Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-05 / 79. szám
440818 2013. ÁPRILIS 5., PÉNTEK POZSONY, Tervei szerint 14 hónap alatt, 70 ezer kilométer megtételével motorozza kör- | be egyedül a Földet egy alig | 24 esztendős eperjesi szlovák lány, aki szerdán Torinóból indult el világkörüli útjára. Katarina Vrábelová nem profi motoros, és bár néhány évvel ezelőtt már sikeresen teljesített egy több hónapos A szabadban , motoros túrát Délkelet-ÁzsiAki a virágot szereti, rossz macska nem lehet. fotó: internet ában, saját bevallása szerint mostani útjáról egy éve hozta meg a végső döntést, azután, hogy megismerkedett Igor Brezovar szlovén származású világjáróval. „Neki köszönhetően döntöttem úgy, hogy mindent egy lapra teszek fel, feláldozom az összes időmet, eladom a szeretett autómat, elhagyom a kicsi üzletemet és elindulok álmaim után” - mondta Katarina Vrábelová az xmen.cz cseh internetes magazinnak. mti ® Rutinos Rita nyíregyházi főiskolás, aki már számos fotózáson vett részt, ugyanis nagyon szeret a kamerák kereszttüzében állni. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Ifi lwünSIfSi ®ET Sanghaj. Konferenciákrajárás és beszédek tartása helyett a jövőben az írásra koncentrálna a 2012-es év irodalmi No- bel-díjasa, Mo Jen. „Arra kérek mindenkit, a jövőben ne hívjon meg rendezvényekre, mert akármilyen nagyszabású is az, nem fogok elmenni rá” - jelentette ki az író. A többek közt a Hszincsingpao napilap által idézett író ezt a Kína- Ausztrália Irodalmi Fórumon mondta, hozzátéve: oda sem akart elmenni, s nem akart felszólalni. Mo arra is megkérte az embereket, ne keressék fel szülőhelyét miatta, hiszen ő nem „szupersztár”. A Nobel-díjas szerző a hirtelen jött siker árnyoldalairól is beszélt, megemlítve, hogy elismerése után számos rég nem látott rokona, barátja kereste fel, hogy érdekből felmelegítse kihűlt kapcsolatukat, és sok ismeretlen ember is hasznot próbált hajtani hírnevéből. Többen azt várták el Nem szupersztár, ne hívják, mert nem megy Börtönbe vonult a Die Hard-filmek rendezője Man című filmek fűződnek. Az amerikai sajtó szerint a rendező szerdán vonult be egy észak-dakotai szövetségi börtönbe. Az ellene zajló per hosszú évek óta tartott, McTiernannek azonban fellebbezésekkel sikerült elodáznia, hogy bezárják. A rendezőt 2010-ben mondták ki bűnösnek egy lehallgatási botrányban játszott szerepe és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) félrevezetése miatt, de már négy évvel korábban beismerte, hogy hazudott a hatóságoknak. Később visszavonta vallomását. McTiernan régebben megbízta a sztárok hírhedtté vált magánnyomozóját, Anthony Pellicanót, hogy szerezzen információkat Charles Roven producerről, akivel a Rollerball - Könyörtelen játék című filmen dolgozott együtt. MTI zott Mo. Tizennégy hónap alatt, motoron a Föld körül los Angeles. Megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését a lehallgatási botrány- j ba keveredett John McTiernan amerikai rendező, akinek nevéhez többek közt a Die Hard első, harmadik és negyedik része, valamint a Vadászat a Vörös októberre és a Medicine MoJen FOTÓ: INTERNET tőle, hogy a társadalmi bajok gyógyítása mellett kardoskodjon, s csalódásként élik meg, hogy csupán normális életét próbálja folytatni. „A Nobel-díj elnyerése után miért kellene az embernek nagyobb társadalmi felelősséget vállalnia? A díjat nem az adófizetők finanszírozzák, vagyis ez nem kötelesség. Az J írásaim adottak. Ha azok nem hoznak változást, a beszéd miért hozna?” - morfondíro- í John McTiernan fotó: internet Megér egy mosolyt- Mi az abszolút részegség?- Amikor három ember beül egy szobába, megisznak fejenként egy üveg whiskyt, majd az egyikük kimegy, A nap videója Ezt megúszta Részegen csimpaszkodott fel, majd esett le egy kínai férfi a magasfeszültségű vezetékekre, csodával határos módon azonban megúszta sérülés nélkül. © További videók video.szon.hu a másik kettő pedig megpróbálja kitalálni, hogy melyikük ment ki. O További viccek humor.szon.hu Férfinak hitték a kiáltó kecskét PUTNAM. Segítségért kiáltozó férfi hangjának vélték egy kecske mekegését az Egyesült Államokban, és rendőrök indultak a bajba jutottnak hitt ember megsegítésére. Az állatot valaki a kerítéshez kötötte, aminek nyilvánvalóan nem örült a jószág, és ezért mekegett ahogy a torkán kifért. Nem ez az első eset, hogy kecskehangot emberinek vélnek, mivel nagyon emberien tud „szólni”. mti Fehér vakond „bukkant fel” Nagy-Britanniában LONDON. Fehér vakondot fogtak Nagy-Britanniában. Az albínó vakond legalább olyan ritka, mint a fehér holló, százezerből egy ha akad. A fehér földfürót a 17 éves Gary Childs fogta csapdával, a fiú diákmunkaként foglalkozik vakondvadászattal, amúgy mezőgazdasági gépészetet tanul. Bőven látott már vakondot, mivel évente mintegy 400 példánytól szabadítja meg a gazdákat, ám albínót még soha. Még nem tudja, mihez kezd a fehér fogással. MTI HIRDETÉS Elő festmény a plázában FOTÓ: INTERNET Megelevenedett Rembrandt Éjjeli őrjáratának „előzménye”. AMSZTERDAM. A performansz- nak egy amszterdami pláza adott otthont, a járókelők pedig megmerevedtek a meglepődéstől: 17. századi kosztümökbe öltözött emberek bukkantak fel és álltak össze végül a híres festményen látható csoportképpé egy hatal- { más képkeretben. A performance azzal kezdődött, hogy egy tyúktolvaj kiszaladt egy boltból hóna alatt a baromfival. Hamarosan megjelent a korabeli rendőrség és üldözőbe vette a Lúdas Matyira hajazó legényt. A látványos szaladgálás végül csoportképpé meRembrandt festménye revedett: a kosztümös alakok felvették a festményen lévők pózát. Csattanóként bekeretezték őket. Mindegyikük öltözéke tökéletes mása volt a híres festményen látható emberek ruhájának, fegyverzetük is azonos, és persze nem hiányzott a hatalmas dob sem. A meghökkent közönségnek tetszett á villámelőadás, lelkes tapssal jutalmazta a produkciót, amelyet az amszterdami Rijksmuseum szervezett figyelemfelkeltésként arra, hogy április 13-án újra megnyílik egy szárnya, amelyben megcsodálható egyebek közt a híres festmény is - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. Az 1642-ben készült mű az egyik utolsó alkotás volt, amelyet a minap rendkívüli gonddal visszavittek a múzeumi szárnyba. A 4,54 méterszer 3,79 méteres, 170 kilós Éjjeli őrjárat a Rijksmuseum fő büszkesége. mti Felháborodott a kancellár Meggyűlt a baja a lesifotósokkal Angela Merkelnek. ■ BERLIN. A lesifotósok zaklatását kifogásolja Angela Merkel német kancellár, aki egy földközi-tengeri szigeten tölti húsvéti szabadságát. A kancellár már ötödször utazott tavaszi vakációra a Nápoly térségében fekvő Ischiára, és eddig semmire sem volt panasza. Idén azonban nem a férjével kettesben pihen, hanem nagyobb társaságban, férjének fiával, annak feleségével és két kiskorú gyermekükkel, a visszavonultan élő családról készült képek pedig felháborították a kancellárt. Merkel Ischia szigetére 2006 óta mindig ugyanabban a hotelben száll meg. A kancellár nagyon jó vendég - idézték német lapok Espedito Morierit, a szálloda igazgatóját. mti Panaszt tett: nem ezt várta WELLINGTON. Hivatalos panaszt tett egy mozinéző Új- Zélandon csalódottságában amiatt, hogy nem volt egy filmben egy olyan robbanás, amely a film előzetesében viszont szerepelt. A férfi az új- zélandi reklámfelügyelethez fordult mert a film előzetese mást ígért, mint amit a végtermék nyújtott. A panaszos szerint annyira megtetszett neki a filmelőzetesben az, ahogy a detonáció hatására leomlik egy sziklafal, hogy főként ezért ült be a moziba. A filmet készítő amerikai Paramount stúdió azzal védekezett, hogy legjobb igyekezete ellenére egy film előzetesébe bekerülhet olyan jelenet, amely végül kimarad a teljes filmből. MTI