Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-07 / 131. szám
2013. JÚNIUS 7.. PÉNTEK Könyvünnep es összmuveszeti fesztivál A LEGO polcán is cserélődnek a könyvek fotók: sipeki Péter vek a gyengén látóknak nyújtanak majd irodalmi élményt Könyvkapu is várja az irodalmat kedvelőket Nyíregyháza belvárosában Dedikálásokkal, íróolvasó találkozókkal, kötetbemutatókkal várja az érdeklődőket a könyvhét. NYÍREGYHÁZA. A csütörtök délután megnyílt Ünnepi Könyvhét nyíregyházi programsorozata nemcsak a könyvekről szól: összművészeti fesztivál, ahol az irodalom mellett a zene és a képzőművészet is nagy hangsúlyt kap, és ahol minden korosztály talál magának értékes, élményt nyújtó elfoglaltságot. Agyagtábláktól az e-bookig A fő helyszín ezúttal a Kossuth tér, ami tegnap délutánra megtelt a könyvkiadók sátraival. A Vikár Sándor Zeneiskola fúvósai remek hangulatot varázsoltak a megnyitóra, ahol dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, a város mindent megtesz azért, hogy a kultúra elérhető legyen az itt élőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. - A könyvhét során megjelenő alkotók jelentik a garanciát arra, hogy izgalmas napok elé nézünk - mondta. Nagy Zsuka nyíregyházi költő azt mondta, a könyv olyan, mit egy társ: lehet szeretni, de lehet rá haragudni is. - A léleknek is szüksége van kozmetikumokra, a könyv pedig erre tökéletes - tette hozzá.- Az élet sokat változott az elmúlt évszázadok alatt. Túlszabályozott rendszer született, a fogyasztóvá siláfiyított társadalmak nem tudnak mit kezdeni magukkal - mondta Kurucz Gyula író, műfordító. - A materiális létezés zsákutcájába jutottunk, de bízunk abban, hogy visszatérhetünk a fenntartható útra. Az emberiség sokszor állt már a szakadék szélén, de mindannyiszor sikerült megmenekülnie, ebben pedig a könyveknek nagyon nagy szerep jutott.- Míg kezdetben az Ünnepi Könyvhét a könyvkiadók és terjesztők ünnepe volt, és főként a fővárosra összpontosított, addig mára összművészeti fesztivál, aminek a vidéki városok életében is kiemelt helye van - mondta el dr. Kührner Éva, a szervezésben oroszlánszerepet játszó Móricz Zsigmond könyvtár igazgatója. - Az emberiség mindig is ki akarta fejezni a gondolatait, az érzéseit, az agyag- és kőtáblák után kódexeken, nyomtatott formában, most pedig digitalizált alakban öltenek testet írásbeli értékeink. Nekünk, a könyvtárban dolgozóknak az a feladatunk, hogy ezeket eljuttassuk az olvasókhoz, a könyvhétnél tökéletesebb alkalom pedig erre nemigen van. A megnyitó szereplői ezt követően maguk is gyarapították a téren felállított polcokat: a vegyél egyet - tegyél egyet akció résztvevőit arra kérik, hogy tegyék a polcra a nekik már nem kellő művet, hogy elvehessenek helyette egy másikat. km-sza Bíznunk kell abban, hogy visszatérhetünk a fenntartható útra. KURUCZGYULA Dr. Kührner Éva, Nagy Zsuka, Kurucz Gyula és dr. Kovács Ferenc a megnyitó ünnepségen Cserélik a melegvízmérőket Remekművel záruló évad A leolvasásért a jövőben nem kell a lakókat zavarni. nyíregyháza. Június közepétől közel 8000 darab, lakásokba beépített, ISTA típusú használati melegvízmérő cseréjét kezdi meg a Nyírtávhő Kft. Erről a fogyasztókat időben tájékoztatja a társaság, amely kéri, hogy a megjelölt időpontban mindenki tegye lehetővé a lakásba való bejutást. Ha a jelzett időpont nem felel meg, az értesítőn szereplő telefonszámon jelezzék, és egyeztessenek új időpontot. A mérők a kft. tulajdonát képezik, cseréjük térítésmentes. A régi, elavult mérők helyett új, rádiómodullal rendelkező mérőket építenek be, ezek adatai a helyszínen közvetlenül a mérőről, illetve épületen kívülről egy rádióvevővel rendelkező adatgyűjtő segítségével olvashatók ki. Előnye, hogy a számlázáshoz szükséges adatok leolvasásáért nem kell a lakókat •> Környezetbarát autóval járhatja a várost A városgondnoki feladatokat ellátó Bordás Béla a jövőben környezetbarát kisautóval járhatja az utakat, az első útra pedig Kovács Ferencet és Bocskai Pétert is elvitte, fotó: racskó tibor Jobbik-sajtótájékoztató Emberi és pénzügyi „mentőöv” a Jobbiktól nyíregyháza. - A rendkívüli árvízvédelmi helyzet kapcsán a Jobbik álláspontja egyértelmű: a következő napokban biztosítani kell mindenkinek - beleértve a politikai erőket is -, hogy tegye meg a tőle telhetőt, segítsen a bajbajutottakon. Pártszimpátiától, politikai hovatartozástól függetlenül valamennyiünknek ki kell vennünk a részünket az árvíz elleni védekezésből! Emberek kellenek a gátra - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Apáti István országgyűlési képviselő. Hozzátette: A Jobbik Magyar- országért Mozgalom 10 millió forintot ajánlott fel a párt éves költségvetési keretéből az árvízi védekezésre, valamint országos mozgósításba kezdett a 15 ezer fős tagsága körében. - Mint már annyiszor, a jelenlegi helyzetben is a tetteknek kell beszélnie, az üres szólamok mit sem érnek! - utalt a 200i-es, 2008-as, 2011-es és az idei márciusi eseményekre, és a Jobbik tagjainak, szirtipatizánsainak, illetve a gárdisták aktív helytállására a honatya. - A segítségnyújtásra, adomány-felajánlásra buzdító felhívásunk mindenkinek szól! - nyomatékosította dr. Apáti István. km-pi zavarni. A mérő az elfogyasztott melegvíz mennyiségén kívül jelzi az esetleges szivárgást, amiről a cég tájékoztatni tudja a fogyasztókat, tárolja a határnapi adatokat, rögzíti, illetve megjeleníti a mérővel történő bármilyen manipulációs beavatkozást. A társaság ezekkel biztosítja a korrekt, akár gyakoribb elszámolás lehetőségét is. Fontos tudni, hogy a cserét végző munkatársak megbízólevéllel, kitűzővel rendelkeznek. km Fafaragás, beregi keresztszemes és csuhéfonás VÁSÁROSNAMÉNY. Képzőművészeti kiállítás nyílt a vásá- rosnaményi művelődési ház kiállítótermében, amely június 14-éig látható, és amelynek célja az volt, hogy a helyi és a környékbeli képzőművészek lehetőséget kapjanak arra, hogy a szabadidejükben végzett minőségi munkájukat megismertessék a látogatókkal. Az érdeklődők tizenkét alkotó műveit tekinthetik meg, ezek a beregi keresztszemestől a fafaragáson át a gobelinkészítés és a csuhéfonás rejtelmeivel ismertetik meg a látogatókat. A kiállítást Varga János, helyi múzeumigazgató nyitotta meg május 3l-én, a szervezésben részt vett Iványi Tamás és Esze Géza. Remekművel zárul a Cantemus „Évfordulók” kórusbérlete. NYÍREGYHÁZA. Bizonyára felejthetetlen élményben lesz része június 8-án azoknak a zenebarátoknak, akik ellátogatnak a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermébe, hogy meghallgassák a Nyíregyházi Cantemus Kórus „Évfordulók” kórusbérletének utolsó előadását. A német zenei géniusz, Johannes Brahms pályájának egyik csúcsa, a Német Requiem hangzik fel a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar, valamint Csereklyei Andrea és Cseh Antal énekművészek közreműködésével. A mű - a zeneirodalom sok requiemjével ellentétben - nem a katolikus gyászmise latin szövegére, hanem anyanyelvi szövegre íródott. A zeneirodalom kevés ilyen művet ismer, de nem csak emiatt különleges az alkotás. Szövegét a Luther-féle Bibliából állította össze a zeneszerző, az Ótestamentumból éppúgy, mint az Újszövetségből. Nem lehet pontosan tudni, mi ihlette a zeneszerzőt e mű megírására: vagy az édesanyja, vagy Robert Schumann halála lehetett az ok. Az viszont bizonyos, hogy a héttételes mestermű az egyik legszebb vigasztalás mindenki számára, aki elhunyt szerettére emlékezik. A művet Szabó Soma vezényli. km A Cantemus kórusbérlet óriási népszerűségnek örvend fotó: km-archIv Tánclépésekkel Törökországig Arany minősítésekkel tértek haza a mátészalkai táncosok. MÁTÉSZALKA. Május Utolsó napján Dombrád adott otthont a harmadik mórás művészeti versenynek, melyen a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola felkészítésének köszönhetően számos mátészalkai diák ért el szép eredményt. Közülük a Móricz Zsigmond Magyar-Angol Két- tannyelvű Általános Iskolából a korosztályos második kategóriában a Szőke József táncpedagógus által felkészített, és Móricz-csoport- nak keresztelt csapat tagjai arany minősítést szereztek. Az iskola szempontjából az eredmények sorára Herdon Balázs tette fel a koronát, hiszen szólótánc kategóriában szatmári verbunkjával arany minősítést szerzett, illetve elnyerte a szervezők különdíját is, mellyel lehetőséget kapott egy törökországi bemutatkozásra - tájékoztatta lapunkat Erdős Ákos. KM Herdon Balázs <§> Remek eredmény A Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc tanszak Dance-M felnőtt csoportja győzött a magyar bajnokság csoportos kategóriájában, szólóban Nagy Dóra a 2. lett. A csoport tagjai: Tóth Amina, Nagy Dóra, Ibolya Alexandra, Vadasi Viktória, Kander Barbara, Torma Dóra, Körmendi Ágnes, Márföldi Életke, a csoport vezetője és koreográfusa: Miskolczi Mária. FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM