Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-07 / 131. szám

2013. JÚNIUS 7..PÉNTEK KELEr Fókuszban az ár víz 5 Érdeklődők nézik az áradó Duna által elöntött budai alsó rakpartot a Batthyány térnél tegnap fotó: mti, koszticsák szilárd Mától tetőzhet a Duna Bécsnél apad a folyó, Pozsonynál éjjel tetőzik A Duna áradása miatt már csaknem 760 ki­lométeren védekeznek országszerte. Budapest. Kilenc, a dunai ár­víz miatt leginkább veszélyez­tetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütör­tök reggel a Belügyminisztéri­umban tartott sajtótájékozta­tóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszapj tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szent­endre, Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros kör­nyéke. Kilenc méterrel számolnak A kormányfő jelezte, a Duna tetőzését péntektől várják az ország területén, Nagyhajósnál kilencméteres vízszinttel számolnak. Hang­súlyozta: nincs olyan ember az országban, akit baj esetén ne tudnának biztonságban kimenekítem a lakhelyéről. A kormányfő csütörtök délután előbb Komárom-Esztergom- ban, majd a szomszédos Győr- Moson-Sopron megyében személyesen irányította az ár- vízvédelmi munkálatokat. Elmozdult fólia A Duna áradása miatt már csaknem 760 kilométeren vé­dekeznek országszerte - derül ki az Országos Műszaki Irányí­tó Törzs (OMIT) közleményé­ből. Több mint 190 kilomé­teren - Győr-Moson-Sopron megyében a Duna-mentén és a Mosoni-Duna mentén, Ko- márom-Esztergom megyében és Pest megye Budapest feletti területén pedig a Duna-menti állami védvonalakon - tájé­koztatásuk szerint rendkívüli a védekezés. Közleményük szerint több mint 3 ezer ember dolgozott tegnap az árvíz elle­ni védekezésben. „Az egész Szigetközben sú­lyos a helyzet, de folyamatos a védekezés, hogy tartani tud­ják a gátakat” - jelezte Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott. A helyzet Győrújfaluban a leg­kritikusabb, mondta. A kora esti hírek szerint itt az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás: könnyűbúvár-csopor­tot riasztottak a rögzítésére. 9,5 méteres gát A minden korábbinál maga­sabb várható vízszint miatt fél méterrel magasabbra építik a gátak tetejét a fővárosban, amelyek így 9,5 méteresek lesznek - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bi­zottság elnöke csütörtöki saj­tótájékoztatóján. Elmondta, az ártereken élők­nek péntek délig kell felké­szülniük az esetleges kitelepí­tésekre. Az OMIT a legfrissebb szá­mítások alapján csütörtök dél­után intézkedett a védművek kiépítési magasságának to­vábbi 10 centiméterrel törté­nő megemelésére. A délutáni 2 órás mérések ismét 10 centi­méter körüli emelkedést mu­tattak a Duna vízállásában. A legpesszimistább számí­tások szerint 55 ezer embert költöztethet ki a katasztrófa- védelem Budapest III. kerü­letében a hullámtérből, de ez csak akkor következne be, ha átszakadna a gát - jelentette ki Tarlós István főpolgármes­ter csütörtökön. Országszerte több száz ember kitelepíté­séről érkezett hír: 66 embert Bajáról kellett kitelepíteni, de nem tartották a szakemberek kizártnak, hogy Dunakeszi­ben, és Fejér megyében szaka­szán is történhet hasonló, mti Évszázadok óta nem volt ilyen magas a fo­lyók szintje Európában. DREZDA, BÉCS, PRÁGA, POZSONY. Rekordszint alatt, 876 centi­méteren tetőzött csütörtök kora délután az Elbán levonuló árhullám a németországi Drez­dánál. Az Elba vízszintjét a nyár elején megszokottnak több mint a négyszeresére emelték a német-cseh-osztrák határvi­déken hetekig tartó esőzések, de az árhullám magassága el­maradt a 2002-ben feljegyzett 939 centiméteres csúcsérték­től. Drezdában a gátak a tegnap délutáni hírek szerint bírják a nyomást. A város továbbra is veszélyben van, mert a vízállás még négy-öt napig rendkívül magas marad. A majdnem 1100 kilométer hosszú Elba 727 kilométer hosszan Németországon fo­lyik keresztül. Az árhullám csak a hét végén érkezik meg a délkeletről északnyugatra tartó folyó torkolatvidékére. Négy áldozat Javult az árvízi helyzet Auszt­riában, Bécstől keletre is apa­dás kezdődött a Dunán. Az árvíz ismert halálos áldozata­inak száma ugyanakkor ket­tőről négyre nőtt. A délutáni órákban a vízállás nagyon las­sú, de fokozatos csökkenésé­ről számoltak be a vízügyi il­letékesek a fővárostól keletre, Bruck an der Leitha járásban. Stabilan ellenállt az áradás­nak az előző nap megerősített gát Bécstől nyugatra, Krems térségében. Mintegy 700 településen okozott kárt az idei árvíz Csehországban. A természeti csapás következtében kilenc ember halt meg, s a kitelepí­tettek száma mintegy 20 ezer. Az első becslések szerint az anyagi károk megközelítik a 20 milliárd koronát (csaknem 230 milliárd forintot). A vártnál magasabb Előreláthatóan a vártnál ké­sőbb és magasabb szinten tetőzhet a Duna Pozsonynál, a folyó szintje csütörtök dél­után háromkor már megkö­zelítette a 10,4 métert, amit korábban a tetőzés szintjének jelöltek. A Duna vízszintje Po­zsonynál várhatóan csütörtök éjszaka éri el maximumát. A 10,4 méter fél méterrel magasabb, mint a szerdán megdőlt - több mint száz­éves - rekord, ám a hatósá­gok szerint a várost védő, a folyó mindkét rakpartján felépített mobil védőgátak­nak ezzel még meg kellene birkózniuk. mti Alsó-Bajorország: Deggendorf felülnézetből fotó. face book „Éles bevetésen” a Nyír Mentőcsoport A tarpaiak a fővárosban segítenek, homokzsákokból építenek gátat FOTÓ: DARABÁNT JUDIT Bűncselekmény esetén soron kívüli az eljárás Budapest. Az ügyészségek - a rendőrséggel együttműködve - soron kívül járnak el az árvíz­zel kapcsolatban vagy annak helyszínén elkövetett, továbbá az árvízi védekezési, mentési munkákat akadályozó bűn- cselekmények esetén - mond­ta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A törvé­nyi feltételek megléte esetén a bűncselekmény elkövetőjét azonnal bíróság elé fogják állí­tani. MTI Adómentes az árvízi segítség BUDAPEST, Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter beje­lentése szerint nem terheli adókötelezettség azokat, akik a jelen veszélyhelyzetben az árvíz megelőzése, hatásainak mérséklése érdekében ingye­nes segítséget nyújtanak. A Nemzetgazdasági Minisztéri­umban árvízvédelmi csopor­tokat állítottak össze, amelyek előreláthatóan péntektől va­sárnapig vesznek részt a véde­kezésben - tette hozzá. Varga Mihály nyilatkozatában emlé­keztetett: a kormány az árvízi védekezésben magánszemé­lyek, valamint vállalkozások aktív segítségére is számít, mti Több mint 150 hivatá­sos tűzoltónk indult útnak Komáromba, tarpai önkéntesek a fővárosban. NYÍREGYHÁZA. Mint azt tegna­pi számunkban hírül adtuk: a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság állományából hat személy három terepjáróval indult el szerda este a dunai árvíz által veszélyeztetett Pest Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatósághoz tartozó Váci Katasztrófavédelmi Ki- rendeltség megerősítésére.- Csütörtökön bevetésre in­dult a Nyír Mentőcsoport is - tájékoztatott Takács Judit tű. hadnagy. A megyei katasztró­favédelmi szóvivő elmondta: a BM Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság ren­delte el a Nyír Mentőcsoport mozgósítását, tegnap hajnal­ban egy 26 fős csapat kelt útra Szabolcsból Kruppi István tű. alezredes vezetésével, hogy Komárom-Esztergom megyé­ben segítsék az árvízi védeke­zési munkálatokat. Évtizedek óta mentenek A mentőcsoport tavaly búvár, közepes városi kutató és men­tő, valamint árvízi védekezési és vízimentő szakterületeken szerzett nemzeti minősítést, Nyír Mentőcsoportként most első „éles bevetésükön” vesz­nek részt. Tagszervezetük, a Kelet-Magyarországi Speciá­lis Mentő Egyesület legénysé­ge ugyanakkor már évtizedek óta végez beavatkozási fel­adatokat. Szakemberek, fizikai dolgozók Komáromba l terepjáróval, l platós tehergépjárművel és 4 autóbusszal 152 hivatásos tűzoltó indult útnak csütör­tökön a BM Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának utasítására. A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság jelenleg műszaki szakemberekkel (57) és fizikai dolgozókkal (85 fő) vesz részt a dunai árvízi vé­dekezésben, részben a győri, részben a fővárosi vízügyi igazgatóság működési terüle­tén - tudtuk meg Bodnár Gás­pár igazgatótól. Nyúlgátat építenek A győri igazgatóság területén a Mosoni-Dunán végeznek töltésmagasítást, Komárom- Szőny-Almásfüzitő térségé­ben a vasúti töltés mellett nyúlgátat építenek, valamint műszaki, szervezési feladato­kat látnak el. A budapesti igazgatóság te­rületén homokzsákokból ide­iglenes védvonalat építenek a Szentendrei-szigeten és Bu­dakalász térségében, az ön- kormányzatok részére pedig műszaki segítséget nyújta­nak, valamint a járási védelmi bizottságoknál összekötői fel­adatokat látnak el a Fetivízig munkatársai. Az információk szerint az árvízi védekezéshez 155 ezer homokzsákot, 1000 darab fáklyát, 3 km hosszú vonal­világítást, 1 áramfejlesztőt küldtek a győri vízügynek. Zuglóban dr. Papcsák Fe­renc polgármester fogadta csütörtökön azt a mintegy 20 önkéntesből álló csoportot, akik Tarpáról érkeztek, hogy segítséget nyújtsanak Buda­pesten az árvízvédelmi mun­kálatokban. KM Néhány mondatban Figyelnek a szülés előtt álló kisma­mákra és a művesekezelésre szorulók­ra, az árvízzel érintett településeken folyamatosan és szigorúan ellenőrzik az ivóvíz minőségét - közölte az Ál­lami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A dunai árvízi védekezés miatt ottho­nukat elhagyni kényszerülő betegeket és ápolásra szorulókat kórházak fogadják be. A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Bel­ügyminisztérium által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen. A zökkenőmentes készpénzellátás biz­tosítása érdekében segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az árvíz miatt kialakult helyzetben; például az elázott forint bankjegyek cseréjének egyszerűsítésével. A globális felmelegedéssel egyre gyakoribbak lehetnek a Duna mostani áradásához hasonló árvizek - állítja egy tanulmányában az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA). A szervezet szerint ugyanakkor más tényezők, az urbanizáció és a modern mezőgazdaság is hozzájárulnak a helyzet romlásához. A vízügyi szakemberek nem a meder aljától számítják egy-egy folyó vlzosz- lopának magasságát, hanem a valaha mért legalacsonyabb vízszinttől, azaz a vízmérce nem ér le a folyó fenekéig. Ha például Budapest térségében nyolc métert mutat a berendezés, akkor a folyó mélysége akár 15-16 méter mély is lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents