Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-10 / 288. szám

2012. DECEMBER 10.. HÉTFŐ ■vtLtj Tudatos a karácsonyi ajándékvásárlás A karácsonyi szezonban tizedével magasabb a forgalmazott műszaki cikkek átlagára. BUDAPEST. A GfK Hungária Kereskedelem és Technoló­gia területének szakemberei az idei karácsonyi szezonban az ajándékvásárlások terén is tudatosabb hozzáállásra számítanak a vevőktől. A korábbi évek tendenciáinak megfelelően idén is a kony­hai kisgépek, szépségápolá­si és szórakoztató elektro­nikai termékek iránt nőhet meg a kereslet. A „kütyük” 2011. évi karácsonyi szezon­ja meglepően jól sikerült. A forgalmazott összbevétel 16 százalékkal volt magasabb decemberben mint egy évvel korábban. Mindez úgy, hogy a válság bekövetkezte óta a karácsonyi - főként decem­beri - forgalmak folyamato­san csökkentek. Visszaesés után A 2012. év végi várakozások­ról nehéz volt előzetsen sokat mondani. A műszaki termé­kek, illetve a tartós fogyasz­tási cikkek piacán forgalma­zott érték 2012 első kilenc Mikor költünk legtöbbet tartós fogyasztási cikkekre? ■ 2011 forgalmi hányad % GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KERESKEDELEM ÉS TECHNOLÓGIA. GFK HUNGÁRIA hónapjában közel hét száza­lékot esett és e csökkenés az értékesített darabszámokat tekintve még nagyobb, 11,5 százalékos volt a műszaki termékek volumenbázisú visszaesése. Az év első kilenc hónapja a műszaki cikk for­galom jellemzően mintegy 60-65 százalékát adja, ami­nek tekintetében előző évhez képest nem történt lényegi változás. Az utolsó egy hónapban bizonyos területeken az éves összforgalom egynegyede is realizálódhat: legjelentősebb a háztartási kisgépek és fotó termékeknél (25 százalék), az IT készülékeknél (18 száza­lék). Ezek azok a fő területek, ahonnan a karácsonyi ajándé­kok is kikerülnek. Keresettek a „kütyük” A várakozások szerint idén népszerű ajándékok lesz­nek a konyhai robotgépek, az elektromos fogkefék, a vasalók és a szépségápo­lási cikkek. Ezenkívül a fényképezőgépek, digitális fotókeretek azok, melyek karácsonykor rendszerint jól fogynak, ám az év többi időszakában kevéssé keresik ezeket a vevők. A hosszabb iskolai szü­netre és szabadságolásokra tekintettel kifejezetten jól eladhatók a játékkonzolok A LED kijelzős tévé különleges ajándék a karácsonyfa alá fotó: internet és kapcsolódó kiegészítőik, szoftvereik, a Bluray- és DVD filmek, ezenkívül az évköz­ben folyamatosan keresett mobil- és okos telefonok, LED kijelzős TV-k, adattá­roló eszközök lesznek még népszerűek a bevásárló lis­tákon. Sőt valószínűsíthető, hogy gyártók, kereskedők csomagajánlatokkal próbál­ják meg a fogyasztókat na­gyobb mértékű vásárlások­ra ösztönözni. Ilyen lehet például: TV+játékkonzol, játékkonzol+szoftver, fény­képezőgép fotókerettel stb. „Jellemző, hogy karácsony­kor többet költenek a csa­ládok, ami abból is kitűnik, hogy a november-decemberi időszakban realizált forga­lom általában 10 százalékkal magasabb átlagáron törté­nik, aminek hátterében nem áremelés, hanem magasabb árú termékek értékesítése áll - mondta el Bécs Lajos, a GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének ügyfélkapcsolati vezetője. - „Ez azonban az idei, 2012. évi szezonban nem biztos, hogy bekövetkezik. Többet költenek, de... „A jelen gazdasági és keres­kedelmi környezetben a GfK Hungária a korábbiaknál né­mileg gyengébb karácsonyi forgalomra, tudatosabb fo­gyasztókra számít” - fogal­mazta meg a piackutató válla­lat várakozásait a szakember. ÉKN A világújdonság előtt járnak ■■flIIIHlli Az LG Lexus 4 is közkedvelt készülék FOTÓ: INTERNET Részletre vesszük meg a karácsonyi tabletet Lassan a trükkös webshopokkal! Budapest. Egy friss felmérés szerint ötből egy kedvezmé­nyes árucikkekre vadászó eu­rópai fogyasztó akciós termék helyett akaratlanul is hamisít­ványt vásárol. A vásárlási min­tákat a Nielsen piackutató és a márkavédelemmel foglalkozó MarkMonitor összesen 5 mil­lió termékkeresést és annak vásárlási eredményét elemez­te, amely során a vevők olyan kifejezésekkel kerestek az interneten, mint olcsó, akciós, diszkont, replika és hamis. Az elemzések során megállapí­tották, hogy ötből egy vásárló a keresések eredményeként hamisítványokat kínáló we- boldalon köt ki, ahol olcsó, de ülegálisan kínált cikkeket ta­lál. PÉNZCENTRUM.HU Felfokozott várakozás­sal tekintett a világ az iPhone 5 megjelené­se elé. London. Igaz, még csak de­cember közepén járunk, és a karácsonyi vásárlási szezon­ban sokat javíthat az iPhone 5, jelenleg azonban az a hely­zet, hogy immár hetedik hó­napja mégis csak a Samsung Galaxy S III a legnépszerűbb okostelefon. A Galaxyk rop­pant népszerűek, ugyanis ösz- szességében öt hely is az övék a top tízes listában. Figyelem­re méltó eredményt könyvel­het el az LG Nexus 4 is. Összességében persze nem rossz az iPhone 5 hely­zete, hiszen nem sokkal a megjelenése után a 16 GB-os változata már az előkelő har­madik helyet szerezte meg, viszont - két helyet előre lépve - nem más előzte meg, mint elődje, az iPhone 4S, ami azért elgondolkodtató. Mindenesetre érdekes lesz megnézni a uSwitch decem­beri összefoglalóját, ami már a karácsonyi adatokat is tar­talmazni fogja. KÜTYÜ.HU Egyre később indulunk a karácsonyi ajándéko­kért. Budapest. December utolsó heteiben vesszük meg rész­letre a kiszemelt termékeket és tartalékolunk az év eleji akciókra is. A digitális for­radalom a karácsonyfa alatt is tetten érhető: az idei év egyik slágerajándéka minden bizonnyal a tablet lesz, bár a lapostévé továbbra is őrzi népszerűségét. Míg korábban már novem­bertől jártuk a boltokat aján­dékokért, a tapasztalatok alapján a vásárlási roham évről évre később indul. Év végi „beszerzéseinket” in­kább az ünnepek előtti 2 hétre időzítjük és ebben az időszakban a legnépszerűbb az áruhitel is. Laptop és noteszgép helyett Bár a karácsonyi időszak­ban a lapostévé még mindig az egyik slágerterméknek számít, a legújabb számítás- technikai cikkek és kütyük is egyre népszerűbbek. A digitá­lis eszközök területén pedig további átrendeződés figyel­hető meg: míg az év elején még főként laptopokat és no­teszgépeket vettünk hitelre, a fa alá várhatóan már tabletek fognak kerülni. ékn Extra csengőhangok karácsonyra, celebektől Hazánk Angry Birds bajnoka Ők az ország legjobbjai Angry Birdsben fotó: internet A karácsonyig sztárok, közös csengőhang készítéssel teszik szó- rakoztatóbbá a várako­zást a T-Pontokban. BUDAPEST. Különleges ki­szolgálásba csöppenhet az, akinek az ünnepek előtt T-Pontban lesz dolga. De­cember 23-ig országszerte 35 kiválasztott üzletben nép­szerű személyiségek várják és lepik meg az odalátoga­tókat. A neves vendégek között találkozni lehet majd zenésszel, énekessel, műsor­vezetővel, olimpikonnal is. Közös kép a sztárral Csak néhány név a rangos listáról: Harsányi Levente, Ganxta Zolee, Bede Róbert, Csernoviczki Éva, Katus At­tila. A sztárok közös játékra invitálják a sorban állókat, melynek lényege, hogy a vevők által kért szöveget mondják fel a mobiltelefon­jukra, így olyan személyes csengőhangot adnak aján­dékba, amilyen senki másnak nincsen. A hírességek további apró figyelmességgel is ked­veskednek a sorban állóknak: a játékra vállalkozó ügyfelek­kel búcsúzóul, egy táblagép segítségével közös fotót ké­szítenek. Az így születő képe­ket el lehet küldeni emailben, vagy meg lehet osztani a kö­zösségi portálokon. Apró figyelmesség A Magyar Telekom értéke­sítési területe nem először szervez ehhez hasonló akci­ót. A 2009 óta évről évre nagy sikert aratott kezdeménye­zés jsmétlésére most is azért került sor, mert egy apró fi­gyelmesség is sokat jelent a csúcsforgalomban várakozó ügyfelek számára. Az ország különböző részein tartó akció alatt 7 budapesti és 28 vidéki T-Pontban és T-Partner üzlet­ben várják a sztárok az üzle­tekbe látogatókat. ékn Nagy Zoltán, 39 éves budapesti metróve­zető nyerte a döntőt a hazai Angry Birds bajnokságban. BUDAPEST. A három héten át zajló Angry Birds Road Show keretében mintegy 2000 ér­deklődő igyekezett felállítani rekordját a Media Markt üz­letekben elhelyezett hang- és mozgásvezérelhető Samsung Smart TV-ken. A hatalmas népszerűségnek örvendő já­tékot a Samsung tette először elérhetővé az okostévéken, a dühös madarakat a TV-be integrált mozgásérzékelőnek köszönhetően a kezük moz­gásával irányíthatják a játé­kosok. A nemrég megrendezett országos döntőn csapott ösz- sze egymással a selejtezők 10 legjobb eredményét elért játékosa, akik közül Nagy Zol­tán nyerte el a „Magyarország Angry Birds bajnoka” címet és vele együtt az UE40ES8000 Samsung Smart TV-t. A máso­dik és harmadik helyen Schu­bert Gyöngyi és Fábián László végzett. Látványosabb Nagy Zoltán a döntő után elmondta: „Nagy rajongója vagyok az Angry Birds-nek, mindegyik verziójával renge­teget játszottam, ezért nem is gondolkoztam sokat, ami­kor megláttam, hogy indul a bajnokság. Első pillanatban szokatlan volt, hogy nem a telefonomon, hanem egy tévé előtt kell ügyeskednem, de aztán ráébredtem, hogy mennyivel látványosabb egy ekkora képernyőn harcolni a zöld malacokkal.” KÜTYÜ.HU Különdíjas aFülesiPad keresztrejtvény BUDAPEST. A Füles, hazánk egyik legrégibb és legked­veltebb keresztrejtvényének iPadre optimalizált, digitális verziója nyerte el Az Év Hon­lapja Márkázott digitális meg­oldások kategória különdíját. A Magyar Marketing Szövet­ség immár a 11. alkalommal ítéli oda a rangos Év Honlapja díjat. Az idei verseny újdonsá­ga, hogy a weboldalakon kívül már a mobil alkalmazásokat és mobilra fejlesztett weboldalá­kat is díjazta a szakmai zsűri. A legjobbnak járó elismerést az innovativitás, a dizájn, a tartalom és a kereskedelmi szempontok harmonikus ele­gye alapján ítélték oda. A Füles iPad app az első magyar nyel­vű skandi keresztrejtvény­alkalmazás. A klasszikusnak számító fejtörő játék digitális korra szabott ötletességét, újí­tó formáját, felhasználóbarát felületét és szép kivitelezését immár a szakma ehsmerése bizonyítja az Év Honlapja Kü- löndíjjal. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents