Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-05 / 79. szám

>013. ÁPRILIS 5., PÉNTEK KELET wJieletJiii 15 GYÁSZHÍR A www.ketet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Küzdöttem értetek szívemmel és erővel, de mint a büszke fák, végül is ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STREGER JANOS hosszan tartó, türelemmel viselt betegségben 80 éves korában, sze­rető szíve megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. április 9-én (kedd) 15 órakor lesz az Északi temető Korányi úti rava­talozójában. Gyászoló család. t Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, De a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentéi Egy reményünk van, ami éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédnagyapa MENESI LÁSZLÓ volt Butykatelepi lakos, 72 éves korában méltósággl viselt betegség után csendesen elhunyt. Drága szerettünk temetése 2013. április 9-én 10 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló csalad Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. SZALAY KORNÉLNÉ szül. Kazár Ilona az Emmaus Otthon lakója életének 94. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2013. április 8-án 12 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából az evangélikus egyház szertartása szerint. Gyászoló szerettei •fi J m7 Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, ! örökké él, akit nagyon szerettek. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy FÖLDESI GÁBOR életének 54. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2013. április 9-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából, evangélikus szertartás szerint. A gyász0|ó család 635258 t Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet. Sirassatok csendesen, mert én a szívetekben élek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNF1ÁRPÁDNÉ szül. Pivarnyik Erzsébet volt Nyíregyháza Kossuth u. 12. szám alatti lakos életének 70. évében méltósággal viselt súlyos betegségben 2013. március 28-án elhunyt. Temetése 2013. április 12-én 11 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló Fia és testvérei t Fájdalommal tudatjuk, hogy DEBRECZENI MIHÁLY Papi Otthon lakója /volt orosi lakos/ 88 éves korában 2013. április 1-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. április 9-én 14 órakor lesz az orosi temető ravatalozójából. Gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfű'z Temetkezés Nyíregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3­42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Űjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere í. 44/444-024 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5.6.7. 1 _______________________________________—...—-----------------------------­+3670239-24-85 OKTATÁST VÁLLAL OKJ-s tanfolyamok a Proficitnél: burkoló, kályhás, bolti eladó, töltőállomás kezelő, vendéglátó eladó, kéz és lábápoló műkörömépítő (külföldi munkalehetőséggel). Tel:9947-327, 20/533-18-77. www.proficit.hu ______________________________635320 Targoncavezető, Biztonsági-ör tan­folyamokat indítunk 20eFt-tól! Tel 30/2283281 Fnytsz:09-0148-04 _____________________________________629803 VEGYES Akác, alma, tölgy tűzifa eladó 1400 Ft-tól kiszállítással. Tel.: 70/271- 07 36. 631234 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Nyíregyháza és körzetében ingyenes kiszállítással. 30/302- 4710. 635456 Akácfasort és almást keresek kiter­melésre. Érd.: 0630/302-4710. ________________________________635102 Akciós tűzifa és szén (lignit) eladó mérési lehetőséggel és kiszállftás- sal. Érd.: 0620/626-6368. 635408 Azonnali kiszállítással rendeljen kalodás fát. Cser,tölgy,bükk 11500, akác 12500. 20/572-2807 631900 Dunnát, párnát, tollat vásárolok. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 0630/3020-340. _________635095 Kazán, orosz öntvény, vegyestüzelésű, vízrostélyos, nem használt többféle eladó! Érd.:0620/371-7350 ______634039 Szilárdtüzelésű kazán, puffer tároló, vízteres kandallóbetét eladó. Tel: 30/488-4630 634966 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! IKELET t Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TÓTH LÁSZLÓNÉ szül. Nagyidai Aranka Nyírszőlős Sugár úti lakos életének 62. évében elhunyt. Temetése 2013. április 9-én 10 órakor lesz a nyírszőlősi temető ravatalozójából. a gyászoló család t Úgy ment el, ahogy élt, csendben és szerényen, drága lelke nyugodjon békében! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy ÖZV. TRESZKAI BÉLÁNÉ szül. Prókai Mária volt sényői lakos, életének 75. évében csendesen elhunyt. Temetése 2013. április 6-án 11.00 órakor lesz a sényői régi temetőből. 635502 Gyászoló családja. t Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, néni volt időm arra, el kellett indulni. Szivetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy AGÓCS JÁNOS ISTVÁN ( Janika, Öcsi) a Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola volt dolgozója 54 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. április 11-én 13 s órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából, római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.k0tet.hu KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak akik, ÖZV. KECSMÁR FERENCNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. MERŐ FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban oszoztak. A gyászoló család 633712 ______________________________________.___________________________________________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GYULYÁS GÉZÁNÉT szül. Csiribán Mária utolsó útjára elkísérték, síijára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkat .enyhíteni igyekeztek. Megköszönjük minden kedves kórházi dolgozó ! önfeláldozó munkáját. A gyászoló család Ezúton szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik szeretett halottunk, VARGA JÁNOS ZOLTÁN temetésén megjelentek, síijára virágot helyeztek mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család « N ■ .......... Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, MÁRFÖLDI MIHÁLY temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. a gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, BALOGH FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS Ha emlegetlek, köztelek leszek, de fáj, ha látom könnyeteket. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok. Fájó szívvel emlékezünk FARKAS ERNŐ volt Nyírség utcai lakos halálának 1. éves évfordulójára. Mise 2013. április 9-én 7.30-kor a római katolikus nagytemplomban. 634968 Felesége Gizella, nevelt és édesgyemekei, unokák ól -

Next

/
Thumbnails
Contents