Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-08 / 33. szám
2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK KELET Üzenet Szabó Lajos nyíregyházi olvasónktól: A hit nem nélkülözheti a megdöbbenés kritikus pillanatait. JELENÍTS ISTVÁN Mindennapi fölényeskedés A Napfény Életmód és Közművelődési Egyesület Életmód klubjában február li-én, hétfőn 17 órától Amit minden nőnek tudnia kell a hormonháztartásról címmel tart előadást dr. Szilágyi Nóra fogszakorvos, hormonegyensúly terapeuta. Február 12-én 17 órától dr. Madácsi Mária pszichológus, főiskolai tanár lesz a vendég aki Mindennapi fölényeskedéseink - és hogyan szabaduljunk meg tőlük? címmel tart előadást. Várunk mindenkit szeretettel a Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Kara épületébe (Nyíregyháza, Sóstói út 2-4. „A” épület 123-as helyiség). BRADÁCS MÁRIA ■ Két keréken Mihály-Mészáros Marcell, a hároméves fehérgyarmati kisfiú nagyapja társaságában. fotó: e. Nagy István Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. A kultúránk fellegvára lenne... Kissé aggódva, de igazán kíváncsiskodó figyelemmel kísérjük a Váci Mihály Kulturális Központ felújítása körüli történéseket, reményeinknek ezúton is hangot adva, hogy most már végre belátható időn belül elkezdődhetnek az átalakítási, felújítási munkálatok. E körülménynél máris megjegyeznénk, hogy nyilván költségkímélő és praktikái okok miatt (a felújításra való tekintettel is) a művelődési központ emblémája követni fogja az új elnevezést az átalakítás alkalmával. Feltételezhető, hogy a több éve húzódó Agora program összeállítói és jóváhagyói, a költségeket megtervezői olyan körülményeket is figyelembe vettek és kalkulálták is az elvégzendő munkálatok során, hogy az EU-s elvárásoknak és előírásoknak a tényleges kivitelezés megfeleljen. Nevezetesen a mozgásukban korlátozott személyek az intézménybe való problémamentes bejutása, házon belüli közlekedése, valamint a személy- és teherszállító liftek épületen belüli elhelyezése. Talán az sem elvetendő elképzelés, hogy a hosszabban tartó előadások okán gyermekmegőrző hely legyen kialakítva, ha már döntően kulturális tevékenységet hivatott közvetíteni az intézmény. Egy kisebb helyiség kialakítása könyv és egyéb aktuális kiadványok értékesítési lehetőségére, de sorolhatnánk tovább is azokat az elvárásokat, melyeket a mai kor követelményeinek megfelelően a ház későbbi látogatói, vendégei, közreműködői, szolgáltatásainak A sószobákkal is védekezhetnek már bizonyos betegségek ellen, hiszen a szoba által nyert antibakteriális levegővel megelőzhetők, avagy gyógyíthatóak a légúti megbetegedések: asztma, allergia, légcsőhurut, szénanátha. Ajánlott gyermek közösségek: bölcsődék, óvodák, iskolák termeiben, ahol sok gyermek tölti összezárva napjait. „Többek között ezért is gondoltuk azt, hogy 2012 karácsonyára a gyerekeknek átadunk egy ilyen helyiséget. Géberjénben már hagyományosan, évente megrendezzük az óvodai bált, ahol a szülők, vállalkozók, valamint egyéb segítők azért jönnek el a jótékony- sági összejövetelre, hogy mindig valamilyen jó célra összegyűjtsék a felajánlásokat. A szülők a tavalyi évben úgy döntöttek, hogy sószoba kialakítására szeretnének törekedni. A bál annyira jól sikerült, hogy rövid határidőn belül, egy hónap leforgása alatt, piciny önkormányzati segítséggel sikerült beszereltetni és átadni az újonnan kialakított részt az óvoda növendékeinek” - mondta el Géberjén polgármestere, Máténé Vincze Andrea. SZÉLES SZABOLCS igénybevevői jogosan elvárhatnak. Azok, akik folyamatában figyelemmel kísérhetik a ház tevékenységét, működését, örömmel állapíthatták meg, hogy az utóbbi időben igen gyökeres változások következtek be - előnyére - az intézmény működtetésében. Színvonalasabb, mozgalmasabb, pezsgőbb lett a program és a szakmai munka. A létszám „karcsúsítása” ellenére megélénkült a tényleges kulturális tevékenység, a szakmai munka és választékosabb lett a műsorkínálat is, köszönhetően a jelenlegi működtető stábnak. Reméljük, de egyben hisszük is, hogy az átalakítás, felújítás után az üzemeltetőket arra inspirálják majd, hogy még változatosabb és színesebb programokkal álljanak a nyíregyházi polgárok rendelkezésére. A KULTURÁLIS KÖZPONT RENDSZERES LÁTOGATÓI Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. Megyei hirportálként különösen fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit". A Dessewffyek nyomában... A gróf Dessewffy- nemzetség jelmondata: „Pro aris et focis”, „Az oltárért és tűzhelyért”. nyírtelek. Az idén nemcsak Nyírtelek város ünnepli 800. születésnapját, hanem az egykori arisztokrata família több tagjának is idén van különböző jubileuma. Egy sorozat keretében emlékezünk rájuk. „Pro aris et focis” - „Az oltárért és tűzhelyért”, vagyis a legszentebb dolgokért küzdeni; idézet Cicero: De natura deorum (3,40) művéből. A nyolc évszázados cserneki és tarkeöi gróf Dessewffy- nemzetség jelmondata is jól tükrözi, hogy a család több tagj a az ókor nagy klasszikusainak nyomán műveltségével, hazafias tetteivel örökre beírta magát a magyar történelem aranylapjaira. Római katolikus kegyurakként, rendkívüli szociális érzékükkel mélyen megélték hitüket, gondoskodtak a templomok teljes körű liturgikus felszereltségéről. Szabolcs vármegye törvény- hatósága és Nyíregyháza kép- viselő-testülete leggazdagabb virilistáiként a legnagyobb hitbizománynak voltak birtokosai (35 ezer hold, még az Andrássyakét is megelőzte), nevüket, emléküket - igaz, teljesen kifosztva, felújításra szoruló - kastélyok (is) őrzik. A nemesi család nélkül minden másként alakult volna... KOMISZÁR DÉNES Gróf Dessewffy Aurél FOTÓ: KM-REPRODUKCIÓ Évszázadokig összekapcsolódott a megye és a család élete egymással. Kezeik nyomát otthagyták úton-útfélen. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Dessewffyek nélkül másként alakultak volna a történések megyénkben. Szabolcsban a 18. század közepén telepedtek le, ezután két évszázadon keresztül több kiválóságot, nevezetes személyiséget adtak a megyének, a nemzetnek. A család a mai Nyírteleken (Királytelekpuszta), Tiszavasváriban (Büdszent- mihály), Balsán, Érpatakon (Hugyaj), Oroson, Nyír- bélteken, Gávavencsellőn, Tiszalökön és Tiszaeszláron (Bashalom) volt földbirtokos. Gróf Dessewffy Aurél Büdszentmihályon született 1846-ban, apja: Emil (1812- 1866) a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja és elnöke (1855-től), anyja: Wenckheim Paulina bárónő (1817-1896), csillagkeresztes hölgy, neje: Károlyi Pálma Teréz grófnő (1847-1919) csillagkeresztes hölgy. Valóságos belső titkos tanácsos, az MTA igazgatósági tagja, a főrendiház elnöke, az utolsó országbíró, ami valamikor a magyar király utáni első közjogi méltóságot jelentette - ebben a minőségében vett részt Boldog IV. Károly koronázási szertartásán 1916-ban -, az Aranygyapjas Rend lovagja, a Lipót Rend és a Szerb Takovo Rend nagykeresztese. Tanulmányai befejeztével beutazta Európát, ahonnan különösen a gazdasági ismereteit gazdagon gyarapítva tért vissza és Szabolcs vármegye aljegyzője lett. A gróf Lónyay Menyhért vezetése alatt működő Pénzügyminisztériumban sajátította el az állami pénzügyek vitelének tudományát. A19-20. század fordulóján a három nagy agrárvezér (triász) - gróf Károlyi Sándor, Darányi Ignác és Dessewffy Aurél - egyikeként vonult be a történelembe. Mindhárman a gazdatársadalom választott érdekképviselői voltak olyan időben, amikor állami pénztámogatással nyomult előre a más rétegekből képződő gyárosok és pénztőkések osztálya. Ahogy akkor fogalmaztak: „a kapzsi tőkével szemben kell védelmezni a gazdatársadalom érdekeit a szövetkezés erejével”. Ezen beszerző, értékesítő és feldolgozó szövetkezeteket értettek. A politikai pályán előbb a zborói, majd a tiszalöki kerület képviselőjévé választották ellenzéki programmal. 1887-ben, mint a Pozsony megyei szentjánosi kerület képviselője a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. Ugyancsak 1887-ben a Földhitelintézet elnöke lett... (Folytatása következik) KOMISZÁR DÉNES Nyíregyháza, Lujza u. 22.9 42/450-837 www.nyirkomplett.hu m HIRDETÉS 607937