Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám
2013. FEBRUÁR 28„ CSÜTÖRTÖK KELET íí*t fii (»Tavaszvárók Nelli és Laci abban bízik, hamarosan kellemes tavaszi időben üldögélhetnek a Kossuth téren. fotó: sipeki Péter Népszokások elevenednek meg nyíregyháza. Március 1-jén 13.30 órától télbúcsúztató kiszebábégetést tartanak a Városmajori Művelődési Ház udvarán. A Gárdonyi Géza Általános Iskola első osztályos diákjai egy rendhagyó játszóház keretében előbb elkészítik, majd elégetik a bábukat, ezt követően a művelődési ház nagytermében táncház keretében, az Igrice Néptáncegyüttes segítségével játékos népszokások elevenednek meg. km A természet bioritmusáról nyíregyháza. Február 28-án 18.30 órától a VMKK Kamaratermében Dárdai Gyula téridőkutató előadást tart arról, hogyan használjuk kedvezően a természet bioritmusait. Az est folyamán értelmet nyer az Örök Tavasz Feng-Shui Naptár, élvezhetjük az Y2K Divattánciskola táncosainak, valamint Szilágyi Ádám hangterapeutának didgeridoo előadását is. A bevétel egy része a Kelet-Magyarországi Speciális Mentők támogatását szolgálja. km Jobbik-sajtótájékoztató A Jobbik feljelenti az ellendemonstrálókat NYÍREGYHÁZA. - A Jobbik feljelentést tesz és törvénymódosítást kezdeményez a nemzeti jelkép megsértése miatt - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Apáti István országgyűlési képviselő. - Zéró toleranciát hirdetünk a magyargyalázó, magyarellenes szélsőbaloldali és szélsőliberális emberek, csoportok ellen. Ha megdobnak kővel, sziklát fogunk visszahajítani rájuk! - utalt a Gyöngyösi Márton látogatásakor történt ellendemonstrálók magatartására a honatya, majd videofelvételeken mutatta be, hogyan gyalázták meg a Magyar Himnuszt a más véleményen lévők.- Ugyanazok az igaztalan, sértő és provokatív táblák, molinók jelennek meg Gyöngyösi Márton országjárásának minden állomásán, legfeljebb más-más aktivisták tartják a kezükben. A Jobbik célul tűzte ki a jobbikos politikus nagy vitát kiváltó kijelentésének magyarázatát, a valódi mondanivaló kommunikálását, ami nem szól másról, mint egyfajta összeférhetetlenségi vizsgálat kezdeményezéséről a kettős állampolgársággal rendelkező politikai szereplők esetében, mert az Országgyűlésben és a kormányban a magyar nemzet iránt 100 százalékos lojális emberekre van szükség! - mondta Kovács Koppány Zoltán, a párt nyíregyházi szervezetének al- elnöke. - Az ellendemonstrá- lókkal lehetetlen párbeszédet folytatni. Céljuk a rendzavarás, az indulatkeltés. Nemzeti jelkép megsértése miatt feljelentést teszünk a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon - tette hozzá az alelnök. km-pi Kvízmegfejtés Az 1900-as elején a településhez tartozott Hajnalos, Lajostanya, Miklós- műve, Képhalma, Kisfás- és Nagyfás-tanya, valamint Rázom puszta is. a) Tiszalök Szendőfi koncert a zeneiskolában nyíregyháza. A kétszeres Arany dobverő, Artisjus és Emerton-díjas Szendőfi Péter, a magyar jazz-társadalom elismert figurája, a szerzőként, előadóként és zenekarvezetőként is sikeres dobos a Vikár zeneiskolában koncertezik március 8-án 18 órától. KM Tavaszi zsongás rajzpályázat nyíregyháza. A Városmajori Művelődési Ház és a Baráti Kör a Gyermek Képzőművészetért Egyesület az idén is meghirdeti „Tavaszi Zsongás” elnevezésű rajzversenyét. Az általános iskolák évfolyamonként 2-3 tanulóval jelentkezhetnek március l-jéig. km isi Mozduljon az egészségéért! Modern mozgásterápia a test és az idegrendszer egészségéért! Csütörtöki napokon 17.30-tól .Nyíregyháza, Pazonyi út 5. Bejelentkezés: 20/447-9778 A nyíregyházi önkormányzat tagjainak vagyonnyilatkozata Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 60 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, egy 720 négyzetméteres telken álló 220 négyzetméteres családi ház negyedrészben tulajdonosa, egy vajai tóparton lévő 240 négyzetméteres telken lévő 32 négyzet- méteres üdülő tulajdonosa, ingóság: VW Sharan (2008-as) tulajdonosa. Pénzintézettel szemben tartozás: 30 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: egy kft. ügyvezetőjeként havi 600 ezer forint. Gazdasági érdekeltség: egy bt. ügyvezetője, 50 százalékos tulajdonrésszel, egy kft.-ben 3 százalékos tulajdonrésze van. _______________________ Fesztóry Sándor (Fidesz-KDNP) S Ingatlan: Nyíregyházán egy 2336 négyzetméteres tanyán egy 6 5 négyzetméteres lakóház és gyümölcsös tulajdonosa. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: 4 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 2 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: ügyvezető igazgatóként havi 137 300 forint, szakértőként esetenként 200 ezer forint. Gazdasági érdekeltség: egy bt. beltagja, 3 3 százalékban tulajdonos. _______ Halkóné dr. Rudolf Éva (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 104 négyzetméteres lakóház és egy nyíregyházi 27 négyzetmétere garázs 2/5 arányban tulajdpnosa, Nyíregyházán egy 54 négyzetméteres lakóház tulajdonosa. Ingóság: VW Golf, 2003-as. Pénzintézettel szembeni tartozás: 6 millió forint. A mindenkori képviselő alapdíj 6 havi összegét meghaladó értékű ingóság: festmények, porcelánok. Egyéb adóköteles jövedelem: ügyvivő szakértő-vezetőként havi 651 200 forint, óraadó oktatóként félévente 74 ezer forint. ______ ____ Dr. Horváthnédr. Vélsz Katalin (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 564 négyzetméteres telken lévő 160 négyzetméteres lakóház felerészben tulajdonosa, egy 622 négyzetméteres telken lévő 60 négyzetméteres üzlethelyiség 163/622-ed részben tulajdonosa, egy 997 négyzetméteres telken lévő 150 négyzetméteres lakóház és garázs 249/997-ed részben tulajdonosa, egy 3492 négyzetméteres gyümölcsös 1646/3492-ed részben tulajdonosa, egy 66 négyzetméteres orvosi rendelő tulajdonosa, egy 1340 négyzetméteres telken lévő 190 négyzetméteres lakóház 311/1340-ed részben tulajdonosa, egy 5798 négyzet- méteres beépítetlen terület felerészben tulajdonosa. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 12 millió forint. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: 14 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: háziorvosként 200 ezer forint havonta, foglalkozás-egészségügyi szakorvosként havi 212 ezer forint, ingatlan bérbeadásból: havi 200 ezer, 76 ezer és 60 ezer forint. Gazdasági érdekeltség: két kft, ügyvezetője, 50-50 százalékos tulajdonrésszel. _________________ Jászai Menyhért alpolgármester (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Kótajban összesen 5957 négyzetméteres kert, szántó és gyümölcsös felerészben vagy 4/6 arányban tulajdonosa, Tiszabercelen összesen 7978 négyzetméteres szántó és udvar - ezen egy lakóház és gazdasági épület felerészben tulajdonosa. Nyíregyházán 2 db út 126-126 négyzetméteres tulajdonosa, Nyíregyházán egy 1439 négyzetméteres telek és egy 15 négyzetméteres gazdasági épület felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy 19 58 négyzetméteres telek felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy 168 3 négyzetméteres telek felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy 1549 négyzet- méteres telek, rajta 160 négyzetméteres lakóház, udvar, gazdasági épület felerészben tulajdonosa. Ingóságok: ékszerek, bútor, lakásfelszerelés. Képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó jelentősebb összegű vagyontárgy: lakáskassza, nyugdíjpénztári tagság. Egyéb adóköteles jövedelem: egy alapítvány ügyvezető igazgatójaként 436 ezer forint havonta, alpolgármesterként havi 250 ezer forint, méhészkedés. Gazdasági érdekeltség: egy kft, ügyvezető igazgatója. ________ Jeszenszki András (MSZP) Ingatlan: Nyíregyházán 75 négyzetméteres lakás tulajdonosa, Nyíregyházán 82 négyzetméteres lakás felerészben I '** tulajdonosa, Nyíregyházán 18 négyzetméteres garázs H felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán 1183 négyzetméteres ■«tí ■ erdő tulajdonosa, Nyíregyházán 2885 négyzetméteres és x. ■■ 2188 négyzetméteres gyümölcsös tulajdonosa. Ingóság: Opel Astra 2 00 2-es. Pénzintézettel szembeni tartozás: 1,5 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: középiskolai tanárként 194 700 ezer forint, felügyelő bizottsági tagként 50 000 forint havonta. Gazdasági érdekeltség: 50 százalékban egy kft, tulajdonosa, ügyvezető. ____________________________ Dr. Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) ~~Wt' Ingatlan: Nyíregyházán 5 3 négyzetméteres lakás tulajdonosa, jsi Nyíregyházán 712 négyzetméteres ingatlanon 182 négyzetméterescsaládi háztulajdonosa 1/2-ed részben, Budapesten : a XIII. kerületben 354 négyzetméteres ingatlanon 90 négyzetméteres sorház tulajdonosa 1/2-ed részben, Papon 2100 négyzetméteres ingatlanon 100 négyzetméteres lakóház tulajdonosa 1 /3-ad részben, Budapesten a II. kerületben 70 négyzetméteres lakóház tulajdonosa 1/2-ed részben, Diósdon 688 négyzetméteres ingatlanon 70 négyzet- méteres lakóház tulajdonosa 1/2-ed részben. Nagy értékű ingóságok: Volvo V70, 2002-es. Értékpapírok: 500 db MOL-részvény, 1500 db OTP-részvény, 1000 db MTELEKOM-részvény, 20 db Richter-részvény, különböző kötvények és befektetési jegyek 59 millió forint értékben. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: 15 millió forint. Pénzintézeti számlakövetelés: forintban 4 millió forint, devizában 3 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 2 millió forint. Polgármesterként 579 000 forintot keres havonta. Egy kft, tulajdonosa 51 százalékban. _________ Kósa János (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 2306 négyzetméteres telken lévő 89 négyzetméteres családi ház felerészben tulajdonosa, *c Nyíregyházán egy 8408 négyzetméteres szántó felerészben ™* ' tulajdonosa és egy 2 889 négyzetméteres erdő tulajdonosa. ^ Ingóság: Opel Astra, 2004-es. Egyéb adóköteles jövedeAh- lem: hitoktatóként 114 ezer forint havonta. __________ Kósa Tímea alpolgármester Ingatlan: Nyíregyházán 41 négyzetméteres lakás felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán 3 5 négyzet- méteres lakás felerészben tulajdonosa. Ingóság: Opel Astra 2010-es. Készpénz: 2 millió forint. Jövedelem: alpolgármesterként havi 560 ezer forint + költség____________térítés._________________________________ Lengyel Gábor (Jobbik) A vagyonnyilatkozatában semmi sem szerepet. Opel Zafira 2002-es, Opel Antara (2011). Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 1,7 millió, 2 millió, illetve 1,6 millió forint. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás: 24,5 millió forint. Készpénz: 2,6 millió forint. Pénzkövetelés: 1,7 millió forint tagi kölcsön. Egyéb adóköteles jövedelem: iskolaigazgatóként havi 480 ezer forint, tanárként havi 300 ezer forint, ingatlan bérbeadásból származó jövedelemhez nem írt összeget, esetenként közoktatási vizsgáztatásért és szakértésért kap díjazást. Gazdasági érdekeltség: egy kft.-nek ügyvezetője, egy másiknak ügyvezető-tulajdonosa, egy harmadiknak pedig cégvezetője. Ezekben a tulajdonosi aránya: 90,100 és 0 százalék._________________________ Magéra Tibor (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyirpazonyban 1420 négyzetméteres zártkertben lévő gazdasági épület felerészben tulajdonosa. Pénzintézettel szembeni tartozás: 2,5 millió forint. Gazdasági érdekeltség: egy kft. ügyvezető igazgatója 100 százalékos tulajdonrésszel, egy másik kft.-nek az ügyvezetője tulajdon- rész nélkül. ______________________________ Mikó Dániel (MSZP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 817 négyzetméteres építési telek 1/4-ed részben tulajdonosa, a rajta lévő 157 négyzet- % méteres lakóház felerészben tulajdenesa. Nyíregyházán egy 18 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa, egy 18,5 négyzetméteres garázs tulajdonosa. Ingóság: Honda Accord, i 2008-as. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 4,7 millió forint, 3,1 millió forint. Életbiztosítás 243 667 forint. Pénzkövetelés: 26 millió forint. Magánszeméllyel szemben fennálló tartozás: 3 millió forint. Holtig tartó haszonélvezeti joga van egy 62 négyzetméteres társasházi ingatlanon, egy 2 9 5 3 négyzetméteres telephelyen és egy 515 négyzetméteres ingatlanon. Egyéb adóköteles jövedelem: projektvezetőként 726 ezer forint havonta, felügyelőbizottsági tagként havi 50 ezer forint, képviselőként 145 ezer forint, költségtérítés: havi 20 ezer forint, társulati elnökként havi 130 ezer forint. _____ Dr. Moskovits Károly (MSZP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 75 négyzetméteres lakás | felerészben tulajdonosa. Ingóság: Skoda SuperB 2008-as. Egyéb jövedelem: ügyvédként havi 200 ezer forint. Pénzin- j tézettel szembeni tartozás: 10 millió forint. Mussó László (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 1453 négyzetméteres telken lévő 160 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, Nyíregyházán egy 1665 négyzetméteres udvaron lévő 20 négyzetméteres v gazdasági épület tulajdonosa (alvállalkozás telephelye), Nyíregyházán egy 713 5 négyzetméteres telken egy 2 000 négyzetméteres lovas karám, egy 6430 és egy 4595 négyzetméteres szántó, valamint egy 4448 négyzetméteres gyümölcsös tulajdonosa. Ingóság: két VW Passat, az egyik 1996-os, a másik 2002-es. Két darab egyedi, saját gyártású személygépkocsi-utánfutó tulajdonosa, az egyik 1997-es, a másik 2 001 -es. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 2,9 millió forint. Vagyontárgyak: forgalomból kivont veterán robogók, motorkerékpárok és személygépkocsik, hintók, lovasfelszerelések, mezőgazdasági gépek és iovak. Egyéb adóköteles jövedelem: a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól havi 28 400 ezer forint, terület-bérbeadásból származó bevétel 240 ezer forint. _______ ■ _________ Nagy László (MSZP) Ingatlan: Nyíregyházán 42 négyzetméteres lakástulajdonosa. Ingóság: VW Passat (2008). Értékpapírban elhelyezettmegtakarítás: 1,2 millió forint. Készpénz: 1,8 millió forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 600 ezer forint. Egyéb adóköteles jövedelem: felügyelő-bizottsági tagként 190 ezer forint havonta. Játékvezetőként évi 700 ezer forintot keres, egy zrt.-nél oktatóként évente 120 ezer forintot kap. ____________ Petneházy Attila (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Egerszalókon 600 négyzetméteres ingatlan felerészben tulajdonosa. Ingóság: Opel Zafira 2005-ös. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 480 darab OTP-részvény. Pénzintézettel szembeni számlakövetelés: 800 ezer forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 1 millió forint. Egyéb ; adóköteles jövedelem: színészként 224 ezer forint havonta. I lenek Egyesülete) Ingatlan: Nyíregyházán egy 160 négyzetméteres családi ház felerészben tulajdonosa. Ingóság: Opel Zafira, 2005-ös. Pénzintézettel szembeni tartozás: 4 millió forint. .* r. A Dr. Szilassy Géza (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 900 négyzetméteres telken ! egy 130 négyzetméteres lakóház felerészben tulajdonosa. Budapesten egy 49 négyzetméteres lakóház felerészben : tulajdonosa, Miskolc-Ómassán egy 345 négyzetméteres : művelés alól kivont üdülő 3/12-es részben tulajdonosa. Ingóság: Mazda 3-as, 2011-es. Értékpapírban elhelyezett megtakarítás: 140 ezer forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 6 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: orvosként havi 640 ezer forint, képviselő tiszteletdíja 120 ezer forint, felügyelő bizottsági tagságáért 50 ezer forintot kap havonta. Gazdasági érdekeltség: egy bt. beltagja, 50 százalékos tulajdonrésszel. Szilvási István (Fidesz-KDNP) Ingóság: Renault Twingo 2003-as, BMW 3181,2003- as. Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés: 26,6 millió forint. Magánszeméllyel szemben fennálló , tartozás: 19,5 millió forint. Megtakarítás: kincstárjegy 7,2 millió forint értékben. Egyéb adóköteles jövedelem: ! egy kft. ügyvezetőjeként havi 180 ezer forint. Gazdasági érdekeltség: két kft. ügyvezetője, az egyikben 70, a másikban 90 százalékban tulajdonos. ___________________________________________ Lipták Lajos (Fidesz-KDNP) Ingatlan: Nyíregyházán egy 670 négyzetméteres telken — melynek 1/10-ed arányban tulajdonosa-egy 170 négyzetméteres lakóház felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy 1000 négyzetméteres telken lévő 158 négyzet- méteres lakóház felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy garázs tulajdonosa, Nyíregyházán 1,2 hektáros fásított terület, legelő és 0,72 hektár beépítetlen terület tulajdonosa. Tiszavasváriban egy társasházi lakóház felerészben tulajdonosa, Tiszavasváriban 3,7 hektáros szántó tulajdonosa, Nagykállóban 1070 négyzetméteres területen álló iskola tulajdonosa, Nagykállóban 3 hektáros szántó és 6320 négyzetméteres területen álló 240 négyzetméteres gazdasági épület tulajdonesa. Ingóság: Mercedes A150-es, 2 009-es, Dr. Tirpák György (Fidesz-KDNP) . Ingatlan: Nyíregyházán egy 1386 négyzetméteres telken egy 136 négyzetméteres lakóház felerészben tulajdonosa. Pénzkövetelés: 710 ezer forint. Pénzintézettel szembeni tartozás: 14 960 svájci frank. Egyéb adóköteles jövedelem: ügyvédként havi 175 ezer forint, felügyelő-bizottsági 1 elnökként havi 50 ezer forint (ezt január 31-éig kapta). Tormássi Géza (Fidesz-KDNP) .... .. I Ingatlan: Nyíregyházán egy 120 négyzetméteres lakás fele1 részben tulajdonosa, Nyíregyházán 16 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa, Nyíregyháza-Császárszálláson 720 négyzetméteres zártkertben lévő 36 négyzetméteres faház felerészben tulajdonosa. Ingóság: Opel Zafira, 2007- es. Pénzintézettel szembeni tartozás: 10 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: geológus mérnökként havi 409 ezer forint, egy kft. felügyelőbizottsági tagja.___________________________________ Vass Zoltán Géza (Jobbik) Ingatlan: Nyíregyházán egy 1152 négyzetméteres telken lévő 155négyzetméteres lakóház felerészben tulajdonosa, Nyíregyházán egy 444 négyzetméteres telken egy 120 négyzetméteres családi ház 1/12-ed részben tulajdonosa. JSék*. |n8óság: Seat Ibiza, 2001-es. Értékpapírban elhelyezett üflB JBÉh. megtakarítás: 1,3 millió forint. Pénzintézeti számlakövetelés: 2,6 millió forint. Egyéb adóköteles jövedelem: logisztikai vezetőként havi 350 ezer forint.