Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-05 / 258. szám

KELET 2012. NOVEMBER 5.. HÉTFŐ Barack Obama (balra) és kihívója, Mitt Romney fotó: internet Fej-fej mellett az amerikai elnökjelöltek WASHINGTON. Holtversenyben áll az országos támogatottság tekintetében a két amerikai elnökjelölt- derült ki az ABC News és a The Washington Post vasárnap nyilvánosság­ra hozott közvélemény-ku­tatásából. A felmérés szerint mind Barack Obama elnök, mind republikánus kihívója, Mitt Romney 48 százalékon áll. A két elnökjelölt a hét vé­gén is kampányolt. MTI Az idei év első felében csök­kent a globális működőtőke­áramlás a világgazdaságban mutatkozó bizonytalanságok és az euróövezeti adósságvál­ság miatt. Erről az ENSZ ke­reskedelmi és fejlesztési sza­kosított szervezete tett közzé adatokat, amelyek szerint idén január-június között 668 milliárd dollárt tett ki az FDI, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Megbénulhat az élet a héten Görögországban Budapest. A héten ismét meg­bénulhat az élet Görögország­ban, mivel több szakma kép­viselői is sztrájkra készülnek. A kormány várhatóan szer­dán kezdi az újabb megszorí­tó csomag és a 2013. évi költ­ségvetési tervezet vitáját. A hírek szerint kedden és szer­dán szüntetik be a munkát a vonatvezetők, s ekkora hirde­tett sztrájkot a két legnagyobb szakszervezeti szövetség. MTI Napirenden az államadósság okai és az iskolák államosítása A pedagógusok jövőjét érintő törvényjavaslatot is tárgyalják fotó: ékn Kedden vitanapot tart az Országgyűlés az államadósságról és annak okairól. BUDAPEST. Háromnapos ülést tart az Országgyűlés a héten: hétfőn a pénzügyi ombudsmanról szóló törvény- javaslatról, szerdán az iskolák államosításának szabályairól is tárgyal a parlament, kedden pedig a Fidesz kezdeménye­zésére vitanapot rendeznek az államadósság okairól. Külföldiek letelepedése Hétfőn szokás szerint napi­rend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellá- ciós időszakkal folytatódik az ülés, Orbán Viktor miniszter- elnöknek több ellenzéki kér­désre is válaszolnia kell. A parlament dönt a digitá­lis átállással összefüggő tör­vénymódosításokról - így a szociálisan rászorulók állami segítséget kaphatnak a digi­tális televízióadás vételére al­kalmas készülék beszerzésé­hez a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló szabályok szigorításáról, va­lamint a kiemelt beruházások gyorsításához szükséges ja­vaslat elfogadásáról. A szavazások után a Nem­zeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) szóló törvény módo­sítását vitatják meg, a kabi­net ebben arra adna lehe­tőséget, hogy adó- és vám­hatósági feladatokat is ellátó főigazgatóság jöjjön létre a NAV-nál. Ezután következhet annak a kormányjavaslatnak a meg- • tárgyalása, amely létrehozná a pénzügyi jogok biztosá­nak intézményét. Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter előterjesztése szerint a fogyasztóvédelmi felada­tokat ellátó ombudsmanhoz a pénzügyi szervezetek eljá­rásaival kapcsolatban fordul­hatnak az ügyfelek. Hétfőn lesz a részletes vita a stratégiai földgáztározók állami tulajdonba kerülésé­ről, valamint Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető előter­jesztésről, amely megköny- nyítené a legalább 250 ezer euró (nagyjából 70 millió forint) értékben hosszú le­járatú magyar állampapírt vásároló külföldi befektetők letelepedését. A nap végén kivételes sür­gős eljárással tárgyalhatják az államháztartási törvény módosítását: a javaslat célja, hogy a kormány a büdzsé sa­rokszámait tartalmazó módo­sító indítványt terjeszthessen elő. A 2013-as költségvetés fő számainak átírása érdekében hétfőn módosíthatják a ház­szabályt is. 130*130 percben Kedden a Fidesz kezdemé­nyezésére vitanapot tart az Országgyűlés az államadós­ságról és okairól. A kormány nyilatkozata után a Fidesz- KDNP és az ellenzék is 130-130 percben fejtheti ki a vélemé­nyét arról, kit terhel a felelős­ség az eladósodottságért. Szintén kedden vitatja meg a Ház azt a javaslatot, amely kiterjesztené a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hatáskörét minden olyan gazdasági tár­saságra, amelyben az állam­nak 25 százaléknál nagyobb részesedése van. Szerdán napirenden lesz a Gazdasági Versenyhivatal ta­valyi tevékenységéről szóló beszámoló. Majd következik az iskolák állami fenntartá­sába vételét szabályozó tör­vényjavaslat, eszerint 2013. január i-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ foglalkoztatja a pedagóguso­kat és az oktatói munkát segí­tő alkalmazottakat. Majd a te­lepülések által fenntartott 170 szociális és gyermekvédelmi intézmény államosításáról vi­tázik az Országgyűlés. A választási törvény vitája A nap végén újra megnyílhat a választási eljárási törvény részletes vitája, miután az al­kotmányügyi bizottság nagy terjedelmű módosító javasla­tot nyújtott be az előterjesz­téshez. Eszerint a Magyar- országon élők nem kérhetik levélben felvételüket a vá­lasztói névjegyzékbe, ugyan­akkor bárki feliratkozhat ott­honról, a települési jegyzők, illetve megbízottaik ugyanis 2013. szeptember 1-je és de­cember 31-e között felkeresik a választásra jogosultakat, mtí ©http://www.szon.hu H Hírek. További baszámo- lók a hazai és a nemzetközi politika világából. „A mai nap a szégyen, a gyász és az árulás napja” „Megrengette a világot...” BUDAPEST. 1956. október 23-a a szabadság napja, Európa 20. századi történelmének egyik legfelemelőbb ünnepe, no­vember 4-e pedig a szégyen, a gyász az árulás napja - mond­ta ünnepi beszédében Varga Mihály tárca nélküli minisz­ter az óbudai Kiscelli Múze­umnál vasárnap. Hozzátette: november 4-e nemcsak Ma­gyarország, hanem egész Eu­rópa, az Európát naggyá tevő eszmék gyászának napja. 1956 hősei a szovjet biroda­lomnál is nagyobb ellenfelet győztek le: az időt, a felejtést és a szégyent. Ami a tankok által elveszett, azt az emléke­zet fegyvere visszaszerezte. A szabad világ, amely nem pusztán szolidaritást, hanem katonai segítséget is ígért, november 4-én szemlesütve, gyáván tétlen maradt - emlé- / keztetett Varga Mihály. MTI Schmidt Mária: 1956- ban a nemzet megma­radása volt a tét. Budapest. 1956-ban a magyar nemzet megmaradása volt a tét, az emberhez méltó élet biztosítása volt a cél, és a nemzet önbecsülése forgott kockán, ezért nem számított a túlerő - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója a XVIII. kerületi 1956-os em­lékmű vasárnapi avatóján. Schmidt Mária szerint 1956­ban nem lehetett realistának lenni, mert az a biztos pusz­tuláshoz, az önfeladáshoz vezetett volna. Hangoztatta, a magyarok szabadság nélkül nem tudnak élni, és a történe­lemben akárhányszor is fosz­tották meg attól, előbb-utóbb mindig visszaszerezték; ha kellett harcoltak, ha kellett meghaltak érte. Felidézte, hogy a forra­dalom, a szabadságharc, a „nemzeti felszabadító há­ború” mindössze két hétig tartott, mégis megrengette a világot. Hozzátette: 1956 után nem lehetett nem tudomásul venni, hogy a Szovjetunió fennhatóságai alatt álló or­szágokban az emberek totális diktatúrában élnek. A mintegy 5-ször 5 méteres kőtömb egyes bazaltkockáin az 56 évvel ezelőtti forrada­lom 2294 áldozatának a neve szerepel. Az alkotás leleple­zésekor a kőtömb tetején - a forradalom fényét jelképezve - láng lobbant fel. mti Jegyzet Ladányid Tóth Lajos Kincs, ami nincs A telt ház mindig a közös élmény, a felfokozott érdeklő­dés, a reményteljes várakozás csalhatatlan bizonyítéka. Noha arról nem szól a fáma, hogy a csillárokon is lógtak-e, ellenben a felvillanyozódás vezérelte mindazokat, kik az oktatási, tudományos és kuta­tási bizottság ülésén várták a nemzetgazdasági minisztert. A teremben termett, majd felidézte, hogy hol is él ma sok rátermett honfitársunk. Akik szerint mindennek a határa, hogy a boldogulásban bízva tömegesen hagyják el az országot, jobb, ha megismerik a Matolcsy-féle álláspontot: az elvándorlás miatt felesleges aggódni. Ő ugyanis állítja: kifejezetten kedvező a magyar nemzetstratégia szempontjá­ból, hogy sok fiatal vág neki Európának. „Nagyon nagy előnyünk származik a jövőben majd abból, hogy vállalkozó a magyar, tengerre száll, kimegy Angliába, Németországba, Franciaországba. Éveket kint vannak, majd tudást, tőkét hoznak haza, esetleg egy angol lányt, vagy fiút - és igen bővülünk, nyerünk” - fejtette ki álláspontját a miniszter. Amennyiben egy potentát ilyet nyilatkozik, adni kell a szavára. A fajsúlyos egyéni­ség nyomós érvvel szolgált, Matolcsy szerint ugyanis az elvándorlás valójában „rejtett nemzeti kincs”. Talán olyan, mint az ő második keresztne­ve, a közismert György árnyé­kában megpihenő Huba. Van is, meg nincs is. Mindenesetre gazdagok vagyunk, hogy eny- nyi fiatal kinccsel árasztjuk el ) az öreg kontinenst. Szépséghi­ba, hogy mindezt korántsem jókedvükben teszik. lada@lnform.hu A forradalom üzenete ma is él BUDAPEST. Az MSZP szerint november 4-e mának szóló üzenete, hogy bár ideig-óráig győztesnek érezheti magát egy hatalom, a magyarok sza­badság és demokrácia iránti vágyát végérvényesen elfoj­tani nem lehet. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető í közleményben azt írta, a for­radalom üzenete tovább él, és „itt van velünk ma is, amikor annyian a puszta megélhe­tésükért küzdenek, amikor szabadságunkat a kiszolgál­tatottság, a bizonytalanság, a pénztelenség korlátozza”. MTI Devizaáxfolyam (2012.11.04.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 284,58 + 1,54 USA dollár 218,91 +0,58 Svájci frank 235,32 + 1,24 Angol font 353,07 +0,80 Román lej 62,73 +0,52 Ukrán hrivnya 26,88 +0,07 Horvát kuna 37,77 +0,22 Lengyel zloty 68,65 +0,38 <n gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB ■ Találkozás Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája fogadta Orbán Viktor minisz­terelnököt november 4-én, az 1956-os forradalom és szabad­ságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján az MTA Nagy Imre Emlékháza előtt. fotó: mti, bl Autóipari mentőcsomag jöhet 80 milliard euros kuta­tás-fejlesztési alapot is létrehoznának. BÉRŰN. Akciótervet készít elő a válságba jutott európai autógyártás támogatására az Európai Bizottság (EB) az ágazatban foglalkoztatott 12 millió ember munkahelyének védelmében - értesült a Focus című német hírmagazin. A lap szerint a tervet a kö­vetkező napokban mutatja be Antonio Tajani, az EB iparért és vállalkozáspolitikáért fe­lelős alelnöke. Az ágazat tá­mogatására átcsoportosított uniós forrásokból egyebek mellett az autógyártó cégek fejlesztési részlegei részesül­hetnének egy 2020-ig felhasz­nálható, összesen 80 milliárd eurós kutatás-fejlesztési ala­pon keresztül. A brüsszeli bizottság a fej­lesztések támogatásával azt kívánja elérni, hogy az autó­ipar mindinkább vegyen részt az éghajlatváltozás elleni küz­delemben. A súlyos értéke­sítési válság miatt elkerülhe­tetlen gyárbezárások hatásait pedig szociális programokkal próbálja majd enyhíteni a hír­magazin értesülése szerint. Az Európai Unióban az ér­tékesített kocsik száma folya­matosan csökken. A gyártók ezért sorra jelentenek be meg­szorításokat, elbocsátásokat. Egyebek között az Opelnél és a Fordnál vannak napiren­den üzembezárások, a PSA Peugeot-Citroén pedig októ­berben 7 milliárd eurós állami gyorssegélyt kért a pénzügyi helyzete stabilizálásához, mti

Next

/
Thumbnails
Contents