Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-27 / 252. szám
2012. OKTÓBER 27.. SZOMBAT KELET Szakkollégliiiiiafiiikról 3 Tehetséggondozás az Agrárcentrumban A hallgatók szakterületükön, érdeklődési területükön magas színvonalú ismeret- anyagot szerezhetnek. Debrecen. A Debreceni Egyetem tehetséggondozó programja keretében kiemelt figyelmet fordít a tehetséges hallgatók felkutatására, támogatására. Tudományos diákkörök, szakkollégiumok, önképzőkörök segítik elő a legtehetségesebb hallgatók szellemi kibontakozását. A Debreceni Egyetem hét szakkollégiuma közül kettő az agrárcentrumban működik: a 10 éves múltra visszatekintő Tormay Béla Szakkollégium és a 2010-ben létrejött Kerpely Kálmán Szakkollégium. A szakkollégiumok az AGTC tehetség- gondozó szervezetei, melyek munkájában a centrumhoz tartozó két kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar legjobbjai vehetnek részt, felvételi eljárás alapján. A szak- kollégiumok által szervezett előadások, szakirányú kurzusok, tanulmányutak, szakmai és kulturális rendezvények nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók bővítsék szakmai ismereteiket, széles látókörű, szakmailag jól felkészült szakemberekké váljanak. Támogatást nyű|tanak A centrumban működő két szakkollégium kiváló szervezeti keretet biztosít a tehetséges hallgatók számára, hogy szakterületükön, érdeklődési területükön magas színvonalú ismeretanyagot szerezzenek, valamint a hallgatói A szakkollégi- w umok egyéni és csoportos szakmai tanul- mányutakat is kínálnak. DR. NAGY JÁNOS támogatási rendszer adta lehetőségek segítségével kutatómunkát végezzenek az őket érdeklő témákban a természettudomány, a közgazdaság-tudomány és az agrártudomány területén. A szakkollégiumi hallgatók elkötelezettek szakterületük iránt, tudományos eredményeiket TDK-n, OTDK- n, illetve egyéb hazai és nemzetközi konferencián mutatják be. Ehhez a szakkollégiumok anyagi és szakmai támogatást biztosítanak számukra. - A szakkollégiumok célja, hogy magas színvonalú gyakorlati képzéssel és szolgáltatással hozzájáruljanak a Debreceni Egyetem, ezen belül az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának szakemberképzéséhez. A szakkollégiumok a PhD képzés és az oktatói, kutatói utánpótlás egyik meghatározó bázisai. További céljuk, hogy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot építsenek ki és ápoljanak a hazai és a külföldi munkaerő-piaci szereplőkkel, vállalkozásokkal, társintézméMagas színvonalú gyakorlati képzéssel járulnak hozzá a szakemberképzéshez fotó: m agánarchívum nyekkel. A szakkollégiumok egyéni és csoportos szakmai tanulmányutakat, valamint szakmai programokat is szerveznek a hallgatók gyakorlati kompetenciáinak fejlesztése érdekében - fogalmazott dr. Nagy János centrumelnök. Nyelvoktatás A két szakkollégium színvonalas tanulási feltételeket biztosít tagjai számára, többek között saját könyvtárat és számítógépes termet tartanak fenn. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy hallgatóik a gyakorlatban is alkalmazható nyelvtudásra tegyenek szert. A Debreceni Egyetem AGTC számára fontos, hogy a tudomány eszközeivel is rávilágítson a mezőgazdaság és a vidék aktuális problémáira, azokra megoldási lehetőségeket dolgozzon ki. Az agrárcentrum kereti között működő tudományos műhelyek jelentik azt az intézményi keretet, ami lehetőséget teremt egy európai mércével is versenyképes tudással rendelkező, elit szakembergárda képzésére. Az itt végzettekből kerülhet ki a következő értelmiségi generáció, amely képes a jövő kihívásait felismerni és azokra megfelelő válaszokat találni. ékn Ökotáborban az agrárosok A tudomány rejtelmeibe vezet Betekintést nyerhettünk az ökofalu működésébe. DEBRECEN. A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, a Kerpely Kálmán Szakkollégium tagjai a tanév méltó nyitásaként 5 napot töltöttek el a múlt varázsába burkolózott, szlovák határ menti Gömörszőlősön. Az alig 70 lelket számláló település a Magyar Élőfalu Hálózat tagja. Remek kirándulás- Programjaink között szerepelt a település „rejtett kincseinek” felfedezése, terep- gyakorlat, fenntarthatóságról szóló tréningek, üzemlátogatások, régi mesterségek felelevenítése. A tanulmányút során minden lehetőséget igyekeztünk kiaknázni annak érdekében, hogy minél mélyebb és alaposabb betekintést nyerjünk az ökofalu működésébe. Megtekintettük Barátságos környezetben tében minden félévben anyagi támogatást biztosítunk a hallgatók kutatásaira, illetve külföldi tanulmányutakhoz is hozzásegítjük a szakkollégistákat - fogalmazott Vári Enikő, a szakkollégium hallgatói önkormányzatának elnöke. Hozzátette: A hallgatók ingyenesen használhatják a számítógépes termet, díjmentesen fénymásolhatnak. Egy csapat A szakkollégium tagjai nem csak „kollégák”, de barátok is, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi életre is. A szakmai kirándulások és tanulmányutak mellett, közös főzéseket, kézműves foglalkozásokat, illetve - ha igény van rá - sportrendezvényeket is szerveznek. - Azok a hallgatók, akik nagyobb tudás birtokába szeretnének jutni, mindezt egy nagyon jó közösségben, a Tormay Béla Szakkollégiumban megkaphatják - jegyezte meg. ékn Minden támogatást megkapnak a tehetséges hallgatók. DEBRECEN. Az általános egyetemi tanulmányok mellett többlet ismeretanyagra, és nagyobb szakmai tapasztalatra szeretett volna szert tenni Vári Enikő, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának harmad éves PhD hallgatója, ezért a 2007-2008-as tanévben jelentkezett az intézmény Tormay Béla Szakkollégiumába. A szakkollégiumba minden ősszel tartanak felvételit, melyre BSc, MSc és PhD- hallgatók jelentkezését várják. - Jelenleg 42 tagunk van, mely létszámból 5-6 hallgató külföldi tanulmányokat folytat. A tehetséggondozás kereSzakmai tanulmányúton jókedvűen FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Számos érdekességet megtudhattak a hallgatók fotó: magánarchívum a gömörszőlősi információs központot, a szabadtéri néprajzi gyűjteményt - mondta Bállá Zoltán. - Megnéztük a gömörszőlősi extenzív gyümölcsöst, ahol túravezetőnk számos érdekességet árult el az extenzivitás jelentőségéről, miközben a terület 16 szilvafajtája közül kóstoltunk meg egyet. A számos túra, tréning mellett önkéntes munkát is vállaltunk, ilyen volt az idényszerű burgonyaszedés. Az estéink csapatépítő programokkal teltek, mely keretében magunkról és társainkról is hasznos információk derültek ki. Kulturális programként a vártnál nagyobb izgalmakat nyújtó aggteleki Béke-barlang- túrán vettünk részt, valamint a Szinpetriben kiállított Nagy Könyvet is megtekintettük. Lenyűgöző volt látni, hogy környezet és ember meghitt harmóniában tud élni - fogalmazott Baráth Nóra. ÉKN »- v t \ * • ■ MjSMPBggg Előadás a szakkollégistáknak a tanácsteremben fotó: archív A szakkollégium idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. DEBRECEN. Azon tehetséges hallgatóknak nyújt segítséget a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának Tormay Béla Szakkollégiuma, akik az egyetemi tanulmányukon felül többet szeretnének tudni szakterületükről. A kétezres évek elején jött létre az egységes egyetem, amikor is a különböző karoknak meg kellett találni a saját helyüket az intézményi rendszerben. - Az „elit képzésnek” egyféle műhelyét jelenti a szakkollégium, ami a Debreceni Egyetemen megtalálható volt, az agrárcentrumban azonban nem. Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy mi is indítsunk egy szakkollégiumot, mely a tudomány rejtelmeibe vezeti a hallgatókat - mondta Pepó Péter, a Tormay Béla Szakkollégium igazgatója. Egymást motivállak A tehetséggondozó program ezen formája 10 évre tekint vissza. - Eleinte szinte „lasz- szóval” kellett megfogni a hallgatókat, mára azonban elértük, hogy folyamatos a túljelentkezés, hiszen itt egy olyan mentális közegbe kerülnek a diákok, ahol nem szégyen, ha valaki jól tanul. Sőt! Egymást segítik, motiválják - fogalmazott dr. Pepó Péter. A szakkollégium célja a nyelvoktatás, valamint a különböző általános és szakirányú kurzusok révén olyan, több tudomány- területet érintő képzés létrehozása, amely széles látókörű, felkészült szakemberek kibocsátását teszi lehetővé, ékn Akár világjáróvá válhatnak Tapasztalat útján mélyítik el a lexikális tudást a hallgatók. DEBRECEN. Gyakorlatorientált képzéssel járulnak hozzá a tehetséggondozáshoz a Kerpely Kálmán Szakkollégiumban, melyet két évvel ezelőtt indítottak, s jelenleg 45 fővel működik. Bállá Zoltán első éves PhD-hallgató, a szakkollégium elnöke úgy vélte, az egyetemen kapott rengeteg lexikális tudás mellett, a gyakorlati részt is megtapasztalhatja a szakkollégium keretében. - Tavasszal lehet jelentkezni, s jellemzően gyakorlatorientáltabb, mint a Tormay Béla Szakkollégium. Gyakorlatorientált Nem tartunk minden héten előadásokat, inkább gyakorlati utakat szervezünk üzemekbe, multinacionális cégekhez. A gyakorlati utakra lehetőség szerint meghívjuk a Tormay-s hallgatókat is, hiszen a két szakkollégium szorosan együttműköSzakmai programon Gömörszőlősön dik - mondta Bállá Zoltán. A Tormay alapja a szakmai előadások, kurzusok, nyelvórák, majd a Kerpely megalakulásával a két szakkollégium munkája részben összefonódott, s a hallgató bármelyikhez is tartozik, közel ugyanazt a színvonalat kapja mindkét kollégiumban. - Például, ha a gombatermesztésről hallanak egy előadást, nem elég csak elméletben tudni, azt látni kell, és ez fordítva is igaz FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM- fogalmazott Bállá Zoltán. A szakkollégium külföldi egyetemekkel is kapcsolatot tart, ennek köszönhetően vannak hallgatóink, akik fél illetve l éves ösztöndíjat töltöttek már többek között Japánban, Amerikában, Skóciában, Kínában. A két tehetséggondozó szervezet közös bázissal dolgozik, tehát - ugyanúgy mint a Tormay szakkollégiumban - félévente ösztöndíjban részesülnek. ékn