Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-17 / 269. szám

2012. NOVEMBER 17.. SZOMBAT KELET Kerülni a rohanást és a dobópárbajt Az élcsapatok elleni három idegenbeli turné a paksi fellépéssel indul az NYKK számára. KOSÁRLABDA. A következő három szombaton idegenbe utazik a Marso-Vagép NYKK, és a túrákkal nemcsak az a baj, hogy összesen 2330 kilo­méternyi távolságot tölt majd buszon az NB I. A csoportos férficsapat, hanem elsősorban az, hogy Paksra, Szombathely­re és Székesfehérvárra sem nyerni jár. Csak kétszer sikerült... A nyíregyházi kosarasok az eddigi ll élvonalbeli idényük során rendre megmérkőztek az utóbbi bő évtizedben a honi krémhez tartozó rivá­lisokkal, és a nevezettek el­leni, összesen 33 idegenbeli túráról mindössze kétszer térhettek haza győzelemmel, fehérváron még sosem nyert az NYKK, Pakson (2010) és Szombathelyen (2006) is csak egyszer-egyszer. A hatszá­zalékos „hatékonyság” nem túl jó előjel a közelgő három összecsapásra, és egyáltalán: az élcsapatok közül hol van a legnagyobb esély nyerni? Ne valljanak szégyent- Ezt így előre nagyon nehéz meghatározni, sok függ attól, hogy éppen milyen állapot­ban és formában lévő ellen­félhez látogatunk, és hogy mi milyen napot fogunk ki - válaszolta Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője.- Az eddigiek során a Kapos­váron kívül élcsapattal még nem találkoztunk, ez a három mérkőzés arra is jó lesz, hogy megtapasztaljuk, mit tudunk ellenük nyújtani. Több szoros mérkőzést vívtunk már, bí­zom benne, hogy a legjobbak otthonában sem vallunk majd szégyent. Az első erőpróbát a paksi fel­lépés jelenti. A tolnaiak eddig otthon hibátlanul teljesítettek, idegenben a Sopron és a Szom­bathely otthonában szenved­tek vereséget.- Az Álba mellett a mezőny második legatletikusabb csa­patához látogatunk, így ré­szünkről nagyon megfontolt játékra lesz szükség - mond­ta a szombati mérkőzésről a szakvezető. - Abból aligha jön­nénk ki jól, ha belemennénk egyfajta nagy rohanásba és dobópárbajba, sokkal inkább fegyelmezett és taktikus táma­dójátékra lesz szükségünk, vé­dekezésben pedig az egy egy elleni szituációk elhárítására kell hangsúlyt fektetnünk. Teljes kerettel mennek Az NYKK-nál abból a szem­pontból bizakodó a hangu­lat, hogy a korábbi sérültek is utolérték magukat, így teljes kerettel utazhat a csapat a Duna partjára. km-bt © http://www.szon.hu B.íljjH Sport .További sport híreket olvashat portá- EfíS^lünkon. Martins Berkis legutóbbi dobóformájára nem lehetett panasz FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Asztalitenisz Megyei csb, 10. forduló Mátészalkai MTK-Apagy SE IV 9-9.Győztek: Hegedűs T., Hudák 1.3-3, Varga S„ Lukács B. és a Hegedűs T„ Lukács B. páros 1 -1, illetve Nylkos R. 4, Nagy S. 2, Ráti S., Oszlánszki L. és a Nyikos R„ Ráti S. páros 1-1. ____________________________________________________________ Fehérgyarmati VSE ll—Nyírbátori ASE III Ö-18.Gy.: Ujiaki B„ Szeles B„ Molnár D„ Majoros M. 4-4, az Újlaki B„ Majoros M. és a Szeles B„ Molnár D. páros. ______________________________ Nyírpazony SE-Záhonyl V^C 2-16.Gy.: Német M„ Hegedűs E. 1 -1, illetve Pokol l„ Fazekas T. 4-4, Humicskó 3, Lovácsi 2, Sütő L„ a Pokol l„ Fazekas T. és a Lovácsi, Humicskó páros 1-1.____________________________________________________________________________ ATC Nagykálló-Ajak SE II13-5.Gy.: Jónás S. 4, Hriczu, Papp S. 3-3, Mészáros S„ a Papp S„ Hriczu és a Jónás S„ Mészáros S. páros 1 -1, illetve Filep T. 2, Pálfi Cs„ Bacsa A..SásiT. 1-1. Vásárosnamény ll-Fehérgyarmat 111-7.Gy.: Nagy A„Bánik, Mágocsi 3-3, Fizei2, illetve Bartha M. 3, Mikes J„ Kereszti L, a Bartha M„ Balogh A. és a Kereszti L„ Mikes J. páros 1-1. ___ Kék SE-Apagy SE III 7-11 .Gy.: Nagy A„ Tóth t. 2-2, Csiszár L, Szöllősi B. és a Csiszár L„ Tóth T. páros 1 -1, illetve Budai P„ Németh F. 4-4, Vakály 2 és a Budai P„ Németh F. páros. KSÉ Nyírtét-Ajak SE 14-14,Gy.: Lengyel M. 3, Gulyás A. 1, illetve Varga F. 4, Spekker L„ Szabó J. 3-3, Juszku 2, a Varga F„ Szabó J. és a Spekker L, Juszku páros. _____________________ A Trió-Maxi Kemecse SE ll-Vitka SE mérkőzést elhalasztották. Bizakodnak Farkasinszkiák Vasárnap rangadót játszanak a főiskolások a vendég Kecskeméttel. kosárlabda. Kettészakadni látszik az amatőr női nemzeti bajnokság Keleti csoportjának tabellája, és mivel a vasárnap 13-30-tól egymás ellen játszó Nyíregyházi FSE-NYKS és a Kecskeméti KC is tagja az öt­csapatos élmezőnynek, ezért nyugodtan jellemezhetjük rangadóként a Vasvári-gimná­ziumban esedékes összecsa­pást. A házigazdák eddigi hat meccsükből négyet nyertek meg, a vendég kecskemétiek ötből ugyancsak négyet. Jó formában vannak- Az a csapat nyeri majd meg a mérkőzést, amelyik jobb do­bóformát mutat - jövendölte Farkasinszki Gyuláné, a fő­iskolások edzője. - Az eddigi bajnokik és a hétközi kupa- mérkőzés is arra utalt, hogy nálunk nemcsak a kezdőötös tagjai, hanem a kispadról érke­zők is képesek a kosárba talál­ni, így bizakodóak vagyunk. A csapat az elmúlt meccseken jó formát mutatott, ezt kell meg­őriznünk a vasárnapi mérkő­zésre is. KM-BT Diszkóban bukott le Voronyin labdarúgás. Betegnek mond­ta magát, azonban egy szóra­kozóhelyen kapták lencsevég­re Andrej Voronyint, a Fortuna Düsseldorf futballistáját. Az ukrán válogatott támadójár nak csak percek jutottak a HofFenheim elleni szombati bajnokin, ezt követően pedig betegségre hivatkozva szerdá­ig felmentést kért az edzések látogatása alól. mti Mindennapra valami jó kézimeccs A kisvárdai női együttes a megbeszéltekhez próbálja tartani magát a derecskéi fellépésen fotó: sipeki Péter Földházi Zsófi ifjúsági világbajnok öttusázó terheléses vizsgálaton vett részt az átadáskor mti fotó: Illyés tibor A mosoda helyén immár diagnosztikai központ Megyei férfi derbi Nyírbátorban, szatmári örökrangadó Mátészal­kán. KÉZILABDA. Az összezördülés nélkül, mindazonáltal nem izgalommentesen letudott előző bajnoki kör után a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport aktuális, nyolcadik fordulójának párosítása garan­cia arra - a hét vége sem fullad méla unalomba. Mindennapra jut valami jó. Bármi kisülhet... Szombaton (18 óra) mind­járt a Nyírbátor-Tiszavasvári megyei összecsapásra fóku­szálhat a szakma, no meg az érintett drukkerhad. Noha a táblázaton a vendégeket (2. hely) jóval előkelőbb pozíci­óba jegyzik, a házigazda (9. hely) négypontos hátránya mindennek nevezhető, csak soknak nem. Ilyenkor szokás mondani, ebből a meccsből bármi kisülhet... Az egy órá­val korábban Berettyóújfalu­ban színre lépő, listavezető Kisvárda sem mehet biztosra. Elvégre a hajdúsági egylet (4. hely) főként saját közönsé­ge előtt képes villantani, az eleddig egyetlen egy össze­csapást elbukó Várda ősszel már nem egyszer tanújelét adta: idegenben sem kell fél­teni. Vasárnap a Demecser (3. hely) hajdúszoboszlói fellé­pése nyitja a programot. Kosa Istvánt, a látogatók edzőjét aligha altatja el, hogy a für­dővárosiak sereghajtók, akik ellen ugyanúgy hajtani kell a győzelemért, mint egy rázós­nak titulált mérkőzésen. A játéknap csattanója (kezdés: 17 óra) a Mátészalkai MTK- Fehérgyarmat örökrangadó. A szatmári „belharcot” csak­nem azonos esélyekkel vár­hatják a felek, mármint a ta­bella képe alapján. Az MMTK (7. hely) éppen a Gyarmat előtt posztok viszont az is igaz, utóbbi legénység a meg­szokott közegtől távol megle­hetősen visszafogottan telje­sített - legalábbis ez idáig. Derecskén domboríthatnak Mindkét megyei női csapat szombaton teszi próbára ma­gát. Az elmúlt héten vissz- hangos bravúrral jelentkező, az éllovas „kis Lokit” legyű­rő Kállósemjén-Kölcsey DSE (4. hely) az alsóházba szorult Miskolc (9. hely) otthonában akár mindkét pontra jó lehet. A Kisvárda (5. hely) a szebb időszakot is megélt Derecske (6. hely) vendégeként dombo­ríthat - itt is minden megtör­ténhet. KM-KT sportegészség. Sportkutatási és. diagnosztikai központtal gyarapodott a magyar sport: az új laboratóriumot csütör­tökön adták át ünnepélyesen a Magyar Sport Háza mellet­ti Tornacsarnok épületében. Szabó Tamás, a Sporttudomá­nyi és Diagnosztikai Központ igazgatója a jövőnek szóló befektetésként értékelte a beruházást. A labort, amely­nek helyén korábban moso­da volt, 400 négyzetméteren alakították ki, s a műszerpark nélkül 50 millió forintba ke­rült a megvalósítása. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyó­gyászati Klinikájának igazga­tója dicsérte a labor felszerelt­ségét, hangsúlyozva, hogy a tudományos segítség révén fontos információk nyerhetők a sportolók edzettségi, egész­ségi állapotát illetően. mti Labdarúgás: Hétvégi program NB III. Tisza-csoport, 11. forduló -13. játéknap (kezdés: 13), Szombat Baktalérántháza-TlszakanyárV.: Vitkai (Sipos. Bíró) Várda SE-Szatmár Unió FCV.: Csáki (Kocsis, Jekő A.) Nylrbátor-LétavértesV.: Horváth G. (Nagy F„ Kujbus) Clgánd-lbrány V.:NagyT.(PuskásZ.,SzűcsL) Hajdúböszörmény-Hajdúszoboszló.Tiszaújváros- Debreceni EAC Vasárnap Diósgyőr ll-Nagyecsed Darányi) SzFzrsi V.: Szilágyi (Kriston T, port-dr. Zilahi megyei I. osztály, 14. forduló (kezdés: 13,ifi: 11),szombat TIszavasvárl-NagykáUóV.: Éva I. (Benkő R„ SinkaZ.) Kemecse-Szakoly V.: Kriser (Lippa, Kozma Zs.) Nylrgyulaj-GyulaházaV.: Tömöri (Gagna, Szilágyi N.) Vasárnap Rakamaz-Nyírmada V.: Major (Katonka, Jekő A.) Nylrkarász-MándokV.: Sándor Cs. (Hadházi. Kozma) Nagyhalász-Kótaj V.: Pethő P. (Kiss L, Papp I.) Balkány-Tuzsér V.: Bendik G. (Sipos Á„ Takács Z.) A Mátészalka-Tiszalök mérkőzést december 1-jére halasztották. ­Megyei II. osztály, 14. forduló (kezdés: 13, Ifi: 11) Dljözőn-csoport, szombat Úlfehértó-Kálmánháza ■__________ Érpatak, v.: Szabó Z. (MájecRuszkovics) Vasárnap Terem-Nylrpazony y.; Domosziai (Losonczki, Szűcs) Nyírtetek-NyíribronyV.: Kormány (Molnár S., Kiss P.) Nyíregyházi Old Boys FC-Napkor __________Tiszavasvári út,v.: Vasas J. (Tordai, ÉsikÁ.) Levelek-Székely V.: Moldován (Szikora, Lizák R.) Nyírlugos-Ófehértó V.: Pokaraczki (Kosztyú J„ Sztánvi) _______________________ V.-Sényő-Kállósemlén V.: Varga (Henzsely, Veres) Apagy-Nyírvasvári V.: Málik (Gergely S„ Vascsák) Nyírerdő-csoport., vasárnap Vaja-Tlszamentl SE V.: Fekete S. (Csikós, Piskóczi) Pátroha-Ajak V.: Bendik T. (Fácska, Esik L.) Úldombrád-Pap V.: Sinka Z. (Szabó l„ Soós A.) Záhony-Gávavencsellő V.: Tassy (Kis A„ Bernáth R.) Demecser-Kék V.: Tömöri Gy. (Tóth M„ Znamecz I.) Fényeslitke-Dombrád V.: Szíjjártó (Király A., Lövei) Vásárosnamény-Anarcs ___________________ V.: Frindik Gy. (Balogh L„ Biricz) Vasmegyer-Rohod V.: Csizmadia (Kovács,Tömöri L.) Carmo-csoport, szombat Kőlcsé-Kispalád V,: Oláh G. (Kósa A„ Tóth I.) Nyírmeggyes-Mérk-Vállaj V.: Resán G. (Mónus G., Mészáros J.) ____________________________ ___ Tyukod-Nylrcsaholy V,: Fürjes (Szikszai, Czerula G.) Mllota-Tunyogmatolcs _____ ____ V.: Maleskovits (Lőrincz J„ Szőnyi) Szatmárcseke-TiszakóródV.: Ésik (Czene, Frindik J.) Beregdaróc-Gelénes V.: Kovács Z. (Benkő P„ Lipták) Vámosoroszl-CsengerV,: Babicz (Hegedűs, Nagy GyO Tisztaberek-Tarpa V.: Kozics (Kósa Gy., Zámbori) Arany Fácán megyei III. osztály, 14. forduló (kezdés: 13) Fehérgyarmati csoport .Szombat: Jánkmajtis— Kocsord, Pátyod-Hermánszeg, Cégénydányád-Kisar, Nábrád-Csegöld. Vasárnap: Nagyar-Túrricse, Penyige-Ura, Szamossályi-Szamosbecs, Csengerújfalu-Túristvándi. Kisvárdal csoport.Vasárnap: Nyírtass-Aranyosapáti, Tiszaszentmárton-Nagydobos.Gégény-Lövőpetri, Petneháza-Tiszabezdéd, Zsurk-Barabás, Vitka— Berencs FC, Kisvarsány—Nyírjákó. Szabadnapos: Nyírkércs. Mátészalkai csoport.Vasárnap: Penészlek-Őr, Nyírbéltek—Nyírbátori FC II, Kisléta-Bogát 2000, Hodász—Nyírgyulaj KSEII, Bököny-Piricse, Nagykállói VSE ll-Biri, Encsencs-Geszteréd. Szabadnapos: Nyírcsászári. Nyíregyházi csoport.Vasárnap: Ramocsaháza- Balsa, Tiszalök VSE II—Tiszaeszlár, Nyírtura—Tiszatelek, Gávavencsetlő SE II—Frímex FC, Bashalom-Tiszalök POTE, Búj—Nyírtét, Tiszadob-Tiszavasvári SE II. Szabadnapos: Tiszabercel. A fehér mezes Old Boys a Napkort fogadja vasárnap fotó: mán László

Next

/
Thumbnails
Contents