Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-24 / 20. szám
2013. JANUÁR 24.. CSÜTÖRTÖK MSZP-sajtótájékoztató MSZP: a közoktatás rendszere átláthatatlan nyíregyháza. Az MSZP üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését, mely szerint azt várja a fideszes polgármesterektől és alpolgármesterektől, hogy fizessék vissza az év végén kapott jutalmukat, vagy fordítsák jótékonysági célra az általuk vezetett településen - jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Nagy László, az MSZP városi elnöke. A nyíregyházi önkormányzat MSZP-frakcióvezetője szerint ugyanis nem etikus és nem ildomos a városlakókkal szemben, hogy Nyíregyházán az „egyedülálló teljesítményre” hivatkozva jutalmat vettek fel a megyeszékhely vezetői. Mint mondta, az általuk felvett 5 millió forint elég lett volna a mandabokori művelődési ház felújításának a többletköltségére. Az MSZP városi szervezete kíváncsian várja, mi lesz a pénzek sorsa. A közoktatási intézmények államosításának közel egyhónapos tapasztalatait Jeszenszki András városi al- elnök foglalta össze. Mint kiemelte, a centralizálás jelentős zavarokat okozott az oktatásban, sőt, egyértelműen az is kijelenthető, hogy az államosítással nem lett olcsóbb a rendszer: a bürokrácia nagyobb létszámot igényel, s mindez egy újabb politikai hadsereg kiépítését jelenti. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ beindításával teljesen megszüntették az intézményvezetők szakmai, szervezeti, személyzeti, munkaügyi, igazgatási önállóságát, s ez napi gondokat okoz. A személyi munkáltató például az intézményfenntartó központ elnöke, Marekné Pintér Aranka nélkül a pedagógusok átsorolása nem történhet meg. Gondot okozott az is, hogy intézmények nem rendelkeztek számlatömbbel, így nem tudtak mintaboltot kinyitni, esetleg a tanüzembe takarmányt venni. Az államosítással kialakított közoktatási rendszer átláthatatlan, működésképtelen, nem szolgálja az oktatás színvonalának emelését - foglalta össze Jeszenszki András. KM-MML Tablók, dokumentumfilmek segítik a világháború eseményeinek jobb megismerését fotó: múzeum Egyenruhák, fegyverek, filmek idézik a múltat nyíregyháza. Hetven éve a szovjet katonák ellentámadása megsemmisítette a Don-kanyarnál a 2. magyar hadsereget, s ez mind a mai napig fájó seb a magyar nép történelmében. A Jósa András múzeumban január 9-én megnyílt Nyíri bakák a Donnál című kiállítás a doni katasztrófa eseményeit idézi fel, és egyúttal tiszteleg a 2. magyar hadsereg hős katonái előtt az évforduló alkalmából. A tárlat elkalauzolja a látogatókat 1943 januárjába, a múzeumban valósággal megelevenedik a front. Egy érdekes időutazásban vehetnek részt az érdeklődők, s ennek során az egyenruhákon, fegyvereken, látványos tablókon és filmkockákon keresztül testközelbe kerülhetnek a látogatók a tragikus sorsú 2. magyar hadsereggel, melynek jelentős részét megyénk fiai, a nyíri bakák tették ki. Az elmúlt hetekben mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztály tagjai nagy érdeklődéssel tekintik meg az intézmény új időszaki kiállítását - tájékoztatta lapunkat Holmár Zoltán múzeumpedagógus, a Jósa András múzeum munkatársa. km «Ismerkedés a kovácsok munkájával Nyílt napot rendeztek szerdán a nyíregyházi Waldorf-iskolában, ahol a 3. osztályos diákok patkót készítettek. fotó: m. magyar László Zeneművészeti tájékoztató nyíregyháza. A végzős középiskolai diákok körében szinte mindennapos téma a továbbtanulás kérdése. A fiatalok döntésének megköny- nyítése érdekében szerdán a nyíregyházi Művészeti Középiskola zeneművészeti tagozatára látogatott dr. Duffek Mihály zongoraművész, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja Molnár Zsolt dékánhelyettessel, s tájékoztatót tartottak a 2013/14-es tanév beiskolázási tudnivalóiról. Szó volt többek között az állami támogatású keretszámokról, az intézmény külföldi kapcsolatairól, az alapképzésről és a mesterszakokról, a zenei tanárképzésről. A dékán J ismertette a kar művészeti j munkáját, amelynek keretében számos együttes végez kiemelkedő munkát. km Fagyizgatás benzingőzben Az épület felújítása mellett a parkolás kérdését is újra kellene gondolni, vagy szigorúbban kellene ellenőrizni fotó: internet J Kelet-v@rosvita Nyíregyháza Ha felújítják a Fürdőházat, akkor parkolási anomáliákat is meg kell oldani - vélik a v@ros- vita tagjai. nyíregyháza. „Nagy örömmel olvastam, hogy Sóstógyógyfürdőn felújítják a Fürdőház Panziót. Remélem, hogy ezzel együtt tavaszra a panzió elől eltűnnek a gépjárművek, mert a nyári idegenforgalomban nagyon bosszantó volt, hogy az autóktól nem lehetett sem biciklizni, sem gyereket sétáltatni, sem pedig fagyizni nyugodtan” - írja Száraz Attila, majd így folytatja: Tíz éve működik úira „Ki szereti, ha leül egy parkban fagyit nyalni, és közben meg benzingőzt kell szívnia? Ráadásul az autósok időnként elszemtelenedtek, és már a Krúdy-terasz felé is kezdtek J beállni. Többször felmerült már, hogy ezt a helyzetet megoldja az önkormányzat, de sohasem sikerült előbbre lépni. Pedig gondolom, a díszburkolat nem az autóknak készült...” Babosi György így vélekedik ezzel kapcsolatban: „A víztorony aljában működő fagyizó előtt tényleg úgy kell nyáron ülni, hogy néha arrébb kell tenni a széket, hogy a kocsik elférjenek. Ha az emberek leszoknának arról, hogy nem a célállomás bejáratától egy méterre kell parkolni, hanem a derék alatt lévő két végtagot arra használnák, amiért azok odanőttek, akkor nagymértékben javulna a helyzet.” „A Fürdőházra igencsak ráfér egy felújítás, hiszen már több mint tíz éve, hogy újra működik, főszezonban szinte 100 százalékos kihasználtsággal. Természetesen eny- nyi idő alatt a berendezések elhasználódnak - fogalmaz Belus Tamás. Emlékeztet arra is hogy, valamikor volt egy behajtást korlátozó tábla a Svájci-lak nyugati végénél. Csak engedéllyel, a Svájci-lak és a Fürdőház szállóvendégei használhatták a parkolót. Gyakran ellenőriztek a közterület-felügyelők, és büntettek is. - Sajnos, az autósok azt gondolják, hogy egy McSpa- ba mennek, ezért azután néha a Fürdőház ajtójában is parkoltak, leginkább ki se szállnának a kocsiból, bele kérnék a gőzt” - írja. Parkolónak tekintik „Emlékszem még a táblára, de őszintén szólva, nem tudom, ott van-e még. Az biztos, hogy egy ideje mindenütt parkolnak a téren. Főleg, mióta nincs gazdája a Krúdy Vigadónak, az előtte lévő térburkolatot abszolút parkolónak tekintik - olvasható Cservenyák Katalin hozzászólásában. - A felújítás kívülről is ráfér már a Fürdőházra, nagyon sok helyen mállik a vakolat, csorog az eresz. Én is örülök, hogy rendbe teszik.” km Zenés-verses műsorral készültek a diákok Tiszalökön is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról. TiszALÖK. Az ország számos településén tartottak megemlékezéseket, irodalmi esteket és színházi előadásokat a magyar kultúra napja alkalmából. Január 22-én Tiszalökön is emlékeztek erre a napra a könyvtár és a művelődési ház szervezésében. A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt Csekén. Remek alkalom ez arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk hagyományainkra, nemzeti tudatunk erősítésére, s tovább őrizzük értékeinket nemzedékeken át. A művelődési házban ennek szellemében adtak műsort a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium növendékei. Az estét Cserés Csaba, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke ünnepi köszöntőjével nyitotta meg. A zenés-verses műsorban elénk tárult a Himnusz születésének kora, körülményei, hangulata. A diákokat Cziczerné Darai Erzsébet énektanárnő készítette fel. BARTHA MERCÉDESZ Az ünnepi műsor egyik pillanata FOTÓ: A SZERZŐ A nap babái A nyíregyházi Nagyházi Nándor 2012. október 22-én született. Édesanyja: Nagyházi- Valuch Márta, édesapja: Nagyházi Attila. A nyírvasvári Paulik Eszter 2012. március 8-án született. Édesanyja: Paulikné Vegyenás Edina, édesapja: Paulik János. fi A csarodai Borcsa Bence Imre 2012. szeptember 17-én született. Édesanyja: Szatai Szilvia, édesapja: Borcsa Imre. * családivilág.hu A nyíregyházi Szalay Mátyás 2012. június 5-én született. Édesanyja: Tirpák Krisztina, édesapja: Szalay Szabolcs. A kálmánházi Farcas Jázmin Mercédesz 2012. június 26-án született. Édesanyja: Vakály Ibolya, édesapja: Farcas Raul. A beregdaróci Deák Hanna 2012. november 17-én született. Édesanyja: Repelik Zsuzsanna, édesapja: Deák Imre. Küldjön nekünk babafotót Egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság a család életében. Arra bíztatjuk a büszke szülőket, nagyszülőket, küldjenek nekünk egy hagyományos vagy digitális képet az új családtagról (legfeljebb egyéves korig), mellékelve hozzá a legfontosabb információkat: a gyermek és mindkét szülő nevét, a baba születési helyét és idejét, a pontos lakcímét és telefonszámát. A beküldött fotók felkerülnek a családivilág.hu portálra is, ahol értékes nyereményeket hozhatnak a szavazatok. Mindössze ennyit kérünk, és a gyermek képe ingyenesen megjelenik a Kelet-Magyarországban! I A fotókat a kelet@inform.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) várjuk.