén a zsűri ll intézményt választott ki a 20 millió forintos pályá­zati támogatásra, amely 12 000 beteg gyermek gyorsabb gyógyulását segíti. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében a K&H gyógyvarázs jóvoltából a vásárosnaményi mentőál­lomás közel 800 000 forintot fordíthat eszközbeszerzésre. A gyermekek gyógyulásáért- A társadalmi felelősségvál­lalásának részeként immár egy évtizede kiemelt figye­lemmel kezeljük a gyermek­egészségügyet, amellyel hoz­zá kívánunk járulni, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. Idén 10. alka­lommal hirdettük meg a K&H gyógyvarázs országos pályá­zatot, amelyre 89 intézmény küldte el jelentkezését. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a 11 nyertes -1 budapesti és 10 vidéki - gyermek-egész­ségügyi intézményt és men­tőállomást - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. - A díjazottak a támogatásból vásárolt esz­közökkel, berendezésekkel 12 000 beteg gyermek pon­tosabb diagnosztizálásához, gyorsabb gyógyulásához, ke­zelési körülményeinek javítá­sához járulhatunk hozzá. 10 év, 22 intézmény Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elmúlt 10 év alatt 22 gyermek-egészség­ügyi intézményt támoga­tott a K&H gyógyvarázs, melynek eredményeképp 30 millió fprint értékben vásárolhattak a régióban elhelyezkedő, gyerme­kek ellátásával foglalkozó kórházak, mentőállomások orvosi műszereket. Idén a vásárosnaményi mentőállo­más közel 800 000 forintot fordíthat eszközbeszerzésre.- A vásárosnaményi men­lentősen emelkedik a Tisza- parton nyaralók miatt, ezért számos mentésre szoruló gyermek esetében tudjuk majd használni az eszközt - mondta el Kántor Tímea, a vásárosnaményi mentőállo­más megbízott állomásveze- tője. km tőállomás munkáját jelentős mértékben megkönnyíti és javítja a pályázaton elnyert, a gyermekek mentését segí­tő eszközök megvásárlása. Ellátási területünkön 38 000 ember él, nyári időszakban ez a szám 1 e ­Természeti vihar a komolyzenében nyíregyháza. Sógor Tamás­nak, a Génius Program dí­jazottjának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatójának A természeti vihar a komolyzenében című ingyenes előadására várják az érdeklődőket július 30-án, kedden este 6 órától a Bencs Villába (Nyíregyháza, Sóstói u, 54.). km Ügyeletes állatorvosok a megyében Július 27-én és 28-án a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Vargha János (06-30/943-0805), a baktalórántházi térségben dr. Róka István (06-30/488-3644), az ibrányi kerületben dr. Kassai József (06-30/403-2773), a nyíregyházi kerületben dr. Poncsák Miklós 06-30/985-7030), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Kokas Gyula (06-20/414-2880), a mátészalkai kerületben dr. Molnár Antal (06-30/477-5334), a csengeri térségben dr. Bokor Gyula (06-30/349-6189), a nyírbátori kerület­ben dr. Karászi Pál (06-30/212-9681), a nagykállói körzetben dr. Szentmiklóssy József (06-20/3891-996), a fehér- gyarmati kerületben dr. Gacsályi László (06-30/353-2606), a vásárosnaményi körzetben dr. Kiss János (06-30/303- 8859). Lezárult a közbeszerzési vita A szennyvízberuházás befejezési határideje 2014 ősze. BÖKÖNY, A bökönyi és újfehértói szennyvízhálózat- fejlesztéshez a települések közös víziközmű-beruházási társulása több mint 2,7 milli­árd forint európai uniós és ha­zái forrást nyert el. Nagy Sáh­dor, Újfehértó polgármestere, a társulás elnöke elmondta, a több mint 13 ezer lelkes város­ban már korábban kiválasztot­ták a kivitelezőt, az előkészítő fázist követő konkrét munká­latok várhatóan a jövő héten kezdődnek el. A bökönyi projektrész szerződésének aláírása egy közbeszerzési vita miatt csú­szott, itt a tervek szerint - a munkaterület átadását köve­tően - két-három héten belül kezdődhetnek meg az előké­szítő munkálatok. A kivitelezők településen­ként 100-100 helyi regisztrált álláskeresőnek adnak mun­kát, akiket a beruházás során hat hónapig foglalkoztatnak majd. MTi/KM HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Borbányán 2 szintes társasház kis kerttel eladó. Érd.: 42/490-872. _____________________________________668413 Kedvezménnyel kertvárosi sorházi három szoba összkomfort 360 m2 telken 9,7 millió Ft-ért tulajdonostól eladó. 06-30-390-7625 669318 Kemecsén 2 szobás összkomfortos ház 2240 nm telekkel, garázzsal eladó. Ár: 3,5 M Ft. Tel.: 70/501- 4879, 42/359-055. ________666772 Nagydobos, Főjj. 19/A alatt 2 szo­bás, összközművesített családi ház eladó. Érd.: 0620/559-2528. 670279 Nagykálló központjában építési telek kész 54 nm-es alappal, 90 nm-es kertes ház, Geszteréden 2 szobás fürdőszobás ház 1 hold föld­del eladó. Csere is érdekel nyíregy­házi lakás. Ár: 1,5 M Ft-tól. Érd.: 30/556-1100. 670316 Nyíregyháza közelében 4 szoba étkezős ház garázsokkal 3000 nm- es telken eladó. 30/335-8713. ____________________________________669879 Nyíregyháza, Munkás utcán 3 szo­bás hőszigetelt családiház eladó, lakás beszámítás első emeletig lehet. Ár: 16,9 M Ft. Tel.: 42/342- 671, 30/649-1550. ________666587 Sóstófürdő, Maczkó u. 24 sz. alatti 56 m2-es ház eladó, vagy budapes­tire cserélhető. 30/207-2828. _____________670110 I Tiszabercelen 3 szobás családi ház eladó. Ár: 2,95 M Ft. Tel.1-0630/ 663-1749. 669577 LAKÁSELADÁS ■ ': • Főiskolához közelJV.emeleti 3 szo­bás lakás eladó. Érd.: 42/490-872. ____________________________________667614 I Jósavárosban 56 nm-es 2. emeleti, szigetelt, mért távhős, jó elosztású lakás eladó. Közelben iskolák, óvoda, orvosi rendelő, boltok, ren­dezett környék. Fiataloknak, kis­gyermekeseknek ideális választás. Ar: 6,9 M Ft. Érd.: 0620/217-0959. 669750 Orvosegyetem mellett budapesti kétszobás első emeleti lakás eladó, lárnyár: 18,3 M Ft. Érd.: 70/2122- 158, email: k olozsy.andrea@gmail.com 668185 ÉPÍTÉSI TELEK Megosztható építési telek bel­területen 5300 m2 eladó Tiszabecsen. Tel.:20/231-7214 670143 Nyíregyháza-Sóstóhegy, Keselyűs u„ 970 m2-es sarok építésű telek eladó vagy cserélhető. Érd. 0620/ 349-5841. 670319 FÖLD, KERT ■ Szántót és gyepet bérelnék yagy vennék Tlszalök környékén. Érd: 0620/534-9217 __________670042 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Belváros közeli üzlet vagy iroda 14 nm ingyenes parkolási lehetőséggel | eladó. 30/299-1486. 669757 |-------------­-------------------------------­Nyháza, Petőfi téren 2. em. 2 db egybenyitható iroda eladó. 800 E Ft/db. Tel.: 30/9832-606. 669878 ÉPÍTŐANYAG Műanyag ablakok, bejárati ajtók, laminált bejárati, fix ablakok, cse­répkályha, ülőgarnitúra eladó. Érde­kel román ebédlő. Ár: 12 E-től. Tel.: 30/240-3253. 670318 GÉP, SZERSZÁM HW 60.11-es billenős pótkocsi 900x20-as kerekekkel, piros rendszámmal eladó. Ár: 999 E Ft. Csere érdekel. Érd.: 0630/616- 7456. 670342 Kertészeti öntözőcsövek eladók. Horganyzott acélból készültek, hossza 6 m, átmérő 80 mm. Érd.: 0630/5577-911. __________670209 Kombájn E512-S, felújítva, adapterek nélkül eladó. I.ár.: 620eFt. Érd.: 0620/325-5177. 670388 j Vogel 3-as eke, V-tárcsa eladó. Érd.: 0630/239-4244. 669988 3 fejes eke, fűkasza, rendkezelő, szárzúzó, szöghajtómű, tárcsa, MTZ 50-es kompresszor, RZ 3-as szárzúzó fogaskerék és MTZ keréksúly eladó. Érd.: 0630/2948- 560. 670268 AUTÓ Hyundai Hl-s, 6 személyes kis­busz, jó állapotban, kevés kilométerrel, tulajdonostól eladó. Érd.: 30/279-8700. ________670383 BÚTOR Túri ládák, polcok, körállványok, pult, stb. egyben eladók. Ár: 250 E Ft. Érd.: 0630/894-8105. 670352 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kb.28 mázsa világos színű napra­forgómag eladó.Érd:06-70-527- 1549 ____________________669023 Nyírcsászári külterületéről 4,5 hek­tár gabonaszalma eladó. Érd.: 0630/2368-285. __________670231 Olaszliszkán furmint bor 250 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. _____________________________________661557 12db süldő és 220v-os KD-160 terménydaráló eladó! Kisvárda Bol­gár u,17.Tel:06/70-543-6685 _______________________________670288 50 db körbálás jó minőségű réti fű széna eladó. Érd.: 0630/9911­801. ____________ 670369 ÁLLAT Dajka kutyát keresek. Tel.: 0620/ 9370-200. _______________670355 Fehér, nagy testű, húshibrid jércék szabadon tartott 2 kg-os 1000 Ft/db tanya megszűnése miatt ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd: 0630/9927-407 vagy 0630/ 8965-410 670257 Fehér vágnivaló hús csirke kap­ható. Nyháza Tiszavasvári u. Benkő bokor 7-17-ig, 20/9436-466 __________________________668143 Kisvárdán 5 hetes előnevelt kacsa kapható, Pongó. Érd. 0620/5842- 842. 670265 Kölyökcsaládok fél kereten és idei petéző méhanyák eladók. Érd.: 0630/2400-261. __________670043 Magyar tarka 2 db 350-400 kg-os üsző rendezett papírokkal olcsón eladó. Ár: 160 E Ft/db. Érd.: 0630/865-8020. 670026 Németjuhász kiskutyák, fajtatiszta, rajzos, 11 hetes eladó. Érd.: 30/ 501-4003,20/203-1021. 669891 1 db 3 hetes és 1 db 5 hónapos egyéb húshasznú bikaborjú eladó. Ár: 50 E Ft-tól. Érd.: 0630/255- 5859. 670390 12 hetes, magyar vizsla kan kisku­tya oltva féregtelenítve papírokkal, vadászó szülőktől eladó. Ar: 10 Ft/db Érd: 0630/734-0658 670259 NÖVÉNY Leanderek, agapanthus, fikusz, banán, és aloe vera eladók. Érd.: 0630/5577-911. 67Q380 Lepotika szilva felvásárlás 95% érettségtől. Tel.: 30/475-6764, 44/566-120. 668988 EGYÉB KERESÉS Nyár- Fenyő- Akác erdőt veszek lábon, kitermelésre. Vágásérett erdő érdekel. Kitermelt faanyagot is vásárolok. Érd.:30/267-0308 670335 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Bádogosmunkák, tetőmosás, tető- szigetelés, tetőjavítás, tetőfedés vállalása. Érd.: 0630/2213-365. 670117 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, sza­lagfüggöny, harmonikaajtó, heve­derzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalma­zás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Kútfúrás, kompresszorozás és szi­vattyú javítás jótálással! Kútgyűrű kapható ! Tel: 30/273-7813 663265 Palatető? Egy költségkímélő és idő­tálló megoldást kínálunk felújítá­sára. Bontás nélkül! Villas Color bitumenes zsindellyel. Többféle színválaszték, új mediterrán mintá­zat. Hívjon bizalommal ingyenes fel­mérésért az ország egész terüle­téről. Tel: 06-30/892-9818 668805 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS 500-1000-1500 Ft-os új ruházat, lábbeli bizományos értékesítéséhez vállalkozással, hellyel rendelkezőket keresünk, emelt jutalékkal! Érd.: 30/3715-325, 70/6239-647 668701 MUNKAHELYET KÍNÁL Az ILTEX MODE Ruhaipari Kft. nyíregyházi kötöttáru összeállító üzemébe több éves gyakorlattal ren­delkező, munkájára igényes, meg­bízható varrónőket keres felvételre azonnali belépéssel. Elsősorban Nyíregyházáról vagy max. 15 km-es körzetéből jelentkezzenek. Érdeklődni a 06 42 512725 telefonszámon lehet. 669833 Azonnali kezdés, ingyenes képzés, versenyképes fizetés! Ha Ön kiválóan kommunikál, és hosszú távú, biztos, irodai munkát keres, csatlakozzon a NaturComfort Kft. telefonos értékesítő csapatához! Érje el legjobbjaink nettó 130- 140.000 Ft-os fizetését! Hívjon most! 20/913-0684. A munkavégzés helye: Nyíregyháza. www.naturcomfort.hu 669829 Belföldes Kamionsorőröket keresünk léalmázni, terményezni. Szabolcs megyei viszonylatban, Kisvárda, Fehérgyarmat, Nyíregyháza közelében.Mindennap otthon alhat. Fix bér + Prémium. Kereseti lehetőség: 140-200e.net- to/ho Jel.: szabolcsallas077@gmail,com-ra várjuk. __________________670325 Darus teherautóra (MAN) gépkocsi- vezetőt vizsgával és gyakorlattal keresünk. 30/9832-606, önéletraj- zot nyircontingo@gmail.com 669872 Építőipari Kft. felvételre keres szakma szerinti, önállóan dolgozni tudó, nem italozó festő, hidegbur­koló, kőműves szakmunkásokat miskolc és környéki munkavégzésre. Jelentkezni munkanapokon 8-18 óráig a 30- 334-2290 telefonszámon lehet. 669828 Esztergálásban és marásban jártas gépi forgácsoló munkatársat keresünk, nyíregyházi munkavégzésre. Jelentkezni a beszerzes@gemtech.hu vagy Tel.: +36 70 392 3967 670175 Nyíregyházán bevezeti belvárosi üzletbe fodrászt, masszőrt keresek. Tel.: 0630/854-1808. ______669832 Nyíregyházán, lapostetők szi­geteléséhez szakmunkást és segédmunkást felveszünk. Érd.: 0630/9841-887 669831 Nyírmada - Nyíregyháza vonzáskörzetében keresünk élelmiszer áruterítésben ________jártas________ GÉPJÁRMŰ VEZETŐT. Elvárás: B, C jogosítvány Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: s 30/ 768 3030 Nyírbogdányi élelmiszer boltba szakképzett női alkalmazottat kere- sünk. Érd.: 20/2325-870. 669141 Nyíregyházi építőipari vállalkozás autóvillamossági szerelőt keres, aki személy és tehergépkocsi szerelé­sében is jártas. Érdeklődni: 06/30 9259-419 670340 Önállóan dolgozni tudó szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelőt felveszünk nyíregyházi szervizünkbe. Előny C. kategóriás jogosítvány. Jelentkezni részletes önéletrajzzal a 2012szer@gmail.com email címen lehet. 669830 Raktárost,targoncást keresünk léalmázni, terményezni. Szabolcs megyei viszonylatban 3nap munka 3nap szabad. Kisvárda, Fehérgyar­mat, Nyíregyháza városokban vagy környékéről.Kereseti lehetőség: 120-150e netto/hó. Jel.: szabolcsallas077@gmail.com-ra várjuk __________________670330 Termelési gyakorlattal rendelkező számvitelben és számítástechni­kában jártas agrármérnököt keresünk. Érd: 20/4432-433 669678 OKTATÁST VÁLLAL Államháztartási mérlegképes könyvelő,vendéglátó eladó kép-zés indul Vásárosnaményban Projekt KFT 45/570-300 AL0244 669749 Folytatás a 15. oldalon! HIRDETÉS Á Innen ....nniaii IBI Hendrik Scheerlinck adta át Kántor Tímeának a támogatást igazoló emléklapot fotó: well pr

Next

/
Thumbnails
Contents