Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-28 / 50. szám

2013. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK 6 Hazai tájakon 1(011 Versenynek adott otthont Vasvári sportcsarnoka TISZAVASVÁRI. A játékos sport- verseny országos elődöntőjét a tiszavasvári sportcsarnok­ban rendezte meg a közel­múltban a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Szabolcs Szatmár Bereg Me­gyei Diáksport és Szabadidő Egyesület. Mint a szervezők érdeklődésünkre elmondták, bár az idén a tiszavasváriak nem jutottak be az elődön­tőbe, mégis a tiszavasvári sportcsarnokba szervezték a versenyt, mert nagyon al­kalmas hasonló események rendezésére, kitűnően felké­szült versenybírók vannak, és végül, de nem utolsósorban kitűnő a számítástechnikai programjuk is. Bíró Csaba, a Heves Megyei Diáksport Tanács elnöke ar­ról adott tájékoztatást, hogy a játékos sportverseny a Ma­gyar Diáksport Szövetség megalakulása óta létezik, és rendkívül népszerű nemcsak a gyermekek, hanem a szülők körében is. A verseny a gyermekek alapmozgásaira épülő sor- és váltóversenyek sokasága, amely felkészíti a fiatalokat a későbbi diákolimpiái sport­ágakra. Ebben a sportos já­tékban egyaránt van atlétika, torna, különböző labdajáték, csapatjáték és páros feladat is. JUHÁSZ BORI A verseny eredménye 1 .Középkerti Általános Iskola (Hajdú- böszörmény) 2.Szent Imre Római Katolikus Általá­nos Iskola (Miskolc) 3.Bem József Általános Iskola (Nyír­egyháza) é.Bolyky Tamás Általános Iskola (Ózd) 5.Kölcsey Ferenc Református Általá­nos Iskola (Fehérgyarmat) A játékos sportverseny résztvevői fotó: a szerző Filmek és koncertek a tavaszi Mustárházban NYÍREGYHÁZA. Bár még fázó­san húzzuk össze magunkon a kabátot, a nyíregyházi Mus­tárház, a fiatalok információs és tanácsadó irodája már a ta­vaszra készül. Mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a természet ébredésével újraé­lednek a már évek óta kedvelt ingyenes programok. Varga Zsuzsanna program- felelős először arról szólt, hogy gondolnak a legkisebb korosztályra is, ezért „Szine- Mini” címmel az óvodások­nak rendeznek az intézmény­ben mesedélelőttöt, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral közösen pedig játékos délelőttöt a könyvek birodalmában. Kakaóbár is vár az ifjabb korosztályra, a kézműves foglalkozások köz­ben egy bögre forró kakaót is fogyaszthatnak majd az apró­ságok. A kicsiknek gyermek­napot is rendeznek májusban. Mozgalmas tavasz vár a kö­zépiskolásokra is az ifjúsági iroda szervezésében. Hagyo­mányteremtő szándékkal áp­rilisban megtartják az ifjúsági hetet, amelynek részeként a könyvtárral közösen alkotói pályázatot hirdettek „Tirpá­kok, ma Nyíregyházán” cím­mel. A tervek között szerepel még szövegértési és előadói verseny, a Kapcsos Könyv alá­írása, ifjúsági majális, nyárin­dító fesztivál. A filmklubban szerdánként 18 órától klasz- szikus filmeket, kéthetenként a pénteki napokon pedig ze- [ nés-táncos filmeket láthatnak az érdeklődők. Péntekenként amatőr együttesek is lehetősé­get kapnak bemutatkozásra. A Mustárház kapcsolatot tart határon kívüli ifjúsági szervezetekkel is. Csástyu Lilla a nemzetközi progra­mok ismertetésekor kiemel­te a márciusban rendezendő beregszászi téli egyetemet, a nagybányai ifjúsági konferen­ciát, a pécsváradi tanácsko­zást, amelyeken részt vesznek Nyíregyháza fiataljai is. Cse­reprogram keretében öt diák Szicília szigetén a zöld élet­móddal ismerkedhet meg jú­niusban. A Mustárház a bekül­dött motivációs levél alapján dönt az utazók személyéről. KM-MML *= Túráztak a dögéi diákok A Szebecse-ér környékén túráztak a dögéi ölbey Irén Általános Iskola diákjai. fotó: agárdy sánoor Az ifjúság viszi előre a világot Dr. Mihalovics Péter a szerkesztőségünkben fotó: sipeki Péter A nyíregyházi Mustár­ház mintájára orszá­gos ifjúsági hálózatot szeretne kiépíteni a kormány. NYÍREGYHÁZA. Nyíregyházán ismerkedett a napokban az if­júság mindennapi gondjaival, a fiatalok közösségi életének lehetőségeivel dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjé­ért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, aki szerkesztőségünkbe is elláto­gatott. Van-e valamilyen különleges oka annak, hogy most látoga­tott el Nyíregyházára? dr. MIHALOVICS PÉTER: Sorban felkeresem az ország kisebb és nagyobb városait, így most az országos körút részeként érkeztem a városba. A szemé­lyes kötődés révén - hiszen rokonok, barátok élnek itt -, gyakrabban jövök ide. Most egyébként a Mustárház hívá­sára érkeztem, hogy megis­merkedjem a munkájukkal, találkozzam fiatalokkal, valamint a főiskolai hallgatói érdekvédelemmel is. Tapasz­talatszerzés céljából jöttem, hiszen azt kaptam feladatul a kormánytól, hogy hatékony országos ifjúsági hálózatot hozzak létre. Miért fontos az Új Nemzedék Jövőjéért Program, melyek a leglényegesebb elemei? DR. MIHALOVICS PÉTER: A legfontosabb ismérve, hogy alulról építkezik, a fiatalok véleményét, célját, elképzelé­seit foglalja össze, az ifjúsági szakma pedig véleményez­te. Sok olyan programot, projektet tartalmaz, amelyek segítik a fiatalok életét. Fon­tos ismérve az is, hogy nem a magyar költségvetést terhelik a programban megfogalma­zott projektek, hanem uniós források használhatók fel a megvalósításuk alkalmával. A program jelentős eredmé­nye, hogy megalakult tavaly novemberben a Nemzeti Ifjúsági Tanács, amelynek létrehozásával a rendszer- váltás óta adósak maradtak a mindenkori kormányok. Ebbe a tanácsba a legkisebb telepü­lés ifjúsági szervezete is tud tágot delegálni. Fontosnak tartom a Nemzeti Együtt­működési Alap létrehozását is, amely az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretében egymilliárd forint elkülönített keretből tud támogatni olyan j programokat, olyan ifjúsági közösségeket, amelyek nem számíthatnak helyi önkor­mányzati forrásokra. Milyennek szeretné látni ezt az új nemzedéket a kormány? DR. MIHALOVICS PÉTER: Olyan fiatalokat szeretne a kor­mány, akik úgy gondolkod­nak: törődöm a hazával, a haza is törődik velem. Az új nemzedék felelősségteljesen gondolkodjon a saját sorsáról és az ország jövőjéről. A fia­taloknak rá kell döbbenniük, hogy nem várni kell tétlenül sorsuk alakulását, hanem ten­ni is kell érte, erőt, energiát kell befektetniük a jövőjük érdekében. Minél erősebb egy közösség, annál több segít­séget és támogatást várhat vissza a fiatal. Ezek a kormány elvárásai, de mit tud tenni a kormány a fiatalokért? DR. MIHALOVICS PÉTER: Minden szaktárcának van ifjúságvé­delmi csatornája, legyen szó oktatásról, környezetvéde­lemről, egészségügyről. A szaktárcák a fiatalok gondjaira keresik a megoldást, az Új Nemzedék Jövőjéért Program pedig feltérképezi a lehetősé­geket. Hangsúlyoznom kell, hogy ez a program nem old meg mindent, nem lesz több állás, nem lesz magasabb a fizetés, de számos olyan lehe­tőséget tartalmaz, ami segíti a jövő tervezését. Az ifjúsági program tesz-e különbséget a más országrész­ben élő fiatalok között, hiszen megyénkben jóval hátrányo­sabb helyzetben vannak? DR. MIHALOVICS PÉTER: Ez a program nem ad választ a területi különbségekből adódó kérdésekre, de arra itt vannak a kormány más jelle­gű programjai. Számos olyan program van, amelyek segítik a hátrányos helyzetű fiata­lok boldogulását. Gondolok például a kiemélt vállalkozói zónákra - s ilyen több is van ebben a megyében -, ahol ösztönzik a befektetőket az új munkahelyek teremtésére. Mikor lenne elégedett a mun­kájával? DR. MIHALOVICS PÉTER: Szeret­ném, ha az év végére minden megyében lennének olyan kö­zösségi bázisok, mint amilyen Nyíregyházán a Mustárház. Fontos továbbá, hogy a ifjúság tudjon erről az Új Nemzedék Jövőjéért Programról, és el is mondanák a véleményüket róla, mert a fiatalok gondola­tai viszik előre a világot. M. MAGYAR LÁSZLÓ magyar@inform.hu Névjegy Név: dr. Mihalovics Péter Születési hely, idő: 1983.08.08. Iskolái: Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zrínyi Ilona Gimnázium, Pannon Egyetem Tisztség, munkahely: Veszprém­ben önkormányzati képviselő 2006 óta, országgyűlési képviselő 2010 óta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke 2011 ektóbere óta. Családi állapota: nőtlen Nyírcsák János kuratóriumi alelnök, Lengyelné Pogácsás Mária ügyvezető igazgató és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet fotó: sipeki Péter A Human-Net Alapít­vány sokat fáradozik a roma családok lakhatá­si és munkahelyi körül­ményeinek javításáért. NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi Huszártelepre is ellátogatott kedden Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA magyaror­szági nagykövete, mint ahogy arról a szerdai számunkban is beszámoltunk. Megváltoztatni a környezetet Nemcsak a lakótelepen élők­kel ismerkedett meg a nagy­követ asszony, hanem a sajtó nyilvánossága előtt a Huszár­várban átadta az Aktív Ál­lampolgárságért oklevelet a Human-Net Alapítvány kép­viselőjének.- Több mint egy évvel ez­előtt hoztuk létre az Aktív Ál- lampolgárságért-díjat, hogy elismerjük azoknak a magán- személyeknek és szerveze­teknek a munkáját, akik sokat tesznek azért, hogy megvál­tozzon a környezetük - idézte fel a múltat Eleni Tsakopou­los Kounalakis. - Ameriká­ban mindig is nagy volt a közösségi aktivitás, hiszen már az első telepeseknek a családjuk mellett a közös­ségükről is gondoskodniuk kellett a túlélés érdekében. Magyarországon is számos példája van a közösségi akti­vitásnak. A Human-Net Ala­pítvány is sokat fáradozik a helyi családok lakhatási és munkahelyi körülményeinek javításáért, a munkatársai az élet számos területén segítik a huszártelepi roma közös­séget. Értékelendő a nagy­fokú összefogás is, hiszen a Human-Net Alapítvány a kitartó munkáját a városi ön- kormányzattal, civil szerve­zetekkel, a roma lakossággal együtt végzi. Van még bőven tennivaló Az Aktív Állampolgárság oklevelének átvétele után Lengyelné Pogácsás Mária, az alapítvány ügyvezető igazga­tója a következőket mondta lapunknak:- Váratlanul ért bennünkét ez a nagy megtiszteltetés, amely munkánk elismerése. A szociális munkások szerte­ágazó tevékenységének csak egy területe a Huszártelepen végzett munka.- Mint családsegítő szolgálat és mint alapítvány azért dol­gozunk, hogy képessé tegyük az embereket alulról jövő szerveződések létrehozására. Segítsünk 'olyan halmozott problémákon, amelyek meg­határozzák a mai világban az emberek életét, mint például a munkanélküliség, az adós­ság terhe.- Ez a díj kiemelkedő je­lentőségű a számunkra, jelzi, hogy jó úton járunk. Sajnos, a jelenlegi gazdasági helyzet­ben a munkánk nem lesz ke­vesebb, van még bőven tenni­valónk. KM-MML Nyílt tanórák Máriapócson máriapócs. Nyílt tanítá­si napot tart a máriapócsi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskola a következő tanévben első osztályba lépő gyermekek szülei részére március l-jén, péntek délután 13.30 órától. Az iskola vezeté­se azt kéri az érdeklődőktől, hogy részvételi szándékukat jelezzék az iskola telefonszá­mán. KM Monográfia Nyírgyulajról nyírgyulaj. Nyírgyulaj törté­neti leírása címmel jelent meg a közelmúltban az a kiadvány, amely összegzi a település múltját az őskortól napjain­kig. A könyvet március 2-án 11 órakor mutatják be a szerzők nyírgyulaji közösségi házban. KM Találkozás Fábián Jankával nagyhalász. Fábián Janka írónő lesz a vendége annak az író-olvasó találkozónak, ame­lyet március 4-én 17 órától rendeznek meg a nagyhalászi Artóka Eszter Városi Könyv­tárban. A moderátor Fekete Zsolt lesz. Az 1973-ban szüle­tett írónő angol-történelem egyetemi szakot végzett, majd franciából szerzett oklevelet.

Next

/
Thumbnails
Contents