Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-17 / 269. szám

2012. NOVEMBER 17.. SZOMBAT A közönség szurkolása tetszett, szeretek az Egyesült Államokban játszani. Kaká, a Real Madrid brazil labdarúgója egyelőre nem kíván az észak-amerikai profi ligába, az MLS-be Igazolni, de nem zárja ki, hogy néhány év elteltével így tesz majd. 4\ Az Intetnazionale két középső védője, Walter Samuel és Andrea Ranocchia egyaránt teljes értékű edzésmunkát tudott végezni csütörtökön, így tagja lehet a hétvégi bajnoki keretnek. Mindket­ten a Juventus elleni győztes mérkőzésen sérültek meg, de most visszatérhetnek a pá­lyára, aminek természetesen örülnek a vezetők, drukkerek. Schumacher csúcsot vezethet forma—1. A vasárnapi, austini Amerikai Nagydíjon a For- mula-l kilométer-rekordere lehet Michael Schumacher, az autósport elitkategóriájá­nak hétszeres világbajnoka. A mostani csúcsot a német pilóta korábbi csapattársa, a brazil Barrichello tartja 80 585 versenykilométerrel, míg a Mercedes versenyzője jelen­leg 80 579 kilométernél tart. A harmadik a már visszavo­nult olasz Trulli 60 383-mal. A futam magyar idő szerint este nyolckor rajtol. Labdarúgás: NB II., 14. forduló Nyíregyháza Spartacus-Putnok Városi Stadion, szombat, 13. V.: Szabó 7s. (Butkai, Kovács G.) SPARTACUS 47 Balogh J. 4 Ambrusz 17 Farkas 23 Benkő ** Dajka —3 8 Minczér 6 Reznek 33Davidov 9 Pákolicz 11 Kovács 10 Germán A Keleti csoport további mérkőzései (13) Szombat: Szeged-Orosháza, Békéscsaba-Vác, Szolnok-Cegléd, Mezőkövesd-Ferenc­város II, Vasas- Flonvéd II (16) ________________________________________________________ Vasárnap: Balmazújváros-UJpest II, Kazincbarcika-DVSC-DEAC. Élőben a SZON-on A szombaton 13 órakor kezdődő Spartacus-Putnok mérkőzésről interne­tes portálunkon, a www.szon.hu oldalon online közvetítésben számolunk be. Labdarúgás NB 1,15. forduló Változások a kezdőcsapatban Péntek Pápa-DVTK 2-2 (0^21 Újpest-Siófok 4-2 (1-2) Szombat Győr-Eger 14 DVSC-MTK 16 Kecskemét-Paks _______________________m Pécs-Vieoton_______________________18.30 Vasárnap Kaposvár-Ferencváros 16.30 Flonvéd-Haladás , 18.30 Először meccsel a Putnokkal a Szpari, ösz- sze kell kapniuk magu­kat a hazaiaknak. labdarúgás. A sors úgy hoz­ta, hogy pár napon belül két hazai meccset is játszik a Nyír­egyháza Spartacus másodosz­tályú focicsapat. Szombaton bajnokit a Putnok, szerdán pedig kupameccset a Debre­cen ellen. Ami a bajnokságot illeti, már csak két forduló van hátra a pontvadászat első félidejéből. Nyertek Orosházán, Cegléden A putnokiakkal először talál­kozik a Spartacus, a borsodiak a Mátra-csoport tavalyi bajno­ka jogán újoncként kezdték a szezont, és ehhez képest jól szerepelnek, mindössze három ponttal gyűjtöttek ke­vesebbet mint a Szpari, és a kilencedik helyen állnak. Hat idegenbeli sorozatukat a Vasas elleni döntetlennel (l-l) kezd­ték, majd kikaptak Szegeden 4-1). Ezt követően nyertek Orosházán (1-2), alul maradtak Kispesten (3-2), majd újabb di­adalt arattak Cegléden (1-3) és gól nélküli meccset zártak Me­zőkövesden. Az előző fordu­lóban otthon 2-i-re legyőzték a szolnokiakat. A Koszta Péter dirigálta putnokiak az NB Il-re elsősorban Kazincbarcikáról és Mezőkövesdről erősítet­tek, itt játszik Zabos Attila és Odrobéna Péter személyében két, korábban a Szpariban is focizó játékos. A házi góllövő­listájukat Monyok Tibor vezeti négy találattal.- Nehezen tettem túl ma­gam a váci vereségen, saj­nos nem ez volt az első ilyen meccsünk, hiszen ott volt a debreceni és a balmazújváro­si is - kezdte esélylatolgatását Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója.- Össze kell kapnunk magun­kat, hiszen bő egy hét alatt négy tétmeccset kell játsza­nunk, kettőt a bajnokságban, kettőt pedig a Magyar Kupá­ban. Nyerni kell, ez természetes- A putnokiakról azt kell tudni, hogy rutinos játéko­sok alkotják, nehéz ellenfél lesz, bár elsősorban ottho­nukban veszélyesek. A mi ke­retünkben lesz változás, mi­vel Ur, Mészáros, Petneházi és Csorba teljesítményével, hozzáállásával elégedetlen vagyok, ezért ők nem kez­denek szombaton. Helyükre fiatalok kerülnek a kezdőbe, így Reznek, Benkő és Dajka. Azt már nem mondom, hogy nyerni kell, mert ez termé­szetes, nagyon bízom benne, hogy a bajnokság őszi szezon­ját hazai győzelemmel fogjuk zárni - vélekedett Brekk Já­nos. KM-ML Vastapssal kísért győzelem Az NRK vasárnap a Békéscsabát fogadja, és a hazai csapat meg­érdemli, hogy minél többen biztassák. röplabda. Egy hétvége, amely aligha rengeti meg a világot, mindazonáltal az NRK élvo­nalbeli női röplabdacsapata számára esélyt kínál arra, hogy beágyazódjon a bajnoki tabella középmezőnyébe. A péntek­vasárnapra kiírt kettős forduló valamennyi fellépését a Vasvá­ri gimnázium tudja le a nyír­egyházi együttes, amely előbb a BSE ellen iparkodott tovább llyés Bettinával szemben nem volt ellenszer fotó: racskó TfeoR fényezni őszi szereplését. A visszatért Akimovával egyre flottabbul működik a nyírsé­gi gépezet: a feladó forintos labdákkal kínálta meg társait, akik az első szettben csak­nem megszégyenítő csapást mértek a vendégekre. A má­sodik szettben kissé bealudt az NRK, amely öt pontos hát­rányból kapaszkodott vissza- innentől azonban nem volt megállás. A harmadik etapot újfent elsöprő lendülettel in­dították a hazaiak, a meccsről meccsre gyarapodó közönség pedig vastapssal díjazta pro­dukciójukat. Noha a hajrára megint lazábbra vették a figu­rát Ilyésék, nem lehetett vitás- a jobb csapat nyert. km-kt Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. 5. Bottyán Lóránt utánpótlás és női felnőtt emlékverseny, evangélikus iskola, 9.30.___________________ Kézilabda. NB lí., férfi:VKK Nyírbátor- Tiszavasvár, 18 (junior: 16). Megyei ba|- nokság, női: Nyírbátor-Fehérgyarmat, 14. Kosárlabda. Zsiráf Kupa a Fehértó Pékség Kupáért gyermek lánytoma, Wesselényi szakközépiskola, 9. ________ Motorspof* Super-Moto-Cross verseny, bujtosi csarnok, Í6.________________________ Labdarúgás. Kiemelt ifjúsági bajnok­ság: Bozsik Akadémia-Kaposvár, Városi Stadion, U19,11, U17,13. Másodosztá­lyú Ifjúsági bajnokság (U17 és U19): Baktalórántháza-Flajdúszoboszló, 10 és 12. Bozsik Akadémia ll-Tiszakanyár, Városi Stadion, 15, és 17. Másodosztá­lyú serdülőbajnokság (U13,10, U15, 12): Nyírbátor-Fehérgyarmat, Várda SE-Mátészalka. _________________ Vasárnap Asztalitenisz. 2. Pataki István férfi fel- nőtt és veterán emlékverseny, Apagy, 9. Kézilabda NB II.,férfi: Mátészalkai MTK-FehérgyarmatiVSE, 17 (junior: 15). Kosárlabda. Amatőr női NB: Nyíregyházi FSE-NYKS-Kecskeméti KC, Vasvári gimnázi­um. 13.30. Zsiráf Kupa a Fehértó Pékség Kupáért gyermek lánytorna, Vasvári gimnázium, 8.30. _________________________ Motorsport. Super-Moto-Cross verseny, bujtopsi csarnok, 16. ______________________ Röplabda. NB I., női: NRK-Nyíregyháza- Békéscsaba, Vasvári gimnázium, 17. Teke. NB III., férfi: Nyíregyházi TK- Bátonyterenyei TKII, Városi Stadion, 10. Jegyzőkönyv NRK-Nyfregyháza-BSE 3:0(10,21,21) Vasvári gimnázium, 100 néző, v.: Mezei Z, Nagy P. ___________________ NRK: Roma F. 8, Akimova 4, Flegsperger A. 10, Erdősné 11, Berényi E. 10, llyés B. 21. Csere: Szabó I. (liberó). Edző: Balázs István. _______ BSE: Bleicher 2, Krieger. 5, Kiss V. 3, Nagy B. 5, mester 0.6, Nyári V. 8. Csere: Tóth T. (liberó), Sólyomvári E. 2, Szabó K. 1, Türmer 7. Edző: Ratimorszky Károly. Ász: 6-5. Rossz nyitás: 6-3______________________________________ Mesterszemmel Balázs István: - Akkor vált szorossá a mérkőzés, amikor kissé könnyedébben vettük a játékot, egyébként ennyi különbség van a két csapat között. Ratimorszky Károly: - Gratulálok a Nyíregyházának, megérdemel­ten nyert, mert jobban akart. Karácsony előtt rúgják majd a bőrt A tájékoztatók: Dajka László, Kósa Árpád, Bede József, valamint Kola János, a Szabolcs Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója fotó: mán László LABDARÚGÁS, Ami a helyiek­nek fontos, az nekünk is az, különösen ha fiatalokról vagy tömegsportról van szó - hang­súlyozta ki Bede József, a Szabolcs Takarékszövetkezet elnök-igazgatója pénteken délelőtt. Tette mindezt a ren­dezvény főtámogatójaként a Hotel Centrálban, a Karácsony Kupa teremfoci torna sajtó- tájékoztatóján. A szervező Nyirsuli nevében Kósa Árpád, ügyvezető adott tájékoztatást, eszerint a találkozónak a Bem iskola csarnoka ad majd ott­hont december 22-23-án. km Információk A tornán 24 együttes vehet részt, a cso­portokban körmeccsek lesznek, az első két helyezett majd kieséses formában folytatja. A nevezési díj 17 ezer forint, az első négy helyezett pénzdíjat kap, a győztes százezer forintot, és lesznek különdíjak is. Infnrmáci- óval Dajka László szolgál (30/700-2158, illetve nyirsuli2@nyirsuli.hu). Bécsi János négy gólt szerzett a péntek esti, vesztes meccsen FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Kaplonyiék átrobogtak a vendég nyíregyháziakon labdarúgás. Hát nem úgy sült el, ahogyan azt a vendé­gek szerették volna. A másod- osztályú férfi kézilabda-baj­nokság Keleti csoportjában rangadót játszottak Debre­cenben. A listavezető és a ha­zai meccseit albérletben ját­szó Balmazújváros az azonos pontszámmal bíró, második helyen posztoló nyíregyházi­akat fogadta. A presztízsmeccsen job­ban kezdtek az újvárosiak, amíg a vendégek elpuskáz­ták a lehetőségeket, hétmé­terest hibáztak, Kaplonyiék mindezeket gyors kontrákkal büntették, és állva hagyták a nyíregyháziakat. A hajdúsá­giak előnye csak nőtt és nőtt, Tarnavölgyiék pedig nem ta­lálták az ellenszert. Szünetben valamelyest rendezték soraikat Vargáék, a második játékrészben már ki­egyenlítettebb volt a meccs, ezt a játékrészt hiába hozták ikszre Braunék, a különbség megmaradt, igy a balmazúj­városiak biztosan nyerték a rangadót. A pályaválasztónál az egykori nyíregyháziak vit­ték a prímet, így a már emlí­tett Kaplonyi, Kőrizs kapus és István. KM-ML Jegyzőkönyv Balmazújváros-Nyíregyháza-Nyir-Komplett 31-21 (18-8) Debrecen. 250 néző, v.: Maczkó, Hargitai.______________ ____________ Nyíregyháza-Nyír-Komplett: Gadnai-Szöllősi 1, Tarnavölgyi 2, Varga L. 2, Braun 1, Bursac 4, Vasas Gy. 3. Csere: Erdős 1, Danes 1, Bécsi 4, Szűcs 2/2. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 2, illetve 8 perc. Hétméteresek 1/1, illetve 4/2.

Next

/
Thumbnails
Contents