Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-27 / 252. szám

2012. OKTÓBER 27., SZOMBAT KELET A munka során a másik oldalt is megtapasztalta Segítség az elhelyezkedésben Foglalkoztatás szem­pontjából előnyt jelent a gyakorlati idő. DEBRECEN. Lévai János pénz­ügy és számvitel szakos hall­gató a Generali-Providencia Zrt.-nél töltötte hat hetes gyakorlatát, mint ügynökség­vezető gyakornok. Az első pár napban megismerhette a cég fontosabb folyamatait és ezen folyamatok különböző állo­másait (pénzügy, alapkeze­lés, személyügy, értékesítés). Majd részt vett egy alapkép­zésen, ahol megismerkedett az alapvető termékekkel és értékesítési rendszerrel. Vezetői szemmel A hátralévő időben a veze­tők mindennapjainak volt aktív részese, többek között értekezleteken vett részt és prezentációkat készített. A hallgató úgy véli az egyik leg­hasznosabb pillanata a vezetői állásinterjú volt, ahol a „má­sik” oldalt is megtapasztal­hatta. - Egy vezető szemével láthattam a jelentkezőket, így számomra is kiderült, hogy melyek azok a kompetenciák amelyekben még fejlődhe­tek, hogy pozitív elbírálásban részesülhessek egy hasonló szituációban - jegyezte meg. Lévai János elárulta: eleinte félt, hogy a fénymásolásból és kávéfőzésből fognak állni a mindennapok, de szeren­csére nem így történt, hiszen számos új ismeretre tehetett szert. - Nagyon hasznosnak találom, hogy már az isko­la ideje alatt „belekóstolha­tunk” abba, hogy mi vár ránk a diploma után. Nem beszélve arról, hogy a jelen gazdasági helyzet miatt kialakult foglal­koztatottsági mutatók fényé­ben nem kevés előnyt jelent ez a gyakornoki program a ké­sőbbi elhelyezkedésnél - fűz­te hozzá. ÉKN A legjobbaknak akár munkaszerződést is ajánlanak a gyakorlati fogadóhelyek. DEBRECEN. A munka világába kóstolhatnak bele a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálko­dástudományok Centrumá­nak hetedik féléves hallgatói, az intézmény által biztosított gyakorlóhelyeknek köszön­hetően. Sok egyetemistának ez az első munkatapasztalata, ahol az elméleti tudást a gya­korlatban is felhasználják, s ekkor válik kézzel foghatóvá, hogy az iskolában tanultak a való életben is hasznosítha- tóak. Az egyetem számára is egyfajta munkaerő-piaci visz- szajelzést jelent, mivel kide­rül, hogy mely szakok hallga­tóira van nagyobb szükség és kik azok a hallgatók, akiknek az elhelyezése nehézségbe ütközik. Emellett nem elha­nyagolható tény, hogy a gya­korlatok miatt nagyon sok olyan céggel kerül kapcsolat­ba az intézmény, amelyekkel más formában is együtt tud működni. Munkalehetőség A gyakornoki programok szervezését, az egyetemisták és fogadóhelyeik koordiná­lását a MAG Praktikum Gya­korlati Képző Központ végzi. 2009-ben még a központnak kellett megkeresni a partne­reket, ma már azonban a gya­korlati fogadóhelyek jelent­keznek a feladatra, hiszen felismerték azt a lehetőséget, hogy saját maguk „nevelhe­tik ki” a jövő munkatársait. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, hogy már most számos esetben munkaszerződést ajánlanak a hallgatóknak. Kiváló munkáltatók Az elmúlt évben 12 szak­irányról, csaknem 800 hall­gató töltötte el 12 hetes gyakorlati idejét mikro-, kis- és nagyvállalatoknál. A gyakorlati fogadóhelyek szakmai szempontból kifo­gástalanok, hiszen egy-egy vállalat csak úgy kerülhet be a rendszerbe, ha az adott szak szakvezetője megfe­lelőnek találja. A hallgatók maguk választhatják ki, melyik cégnél szeretnének dolgozni, de a szakvezető véleményét is kikérhetik. A gyakorlati program az ország egész területére kiterjed, így azon hallgatóknak is bizto­sított a gyakorlati hely, akik nem Debrecen környékén él­nek. A három hónap alatt az egyetemisták a kismértékű szaktudást igénylő munkák mellett olyan feladatokat is kapnak, amelyekben ráter­mettségüket is megcsillant­hatják. A felsőoktatási intézmény­nek és a központnak is az a célja, hogy minden hallgató a lehető legjobb helyre ke­rüljön, ezáltal is támogatva a centrumon folyó képzések gyakorlatorientáltságát. ÉKN Lévai János utolsó napján a gyakorlati fogadóhelyen fotó: archIv Növényorvos külföldi gyakorlaton V . ."Hí A környék felfedezésére is volt egy kis ideje í wfP* , v. \ S5F k ■Tv* ■ FOTÓ: MAGÁN ARCH ÍVŰM A pénz világába nyert betekintést a hallgató Olyan eszközökkel dolgozhatott, amire Magyarországon egy hallgatónak sincs lehe­tősége. Debrecen. A skóciai Edin­burghban található Scottish Agricultural College (SAC) Nö­vény- és Talajtani Kutatócso­portjában dolgozott B. Kiss Judit növényorvos hallgató. A SAC részt vesz egy kutatás­ban, mely elsősorban az árpa termesztésveszteségét oko­zó tényezők vizsgálatával és azok kiküszöbölésének lehe­tőségeivel foglalkozik, mely több területből tevődik össze. Ennek egy részprojektjét kap­ta meg a nyári gyakorlat alatt B. Kiss Judit, mely szorosan kapcsolódott tanulmányai­hoz. Ennek köszönhetően a növénykórtani és molekuláris biológiai ismereteit is haszno­síthatta. - A 10 hét alatt egy gombafaj mennyiségi meg­határozásának módszerét kellett optimalizálnom, majd ezt alkalmazni különböző szántóföldi kísérletekből vett mintáknál. Teljes értékű munkatárs Ez idő alatt javult a nyelvtu­dásom, s olyan eszközökkel és olyan körülmények között dolgozhattam, amire Magyar- országon a legtöbb egyete­mistának nincs lehetősége. A gyakorlat első percétől teljes értékű munkatársként kezel­tek, mindenben a segítségem­re voltak a beilleszkedésben, például együtt kirándultunk - számolt be élményeiről. B. Kiss Judit. A hallgató úgy vél, Magyarországon az egyetem alatti szakmai gyakorlatszer­zésnek nincs ilyen kiforrott rendszere, sok helyen a gya­kornokok inkább csak kisegí­tő jellegű munkákat kapnak, ami keveset segít a gyakor­lati ismeretek bővítésében. Bár Magyarországon képzeli el a jövőjét, előtte azonban külföldön további szakmai tapasztalatot szeretne sze­rezni, mivel szeretné más perspektívából is látni a me­zőgazdaságot. ÉKN Rengeteg tapaszta­lattal gazdagodott a gyakorlati idő alatt. DEBRECEN. Drucskó Lívia pénzügy és számvitel szakos hallgató 12 hetes gyakorlatát az OTP Bank Nyrt. debreceni lakossági hitelosztályán töl­tötte. Csapatmunka Ez idő alatt lehetősége nyílt betekintést nyerni az ügyfél- kiszolgálást érintő folyama­tokba, így a tanácsadásba, a hiteligénylések befoga­dásába, a szerződések elő­készítésébe. Elsősorban az ingatlanhitelezéssel, illetve a gyűjtőszámlahitellel kap­csolatos szerződésekkel fog­lalkozott.- Az Otthonvédelmi Prog­ram és az Adósvédelmi Program keretében lehető­ségem adódott személye­sen, otthonukban felkeresni azon ügyfeleinket, akiktől nem érkezett visszajelzés. A kampányok segítségével bekapcsolódhattam a szerző­déskötések folyamatába, a te­lefonos egyeztetéstől kezdve, a tájékoztatáson át, egészen a személyes találkozásig. Részt vettem a hitelnyilvántartó rendszerben való adatok rög­zítésében, illetve szerződések előkészítésében - mondta Drucskó Lívia. A hallgató úgy véli, a 3 hó­napnak köszönhetően meg­tanulta, hogy egy szervezet életében meghatározó ténye­ző összetartozó egységként, csapatban dolgozni, egymás munkáját segíteni. Emellett az OTP-nél eltöltött idő meg­tanított az önálló, precíz, fe­lelősségteljes munkavégzés­re. ÉKN Önállóságot, céltuda­tosságot és precizitást tanult külföldön. DEBRECEN, Az Erasmus szak­mai gyakorlati programjá­nak keretein belül 5 hónapot töltött a brüsszeli European Landowners Organisation-nél Nagy Julianna természetvé­delmi mérnök hallgató. Ez idő alatt a hallgató megismerte az Európai Bizottság döntésho­zatali mechanizmusát, az EU agrárpolitikáját, készülő új agrárstratégiáját és az ehhez kapcsolódó lobbi tevékeny­séget. Feladatai Többek között aktívan részt vett a 5. Forum for the Future of Agriculture konferencia szervezésében és lebonyolí­tásában; megtervezte és kivi­telezte az ELŐ megjelenését a Green Week 2012 című konfe­renciasorozaton. - Amellett, hogy értékes kapcsolatokra tettem szert, rengeteget ta­nulhattam, utazhattam és fejleszthettem nyelvtudáso­mat. Szeptember óta ugyan nem sok helyre adtam be az önéletrajzomat, de a legtöbb helyre behívtak interjúra, volt ahol kifejezetten a brüsszeli gyakorlatomra voltak kíván­csiak - mondta. Nagy Juliannát nemrég ke­reste meg a gyakorlati helyé­ről a főnöke, akitől project manager állásajánlatot ka­pott Brüsszelben. - A tervem, hogy 1-2 évet kint dolgozok, hogy aztán hazatérve olyan állást szerezhessek itthon könnyedén, ami nem utolsó sorban több jövedelemmel jár - jegyezte meg. ékn A GREEN WEEK 2012 konferencián munka közben fotó: magánarchívum Egy gyakorlat alatt két céget ismerhetett meg A szakmai gyakorlat után reálisabban látja a világot. DEBRECEN. Lachata Bence élel­miszermérnök szakos hallga­tó gyakorlatát 6-6 hetes bon­tásban végezte. Az Egertej tejipari vállalatnál és a St. Andrea borászatnál dolgozott. - A tejüzemnél beleláthattam a tejtermékek gyártásának folyamatába és bemutatták a teljes üzem működését. Tö­rekedtek arra, hogy a leendő szakmámnak megfelelő mun­kaköröket mutassák meg. El­sősorban a laborban végzett tevékenységet, minőségbiz­tosítási és pályázati felada­tokat, termelésvezetési tevé­kenységeket gyakoroltam, de betekintést nyertem a tej mi­nősítésének folyamatába is. A borászat nem kapcsolódik szorosan a szakmámhoz, de gyakoroltam a laboratóriumi tevékenységet, beleláthattam a minőségbiztosítási rend­szerükbe, illetve bekapcso­lódtam az összes termeléssel kapcsolatos tevékenységbe is- fogalmazott Lachata Bence. Az egyetemi hallgató mind a tejüzemnél, mind a borászat­nál töltött időt hasznosnak találja, hiszen - mint mondta- új ismeretségeket szerzett, s szakmailag és emberileg js fejlődött. - Aki már dolgozott, reálisabban látja a világot, egyfajta szigorúbb rendszer alakul ki az életében, jobban meg tudja becsülni azt az életmódot, amit folytat, illet­ve értékelni tudja azt a lehe­tőséget, hogy tovább tanulhat- mondta Lachata Bence, ékn

Next

/
Thumbnails
Contents