Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-24 / 275. szám

2012. NOVEMBER 24„ SZOMBAT KELE] r Bakondi György fotó: mti Bakondi György lesz felelős a téli időszakért Budapest. A kabinet döntése értelmében Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője koordi­nálja majd a téli időszak társa­dalmi problémáival, így példá­ul a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kor­mányzati intézkedéseket. Az altábornagy kapcsolatban lesz minden érintett minisztérium­mal, hatósággal. MTI Átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mente­sülhetnek a Pénzügyi Szerve­zetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) számításai szerint azok a devizaalapú jelzálog­hitelesek, akik belépnek az árfolyamrögzítési program­ba. Már csak néhány hetük, összesen 23 munkanapjuk maradt a konstrukcióhoz való csatlakozásra, hívják fel a fi­gyelmet. MTI „Javul a beteg- ellátás színvonala az integrációtól” Hódmezővásárhely. A beteg- ellátás színvonalának és biz­tonságának javulása várható az egészségügyi intézmények integrációjától - jelentette ki Szócska Miklós egészségügy­ért felelős államtitkár pén­teken. Azzal, hogy az állami kézbe került intézmények kö­zösen vásárolják az energiát és a gyógyszert éves szinten akár tízmilliárd forintos megtakarí­tás is elérhetői - mondta, mti Együtt irányítják majd az iskolákat Veszprém. Az állam nem akar­ja elvenni a szakmai irányítást az önkormányzatoktól az ok­tatási intézmények átvételé­vel - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke pénteken Veszprémben, a tankerületi igazgatók bemutatásán. Marekné Pintér Aranka ki­jelentette: az oktatási rend­szer átalakítása olyan gyors és nagyléptékű feladat, amelyet csak az önkormányzatokkal közösen lehet megvalósítani. Az állam nem elvenni akarja a szakmai irányítást az ön- kormányzatoktól, hanem partnerségben megerősíteni - hangsúlyozta a megbízott elnök. mti http://www.szon.hu További beszámo- Lók a hazai és a nemzetközi politika világából. LMP: nincs új frakcióvezető BUDAPEST. Nem tudott új frak­cióvezetőt választani az LMP képviselőcsoportja pénteki budapesti ülésén. A csaknem kilenc órán át zárt ajtók mögött zajló tárgyalás végén, este hat előtt nem sokkal Schiffer And­rás és további hat képviselő kivonult az ülésről. *Az ülésen a frakció élére javasolták Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Mile Lajost is, de ők nem fo­gadták el a jelöltséget, Schiffer Andrást pedig 8-7 arányban leszavazták. Azért kellett vol­na új vezetőt választani a kép­viselőcsoport élére, mert az LMP hétvégi kongresszusán Jávor Benedek frakcióvezető lemondott posztjáról. mti EU-költségvetés: nincs megállapodás Orbán Viktor és a magyar küldöttség Brüsszelben fotó: mti A diplomaták szerint nem sikerült áthidalni a felek közti szakadékot. Brüsszel. Megállapodás nél­kül ért véget pénteken Brüsz- szelben az unió 2014 és 2020 közöttikeretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Diplomaták közlése szerint nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadá­sok drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő bri­tek és az ennél kompromisz- szumkészebb tagországok között keletkezett. Az állam-, illetve kormány­fők tanácskozása csütörtök késő este kezdődött. Herman Van Rompuy, az Európai Ta­nács elnöke előzőleg egész nap tárgyalt külön-külön az egyes tagállami vezetőkkel. Ezek alapján éjszakára újabb javaslatokat terjesztett elő, amelyeket aztán a tagállam­ok a péntek délben újrakez­dődött tanácskozáson vé­leményeztek, és végül arra jutottak, hogy nem sikerült a szükséges mértékben közelí­teni az álláspontokat. Legközelebb jövőre Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével úgy nyilatkozott, legközelebb jö­vőre lesz lehetőség tárgyalni ezekről a kérdésekről. Sze­rinte Magyarország számára előnyösebb, hogy nem jött létre megállapodás, mint az, hogy ha a Herman Van Rompuy által az éjjel ismer­tetett javaslatot fogadták volna el. A csütörtöki tanácsko­zást egyébként éjfél után függesztette fel Herman Van Rompuy. Ezt követően nem sokkal már kiszivárgott, hogy a csütörtöki nap folyamán lefolytatott kétoldalú találko­zók eredményeként született újabb javaslat a keretköltség­vetés főösszegét lényegében változatlanul hagyta Herman Van Rompuy első javaslatá­hoz képest; az uniós kötele­zettségvállalások szintjét a tervezet a hétéves pénzügyi periódusra 972 milliárd eu­róbán maximálná. Történt viszont némi átcsoportosítás: a kohéziós, felzárkóztatási célokra 10,6 milliárddal, a mezőgazdaságra és a vidék- fejlesztésre pedig mintegy 8 milliárd euróval fordítana többet a javaslat. Az MTI birtokába került tervezetben, amelyet a tár­gyalások alapjának szán Van Rompuy, pozitív változás az is, hogy a 2008 és 2010 kö­zött legalább 1 százalékos gazdasági visszaesést elszen­vedő országok esetében - így Magyarország számára is - az egy-egy tagállamnak juttat­ható forrásokat az adott or­szág hazai össztermékének 2,4 százaléka helyett 2,59 százalékban maximálná, mti Vendégkommentir Koleszár Péter Menetelve a digitális szakadék felé Néhány hónapja rendkívül szimpatikus döntésnek tűnt, hogy a „tesi” órák száma növekedni fog az iskolások órarendjében. Válogatott sportolóként szívet-lelket me­lengető hír volt ez számomra. Akkor azonban még nem gondoltam, hogy ennek hamar komoly ára lesz. A napok­ban a monitoromra került az Informatika Tanárok Egye­sülete által összeállított szakmai petíció, amely rávilágít arra, hogy a most vitára bocsátott kerettanterv szerint a következő tanévben radikálisan csökkenhet az informatika órák száma. Alsó tagozatosok számára eltörlésre kerülhet a tantárgy, a középiskolában közel 50%-kal csökkenhet a informatika órák száma, a szakiskolák 9-10 évfolyamán pedig az eddigi heti két informatika óra sajnos szintén eltűnik az órarendből. Az egyik vezető gazdasági folyóiratban találkoztam azzal a kimutatással, amely a legjobban fizetett munkaköröket listázta. Rendszergazda, fejlesztő, tesztelő: akinek ez áll a névjegykártyáján, az a fizetési rangsor elején szerepel. Ezt a munkaerőpiac kereslete és kínálata alakí­totta így, tehát az informa­tikusok iránt rendkívüli a kereslet, a rendelkezésre álló jó munkaerő pedig kevésnek bizonyul. Amennyiben a diákok - a csökkenő óraszám­ok miatt - nem kapják meg a megfelelő alapokat, akkor ez az informatikus szakemberek további hiányát fogja ered­ményezni. További hozománya a változtatásnak, hogy az info szakos tanárok kénytelenek lesznek a pályát elhagyni. De az informatikára nem kizárólag a tisztán IT-s álláso­kat betöltő munkakörökben van - és lesz egyre nagyobb - szükség. Ma már egy bolti eladó is számítógéppel állítja ki a számlát, a villanyóra leolvasó, a közterület-felügyelő is egy „kütyüvel” a kezében járja a házakat, utcákat, tereket. És el sem tudjuk képzelni, hogy a jövő ősszel iskolai ta­nulmányaikat kezdő diákok két évtized múlva milyen ma még nem létező számítógépes munkakörökben kell, hogy megállják a helyüket. Azonban a nagy számban munkahe­lyeket teremtő potenciális külföldi befektetők a megvaló­sításnak otthont adó ország kiválasztásánál már ma is nagy súllyal veszik figyelembe a munkavállalói kínálat digitális írástudását, informatikai készségét. Lehet hivatkozni arra, hogy a gyerekek ma már óvodás koruktól autodidakta módon sajátítják el otthon a számí­tógép, az okostelefon kezelését, de mi történik azokkal, akiknek az otthonában nincs korszerű eszköz, akiknek a szülei bár megveszik a computert, de nem értenek hozzá és nem tudják a gyereket otthon segíteni? Ők várhatóan lemaradnak majd és kialakul a digitális szakadék, ami a tervezet hatására csak tovább mélyül az iskola, szakiskola befejezéséig. Az első álláskeresésnél aztán a lemaradók majd szembesülnek az informatikai képzés(ük) hiányossá­gaival. Olyan nebulókat kell(ene) képezni, akik másfél évtized múlva képesek lesznek felvenni a versenyt a külföldi versenytársaikkal. „Elkötelezett a kormány az antikorrupció mellett” BUDAPEST. Az antikorrupdós program egy-egy részfeladatá­nál van néhány hetes csúszás, de a kormány elkötelezett a program végrehajtása mel­iert - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztéri­um. A tárca a Transparency International Magyarország közleményére reagáít. A civil szervezet az antikorrupdós kormányhatározatban vállal­tak végrehajtását kérte szá­mon, szerintük a vállalt fel­adatok egyike sem teljesült a megadott határidőig. mti Az egyházaknál is dolgozhatnak elítéltek VÁC. Elsőként írt alá az ország­ban együttműködési szándék- nyilatkozatot a Pest Megyei Kormányhivatal a régióban működő történelmi egyházak vezetőivel a közérdekű mun­kabüntetésre ítéltek egyházi intézményeknél, egyházköz­ségeknél történő foglalkozta­tása érdekében Vácott. Az év eddigi időszakában 1340 köz­munkabüntetést szabtak ki a régióban élőkre, többnyire ki­sebb súlyú vétségek (például lopás, garázdaság, tartásdíjfi­zetés elmulasztása) miatt, mti Tisztáznák a „röghözkötést” Devizaárfolyam (2012.11.23.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 280,29 +0,87 USA dollár 217,26-0,22 Svájci frank 232,56 +0,61 Angol font 346,20-0,70 Román lej • 61,80-0,13 Ukrán hrivnya 26,64-0,05 Horvát kuna 37,07 +0,14 Lengyel zloty 67,97 +0,06 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Konzultációt kezde­ményezett az Európai Bizottság a hallgatói szerződésekről. Brüsszel. Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy össz­hangban áll-e az uniós elő­írásokkal a felsőoktatási hall­gatói szerződések magyar szabályozása - közölte pénte­ken Andor Lászlónak, a fog­lalkoztatási, szociális és tár­sadalmi befogadási kérdések­ben illetékes EU-biztosnak a hivatala. Az uniós javaslattevő-vég- rehajtó intézmény jövő feb­ruárig vár választ a magyar hatóságoktól a felvetett ag­gályokra. Szerintük a magyar jogszabály-módosítások a munkaerő szabad áramlásá­nak - mint az egyik sarkalatos európai jogelv érvényesülé­sének - az esetleges korláto­zására utalhatnak. A bizottság úgyneve­zett „pilot eljárást” indí­tott, ez nem minősül kötele- zettségszegési eljárásnak, hanem tisztázást igénylő pontokra hívja fel a magyar hatóságok figyelmét, és ezek­ről konzultációt kezdemé­nyez. A szóban forgó jogszabá­lyok szerint az államilag fi­nanszírozott felsőoktatási he­lyeket elnyert hallgatóknak szerződést kell kötniük az állammal. Ebben vállalniuk kell, hogy diplomájuk meg­szerzése után Magyarorszá­gon töltik el a képzési időtar­tam kétszeresének megfelelő időt a végzést követő 20 év­ben. MTI Az Egyesült Államok 42 államában az elmúlt tanévben tették kötelezővé 9 éves kortól a gépírást számítógépen. Igaz, a kézírás kárára. Van azonban középút is. Ma olyan nebulókat kell(ene) képezni, akik másfél évtized múlva képesek lesznek felvenni a versenyt mérnökként, esztergá­lyosként, vagy raktárosként a külföldi versenytársaikkal. Szerzőnk informatikai vállalkozó, tanár <9 Nyíregyházának is jutott Pintér Sándor belügyminiszter (b2) és Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigaz­gatója (b) új, magyar gyártású vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának az OKF Mogyoródi úti épületének udvarán pénteken. mti fotó: mihádák Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents